Bácsmegyei Napló, 1926. december (27. évfolyam, 330-356. szám)
1926-12-25 / 352. szám
62. oldal. BACSMEGYEI NAPLÓ Erényőv avagy védekezés az asszonyok hűtlensége ellen (Majdnem tudományos értekezés) Hölgyeim és uraim, a téma felette kényes. Erényővekről, amelyek nincsenek, voltaképen nem illik beszélni így nyíltan és minden apropos nélkül. Háztartásomban jelenleg nincs szükség erényövre és ha volna is, nem kötném senki orrára. Ezek az övék egyébként már régen kimentek a divatból. Vagy a nők lettek erényesebbek, vagy a férjek kevésbé féltékenyek, vagy pedig kiderült, hogy az erényövet is ki lehet játszani és nem nyújt garanciát arra, amit éppen az erényővnek garantálnia kell. lény az, hogy az erényövet, mint célszerűtlent, jóideje már szegre akasztották. Én tehát csak akadémikusán taglalom az erény öv-kérdést. Legutoljára 1910-ben volt szó az erényőv alkalmaztatásáról, akkor történt, hogy Párisban letartóztattak egv Parat nevű patikust, aki vak féltékenységében láncra verette feleségét és ezenfelül erényöv viselésére kényszeritette. Az erényőv mellé még béklyót alkalmazott, amiből az következik, hogy magának a gyógyszerész urnák sem lehetett túlságosan nagy bizalma az erényővihöz. Annál valószínűbb, hogy az ilyan kettős óvatossági rendszabály nagy gondot adhat egy gyenge nőnek. Ugyancsak 1910-ben a Berliner Tageblatt 96-ik számában azzal állt elő, hogy Franciaországban az erényőv készítő iparnak míg vannak művelői. Ennek a hírnek valóságát azonban most tizenhat év múltán nem lehet kontrolálni, bár az asszonyi hűség konzerválásának problémája napjainkig is foglalkoztat egyes köröket 1903-ban Németországban szabadalmazták Schäfer Emilia asszony találmányát, az úgynevezett hitvesi hűtlenség megakadályozására szolgáló lakattal ellátott védőhálót. Emilia asszony patentja azonban csak hat hónapig uralkodott, hat hónap után, a szabadalmi hivatal 204.532 szám alatt töröltette a szabadalmak közül. Az erényőv tehát ma már csak mint a múlt emléke él, akár a fűző, a turnier, vagy a bajuszkötő. A középkor relikvái közé tartozik annak a korszaknak egyik félelmetes Instrumentuma, amikor általában vad indulatok és még vadabb szenvedélyek égtek az emberben, a férjek ördögien bizalmatlanok és pokolian féltékenyek voltak. (Ezzel szemben az asszonyokban bizonyára már akkor is nagy volt a hajlandóság némi kis csalásra.) Mindén várur Othellót alakított s ami biztos, bizto3, lakat alatt tartotta nejét. Akkor még azt hitték, hogy a hitvesi hűség megvédelmezésére állnak még fegyverek rendelkezésre. Ma azonban már a férjék nem indulnak el keresztes háborúkba és valószínűleg a női hűségbe vetett bizalom is megerősödött, főképpen pedig megokosödtak az urak és belátták, hogy technikai szerkezet nem nyújthat védelmet az asszonyi ravaszsággal szemben, ezért egyszerűen eltették az útból az erényövet, amely, ha ma is alkalmaztatnék — a francia irók nem tudnának darabot írni. Tehát mivel nincs már erényőv, vannak házasságtörések, ergo vannak drámák, ezzel szemben, mivel erényőv mégis csak volt, az erényévnek története is van. És ha van története, ezt a történetet meg kellett Írni. Egy németországi F. M. Feldhaus nevű mérnök, aki tudományáért tiszteletbeli doktori cimet kapott, vett magának fáradságot ahhoz, hogy az erényőv múltját tudományosan ismertesse és erről könyvet adjon ki. Hajoljunk meg a német tudomány előtt, amely Íme a borozsdásodott erényőveket is kikaparja