Bácsmegyei Napló, 1927. február (28. évfolyam, 30-57. szám)

1927-02-13 / 42. szám

H* M MONDÚKÁK Aki fecseg, gyakran hallja; Sok beszédnek sok a17 alja. Étel, ital, álom, Szükséges o három. Lencse, borsó, kása. Mind Isten áldása. Hét-nyolc óra egyre-másra Mindig elég az alvásra. A tisztaság fél egészség, Mosdjál, mosdjál, apró szépség! A következő pillanatban máris kint volt és rohant a pil­langó után. Morgó nemzetes uram elővette a friss Bácsmegyei Nap­lót, hogy megtudja, mi újság a világon. Leült, de ugyanabban a pillanatban orditva felugrott, mintha száz kígyó fullánkja egyszerre szúrt volna beléje. Megnézte, hogy mi van a széken, ami megszurta, de nem látott semmit. De mert. a szúró fájdalmat még mindig érezte, hát hátranyult és akkor meglepetve állapította meg, hogy a Muncurkó bogárgyűjteménye van hozzája ragadva. Muncurkó. mikor kiszaladt lepkét fogni, hirtelenében arra a székre tette le a bogárgyűjteményt, amelyre a nemzetes ur leült. így aztán ■ a gombostűk beléje haraptak. Leszedte magáról a bogárgyűjteményt, amely teljesen tönkre volt téve. —- Mordizomadta, — káromkodott a nemzetes ur — ez már nem bogárgyűjtemény, hanem inkább növénygyűjtemény, mert annyira össze van préselve. Éppen akkor lépett a szobába Muncurkó és keserves sí­rásra fakadt, mikor elpusztult bogárgyűjteményét meglátta. Ez egyszer azonban a sirás igazi volt, mert nagy kövér köny­­cseppek potyogtak végig az arcán. Muncurkó minden Ígéret és vigasztalás dacára sem akarta abbahagyni a sírást. Enis mgára hagyom most Muncurkót, hátha a jövő vasár­napig megvigasztalódik. Mit gondoltok gyerekek, megvigasz­­íaJódik? útról felragadtam egy követ és a kutyára dobtam. Ez még job­ban ugatott és ugatásával előcsalta a kertészt. A kertésztől nem ijedtem volna meg, de féltem a kezében levő furkósbottúl, ezért tanácsosabbnak tartottam a futást, mert bár a rutas szé­gyen ugyan, de hasznos. Egy-kettőre fent termettem a kerí­tésen. Akkor éreztem, hogy hátulról húz valami. A kutya bele­kapott a cipőmbe, leharapta annak sarkát, de én megmenekül­tem tőle. Éppen át akartam magamat vetni a kerítésen, amikor a nadrágom beleakadt a rácsba és ripsz, végigszakadt. — De hová lett a szép piros sapkád, melyet tegnap vet­tem neked? — A sapkát leejtettem a fejemről. — Hát miért nem emelted föl? — Nem lehetett. — Miért? — Hát azért nem lehetett felemelni, mert a sapkát ak­kor vesztettem el a fejemről, mikor a bika elől szaladtam, a mely vörös sapkámra megvadult és felém rugaszkodott. A sapka ott. maradt a földön és mikor a bika hozzája ért, két szarvával egymásután átszurta, majd fölvetette a levegőbe és amikor leesett, összetaposta a lábaival. Még mindig jobb. mint­ha engemet taposott volna össze. — Ebben igaza van a bocsnak, — gondolta Morgó nemze­tes uram, de ezt nem mondotta hangosan. A Muncurkó azután nekilátott, hogy a boeárevükeményt elkészíts«. A skatulya aljára lapos dugókat ragasztott, aztán minden bogarat keresztüldöfött egy-egy gombostűvel és a gombostűket beleszurta a dugókba. Amint ezt a nemzetes ur elnézte, ezt gondolta magában: !— Milyen jó. bogy nincsenek két méter hosszú és kar­­vaátagságu gombostűk, mert esetleg az embereknek eszébe jutna, hogy igy csináljanak állatgyüjteményt is. És megtapogatta a mellét, és a hátát és örült, hogy azokat nem szúrják körösztűl gombostűvel. Muncurkó nemsokára elkészült a bogárgyűjteménnyel, a mely valóban szép volt. A gombostűkre szúrt bogarak úgy so­rakoztak a skatulyában, mint a katonák. Odavitte az ablak­hoz és gyönyörködött benne. Egyszer aztán hangosan fölkiál« tott: — Nini> milyen szép pillangó száll odakint. man Ibolyka. Három jó, a többi kissé hosszadalmas és zava­ros. Egyszerűségre törekedj. — Czimbor Liliké. Az ilyen első­osztályos babákat nagyon is szeretjük. Csak Írjál bátran és olvasgasd szorgalmasan a Habostortát. — Ürmös Manci és Szatmári Ilonka. Megörvendeztethetlek benne eket hogy a Habostorta is rövidesen hosszabb, illetve vastagabb lesz. — olyan sok a fogyasztója, hogy elhatározták a nagyobb ada* go't. — így tehát meg lesz a ti örömötök is. Ügyes Iányik vagytok, leveletek nagyon rendes és szép! — Szentirmai Ti­bor. Bravó Tibiké! Leveled egészen jól sikerült! írjál gyak­rabban nekünk és majd meglátod, hogy belejössz szépen a ma­gyar írásba. A druszád köszöni a meghívást, egyszer talán el is megy. - Meznerim testvérek. A képekre kiváncsi vagyok.' Kedden délelőtt mindig fönn találtok, akkor jöjjetek. — Kő­szegi Irénke. Rejtvényeid leközöljük. Egészségedre vigyázz! Bonifác, — Apollon a, — Niceforus Beküldi- : X. Y. Beküldő Kende Ferike Suboticj Beküldő Szalay Juciba Odžac Farkas Beküldte Schmidt Jakab Stari Bečej Bárány * BÁGSMEGVfci NAPLÓ vasárnapi inqysnmaHÉlcUtt Snhotíoa, i->27. február IS. Morgó Mackó esetei Irta: Kukán Endre Tizenkilencedik fejezet, amelyben Muncurkó bogárgyűjteményt esinál és bogarászás közben mindenféle kalandokon megy keresztül, végül ncdig a gyönyörű bogárgyűjtemény siralmasan elpusztul. Muncurkó a minap megismerkedett egy városi gyerekkel és hamar vastag barátság fejlődött ki közöttük. A városi fiú elvitte Muncurkót a lakására is és amikor Muncurkó onnan hazajött, ezzel állított be a nemzetes úrhoz: — Papa, a pajtásomnak remek bogárgyűjteménye- van! Ün is akarok bogárgyűjteményt! — Mi a csudát akarsz, — förmedt rá a nemzetes ur Muncurkóra, —■ mordizomadta, majd ad.uk én neked bogár­gyűjteményt! Hogy aztán folyton vakarózzál! Nem olyan bogárgyűjteményt akarok, — magyarázta Muncurkó, — amely a bundámban legyen és amely miatt va­karózni kellene, hanem olyan bogárgyűjteményt, amely skatu­lyában van és amelyben a bogarak gombostűkre vannak fel­­szurva. — Hát neked ilyen bogárgyűjtemény kell, — nyugodoü bele Morgó nemzetes uram, — akkor nem bánom, csinálj ma­gadnak. — Köszönöm szépen, hogy megengeded, — örvendezett 56 40

Next

/
Oldalképek
Tartalom