Bácsmegyei Napló, 1927. január (28. évfolyam, 2-29. szám)

1927-01-19 / 17. szám

1927. január 19. BÁCSMEGYÉ3 NAPLÓ 9. oldal. SPORT —— Megsemmisítették a SzMTC—SAND mérkőzést Az alszövetség intézőbizottsága ülést tartott, melyen három mérkőzés sorsa fölött döntöttek. A Sand, mint ismeretes, megóvta az SzMTC-vel lejátszott 0:0 arányban Vég­ződő mérkőzést azon elmeri, hogy Or­­csics bíró az első félidőt öt perccel előbb fújta le. Miután a Sand beigazolta a bí­ró tévedését, az intézőbizottság helyt adott az óvásnak és a mérkőzés újra* játszását rendelte el. Az intézőbizottság elhatározta egyúttal,, hogy a mérkőzés idejének megállapítása körül mutatkozó szabálytalanság miatt vizsgálatot indít Orcsics bíró és Perl hatáfbiró ellen. Az intézőbizottság helyt adott a Szom­­bori Sport óvásának is és elrendelte, hogy a Szombori Sport—VSC mérkőzést 3:2 arányban való állás mellett Vrbaszon tovább kell játszani. A Szombori TK—-Apatin Amatőr II. osztályú mérkőzést is megsemmisítette az intézőbizottság, miután beigazolódott, hogy, Apatin igazolatlan játékost szere­peltetett. A két pontot a Szpmbori TK kapa meg, az Apatini Amatőr pedig a két bajnoki ponton kívül két büntető pontot is elveszített. A JNS.felfüggesztette a zagrebi alszövetség vezetőségét Zagrebból jelentik: A JNS és a zagre­bi alszövetség közt kitört súlyos kon­fliktus még jobban elmérgesedett. A főszövetség és az alszövetség között — mint ismeretes •— a Zinaja-ügy miatt támadt ellentét, mely csakhamar rend­kívül kiéleződött. Az alszövetség örökre eltiltotta a játéktól Zinaját, a HASK csatárát, mert a fegyelmi bizottság előtt kijelentette, hogy szándékosan rúgta . meg ellenfelét és ha alkalma lesz, a lövőben újra megtámadja. A HASK la fószövetséghez íelébbezett,'mely nyojc hónapra szállította le Zinaja büntetését, mire az alszövetség nyíltan hadat üzelit a JNS-nek és, bejelentette, hogy a fő­szövetség határozatát nem hajtja vég­re. A JNS a renitens alszövetséget uta­sította, hogy fegyelmi bizottsága ellen indítson vizsgálatot és szigorúan bün­tesse meg azokat, akik a JNS határoza­tával szembehelyezkednek. Az alszövet­ség erre azzal felelt, hogy a íoszővet­­ség határozatát nem vette tudomásul és újból bejelentette, hogy a határoza­tot nem hajtja végre. A JNS keddi ülé­sén elhatározta, hogy a zagrebi alszö­vetség egész vezetőségét felfüggeszti és február 6-ára összehívja az alszö­vetség rendkívüli közgyűlését, hogy uj vezetőséget válasszon. A zagrebi sportkörök nem sok jót remélnek a februári közgyűléstől, mi­után több mint bizonyos, hogy a zagre­­bi egyesületek újból a régi vezetőséget választják meg és ez esetben semmi ki­látás nincs arra, hogy a JNS akaratá­nak érvényt tud szerezni. Enrilo általánosan kedvelt kofeinmentes pótkávé igen zamatos és jáizii s dacára annak használatban olcsó.­Kapható minden jól assorláll füsrérkereskedésben r RáDIÓ-MÜSOK —mm— (A várót mellttti ízűm a hullámhosszt elend) Szerda, ,anu ,r 19 Bécs (517.2): 11: Koncert. 16.15: Ze­nekari hangverseny. 21.05: Vidám est, utána könnyű esti zene. Zagreb (310): 17: Szláv zene. Milánó (315.8): 16.35: Kvintett. 20.45: Operett előadás. Prága (348.9): 12.15: Ijéli zene. 20: Vig este. 22.15: Tánczene. Már kapható a Blaupunkt „TONVEREDLER“ mely tiszta vételt biztosit Kohrath D. D, Subotica Középeurópa is résztvesz a középeu­rópai kupa mérkőzéseken. Zagrebből je­lentik: Meisl Hugó és Fodor dr. által kidolgozott középeurópai kupa-bajnok­ságban résztvesz Jugoszlávia is, mely két csapatot küld ki. A INS a Becsben február 10-én megtartandó előkészítő értekezlete^ képviselteti magát. A Gradjanszki Malta szigetén játszik. Zagrebból jelentik: A Gradjanszki feb­ruár hónapban Malta szigetére megy túrára. A zagrebi csapat két mérkőzést játszik a görög szigeten. London (361.4): 14: Zenekari hang­verseny. 