Bácsmegyei Napló, 1927. január (28. évfolyam, 2-29. szám)
1927-01-23 / 21. szám
601 801 Tihamér odalépett a hordárhoz. <— De nem, ha mondom, becsületszavamra! Egy hordár jött be. Egyenesen a jegypénztár elé ment és azt mondta: — Kérek tiz darab jegyet ma estére. A legjobbakból. — Már csak egészen olcsó jegyeink vannak! — jegyezte meg lluska. — Akkor hát tessék abból adnil Tihamér meg volt győződve, hogy ugratják: — Azért ha nagyon kérem, még kaphatok néhány val és;, harmincával viszik, .Ügylátszik, egész csoportok álltak össze, akik tömegesen, talán zászlóval fognak felvonulni! Már alig van néhány jegy. Erre még nem volt példa. Gratulálunk. .un •n.rr’-i» isasszon’i senyrendezö iroda felé. Az iroda ajtajában két nagy plakát volt kitéve és azokon keresztbe ragasztba egy fehér figyelmeztető cédula: Előadás ma este. A kirakatban fényképek, frakkos urak és igen csúnya estélyiruhás hölgyek, akik kottát tartottak kezükben, vagy zongora előtt ültek és mindegyiknek volt valami cime: a milánói opera tagja, porosz kamaraénekes, vagy a newyorki nagy opera karnagya. Egy majdnem egészen mezítelen gyönyörű fiatal leány képe alatt ez állt: klasszikus táncosnő. Egy másik magas termetű, erős csontu német nőn fantasztikus kosztüm volt, széles, bugyogó nadrág, amely pikánsan meg volt hasítva, fennt pedig csipkés férfikabátot hordott és valami negédes arcot vágott. Ezalatt az állt, hogy jellemtáncosnő. Az ö arcképe is ott lógott. Elmélyedt tekintettel egy könyvet tartott a kezében s a haja kissé lazán csapott a homlokába. Emlékezett, hogy menynyit kínlódott vele a fényképész, amig végre különböző reflektorok, orra alá dugott violaszin lámpák, sötét hátterek és vazelinnel rajzolt homlokfényfoltok segítségével sikerült külsejét ilyen zseniálisra alakítani. Tihamér most nagyon restelkedve emlékezett erre vissza és gyáván, félszegen nézte a szebbnél-szebb elegáns lányokat és asszonyokat, akik bementek a boltba és az üvegajtó mögül látszott, hogy vidáman, kacagva beszélnek a főnök úrral,' aki biztosan pikáns kis pletykákat mesél nekik és uj tánckottákat ajánl. Azután kijönnek a boltból, egy futópillantást vetnek a kirakatra és tovább mennek. Nem érdekli őket a zsenik arcképcsarnoka. Még leginkább néhány úriember mereng el a kirakat előtt. No, de azok biztosan nem őt nézik, hanem a klasszikus táncosnőt. Azután bement az üzletbe, de előzőleg cigarettára gyújtott és közönyös arcot erőltetett magára, mert nem akarta, hogy ilyen begyulladtan lássák. — Jó napot, angyal! — fordult kedélyesen lluska kisasszonyhoz, aki a jegyeket árulta, kapható még néhány Bodzay-jegy estére? — No, no! Csak semmi csúfolódás. Nagyszerűen logynak a jegyek. Erre még nem is volt példa. Huszá-Forró Pál típditfisfO^ d'íriS wninsz íijibf' fS'C'A*'.' ■ í; ' 1 ‘! -■■y-.;tósííoü a - ■» .mbóiB'. 30!' iknti'od f. : Wí v* ,?íJÍ*íj''ÁÁX'iíÍ líív il 5*» •; '■ ’> * ^ i'.Ví^S;# V-J z;i\iú}; ' h\ / tilsam i-i'mii fV-xi» , * Forró P’.1 -ín Asaztiaoiíís? „.4( )IHáö<'.5:a > Jító-.i ü\ Lokenorin kisatszonv jegy váltás, vagy általában mindaz, ami érdektelen, gépies és magától értetődő. Lám a színpadon evek óta a vígjátékok uralkodnak. Mert a közönséget már nem érdeklik a lelki összeütközések, ilyenekben egyaltaláhan egyre kevesebben hisznek, hanem csak a tréfák, a bizarr helyzetek mulattatják. Ki tragikus hős ina? Kőért megőrülő lovag? Ügyen kérem! Mikor annyi a szép nő és olyan nehéz az élet. Az embernek ép idegekre és erős