Bácsmegyei Napló, 1927. január (28. évfolyam, 2-29. szám)
1927-01-16 / 14. szám
66 EOT A teát egy jeges vödörbe állította és szekrényéből ötféle likőrt vett elő. — Ezt az ötféle likőrt, melyek úgy vannak egymáshoz hangolva, mint a zongora húrjai és együttesen egy tökéletes akkordot alkotnak. Beath Jimmi brazíliai néger állította össze. Mint minden nagy költő, ő is vérbajban pusztult el egy nyomorult kikötői kórházban, de likőrkeveréke halhatatlanná teszi őt a szakértők előtt. Mert a világ legjobb likőrjei is, ha nem egymáshoz illők, undorító keveréket adnak, miként a muzsikában is kakofónia származik, ha nem az összecsengő hangokat szólaltatjuk meg. Jimmi muzsikusa volt a likőrkeverésnek, szonátákat és szimfóniákat komponált belőlük és legbecsesebb alkotása a »megfagyott szerelem.« A tea kihűlt és Tihamér félig megtöltötte a sötéten barnáló, pompásan illatozó itallal a finom porcellán csészéket. Azután mindegyik likőrből beleöntött egy kávéskanálnyit és beletett három szem cukrot. — A nevezetessége ennek az isteni italnak, amely üdít és eksztázisba hozza az ember inyjét, hogy a beléje fagyasztott szerelem az emberben újra életre kel, csipkefinomságu hangulatokat ad, hárfa és hegedű duetteje érzéki muzsikája bódit el.,. — Óh, hiszen valóságos boszorkánymester vagy, aki bájitalt nyújt kévésének! — kacagott Mich — Valóban léteznek ilyen bájitalok, sőt ételek is — válaszolta Tihamér. — A szellemes ember, aki nem fal állati módra, hanem élvezi a mesterien készített ételek egyéni zamatját és illatát, hangulatait hozzájuk alakítja. A remekbe készült étel éppen olyan kellemes ingert vált ki az emberben, mint az ópium vagy a kokain. Az egyházatyák, akik ezt igen jó) tudták, éppen ezért bűnnek bélyegzik az ételek élvezését és megfosztván azt művészi jellegétől, egyszerű kazánfütési processussá fokozzák le. Micl jóizüen kortyogtatta az illatos, kellemes IsB teát. — Barátom — jegyezte meg -» efcbeg MffXl JÉ Lohengrin kisasszony inüíli'-:' '-tVičtj iiitä» AiJßCsJijfcUöö i Forró Po előadó felfogását. És különben is régi igazság, hogy mindig annak van igaza, aki beszél. A hallgató csak akkor ellenfél, ha egymaga van, vgy mondjuk, még két-három ember. De mihelyt tömegbe verődnek az emberek, még a legokosabbak is, elvesztik egyéniségüket, nincs ítélőképességük és egészen az előadó szuggesztiv hatása alá kerülnek. Csak az az előadó bukhatik meg ennélfogva, aki gyáva, dadogó, lámpalázas. Mert aki dobogóra áll, annak egyetlen és legfőbb fegyvere a fölény. Egy kissé hipnotizőrnek kell lennie. Ha nem fél a teremben ülőktől, már nyert ügye is van. Mert bár utólag, ha a hallgatóság szétoszlik és a tömegből megint egyének válnak ki, megbírálják, boncolják a mondottakat, de ez végeredményben már nem változtat a sikeren. Minden előadás erőpróba. Birkózás a tömeggel. Idegkérdés. — De mégis nagyszerű lehet! Közvetlenül éilvezni a sikert! —. Igen, ha olyan gigantikus külsőségek között folyna le, mint ahogyan azt D’Annunzio írja le a Tűz első fejezetében. Mikor az ünnepelt költő megáll a világ legtiindéribb épületének, a Doge-palota