Bácsmegyei Napló, 1927. február (28. évfolyam, 30-57. szám)

1927-02-10 / 39. szám

1927 február 10. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 9. oldal Közgazdaság Kicsiben nem árusíthatnak a drogériák A droguistik akciója a készülő uj törvény ellen Noviszadról jelentik: A vajdasági droguisták — mint ismeretes — moz­galmat indítottak a készülő gyógyszer­ül usitási törvényjavaslat ellen, amely szerintük súlyosan veszélyezteti érde­keiket. A mozgalom vezetői február 20-ikára gyűlésre is hívták össze ‘mind­azokat a droguistákat, akik nincsenek megelégedve azzal a paktummal, ame­lyet az országos droguista szövetség a gyógyszerészek egyesületével, valamint az országos gyógyszerész-kamarával létesített. A mozgalom élén Schuclitár Albin noviszadi droguista áll, aki az ak­ció okairól és céljairól részletesen nyi­latkozott a Bácsmegyei Napló munka­társa előtt. — A gyógyszerészek befolyására — mondotta Schuchtár — az egészségügyi minisztériumban törvénytervezet készül, mely odairányul, hogy a droguista-kis­­kereskedelmet lehetetlenné tegye. A Ja­vaslatnak nincs ugyan olyan visszaható ereje, amely a már meglevő detail-dro­­gériák megszüntetését mondja ki, de kimondja azt, hogy többé nem lehet detail-drognerlát létesíteni. A javaslat­nak ez a része természetesen a gyógy­szerészek érdekeit szolgálja, mert a drogueriák nem fognak a közönségnek kicsinyben semmit sem eladni és vevőik kizárólag csak gyógyszerészek lehet­nek. Rendkívül sérelmes a javaslatunk az a része, amely szerint a.már meglé­vő drogueriák nem adhatók el és akár halálozás, akár munkaképtelenség ese­tén tulajdonosváltozás állana elő, a jog csak öt évig lehet érvényben, öt év után pedig a drogueria csakis angró-üzletet folytathat. Sérelmes rendelkezése a ja­vaslatnak az is, hogy gyógycikkeket, higiénikus fertötlenitöszereket — mint például Lysoformot — csak a gyógyszer­­tárak hozhatnak forgalomba. A baj az, hogy Szerbiában csupa képesített dro­guista van, mert a törvény értelmében, ott csak ilyenek kaphatnak engedélyt. Ezeknek megígérték, hogy kárpótláské- j pen kapnak gyógyszerengedélyeket, de az ország többi részében a nyomasztó többség nem kvalifikált droguista, illet-1 ve nem gyógyszerész és igy nem kár- j pótolható. A Vajdaságban, Horvátor-1 szagban és Bosznia-Hercegovinában a ! régi osztrák, illetve magyar törvények vannak érvényben és azok nem köve­telték meg a kvalifikációt. Ellenben mi is szívesen vesszük, ha a jövőben csak ■ oklevelesek kaphatnak uja'bb engedélye­ket. A februári gyűlés elé szakkörökben nagy érdeklődéssel tekintenek íVülyenvasutakatépitenek a Vajdaságban? Sztár,űjevi s Sándor bácsin ráki kamarai titkár nyíl tiiozata Becskerekről jelentik: A Beogradban megtartott közlekedési konferencia a közlekedésügyi miniszter kívánságára véglegesen megállapította azt a vasút­építési programot, amelyet a kormány harminc-negyven év alatt szándékozik megvalósítani. A I'dcsmegyei Napló munkatársa kérdést intézett Sztanojlo­­vics Sándorhoz, a bánáti kereskedelmi és iparkamara titkárához, a konferencia egyik résztvevőjéhez, hogy a megálla­pított definitiv program milyen mérték­ben gondoskodik a Vajdaság közlekedé­sének fejlesztéséről. Kérdésünkre Szta­­nojlovics Sándor a következőket mon­dotta: — A konferencia azt javasolta a kor­mánynak, hogy elsősorban a meglévő vasúti hálózat kiegészítését és átszerve­zését végezzék el olyképpen, hogy úgy a rendes, mint a keskenynyomtávu háló­iul egységes egészet képezzen. Ehhez képest szükségesnek mutatkozik egyes vonalak megerősítése mellett a hiányzó kapcsolatokat kiépíteni. Így elsősorban egyes vicinális vonalak fővonallá való kiépítését és állomások kibővítését vet­tük tervbe és csak azután következnék az uj vasúti vonalak építése. — A Vajdaság területén a következő vicinális vonalaknak fővonallá való át­építését határoztuk: I. Pancsevó—Vladi­­mirovác. 