Bácsmegyei Napló, 1927. február (28. évfolyam, 30-57. szám)
1927-02-13 / 42. szám
SST SST r £ \ _______________ Lohengrin I imssson u elegánsan Járnak, az első megborzadás a tükör előtt, mikor rosszul szabott, olcsó ruhát húz magára, finom kis ráncok a szem alatt, meg^ipadó orcák, hervadó jókedv, sóhajtások, idegesség és szépen, lassan meghal a szerelem, azután egy napon kis levél fekszik az íróasztalon, búcsúszavak. A Telegdy-palotában pedig a komornyik újra diszkrét mosollyal segíti le Mici válláról a köppenyt! De én... mi lesz velem akkor? — döbbent Tiharnérba a kétégbeesett kérdés. Szeretem, halálosan szeretem és nein tudok nélküle élni. Elsápadt, a szellőnek mintha fagyos lehellete lett volna, megdidergett. Miért is engedte át magát ilyen nagyon érzéseinek? Mi értelme, célja van mindennek? őrültség és ezt ő nagyon jól tudja. De éppen ilyen bizonyos az is, hogy nem tud többé szabadulni. Semmiféle érv, belátás nem használ, mint ahogyan a morfiumra szokott ember is hasztalan fogadja meg, hogy nem nyúl többé a méreghez. Tihamér babonás rémülettel döbbent vissza. De semmi... csak egy madár röpült el felette. Elszoruló szívvel, elernyedve. sötét, fájdalmas gondolatoktól csigázva támaszkodott egy villa kapujához és nagy erőlködéssel fojtotta vissza könnyeit. Lélektelenül bámult maga elé, látta a tengert, egy magas, élénk, zöldlevelü legyezőpálmát, egészen távol mozgó gombákhoz hasonló emberféjeket, melyek a tengerből bukkantak fel, látta, hogy a viBának barnára festett díszes vaskerítése van, melyre vadrózsák kúsznak lel, a villa parkjának vörös a homokja és egy szökőkút csorgatja egy repkénnye) befuttatott márványmedencébe a napfényben szikrázó vizet, de mindez rendetlen, zavaros összevisszaságban, élettelenül és öntudatra nem emelten vetődött szemhártyájára, nem fűzött hozzájuk gondolatokat, halottan dermedt meg körülötte minden. Vannak az ember életében pillanatok, mikor megáll az öntudat gépezete, kilobban benne minden szikrányi akarat, megáll, nincs véleménye, megbénul, csak egy süket zugás kalapál az agyában. Azután kezd lassan magához térni ebből az éber eszméletlenségből, a szeme megrebbest, szórakozottan eszmél a körülötte levő vlforró Pál alapötlete az volt, hogy égy vad indián törzs csónakjain megrohanja a Lidó .'strandját és ott sátort ütnek, elrabolják a fürdözö nőket és közülük a legszebbet az indiánfőnök feleségül veszi. Viszont a legszebb Indián leányt eg.v fehérbőrű rabolja el. Nagy harc az indiánok és fehérek között, melyben az indiánok győznek. A megkötözött fehér férfiakat fogságba vétik, a leányokat elárverezik és azután hatalmas orgiát diadailinnepet Csapnak, melyen a fehér leányoknak táncolm'ok kell és he kell mutatniok, hogy miféle szerelmi tudományuk van, hogyan bűvölik el a szeretőiket? A fehér leányok megrészegítik az indiánokat, megbabonázzák, eszüket veszik és mikór azok a szállodából rabolt pezsgőtől ittasan hevernek, a leányok gúzsba kötik a győzőket, kiszabadítják a fogságba vetett fehér férfiakat és újra birtokba veszik a Lidót, amit zenés fákiyásmcncttei és tűzijátékkal ünnepelnek meg Száz táncosnőt, negyven színészt és négy rendezőt szerződtetett erre a mulatságra a fürdőigazgatóság, amelyen természetesen a nyaralóközönség szinejava is felléphetett. Mindenki szabadon választhatott, hogy indián, vagy fehérbőrű akar-e lenni? A legtöbben pérsze indiánnak jelentkeztek, mert ez sokkal eredetibb és groteszkebb volt és különösen a hölgyeket izgatta