Bácsmegyei Napló, 1927. február (28. évfolyam, 30-57. szám)
1927-02-01 / 30. szám
4- oldal__________-..........^ , • BÄCSMEGYEI NAPLÓ ___________-_________ 1927. február 1. A botosi boszorkány Látogatás Nőtáros Danicánál Vulethi Gligorije volt becskerek: városi főjegyző esete élénken foglalkoztatja az egész bánáti közvéleményt és különösen az egyszerű falusi nép között valóságos csodaszámba megy a botosi »boszorkány« gyógymódja. Botosra azóta, hogy nyilvánosságra került a szenzációs eset, bucsujárás indult meg nem csak a környéki falvakból, hanem Becskerekről is, mindenki látni akarja Nótárius Danicát, akit két nap óta úgy tekintenek, mint a mesebeli vasom: bábát, a félelmetes varázslót. A faltijaheliek az: állítják róla, hogy boszorkány, közönséges boszorkány, aki bizonyára eladta a lelkét az ördögnek. Már gyanúsnak tartják azt is, hogy özvegy. Aliért özvegy? Ez a kérdés a legaktuálisabb Botoson -7 és megeredt a falu szája: Az urát is biztos az ördögnek juttatta« - • mert máskülönben nem lenne özvegy. Kiutaztam Botosra, hogy szemtölszembe kerüljek a félelmetes hirii Nótárius Danlcával. A falu egyik kanyargós, hepe-hupás uccájában, düledező, elhanyagolt -ház elé vezet az a gyerek, aki az állomáson vállalkozott arra, hogy elkalauzol. — Éhun van ni — mutatott a kiskapu felé és elrohant .vissza, dehogy tett volna még egy lépést a ház felé. A kiskapu olyan alacsony, hogy ha az ember nem vigyáz, fejét beleüti a kapufába. A kapun túl nagy udvar, néhány kopasz eperfával, jobbról üresen álló disznóól, a ház végében egy elárvult kakas kukorékol. Mintha jelt adna a házbelieknek, hogy valami idegen jön. Mert kutya nincs. Talán ez az egyetlen porta Botoson, ahol hiányzik az obiigát komondor. A há2 ajtaja félig nyitva és a mikor megkopogtatom az ajtófélfát, belülről kihaílatszik egy hang: — Mozse! A következő, pillanatban előttem áll egy középkorú, szénfekete hajú, töpörödött barázdás arcú asszony. Nótárius Danica. Kiváncsi szemét rám mereszti. Megmondom neki mii akarók, mire; széthúzza száját és beinvitál a szobába, —“Hát maga az: aki most egyszeribe a világ központjába került?— Mit csináljak — válaszolja — idejárnak csudáim az emberek. Hát. hogy gyógyítottam? Iga2 is. Meggyógyítottam a Gigát, mer’ értek hozzá. Senki sem tudott rajta segíteni... és most ez a hála... Éjjeleken át, kínoz, : gyötör, bánt... Karnevá Irta: Körös Ando' Minden évben számtalan erdei tisztásra cjillagsok meztelen szüzlcány szökik ki táncra, mikor lehull az első, hó. Halihó, ül a hó, ropogó takaró. Kör a tánc, ez a tánc szerelmfakadó. Holdtölte van ilyenkor; a kacagó leányok azt beszélik, hogy csak kerekteli holdfény alatt csillog bőrük melegen és-hóditóan, mint a láméselyem, amiben az elrabolt és városokba került társaik —- már mindannyian mint asszonyok — mesterséges illatú fütött termek Ölén hálóznak ilyenkor böjt előtt. Ezek is fogságba esnek: éjfélkor faunok rohanják meg a holdas, havas erdőket s a leányokat mohó vággyal elrabolják, csak minden tizenharmadik marad künn a hóban s aki ottmarad, meg is fagy menthetetlenül. A hajnal bámuló hidegét egy se bírja, így megy ez szakadatlan, mióta a világ a világ. Trillázó, kacagó tánc közben, fojtottan szól az egyik, a mélyhangu Lombsuhogás: — Leányok, nem értem, ki számoz meg minket, mielőtt idejövünk. Talán az ördög? Mert nem látunk közeledni senkit az éjszakában, írás se rutitja testünket