Bácsmegyei Napló, 1926. december (27. évfolyam, 330-356. szám)
1926-12-25 / 352. szám
34 oldal. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1926 december 23. javaslatot terjesztett elő, melynek alapelve — Deák szavaival — a következő: Magyarország honpolgárai egy politikai nemzetet alkotnak s e politikai nemzetnek minden honpolgár egyenlő iogu tagja. A törvényhozás nyelve magyar, de a törvények hiteles fordításban a többi nyelven is kiadandók. »A megyéknél, törvényhatóságoknál, községeknél, egyházaknál — mondotta ugyanekkor — én nem idegenkedném az egyenjogúságot nem korlátozni s annak tág teret adui, az igazságszolgáltatásnál is az alsóbb bíróságokat illetőleg.« Az egyenjogúság nak egyetlen egy korlátja vem: a híva talos nyelv, de az is csak feltételes korlátozás. Ahogy Deák mondta: »Azon egyenjogúság, melyet Magyarország bármely nemzetiségű polgárai politikai és polgári jogok tekintetében különbség tőikül élveznek, egyedül az országban d.rutózó nyelvek hivatalos használatára nézve és csak annyiban esik külön szabályok alá. amennyiben ezt az ország egysége, a kormányzat és közigazgatás gyakorlati lehetősége úgyszintén a igazság gyors és pontos kiszolgáltatószínak igényei szükségessé teszik.« Ez Deák nemzetiségi p ilitikája: az államegység fentartása mellett teljes szabadság, az anyanyelv jogának elismerése mellett az állam hivatalos nyelvének csupán az az előjog adassék meg. amit a kormányzat, közigazgatás és igazságszolgáltatás gyakorlati lehető ségei kívánnak meg. Egyenlőségen és igazságon épült föl az a program s tisztasága, őszintesége, határozottsága s emelkedettsége világító fénnyel mutatkozott meg nem egy alkalommal. 1868 őszén Dimitrievics Milos azt indítványozza, hogy az újvidéki szerb színháznak adjanak államsegélyt. Deák ekkor mondotta a következő, márványba kívánkozó szavakat: »Nemzetiségi kérdésben sem akarok más elvet követni, mint azt, amit igazságosnak Iá tok. De sehogy sem tudom megegyeztetni az igazsággal azt, hogy az állam, mely politikai tekintetben egységes és gatásban, igazságszolgáltatásban s nem;csak az elemi, đe a köaépiskoiában Is s jCsak az az elsőbbség aa államnyelvnek, amit a gyakorlati célszerűség kíván, az államegység fentartása mellett a teljes politikai és kulturális szabadság s az a követelés, hogy az állami bevételekből a magyar nyelv ápolására se-adjanak többet, mint amennyit a nemzetiségek kn túrájára tudnak áldozni — Íme ezek azok a pillérek, amiken e kor tiszta, ne. me., ivelésü liberalizmusa s Deák Ferenc államalkotó s jövendőt biztosító, egyenlőségét és szabad1 ágot nemcsak hirdető, de megvalósító nemzetiségi politikája nyugodott. Az nj nemzetiségi államok mind megtalálják államalkotó politikusaikat, de a nacionalista programúink soviniszta követelések, a türelmetlen-tg és elfogultság plakátliangu fogad':: zásai rekedt hangzavarából mikor fog megszólalni 'az 1 uj Deák Ferenc zengő bőlcsesége? Ha a magyar kisebbségek politikai és kulturális törekvéseit, metyek csak egy töredékét kérik annak, amit Deák csorbítatlanul adott a régi Magyarország nemzetiségeinek, a régi magyar nemzetiségi politika botor visszaéléseire utalva akarják elfojtani, a magyar kisebbségeknek van pajzsuk, amit maguk elé tarthatnak, van zászlójuk, mit magasra emelhetnek, van »kisebbségi aranybullájuk«, amivel befödhetik mezítelen mellüket. Ez a pajzs, fcz a lobogó. a kisebbségi jogok aranybullája: Deák Ferenc tanítása és alkotása. De Deák nemcsak azoknak ad példát s ta ni tó szót, akik az uralomról kisebbségi sorba sodródták !e, hanem azoknak is, aki! a kisebbségi sors homályából az uralom napsütéses bérceire kerültek. Aki a régi haza bölcse volt, bölcse tehetne az uj hazának is. AMIKOR ZMAd JOVAN JOVANOVICS A SAJÁT KÖLTSÉGÉN NYOMATTA KI AZ EMBER 1RAGÉD1ÁJA FORDÍTÁSÁT osztatlan magyar állam, magára a szín házra, mint a magyar nyelvet művelő s egyáltalán művelődési intézetre, egyedül és kizárólag csak egyik nyelvű és nemzetiségű nép számára költsön a közös adókból Erre nézte én azt gondolom, hogy vagy mindegyikre, vagv egyikre sem. Ha módunk van vaiainenynyinek adni, igenis adjunk, ha módunk nincs, az állam költségvetéséből ne aljunk a magunk nyelvéért sem. Nem akarok semmi igazságtalanságot pártolni, még akkor sem, ha belőle hasznot húznánk.