az, hogy elmés és izgató jelmezeket találjanak ki. Egy amerikai leány, akinek tökéletes alakját az egész Lidó csodálta, előre bejelentette, hogy egészen mezítelenül fog megjelenni, csupán egy kis sás kötő lesz rajta. Egyébként is pletykák keringtek, melyet az úgynevezett benfentesek terejsztettek, hogy a táncosnők egészen ruhátlanul fognak előképekben fellépni és a megelevenedett szobrok táncokat lejtenek majd. Azután fehér, fekete szépségverseny lesz, melynek keretében néhány valódi indián szépség és a velencei és milánói operettszinház görljei fognak aktban megmutatkozni A velencei rendőrség szemethunyt ilyenkor, azt mondták, hogy kell az ilyen rendkívüli látványosság az idegenforgalom növelésére. A kevésbbé őszinték viszont művészi és történeti érvekre hivatkoztak és utaltak arra, hogy az antik Róma, ve, egyik lábamon trikóval, a másikon a nadrággal! Újabb csókok, azután Tihamér lefutott a lépcsőkön. Az erkélyük alatt kellett a tengerpartra menni és amint ott elhaladt és a földre nézett, egy fehér papirszeletkét vett észre. A darabokra szaggatott levél egy részecskéje volt. önkéntelen mozdulattal utána hajolt és felvette. A levélpapír felső része lehetett. Angol vászonpapir és rajta domború nyomással egy grófi korona és alatta két betű: T. J. Tihamér rámeredt a két betűre, mint valami látományra. De nem volt vízió. Ujjal között gyürödött, szakadozott az átkozott papír és fekete, elegáns nyomással ott fényesédett a két áruló betű: T. J. '< Mici hazudott tehát. Nem a nagybátyja küldte a levelet, hanem Telegdy gróf. Es egyszerre megvilágosodott előtte Mici szavainak értelme, hogy miért kérdezte tőle: szeretnél akkor is, ha valóban elszegényednék? Telegdy irt neki, megfenyegette, hogy nem ad többé pénzt, iia nem tér vissza hozzá, ö a nagybácsi, akivel szakítani akar, akivel szemben függetlenségét meg akarja óvni. Tehát mégis csak a kedvese volt És az ő pénzén él most itt Mici, mert hiszen megállapodásukhoz képest mindegyik maga fizeti a számláját. Tihamér teljesen elveszítette az önuralmát, fei akart rohanni Midhez, felelősségre vonni, valami szörnyű jelenetet rendezni. De erőt vett magán, csak éppen maga akart maradni és rohant vaktában a villák között el, messze a tengerpart félreeső zátonya! felé. Átkozta szegénységét, buta hiszékenységét, hogy csodában bízott és elhitte, hogy Mici csakugyan nem anyagias, nem törődik a pénzzel. Igaz, kétségtelen, hogy Mici most is szereti, de hiszen ehhez eddig nem kellett sem áldozat, sem hősiesség, a szegénység romantikáját játszották ugyan, de közben pazarul szórták a pénzt és itt mulatnak a Lidón, a gazdagok paradicsomában. De majd ha valóban rájuk köszönt a szegénység... akkor el fogja hagyni, elmúlik a regényes máz, jönnek, az apró civódások, a titokban való sirások, szivfájások, hogy mások milyen széfen és Forró Pál K*.nmv*:s ,5wta -tenShsi rú'A .íletla i _______________________! kisasszony — Nem! Én ezerszer is újra ezt tenném. Mit adhat szebbet és jobbat az élet? De odahaza... — Ott is melletted leszek, ott is szeretni foglaki Tihamér maga elé nézett és halkan mormolta: r— Néha arra gondolok, hogy most nekünk meg . . . e* kkal tapasztotta be a száját. ' kellene hálni... mert már semmi sem következhetik és nem szabad megfakulni engedni ennyi fényt és szépséget! Mid ijedten, szemrehányóíag korholta: — Rossz, gonosz ember. Ézt nem szabad többé mondanod, érted? És hogy ne is folytathassa, csókkal tapasztotta be a száját. 136 120