a feledés homályából. A szerző ismerteti az erényöv lényegét, amelyet az övön és kapcsolt részein kívül egy jelszavas biztonsági lakat Jellemez. A lakat kulcsát a férj őrzi haláláig. innen van az, hogy a középkorban, amikor valaki meghalt azt mondták: iBeadta a kulcsot«. A kiváló tiszteletbeli megjegyzi, hogy az erényővnek egy asszonyra való rátukmálása a legnagyobb mértékben sérti a személyes szabadságot. A higiénia és az erényöv szintén nem egy anyaméhben születtek. Sőt Egyes források szerint a keresztes hadjáratok szilárd erkölcsű lovagjai a Keletről hozták magukkal az erényőv barbár ötletét Nagy tévedés. A középkor hatalmas urai sohasem mentek a szomszédba egy kis találékonyságért, o mikor erőszakot és gonoszságot akartak művelni. Inkább elfogadható a történelmi kutatások alapján kialakult ama feltevés, hogy az erényövet legelésző» 1395. év körül Francesco Carrara, Paduo utolsó kényura léptette hivatalba. A firenzei Iparosok készítették az első erényőveket, 1405-ből jegyezte fel Koirad Kijeser nevű mérnök, hogy firenzei asszonyok közt itt-ott akadtak erényővesek. Az irodalomban nagyon ritkán szerepel az erényev. Feldhaus szerint csak egyes nem egészen normális férjek övezték nejeiket az erényőwel, amelyet inkább csak iiesztésből tartottak a háznál. Az Ausztriában levő Kreuzenstein városban talált, uraságaktól levetett erényőv még elfogadható praktikusság szempontjából, de az a két erényőv, melyeket a bécsi és berlini múzeumban mutogatnak, nem nagyon alkalmas arra, hogy a nő erénye mellett az egészségét is megőrizze. 1532. évből fenmaradt egy rézmetszet, amely Aldegrever kezétől származik. Ezen a rézmetszeten két talpig felöltözött lovag között egy szerencsétlen nő szerepel, akin az erényővön kivül nincs egyéb. 1550-ben egy M. Schedel nevű piktor egy exlibrisre rajzolt egy erényőves hölgyet. 1889-ben Pachinger udvari tanácsos Ausztriában egy 1800-ból való ólomkoporsóra akadt, amelyben egy előkelő hölgy porai feküdtek és egy erényőv. Egy Uffenbach nevű frankfurti patrícius utaztáhan 1709-ben Kasselben, 1710-ben pedig Oxíordban taláfxozott az erényőwel. Ezeket és hasonló komoly adatokat és újból adatokat sorol fel dr. Feldhaus a könyvében, amelyből megtudhattuk, hogy a naiv középkori férjek mi mindent próbáltak, hogy a hitvesi hűségen csorba ne essék. Jaj be jó, hogy már túl vagyunk azon a koron, amikor az erényővek divatosak voltak. Képzeljük csak el a mai szórakozott férjeket, hányszor kerülnének bajba, mert nem találnák meg nejeik erényövének kulcsát. És hányszor kerülne sor zártörésre! Aja)aj! Esetleges kérdezősködésekre, hogy >ni a -címe Franciaországban az erényőv készítő gyárnak, kijelentjük, hogy cégeket elvből nem ajánlunk. Eos DIAKSZEMTELENSEGEK Hosszú újságírói pályámon gyakran megesett, hogy Ítéletet kellett mondanom a tanár és a diák afférjában. Meglehetősen kényes téma. hiszen nem minden tanár hivatott népnevelő is egyúttal; tudom, hogy sok a baj, idegektől rángatott ember a tanár is, — mégsem adtam a diáknak soha igazat. A főoka az, hogy visszagondoltam a magam diákkorára s ez éppen elég volt arra, hogy fejembe szökjön a vér. A becskereki piaristagimnázium nem vezetett följegyzéseket á stlklljeirikről. amelyek felülmúltak minden más stiklit, de mai eszemmel nézve a dolgokat, én biz megbubolnártt a diákot, ha azt követné el velem, amiket mi követtünk el. Ebből a távlatból szállva vissza a múltba, valahogy az a felfogás