és mégis visszük a számot. Én tudom, hogy én vagyok itt köztetek a tizenharmadik... A többi nevet, nem hiszi, hogyan is hihetne, mikor az aggódó Lombsuhogás teste époly sima, tiszta és üde mint az Övék. — Nem érzed belül a tüzet? — kértői* pajkosan. — Kicsoda? — Hát a Giga. Mer’ az úgy van. hogy álmomban gyötör. Nem »hagyja i nyugodni lelkemet. Kínoz, gyötör, mindenáron azt akarja tőlem megtudni, amit soha meg nem tudhat. — Hát mi az a titok? — Hát a leány. — Mit gondol — kérdem tovább — mi az aminek a segítségével kigyógyitotta a főjegyző urat? — Hát az Isten. Imádkoztam Istenhez, hogy adja vissza egészségit — és az isten meghallgatta imámat. Ez az egész. Nem az ördög, ahogy erre felé a nép beszéli. — KI az a leány? Miért nem mondja meg a nevét? A főúri társaságtól Az öve^ szemű Atems — Nem tudom. Különben is semmi közöm hozzá. — Egyedül él? — Bizon’. Lássa negyvennégyéves vagyok és teljesen magamban állok. Nincs senkim, vagyis még is van kilenc testvérem. — Na látja. — De azok nem közönséges testvérek ám, hanem szellemtestvérek. Azok segítenek engem mindenben, tik közvetítik imámat az Istenhez... Na, de most már menjen békével az ur — adta egyszerűen tudomásomra, hogy részéről befejezte a beszélgetést. Karjait egymásba fonta és csak biccentett, amikor udvariasan elköszöntem tőle. (b. i.) a beogradi Eebujokig grófné kalandos élete Beogradba. Fekete gyászruhában, fájdalomtól dúlt, arccal, könnyezve mondta el barátainak, hogy Becsben meghalt az ura. Az ismerősök szive ismét az asszony felé fordult, mindenki azon volt, hogy legalább valamivel enyh’tsen a gyászoló özvegy gondjain. A grófnő ismét jól ó’t a résztvevő barátok között, amikor cg'.- szép napon megjelent Beogradbán a holtnak hitt férj. Egyenesen az egyik legelőkelőbb hotelba hajtatott, ahol az asszon** lakott. — Hol a feleségetti? — kérdezte a portást. A portás azt felette, hogy a grófnő ötórai teán van. A férj utána ment és ettől, kezdve sorozatos botrányokba fűlt a grófnő élete. Régi ismerősei ajtaja többé nem nyílt meg előtte és már csak az éjjeli mulatókban »pompázott«;, még mindig tudott eredményeket elérni, de rövidesen végkép lecsúszott a gróf-Beogradból jelentik: A beogradi rendőrség — mint jelentettük - Atems Olga grófnőt kiutasította az országból ős Olaszországba toloncoltatta. A grófnő kalandos életéről a beogradi rendőrség a következőket tudta meg: A fiatal grófnő mosztári katona-családból származott. A háború alatt apja, aki mint százados szolgált az osztrák hadseregben, meghalt. Anya és lánya egy ideig a legnagyobb nyomorúsággal küzdöttekj később azonban mindtöbb hódolójuk akadt, akik segítették őket. Fokozatosan mindfényüzőbb életet kezdtek élni, naponta fogadtak vendégeket házuknál és napokig beszéltek Mosztúrban egy-egy estélyükről, A gazdag hódolók azonban végül Is megunták a hagy kiadásokat és lassan elmaradtak a háztól. Ekkorra azonban már annyira hozzászoktak a mulatozásokhoz, hogy leszállítva igényeiket — tovább folytatták régi életmódjukat. Kávéházba, majd éjjeli vendéglőbe kerültek. Itt is a fiatal, ragyegószépségü Olga lett a társaság középpontja. Érezte azonban, hogy nem való ide, többre hivatott és ezért egy napon eltűnt Mosztárból. Becsben tűnt fel. Most már egyedid. A tíáböru utáni Bécs zajos, könnyeimii életének egyik közkedvelt alakja lett. Körülötte forgott áZ egész »Ronaehet*bár. Milliósok röpködtek a