17: Kvartett. 20.45: Dalest, Lipcse (365.8): 20.15: Dalest. 22.15: Tánczene. Róma (454.5): 17.15: Jazzband. 21: Zenekari hangverseny. Berlin (483.9): 13.30: Harangjáték. 21: Vidám, ést. 22.30: Tánczene. , , ' Budapest (555.6): 9.30, 12 és 15; Hí­rek, , közgazdaság. 17.30: Szimfonikus hangverseny. 20: Kerpcly Jenő cselló­­koncertje. . i ' i -v-, - - ^ r . • % • Közgazdaság Noviszad város megsürgette a vasúti aluljáró építését. Noviszadrql jelentik: Noviszad gyáripara a Duna-menti terü­leten fejlődött és több nagyobb gyár- és. ipartelep, azonkívül több állami egyed­­árusitásl intézmény, raktár, nemkülön­ben a csehszlovák szabadraktár és a du­nai flottila téli kikötője és bázisa a Ka* nienicai-ucca végén levő vasúti átjárón túl van, úgy hógy ezek a vállalatok és intézmények szaporodásával a vasúti át­járón keresztül lebonyolított forgalom nagyon megnövekedett. Ugyanilyen mérvben megnőtt a vasúti forgalom is. minekfolytán a vasúti átjárón keresztül való forgalom egészen megbénult. Az ér­dekeltek kérésére akció indult a vasúti aluljáró építése érdekében. A szuboticai vasutigazgatóság meg is ígérte' a vasúti aluljáró felépítését, de mindezideig még nem kezdődött meg az építkezés, Eziigy­­ben Lakics János helyettes polgármester és Plavsics Nikola műszaki tanácsos szombaton felkeresték flics. Mika, állam­­vasúti vezérigazgatót, akinél az épülete) megsürgették. Tőzsdeklub alakul Noviszadon. Növi* szádról jelentik: A novisZádi tőzsde-" klub kedden délután fél hat órakor tar­totta alakuló gyűlését. A gyűlésen Rei­ner Simon gyáros elnökölt, az előadási tisztet pedig Petrovics Bránkó főtitkár látta e). Petrovics felolvasta az aíáp­­szabálytervezetet, ariielyet a résztvevők egyhangúlag elfogadtak. Eszerint az évi tagdíj hatszáz dinár lesz. Ezután meg­választották a vezetőséget. Elnök lett dr. Dungyerszky Gedeon, alelnökök Ernszt Bernát és dr. Latinovics Jován, tőzsdegazda Kortyovlcs Demeter, könyv­táros dr. Bórota Brána és Pénztáros Révész Gyula. Igazgatóság tagok let tek: Achs Izor, Gold Béla, dr. Grigori­­jevics MiböVil, Dungyerszky György, Jakovljevics Pája, Glicin Mita, dr. Kai nics Radjvoj, ‘ Komlós Nándor, König­­staedter Dusán, dr. Lusztig Nándor, Matics Milorád, Morotvánszky Sztánkó, dr. Nedeljkovics Gyurica, Rainer Simon és Weisz Vilmos mérnök. Felügyelőin­­zottsági ‘ tágolt lettek: Dtmgyerov Sztc­­ván, König Adolf, Wagner István, dr ■Jancsek ..József és Lővinger Kálmán. TŐZSDE Zürich, jan. 18. Zárlat; Beograd 9.12, Páris 20.665, London 25.1975, Newyork 519 egynyolcad, Brüsszel 72.20, Milánó 22.20, Amszterdam 207.65, Berlin 123.15, Bécs 73.10, Szófia 3.75, Prága 15.375, Varsó 57.5, Budapest 90 ötnyolcad, Bu­karest 2.85. Beograd, öan. ~-lH<-,Zwlat:\, Rá.ris 22Ö, London 276; Newyork 56.77, Brüsszel 79Ö, Genf 1095, Milánó 244, Berlin ,799, Becs 13.49, Prága 168, Budapest .9.95, Bukarest 35. Zagreb, jan. 18. Zárlta: Páris 225.25— 22725, London 27555—27635, Newyork 5669—5698, Milánó 24317—24517, Am­szterdam 2277—2283, Berlin 1348—1351, Bécs 79850—80] 50, Prága 16795—16875, Zürich 1094—1097. Szombori terménytőzsde, jan. 18. A szombori termény tőzsdén kedden a kö­vetkező árak szerepeltek: Búza bácskai 76 kilós 290—292.5 dinár, 75 kilós 287.5 *—290 dinár,1 74 kilós 282.5—285 dinár, szerémségi ár ugyanaz. Tisza bácskai és bánáti slep 287.50—292.50 dinár. Rozs bácskai 221—230 dinár, Sz-erémi 170— 172.50 dinár. Árpa 72—73 kilós 210 di­nár, 73—74 es 75—76 kilós 225—230 di­nár. Kukorica csöves januárra 140—142 dinár, februárra 142.50—147.50 dinár. Bab fehér kézzel válogatott 165—170 di­nár. Liszt 0-ás 440—460 dinár, 2-es 399 —420 dinár, 5-ös 340—370 dinár, 6-os 270—290 dinár. Irányzat: barátságosabb. Forgalom: 68 és fél vagon. Novlszadi értéktőzsde, jan. 18. 7%-os beruházási kölcsön kínálat 81 dinár, ke­reslet 81 dinár. 25%-os hadikárpótlási kötvény kereslet 341 dinár, kínálat 342.5 .dinár. Kereskedelmi és iparbank keres­let 146 dinár, kínálat 150 dinár. (Városi gyógyfürdő kínálat 50 dinár. Noviszadl terménytőzsde, jan. 18. Bú­za 2 vagon 75—76 kilós 2%-os 290 di­nár. Tengeri 15 vagon 15Ó dinár, 5 va­gon áprilisra 157 dinár, 10 vagon fehér 147 dinár, 2 vagon szerémi 145 dinár. Liszt 1 vagon 0-ás G. 432.5 dinár, 1 va­gon 5-ös 352.5 dinár. Irányzat: változat­lan. Forgalom: 27 vagon. A hivatalos tőzsde január 19-ikén és 20-ikán nem működik. Budapesti gabonatőzsde, jan. 18. A gabonatőzsdén úgy a határidő, mint a készárupiacon élénk forgalom mellett az irányzat szilárd és 10—40 pontos az áremelkedés. Hivatalos árfolyamok pen­gő-értékben a határidőpiacon: Búza márciusra 32.05—32.40, zárlat 32.40— 32.45, májusra 33—33.25, zárlat 33.20— 33.25, októberre 29.05—29.15, zárlat 29.15—29.20, rozs márciusra 26<55— 26.60, zárlat 26.55—26.60, októberre 21.80 —21.95, zárlat 21.95—22. A készárupiá­­con: Búza 30.90—33.40, rozs 25.30— 25.70, árpa 19.20—20.60, sörárpa 24.50- 28.5Ó, köles 14.80—15.50, tengeri 17.20— 17.60, zab 19.20—20, korpa 14.20-14.60. Budapest! értéktőzsde, jan. 18. Ma­gyar Hitel 83, Osztrák Hitel 14, Keres­kedelmi Bank 115, Magyar Cukor 193, Georgia 26.1, Rimamurányi 91, Salgó 54.6, Kőszén 412, Bródi Vagon 6.4, Na­­sici 160, Ganz-Danubiusz 192, Ganz Vil­lamos 125, Roskányi 12, Athenaeum 23.2, Nova 37, Levante 22.55. Irányzat: gyenge. Cslkágói gabonatőzsde, jan. 18. Búza májusra 139.5, búza júliusra 130.375, bú­za szeptemberre 127.25. Tengeri május­ra 81.75, tengeri júliusra 84.875, tengeri szeptemberre 86.875. Zab májusra 47.75, zab júliusra 47.375, zab szeptemberre 45.625. Rozis májusra 102,5, rozs júliusra 98.75, rozs szeptemberre 96.5. Newyorkl gabonatőzsde, jan. 18. Búza őszi vörös 153.5, búza őszi kemény 160.5. Tengeri 87.75. Liszt 675—710. Irányzat búzánál és rozsnál tartott, ten­gerinél szilárd. KINTORNA ) . Amikor a szakácsnő muzikális, így szórakozik a konyhában. ' * Színházigazgató: Ha színész akar len­ni, elsősorban azt kell bebizonyítania, hogy van-e egyáltalában tehetsége? Szinészjelölt: Kérek előleget, igaz­gató ur. * — Milyen utón ismerkedtél meg má­sodik férjeddel? — óh, hiszen 6 volt az, aki első fér­jemet elgázolta.' # Ketten találkoznak az orvos rendelő­jének előszobájában. — Na, barátom — mondja az egyik — azt hiszem ez a doktor se érti va­lami nagyon a dolgát, öt évvel ezelőtt azt mondta, hogy legfeljebb még egy évet élhetek s azóta még mindig élet­ben vagyok. — Nézd — feleli a barátja — ez az ember egy nagyon kedves, aranyos egy orvos, csak kár, hogy nem meg­bízható. A VILAGLEXIKON IU MÁSODIK KIAPASA J U&oban MEGJELENIK 327 Messze fölülmúl minden eddigi magyar lexikont Ára 250 dinár, a régi Világlexikont 40 dinárba beszámítjuk Kérjen mintaivet és ismertetést. Megrendelhető a BáCSmegyei Napló könyvosztályánál

Next

/
Oldalképek
Tartalom