alakul ki bennem, hogy a diák Istentől elrugaszkodott lény, kegyetlenebb az önző apró gyereknél is. a tanárnak pedig sosem lehet elég jósága, türelme, megértése a számára. Képzeljenek el egy rugdalózó csikóhoz hasonlatos kamaszt, akinek nyűg az iskolai fegyelem s a tanárban csak a vegzálóját látja, A tanár — nagy baj, tia Ilyen —• nem tud hozzá leszállani, nem is akar engedni az olimpusi magaslatból. Leesne az aranygyűrűje, vége volna a tekintélyének. Legalább azt hiszi. Kérdések kérdése azonban, hogy miért rajongunk. Linder Róbertért, Kiss Sándorért, miért nem mertünk Herr Ödön órája előtt port verni? Ezek az emberek lesétálgattak velünk oz uccán, beszéltek Iskolán kívüli, emberi dolgokról Is. Aztán miért nem szerettük Kiszelák Ferencet, aki hatodikus korunkban is veréssel fenyegetett s a nem egészen »szobatiszta« ember tulajdonságait tárta fel előttünk órák alatt. Pedig határozottan tudós férfiú volt, de félszeg s olyan szeizmográf a diák, hogy semmi sem marad előtte titokban. Megérez mindent. KI figyelte már meg. hogyan »derül« az Iskolában a diák? Hányféle a skálája? Kiss Sándor is mondott tréfákat, a Szeged-vidéki táj napsugara ragyogott a szavaiban s zengett az osztály a jóízű nevetéstől. Linder Róbert megjegyzései a nagystílű világfi szerkazmusát jelentették, oda voltunk érte. Aztán jön Kiszelák a tipikus tanár vicceivel, amik évről-évre visszajárnak s valahogyan azt jelentik a pedagógiában, aiplt a helyzetkomikus a dramaturgiában. — Brühühü... Valaki a hátulsó padokban megreszkiroz egy ilyen erőszakos nevetésfélét Úgy kiérezni belőle a szánakozást, a gúnyt! Merészség volt, de mindig akadt vállalkozó s főleg akadt visszhang. Mert &u»l& JKtefit UJUHUL UUL muszáj-nevetés egészen mulatságos. Felharsan hát nyomban rá olyan röhögés, hogy alig tudjuk magunkat tartani. Kiszelák csak néz, mint aki nem érti a dolgot, aztán ráfogja, hogy neki volt ekkora hatása, ugyanazért elmondja még egyszer a viccét. De mi akkor már gurulunk a derűtől, mert mégis csak mulatságos, hogyan lehet ennyire bedőlni s még mulatságosabb, hogy felszabadult kedéllyel kitombolhatjuk magunkat a »brühühü «-n. Harzer József szintén tekintély volt, bár svábos . akcentussal »puta pirká«-nak nevezett mindenkit, ha nem értett annyit a fizikához, mint ő. Sosem tudta megérteni, hogy miért nem hagynak abba az emberek minden lehetetlen tudományágat a fizika kedvéért. Emlékszem egy félszeg kis civilemberkére, pápaszemet hordott és nyolc centiméter magas steklit, — mégsem nőtt meg a szemünkben. Sőt ez lett a végzete. Mihelyt ugyanis a tanár elárulta a gyöngéjét s nem csap le alkalmas módon már az első pillanatban, — elveszett. Szemüveges, de a félszegségben szinte tökéletes volt M. F. piaristatanár is, szelíd és bátortalan. Nem tudom, merre lehet, kilépett a rendből s megnősült. Mondom, félszeg volt. A rövidlátását arra használtuk fel, hogy arcátlanul kiolvastuk a könyvből felelésnél a leckét. Harminc diák az osztályban, tiz név egy óldalOn a noteszében, de mindig a legelső hármat hivta ki felelni. — Arend, Binder, Brezowskl... Gyertek ki. Máskor azt mondja: — Kausch, Kelemen, Kriegner. Aztán variálta a sort az utolsó noteszoldal helyezettjeivel is: — Rippka, Radocsay, Rozenberg. Isten tudja, micsoda rendszer volt ebben a bogarában, de félév is elmúlt anélkül, hogy más feleit volna kilencükön kívül. Mulattunk rajta sokat, a kilencek dühöngtek. Egyszer hogy jön be órára, még az