levegőben, pezsgősüvegek dugói dnrrogtak és a yazzband szólt. Egyetlen szenvedélye volt Olgának: a tánc. Estétől reggelig táncolt és elment a legutolsó tánclokilokta is, ahol apacsokkal, betörőkké’ — Kívül érzek én tüzet a testemen. Lázas vagyok. Megfogják, tapogatják kíváncsian. — Jé, de forró! csodálja körül sok szűz. — Mi meg olyan hidegek vagyunk kívül. De bezzeg benn!... S már pereg-íorog a friss tánc, öntudatlan kereng velük a Lombsuhogás, a hosszú, mély csendek ábrándos lelke, aki egyszer —- ha csupán egyetlenegyszer is — nem tudta, mi történik vele. Most se tudja. Szédül, mint akkor. — Te panaszkodol? — nevetik a többiek. — Ha talán nem is vagy közöttünk a legszebb, a te hangod a legmélyebb, így bug bársonyszélben a fenyves is: sss! Oh, de mély a te hangod, Lombsuhogás! Egyszerre kacagja s irigyli mély hangjáért sok-sok .szüzleány: Tülevél, Barnatoboz. Fenyömag, Bársonymoha, Gyantaillat, Fenyöpára, Tobozpikkely, ki tudná felsorolni őket. Csillagsokan vannak. És már újra messze cseng a finom kis fehér lábak tánca mellé trillázott dal s ő is táncol velük, kábultan táncol, a hold átúszik lassan az égbolt másik felére s a behavazott fák sötét árnyékai a csillámporos ropogó havon megfordulnak észrevétlenül. — Óh, milyen*hidegek tudtok tik lenni tánc közben is! — sóhajt a l.ombsuhogás. -— Én csupatüz vagyok, elég a bőröm. — Ha belül fájdalmasan forró vagy, mint mi, akkor jól van — kacag a Gyantaiz. —• De benn forrónak kell ám lenni. Akkor nem fagysz meg, ha kívül hideg vagy is. — Honnan tudod? A leányok egymás szavába vágva táncolt. Egy ilyen éjszakai tivornyán egy részeg munkás kiszúrta a leány egyik szemét. A szerencsétlenség nem ártott meg Olga szépségének, üvegszemet kapott, amely olyan tökéletes volt, hogy nem lehetett észrevenni. Bécsben ismerkedett meg Atems Max Volt tengerésztiszttel. Atcmset mindenütt, mint gróf Atems dalmdeiai osztrák követ fiát ismerték. Az előkelő társaságban járatos fiatalember hamarosan megkérte a lány kezét. A »rang« elkápráztatta a leányt és hozzáinent a volt tengerésztiszthez. A botrányairól hires éjjeli tündér tltünt és diadalmasan bevonult a hóditó grófnő a társaságba. A bécsi felsőbb fizud. A Moszkvában tlz-husz dinárokat kért kölcsön ismerőseitől! Botrányai annyira fejlődtek, hogy a rendőrség nem nézhette tovább tétlenül és úgy határoztak. hogy kiutasítják az országból és Olaszországba tolonoolják, mert férje. akiről nem sikerült megállapítani, hogy valóban gróf-e, vagy csak bitorolja a kilencágu koronát. * Álarcos rablók kiraboltak egy kulai gazdálkodót ezer legdéőelgetettebb tagja lett és együtt lehetett látni a gazdag amerikai és angol gyárosokkal, akik Becsbe hozták pénzüket elkölteni. Ezt az életet sem birta sokáig a változatosság után vágyakozó asszony. Férjével Beogradba utazott és hamarosan itt is a társaság középpontjába került.. Bejáratos volt beogradi politikusok, diplomaták és pénzarisztokraták házába Nemsokára azonban. elfogyott a házaspár pénze , és’ kölcsönöket vették föl előkelő és gazdag ismerőseiktől, Egy.egy kölcsön hosszabb időre megint zavartalan. nyugodt életet biztosított számukra. Mikor már minden hitelforrást kimerítettek, eltűntek Beogradból. A hitelezők hiába várták pénzüket és martna r kezdték elfelejteni a grófi házaspárt egészen addig, míg egy hónappal ezelőtt Atems grófnő ismét visszuté.t Kuláról jelentik: Vakmerő rablótámadás történt a múlt héten Kulán. Álarcos rablók betörtek Hauser János szőlősgazda házába és harmincezer dinárt elraboltak. Hauser néhány nap előtt bort adott el és nagyobbösszegü pénzt kapott A pénzt mindig magánál hordta és dicsekedett vele a korcsmában. Csütörtök este tiz óra tájban Hauser már lefeküdt, amikor az udvarból z.ait hallott, kiment, hogy megnézze, mi történt1. Ékkor több álarcos ember ugrott- elő és életveszélyes fenyegetésekkel ’ kényszeritették, hogy adja oda« pénzét.