2. Vladimirovác—Alibunár— Vrsac. 3. Pancsevó—Becskerek—Dragu­­tinovó. 4. Noviszad—Sztaribecsej—Sen­ta—Horgos. 5. Szombor—Novivrbász— Sztaribecsej. 6. Alibunár—Szamos. 7. Dragutinová.—Csóka—Szent a. 8. Titel— Noviszad. — Az elsősorban felépítendő uj vona­lak, amelyek épitése az első tizenöt-husz éven belül van tervbe véve, a Vajdaság­ban a következők: Beograd—Pancsevó vasúti híddal, Koviit—Szmederevó vasúti híddal, Novlbecsej—Sztaribecsej vasúti híddal, llok—Paldnka vasúti híddal és Számos—Orlovát, A másodsorban ki­építendő uj vajdasági vasútvonalak a kö­vetkezők: Nova-Crnja—Kikinda (kes­­kenyvágányu) és Pancsevó—Kovin— Belacrkva. A Számos—orlováti kapcso­latra azért van szükség, hogy egy uj vasúti vonal létrejöjjön, amely Szlavó­niát, Horvátországot, Bácskát és Báná­tot összekötné a következő útirányban: Maribor—Varasdin —- Koprívnica — Oszi­­jek—Szombor—Sztaribecsej — Nivibccsej —Orlovát — Számos—Vrsac—Belacrkva. — Ami a vasutépitési program finan­szírozását illeti, a konferencia azt java­solta a kormánynak, hogy a rendes költ­ségvetésből csak a vasútvonalak rekon­strukcióját fizessék, mig az uj vonalak építésére belföldi vagy kiiliöldi kölcsönt vegyenek fel. A kölcsön biztosítékául le 'lehetne kötni az állami bányákat és er­dőket. Nem kapnak alkalmazást Franciaor­szágban az idegen munkások. A jugo­szláv kivándorlási komeszáriátus a pá­risi követség jelentése alapján közli, hogy a frank emelkedésével fellépett rossz üzletmenet miatt a gyárak redu­kálták üzemüket, ezért a munkások ne menjenek Franciaországba, mert sehol sem tudnak elhelyezkedni. A kivándor­lási komeszáriátus, amint a körülmé­nyek megváltoznak, értesíti a kivándo­rolni szándékozókat. Keskenyvágányu vasút épül Kutas­­puszta és Maliidjos között. Maliidjosról jelentik: Tavasszal megkezdik a Kutas­puszta—Maliidjos közti kcskenyvágá­­nyu vasút építését. A vasutat, amely húsz kilométer hosszú lesz, a cserven­­kai cukorgyár építteti. Gazdasági előadások Maliidjoson. Ma­liidjosról jelentik: A maliidjosi Gazda­kör elhatározta, hogy a jövőben havon­ként kétszer ismeretterjesztő és tudomá­nyos előadásokat fognak tartani. Legkö­zelebb Adler Izor földbirtokos az inten­zív termelés módjairól tart előadást a Gazdakörben. SPORT-----B -------­Az SzMTC tisztújító közgyűlése. Az, SzMTC vasárnap közgyűlést tartott, a melyen a következő vezetőséget válasz­tották meg: Diszclnök: Starnberger Márk, elnök: Gábor Béla, társelnök: Markovics György, ügyvezető elnök: Miiodánovics Márton, alelnökök: Muha­­ri János és Petrovics Lázó, titkár: Sti­­linovics József, jegyzők: Neumann Ká­roly, Szuvajdzsics Kajica, pénztáritok: Lehrer Béla, ellenőrök: Kazinczy Lu­kács,, Franciskovics Guszti, orvos: dr. Szántó Gábor, szertárosok: Anhauer Mátyás, Hauler István, iutballszakosz­­tály elnöke: Fiszter Guszti, intézők: Or­­csics Vince, Lulits Dezső, atlétikai szak­osztály elnöke: Kiss András, főrendező: Jáger Antal. Lemondott az MLSz kapitánya. Bu­dapestről jelentik: Kiss Gyula, az MLSz kapitánya lemondott. A lemondó levelé­ben Kiss élesen bírálta az MLSZ sport­politikáját, mely szerinte nem számol a I érdekekkel. KINTORNA — Nagyon félt, amikor első Ízben ment be az oroszlánok közé a ketrecbe? — Óh hogyne, hiszen azt mondták nekem, hogy azok a bestiák tele vannak bolhákkal! ' * — Papa, ki az a pesszimista? — Pesszimista, fiatn, egy olyan em­ber, akinek már sok dolga volt optimis­tákkal. * Brumzalát felakasztották, de az akasz­tás nem sikerült, le kellett venni a bitó­fáról. Mikor újra a nyakára tették a kötelet, Brumzala igy szólt: — Bocsánat, nincs itt a közelben egy büfíé? — Minek az? — Tetszik tudni, én a felvonások közt mindig egy kis frissítőt szoktam magam­hoz