asztalhoz sem jut, elkiáltom magam: Kausch, Kelemen, Kriegner, menjetek felelni M. F. elmosolyodik s azt mondja: — Hát gyertek. Ettől kezdve sportot csináltam belőle, föltétlenül szemtelenül kiáltva három nevet. amit M. F. mindig helybenhagyott. A fiuk már rlmánkodtak: ne feleltess ma bennünket, de én játszottam a zsarnokot s aki megbántott, azt bemondtam felelésre. . Egyszer azt mondja, megharagudva ffUff» valamiért. M T. 1926 december 25. — Térdelj ki. örült röhögés harsant fel az osztályban. Ilyent mondani, az ötödikben! Hozzá még tegezve. Ha azonban humor, legyen teljes humor, megindultam kifelé. Nem térdeltem ugyan le, inkább ültem törökösen s krétával mindenféle tréfás dolgokat rajzoltam a talpamra, úgy mutogattam az osztály felé. Rossz szemével odasanditott néhányszor M. F., de tudhatta az állandó nevetésből is, hogy itt rendkívüli események történnek. Akkorára azonban az összes krétákat a szivaccsal együtt beletettem a télikabátja zsebébe. Csak másnap reagált rá egész röviden. — Itt maradsz hatig bezárva. Az övé az utolsó óra, imádkozás után ■szedelőzkődünk, én is veszem a kabátomat és megyek kifelé vele együtt, mintha a szomszédot zárta volna be, nem engem. M. F. nem szól semmit, megint eltelik egy nap s hogy a következőn is az övé az utolsó óra, azt mondja: — Gyere velem. Megyünk fel a rendházba, a szobäja felé. követ a fél osztály, hogy mi történik. — Le fogod ülni a büntetést a szobámban, onnan nem szökhetsz meg. A tanár lakása mindig misztikum volt. már csak ezért is mentem, nem csupán a hecc kedvéért. Felérkezünk, M. F. leveszi a kabátját, engem hagy állani, aztán leül egy fotelbe az asztalkája mellé, cigarettát vesz elő a dobozból és rágyújt. Velem játszik az ördög s egészen elönt az impertinencia, kiveszek én is a skatulyából egy cigarettát Araikor azonban a gyufa után nyúlok, M. F. megelőz és meggyüjt egy szálat, úgy nyújtja felém. — Parancsoljon! Ami ezután történt, azt sosem tehet elfelejteni. A cigaretta kiesett a kezemből. valami nagy, meleg szégyenérzet kapott a hatalmába, levágódtam az asztalra és bőgtem keservesen. M. P. ott állt, mellettem és simogatta a fejemet. — Nyugodj meg, ne sírj. Na, hallod. legyen eszed. Látod, nem vagy te romlott, csak egy kicsit szemtelen. Én pedig gyönge, azonkívül nagyon szeretem a gyerekeket. Na, ülj fel szépen. ültem, de a földön és csókoltam a .kezét sokáig. Es azután is megcsókoltam sokszor, soha sem feledve el, milyen Jót tett velem az egész életemre, mennyire súlyosabban megvert a lefőzéssel. mintha végigpálcázott volna. A pajtások nets értették meg, miért rendezek affért hg valaki llletlenkedik M. F.-fel az osztályban, senkinek nem dicsekedtem a Jelenettel, de ne haragudjatok, mai diákok, képtelen vagyok mellétek állani, ha afféretek támad a tanárotokkal. Akkor nincs igazatok, amikor van. Torontáli Halott rokonok Ha megállók — Szavak árnya hull rám A bánat édes-rokonom S a szivem sir és elanáalog Egy eldobott régi mosolyon. Néha azt hiszem: nem érdemes De aztán tti öröm-verem Csodálatos a fájdalom arca Az élet üzen —- mély a szemem. Ó. jó a szavakat megcsókolni A szavak szeretője vagyok Kényesek és bünbeesettek — Egy szóért néha meghalok. De mégis kegyetlen, buta gőggel A leghübb szavakat elfelejtem A szám már hiába hivja Őket Alusznak, mint sápadt lelkem. Mindig ez a legfájóbb, ó ez Ez a sok halott rokon S a szivem sir és elanáalog Egy eldobott régi monyon. KRISTÁLY. IST VÁN
