Bácsmegyei Napló, 1926. december (27. évfolyam, 330-356. szám)

1926-12-25 / 352. szám

1926. december 25.

BÁCSMEGYEI NAPLÓ

PÁRISI PORTR

Beszélgetés a világhírű magyar művészekkel, Kelen Imrével és Vértes Marcellel, a kubista Picassóval, a divatos Van Dongennel, Gaby Morlayval, az uj Sarah Bernhardttal, Rotschilddal, a milliárdos drámaíróval és Josef in Bakerrel, a fekete táncosnővel

Irta: TAMÁS ISTVÁN

KELEN 1ÍDRE

A fiatal francia rajzológárda egyik legtehetségesebb és legnépszerűbb tagja ma kétségkívül Kelen Imre. A világ valamennyi nagy lapjának munkatársa. Rajzait a párisi, berlini, drezdai, kopenhágai, madridi, római és newyorki

újságok hozzák az első oldalon, kevés magyar tehetséget becsültek még igy meg, mint őt, fényesebbnél-fényesebb szerződési ajánlatokkal halmozzák el és Kelen, akit először Páris szippantott fel, a tavasszal talán búcsút is mond már Európának, hogy eleget tegyen amerikai szerződésének, amely hosszú esztendőkre Newyorkba szólítja.

A Dóm kávéház egyik csendes zugában beszélgettünk először. Nem is anynyira interjú, mint inkább barátságos ismerkedés volt ez. ö kérdezett engem, én őt és közben, mellékesen, a világ sorjáról is szó esett. Másodszor a lakásán találkoztunk és most már betekinthettem a műhelyébe,ahol szanaszét hevertek kincsei: rajzok, festmények, vázlatok és papírlapok néliány tollvonással a hátukon. Mint a gyémántköszörüsnél a for gácsok.

Fekete haját hátrasimitotta a homlokából és mig mesélt, fel-alá járkált a két, egymásbanyiló szobában.

— A szatirá a legnagyobb művészet — mondta Kelen meggyőződéssel.— Svift Jonathan igazibb költő volt Byronnál Ha majd nem kell karrikaturát csinálnom és a magam ura leszek egyszer festeni is fogok, szép, finom vásznakat és nem törpe istenek lellcéi kificamítani. Én mindig a bensőjét fogom meg az embereknek és nem az arcuk hibáit. Az ha valakinek görbe az orra, nekem csuk arra jó, hogy megmutassam: nyugtalan lelkű ember, sokrétű, veszedelmes. És a nadrágja szárába sűrítem az egész beteg generációt.

Az élete nem bővelkedik kalandos részletekkel. Pár szóba sűríti öszszt:

— Győrben születtem, onnan Pestre kerültem, a dolog nem tetszett és 1919- fcea MOnchenbo eveztem it aJud a

Lustige Blätter-nel dolgoztam teljés három évig. Sokat tanultam a németektől. Rendszert és technikát. Dezsővel Berlinben találkoztam és ekkor támadt az ötletem: »menjünk el Genfbe!« És a genfi konferencia megalapozta a mi karrierünket. Ezt a zsánert, a politikai karrikaturát, mi csináltuk először és később, a konferenciák során, hivatásos és hivatalos politikai rajzolókká léptünk elő. Dezsővel együtt albumot adtunk ki, csupa hires politikus karikatúráját, az illetők sautograminjával. Az albumnak várakozáson felüli nagy sikere tett, ettől kezdve egymásután kaptam a megrendeléseket a világlapoktól és • egy zürichi kiadótól pedig újabb megbízást karrikaturista portré-albumra. Locarnó város tízezer frankot fizetett locarnói skicceimért és gyönyörű kiállításban jelentette meg valamennyit A történelmi jelentőségű genfi ebédnek mi csináltuk az étlapját. Ezen, csupa mókából, úgy rajzoltam meg Stresemann-1 és Briand-ot. amint Chamberlain feje fölött koccintanak és áldomást isznak a békére. A rajz nagy konsternációt keltett. Briand — úgy ahogy ezen az étlapon is láthatja — felállt, kezében a borospohárral és igy szólt a világ miniszterelnökeihez:

— Az újságírók és a karrikaturisták sokszor tévedtek, de ezúttal tényleg igazuk lesz: én koccintani fogok ürese mann úrral a békére!