venni. * Feleség: Az orvos azt tanácsolta, hogy utazzam délvidékre. Most az a kérdés, hogy hova menjek? Férj: Menj azonnal egy másik orvos­hoz. TŐZSDE Zürich, február 9. Zárlat: Beograd 9.1325, Paris 20.43, London 25.22 egy­­nyolcad, Newyork 520, Brüsszel 72.30, Milánó 22.20, Amszterdam 207.90, Berlin 123.225, Becs 73.25, Szófia 3.75, Prága 15.40, Varsó 57.5, Budapest 90.90, Buka­rest 2.91. Beograd, íebr. 9. Zárlat: Paris 224.37, Newyork 5ő,85, Brüsszel 798, Milánó 243.50, Bécs 804.50, Prága 168.70, Buda­pest 10.9550. Zagreb, febr. 9. Zárlat: Paris 223.75— 225.75, London 276—276.80, Newyork 56.75—56.95, Genf 1094—1097, Amszter­dam 22.74—22.80, Bécs 801—804, Prága 168.30—169.10, Trieszt 242.50—244.50. Szentai gabonaárak, febr. 9. A szer­dai piacon a következő árak szerepel­tek: Búza 290 dinár. Tengeri morzsolt prompt 152.50 dinár. Tavaszi, március, áprilisi szállításra 155. dinár. Hajóba rakva 157.50 dinár. Duplikát kassza 162.50 dinár. Zab 165—170 dinár. Takar­mányárpa 200—210 dinár. Sörárpa 220 —225 dinár. Rozs 220 dinár. Bab 120— 122.50 dinár. Irányzat: tartott. Kínálat: gyenge. Kereslet: csekély. Noviszadi terménytőzsde, febr. 9. Bú­za 75 kilós 2%-os 305 dinár, 77 kilós 1%-os 310 dinár. Tengeri bácskai 160 dinár, februárra 162 dinár, szeretni 160 dinár, április—májusra paritás India 167 dinár. Liszt 0-ás GG. bácskai 460 dinár, 6-os bánáti 305 dinár. Korpa szerbiai zsák nélkül, par. Beograd kassza dup­likát 120 dinár. Irányzat: változatlan. Forgalom: 24 vagon. Budapesti gabonatőzsde, febr. 9. A gabonatőzsdén az irányzat rendkívül szilárd úgy a határidő, mint a készáru­piacon és a forgalom igen élénk. Hiva­­! talos árfolyamok pengő-értékben a ha- J táridöpiacon: Búza márciusra 33.25— ‘ 33.55, zárlat 33.30—33.32, májusra 33.80 J —34, zárlat 33.80—33.82, októberre 29.20 —29.35, zárlat 29.20—29.22, rozs márci­usra 27.35—27.50, zárlat 27.32—27.35, áprilisra 27.90—28.05, zárlat 27.80— 27.85, októberre 22.80—-22.90, zárlat 22.65—22.68. A készárupiacon: Búza: 32.50—35, rozs 26.90—27.10, árpa 21.80— 23.20, köles 15.50—16, sörárpa 25.60— 29.60, tengeri 18.80—19.20, zab 20.40— 21.20. Budapesti értéktőzsde, febr. 9. Ma­gyar Hitei 82.1, Osztrák Hitel 13, Ke­reskedelmi Bank 112.5, Magyar Cukor 206.5, Georgia 26.2, Rimamurányi 86.1. Salgó 55.4, Kőszén 449.5, Bródi Vagon 5, Beocsini Cement 150.5, Nasici 168, GanZhDanubiusz 176, Ganz Villamos 134, Roskányi 11.5, Athenaeum 23.3, Nova 36.6, Levante 27. Irányzat: tartott. VARRÓNŐK és SZABOK! Legolcsóbban, leggyor abban és a legnagyobb vá'asztékban AZ ÖSSZES TAVASZI it NYÁRI DIVATLAPOKAT csakis 1133 Papyrusnál, Növisad Jevrejska ul. 7., szer»zheli be ég iizehet efő. Kérjenórj gyzóko’. Kedvező előfizetés fettételei: Rádió-műsor — (A várót mtlltítí ttám a haUámkttstt jtUnti) Csütörtök, február 10 Bécs (517.2): Koncert 16.15: Hang­verseny. 20.05; Szimfonikus hangver­seny. Zagreb (310): 17: Zongorakoncert. 20.10: Északi zeneszerzők müveiből. 22: Tánczene. Milánó (315,8): 16.20: Jazzband. 20.45: Kamarazene. 22.45: Jazzband. Prága (348.9): 12.15: Déli zene. 16.30: Koncert. 20: Régi cseh zeneszerzők mü­veiből. Alkalmi összejövetelekre, jourokra mérsékelt dijazás mellett rendelkezésre bocsátunk rádiókészüléket Konrath d. d. Subotica London (361.4): 14: Koncert. 17: Ze­nekari hangverseny. 19.20: Kvartett. 23.30: Tánczenc. Lipcse (365.8): 16.30: Koncert. 20.15: Hangverseny. Róma (449): 17.15: Koncert. 21: Hang­verseny. Budapest (555.6): 9.30, 12 és 15: Hi­­rek, közgazdaság. 17.02: A m. kir. Ope­raház kamarazenekarának hangverse­nye. 20: Koncert, utána jazzbai 3. Berlin (483.9): 16.30: Koncert. 20: Ze­nekari hangverseny. 22.30: Tánczene. !neeHIHA8S TEA LONDON 101 ÉV ÓTA A LEGJOBB I VEZÉRKÉPVISELET: I ADOLF SCHOSSBERGER N 0 V I S A D I0K7

Next

/
Oldalképek
Tartalom