erkélyén, körötte az őrjöngő, virágdíszbe öltözött Velence, ujjongó asszonyok beláthatatlan sokasága, akik mámoros lelkesedéssel köszöntik a mestert, férfiak, akik a szellem kiválósága előtt hajtanak zászlót, az erotikának és fenségesnek isteni szövevénye... de most, nyár elején, szilrkezakkós emberek előtt félig üres teremben beszélni, ez csak pénzkérdés, kedves és keserves megalázkodás. Ádámné megint bejött, ezúttal egy nagy tálcán néliárv' szendvicset, apró süteményt és epret hozott. A teát mindig magam készítem — magyarázta Micjnek. Imádom ezt a szláv szokást, melyben bájos melankólia és hangulat van. Azonfelül érteni is kel ezt a mesterséget! A villanyos teafőzőben forrni kezdett a viz. Tihamér beszórta a teát és várt néhány pillanatig.- Most pedig bemutatom a »megfagyott szerelem« nevű ital készítésének titkát. földi iró müveit adják ki, akkor legalább mi is jelentessük meg írásainkat a külföldön. Ugylátszik, kérem, az Írók csakugyan nem próféták saját hazájukban. Kimenni, kérem, dollárt, frankot és fontokat keresni! Tehát a viszontlátásra, uram, bocsánatot kérek... Udvarias bókok közepette hátrált kifelé, még az ajtóban is mentegetödzött. Tihamér félig nevetve, félig bosszankodva szólt be Micinek: . — Egy fellengzős bolond. Egyike az Írókat boldogító magánapostoloknak, akik azonban soha semmit nem tesznek. De Mici feltűnően idegesen és izgatottan jött ki a függöny mögül: — Ismered már régóta ezt az embert? Láttad valahol? — Nem... nem emlékszem? De miért kérded? — Mert én... ismerem? — Ismered? — Igen. Ez az ember detektív. Jól megfigyeltem a függöny mögül. És eszembe jutott, hogy hol láttam. Egyszer egy barátnőm adatokat akart gyűjteni házassági ör esi perében és egy magánkutatóhoz fordult. Ez volt az Egészen határozottan emlékszem, noha akkor nem hordott angolbajuszt. Tihamér elhült. Felháborodva kérdezte: — De hát akkoj mit akart itt? Ki küldte? Kinek volt j ga küldeni? Mici megbántva tiltakozott: — Tőlem kérded? Mit tudom én? Talán egyik elhagyott barátnőd akart bizonyosat tudni. Tihamér hangja gúnyosan, majdnem epésen hangzott, amint visszavágott: — Vagy inkább Telegdy gróf! Egy pillanatra ellenségesen néztek farkasszemet, azután Mici a kalapja felé nyúlt. — Szervusz. Elmegyek. Tihamér ijedt, bocsánatkérö mozdulattal vette el Miéitől a kalapot: — Drágám, ne haragudj, hiszen nem akartalak rtV .vtj -ísföj \ -tét ílsjtTi» xímziw i :‘ - V -V1 ■----;• : . C£áú sUikälsiSÄE y,,,-;: , mw I »roaeá „miívbsp tóídn-1-a ■ Lohenarí* Ffroaszónn bántani. De felháborító ez a dolog, felháborító! Hogy az ember tulajdon lakásában is kémekkel legyen körülvéve. Mici nyugodtan válaszolta: — Nem kell törődni velük. Dühöngenek. Irigykednek. Nem is fontos, hogy kicsodák. Örömet nem Jő' megfigyeltem a függöny mögül. tudnak adni, csak elvenni. Megörülnek, ha boldog embereket látnak. , — De hát mit akarnak? Mit akarhatnak? Mici egészen odasimult Tihamérhoz: — Mit bánom én? így még jobb szeretni egymást, egy kis veszélyben, izgalomban. És néhány nap múlva megszökünk... megyünk a Lidóra! — Ohó... az még elválik! Tudod, a jegyek... 98 103