És az egész társaság viharos éljen zése mellett fenékig ürítették a pohara kát Franciaország és Németország meg személy esitői.

Kelen elősegítette a vüágbékét.

— Az esetet a világ összes lapjai megírták — mondta Kelen és megmutatta az éüap eredeti példányát. amely keresztül-kasul van firkálva miniszterek és miniszterelnökök autogramjaival. Egy másik étlapot, amely szintén eredeti, mert hisz összesen csak ötven litografáld lap készült belőlük, nékem adta emlékbe.

— Én ugyan nem ettem abból a tartármártásból, se a rákból, se a sültből, de bizonyára finom lehetertt — mondtam az étlapot tanulmányozva.

— Elsőrangú volt —• válaszolt Kelen nevetve — a rajzok mind az eredeti után készültek!

Ezután megmutatta a lakását Kellemes, elegánsan berendezett szobák, a falakon régebbi képei lógtak. Ezeket a dolgait nem engedte a nyilvánosság elé, magának őrzi- Élmények mind. Egy viaskodó művész döbbenetes látomásai és bevallom meglepett nagyon, hogy a karrikaturista Kelen ilyen megrázóan miivész is tud lenni, mint a legnagyobbak.

Az .egyik fej egy tébolydából

való. C I. egv fej. de ennyi marcangoló tragédiát emberi arcban

még sohase láttam és szemekből ennyi szomorúságot kiáradni. A másik kép egy katonafej. Amilyen sok százezer masírozott a csatába. De ez már a csatából jött vissza, ez már megúszta a dantei poklokat tizediglen! A gránátokat és a

JLJE IC SERTEEWRE /926

szuronyroJiamokat és m esti vártát az elhagyott dombokon. Mindaz nem a kép alá volt Írva. A katona szeméből olvastam tó, a ferdére csuklót* nyakából és a ráncból, ami a szája szögletébe bujt, akár egy eltévedt paskagoisak

Kelen nem szóit semmtt

Én se szóltam semmit

így hallgattunk pár percig • néma képek között, amelyek farkttssaeme* néztek velünk. Csak aztán kérdeztem tőle:

— Most teljesen a karrilcaturának él?

— Igen. Dolgozom, mert pompásan fizetnek. Én három korszakra osztottam fel a világot Békében a királyok parádés vizitjei voltak híresek és hoztak sokat a fényképészeknek, aztán a háború alatt a hadvezérek és a had! »hősök« ae uj Kinizsik szerepeltek a legtöbbet a nyilvánosság előtt, míg ma a konferenciák korát éljük. Hogy meddig tart ee és hova vezeti? Senki se (tudja. Mindenesetre most ez a mi konjunktúránk, tekintve, hogy némileg sikerűit háttérbe szorítanunk a fotográfusokat.

Gúnyos, csofondáros grimász futott át az arcán. A modernekről fs nyilatkozott.

— Egy falkányi elkésett ember, akik mindig kubizmust csinálnak és kétségbeesetten ficánkolnak , amiért nem kellenek az ördögnek se. Holott a vezérek már rég cserben hagyták őket, tovább álltak illetve visszatértek a jó öreg naturalizmushoz. Itt épp olyan krachok és csődök voltak, akár a frank-kontremin ideién.

Ekkor kopogtak az ajtón és egy gyönyörű szép, fiatal, francia leány jött be. Láttam, rám itt már nem sok szükség lesz. Búcsúzénál mégkérdeztem:

— Ez is szatíra?

Mire Kelen átszellemült arccal igy felelt:

— Nem, ez már lira — és gondosan bezárta utánam az ajtót