izmokra van szüksége. Azelőtt kis budai cukrászdákba vitték a szerelmesek imádottjaikat. Ma sporttársakat nevelnek belőlük, rentes hegymászó cipőkbe bujtatják lábaikat, mázsás hátizsákot akasztanak rájuk és izzadtan, lihegve, piszkos mgujban., minden gyengédséget, ábrándozást, esztétikai szépségeket kikapcsoltán szalonnádnak velük egy árokpartján. Néha napokig se>m váltanak fehérneműt, kölnivizet meg éppenséggel nem szokás a hátizsákba pakkolni. Vagy csolnrkba ülnek és reggeltől estig égetik a bőrüket a napon, hogy a nő gyönyörű arcsziue lésül, durva és érdektelen lesz, a hátán, karján, vál- * Ián pedig gyulladt vörös foltok, réme hámlások torzítják el. Miféle illúziót nyújthat az a nő a férfinek, akit a férfi reggeltől estig piszkos trikóban lát, aki nem teszi érdekessé és titokzatossá nőiességét a Tuha és kozmetika segítségével? Mert más az. mikor a fürdőhelyen a nap néhány percére lebeg elénk a íiirdőruhás nő és más az, mikor a szentendrei szigetek indián telepein hajnaltól napestig síit. főz, szardíniái dobozokat feszeget, egészségi táncokat lejt. verejtékezik, pörkölődik. iszapos lábbal, homlokba .csapozott, víztől csöpögő haijai napfürdőzik és vakarta a hangyák és légyek csípéseit Nem. ezek a nők egészen, bizonyos, hogy nem rajonganak könyvekért és nem érdekli őket a gondolatok finom játéka. Ez ugyanis dekadencia kérem, bidermajeres, vagy legfeljebb békebeli nyavalygás, amin már túl vagyunk hála Istennek. Üj Cirkus Maximusokat kellene építeni, ahoi daliás gladiátorok harcolnának egymással. Lám az amerikai filmek készítői már tisztában vannak ezzel. Ott mindposnak, érdektelennek és vontatoknak találta. Biztosan megbukom vele, gondolta és nern értette, hogy miért tetszett neki mindez a sok fecsegés, amikor irta. Semmi humor nincs benne, mormogta elégedetlenül, pedig csak ennek van hatása. Okvetlenül bele kell még szőnöm néhány rövid, elmés anekdótát, jó viccet. Ha az ember megnevetteti a publikumot, akkor nyert ügye van. Aki viccel, arra azt mondják, hogy szellemes. Akármilyen öreg viccet mond, mindig akad néhány ember, aki harsányan hahotázik raita De kellene néhány Wilde-szerü finom aforizmát is mondani. Borzalom. Az egész kéziratban nem talál úgynevezett ziccereket, amelyek bombaként robbannak a teremben. Alaposabban kellett volna elkészülni. És különben sem tudja még kívülről. Pedig kéziratot olvasni biztos bukás. A közönségnek csak akkor van Illúziója, ha csevegünk vele. Nem is szabad elővenni a kéziratot, Legfeljebb egy kis papírra rájegyezni a sorrendet. Nézzük csak, hogyan fogom mondani? És félhangosan mormogni kezdte: Hölgyeim és uraim! De már az első mondatok sem tetszettek neki. Nem szabad nagyképűen, tanárosati kezdeni. Mindjárt az első szavakkal meg kell fogni a közönséget. Valami érdekeset, eredetit, meglepőt kell kitalálni. De mit? Sírni szeretett volna, olyan csüggedés vett rajta erőt. Pedig milyen nagyszerű lenne egymásután rakéíáztatni a csiüogó ötleteket, elbájolni a hallgatóságot, játszani velük, fölényesen és elegánsan, mintha csak egy klub halijában diskurálna egyiptomi cigarettával a kezében, miközben ragyogó asszonyok és leányok simogatják végig sokatmondó mosolygó pillantásokkal. Kétszer-háromszor nekifogott, hogy elmondja a szöveget. De mindig csak az első pár sort mormogta el, a többihez már nem volt türelme. Csak éppen a gondolatmenetet ismételgette. Este, a közönség előtt, úgyis menni fog, vigasztalta magát. 112 105 A