* A rablók öten, vagy hatan: voltak és botokkal és késekkel voltak felfegyverkezve. Hauser feljelentésére a csendörség megindtotta a nyomozást és azt hiszik, hogy a támadást Hauser ismerősei követték el. kiabálják: — Ki ne tudná ezt, akinek még nem oltották el a nagy-nagy tüzét, ámít a rejtelmes illatú Titok füt benne! — Hm, te talán beteg vagy? — szúrja még a Tülevél. — A tüdőd rossz? Azzal jár a láz. — Ne bántsd őt — simogatja meg szelíden a Bársonymoha. — Hiszen testvérünk. Ne busulj, Lombsuhogás. táncolj, örülj, mingyárt itt a megváltó éjfél. — Oh, az éjféli — cseng a havas tisztás csillagsok szüze és ropog pici lábuk alatt a frissen hullott hó, pereg a vig tánc, trillázik, lüktet a dal: Halihó, ül a hó, ropogó takaró, Kör a tánc, ez a tánc szerelemfakadó. így megy ez szakadatlan, mióta világ a világ. Tanul a fenyőfák. A faunok kaján rohama sem újság az öreg, ősz fenyőóriásoknak, csak a szüzek vihognak, visítanak éktelenül, a mint felbődül a havas éjszaka: — Hideg leányokat akármik! Hideg leányokat! Pillanatok alatt kitisztul a tisztás. Csupán két árva szipogás hallatszik itt-ott fojtotta::. A hold lenyugszík végre s a hajnalderengés párás fátyla alatt irgalmasah megindulnak a hcrmelinpalástba burkolt ősz fenyők. Olykor halk huppanással hull a hóba vállukról néhány vattapuha prémcsomó. Lombsuhogáshoz is lehajlik egy — Beteg vagy, gyermekem? — kérdezi. — Megfagyok, Karnevál herceg —nyöszörög mozdulatlanul a szerencsétlen. — Takarj be a hermelineddel. I — Majd megszán as ég, gyermekem s betakar; az ég nagyon kegyes. Anynyira fázol? — Igen. Az én tüzemet kilopták egyszer, Karnevál herceg.... és jaj, a testein tüze kívül már megdermedt! Fogj meg, merő jég minden tagom. Kilopták a tüzed? — döbben meg az ősz fenyő. — Ki — susog a könnyes, mély válasz. — Egyszer egy mélázó kósza szellő, aki sok mesét tudott a pusztáktól, ahol nem nő fa, arra járt és kitárta felém a karjait: »susogj!« rirnánkodoít és én susogtam neki s nem tudtam, . mi történik Velem ... — Sokáig tartott? — Igen, elég sokáig. Addig, amig a nagy-nagy füzem el nem aludt. Karnevál herceg, az a tiizem, hajolj közelebb, megsúgom az a tiizem, amit a rejtelmes illatú Titok fiit mindannyiunkban. Az öreg ősz fenyő felegyenesedve sóhajt: — Hjaj, édes gyermekem, aki nem szűz a szüzek között, annak meg kel! halnia: nem viszik el a faunok. Most már az éjszaka utolsó foszlánya is eloszlik s a józan hideg hajnal mereven nézi a holtan heverő csodaszép zuzmarás testeket. Nem számozta meg őket senki, mielőtt idejöttek, üde bőrüket nem rutitja Írás és mégis tudja mindenki. A bániész hajnal is, hogy ők a tizenhármadikak. Mert egytől tizenháromig megy ,a szüzleányok számítása. Tizenháromnál újra kezdődnek. Onnan, ameddig ők maguk számolni tudnak, így van ez, mióta világ a világ: minden évben számtalan erdei tisztásra csillagsok meztelen szüzleány szökik ki táncra, mikor lehull az első hú,