* Milyen gyönyörű korszaka volt az a liberalizmusnak, amikor ezeket a szavakat »általános helyeslés« ünnepelte. Az egyenlőség és igazság nevében követeli — a képviselőház 1871 január 23-iki ülésén — a zombori állami szerb gimnázium felállítását. »Minden nemzetiségnek meg van az a joga, hogy mód nyujtassék neki gyermekei nevelésére, kimüveitetésére«. (ismét — »élénk helyeslés« s ezekben az élénk helveslés«ekben a iiberálizmus lelke szólalt meg). Ha mi a nemzetiségeket meg akarjuk nyerni — mondotta ekkor — ennek nem az az útja, hogy őket mindenáron magyarosítsuk, hanem az, hogy velők a magyar viszonyokat megkedveltessiik. mert kettő tisztán áll előttem: kiirtani akarni őket istentelen b rbár dg volna; ellenségünkké enni, ez nem fekszik érdekünkben.« Kívánom — mondotta később — hogy egy uj kizárólag szerb gimnázium áiiittassék fel még pedig valamely szerb vidéken, mert hisz másutt nem volna értelme. Deák nemcsak azt kívánta, hogy az elemi oktatás, hanem hogy a középisko ai tanítás is anyanyelven történjék. Ez az igazság és egyenlőség nyilatkozott meg akkor is, amikor — 1873 junius 26-ikán, ez volt az utolsó alkalom. hogy nemzetiségi kérdésben megszólalt — azt követe te, hogy a Népnevelési Lcp-ot, mely államköltségen jelent meg, necsak magyar nyelven, hanem az országban éő hét nemzetiségi nyelvén, hét nyelven adják kL Egyenlőség, igazság, szabadság* az nnyanyeív joginak elismerése közlgaz-Egy érdökes könyv, amelyről mindenki megfeledkezett — Miért lehet ma szerből potom érért megkapni Zmaj Jovan kitűnő fordítását? ! És a másik oldalon az első kép fordítása, Madách csodálatosan messzizen! gésü sorai szerbre lefordítva. Az an- Jgyalok kara énekli: Slava ma na visini boga velikome l zemljo i nebesc pevafte nfegov sjaj . . . Szerb-magyar kultuilközlekedés tehát volt már Zmáj Jován Jovdnovics idejében is, csak épen az a baj, hogy a politika akkor is nagyon távol tartotta magát ettől a kulturközeledéstöl. Pedig Zmáj Jovánovics, az aranyszívű és arany-szájú költő mindent elkövetett, hogy ez a közeledés létrejöjjön, mindent megtett, hogy a szerbek megismerjék a nemzetközi nagy értékeket jelentő magyar irodalmat és ennek legfényesebb bizonyítéka épen »Az ember tragédiájának« lefordítása. Mert ennek a könyvének a végén van egy utószó, a mely kultúrtörténeti szempontból talán többet jelent az egész könyvnél. Ez az utószó azt bizonyítja, hogy akkor, amikor a vajdasági fekete ugarakon (akárscak ma) nem akadt egyetlen kiadó sem, aki ennek a kulturközeledésnek a szolgálatába állt volna. Zmái Jovánovics, a földhözragadt szeeénv Doéta saját garasaiból adta i ezt a könyvet. Megható és egyben rendkivii! érdekes elölvasni azt a néhány szót. amelyet csupa szerénységből Zmáj a könyv végéTe irt és amely egyszersmind vádirat is a vajdasági megnemértés és közöny ellen. Ez a szomorú utószó iev hangzik: Néhány szó, mint utóbeszéd Megmondtam és ugv gondoltam, hogy ehhez a könyvhöz hozzácsatolom az előfizetők nevét is. de mivel mind a mai napig nem vagyok a károktól biztosítva. melyeket ennek a könyvnek a saját kiadásban való megjelentetése a részemre okozhat (nagyon nekiiramodtam. az első felbátorodásra 1700 példányt cirilicával, 700 példánvt pedig latinicáva! nyomattam, ami naev költségekkel járt) senki nem veheti tőlem rossz néven, hogy most az előfizetők nevének kinyomatásával néni szabad még nagyobb költségekbe vernem magamat és ép ezért a könyvet nem is díszíthetem ugv képekkel, amint azt szándékoztam. Hallom, azt rebesgetik, hogy ennek a könyvnek az árát. a terjedelméhez arányitva tulmagasan állapítottam meg. (A könyv megjelenésekor 1 forint ötven krajcárba került.) Azt azonban elfelejtik. hogy az ilyen kőnw a német, vagy az orosz irodalomban drágábba kerülne, holott aránytalanul több is fogyna el belőle. Másrészről nem vagyok abban a helyzetben, hogv rodalmunknak nagyobb anyagi áldozatokat tudnék hozni. Ezen a könyvön csaknem teljes kilenc hónaple dolgoztam, eltekintve rendes munkám idejétől, amiből öek. vagy üdMiflclc. lem sokszor élszaka Is doí-A szerb könyvkereskedés tulajdoné sa, miközben a legújabban megjelent szerb és horvát könyvek és folyóiratok között böngészek, hirtelen a homlokára csap és már szalad is a létráért. — Tudom, hogy mi érdekli magát! Hanem egy kicsit várni kell! És máris odatámasztja a létrát és mászik fel a legmagasabb polchoz, ahova azokat a könyveket szokás eltenni, amelyeket senki sem keres. Rendszerint régi, mindenkitől elfeledett könyvek porladnak ezen a polcon és a könyvkereskedő esztendőben egyszer mászik föl a magasba, hogy valakinek lehozzon valami régi furcsaságot. Sokáig keres azi állvány tetején, rakosgatja a könyveket, dörmög valamit a foga között, végre kihúz egy szürkefedelű könyvet és odacsapkodja a falhoz. Ahogy a, könyv a falhoz titődik, hatalmas porfelhő száll fel belőle, tanúbizonysága aimak, hogy esztendők óta heverhet fenn a polc tetején, ahol csak por és feledés van. — A könyv tragédiája — gondolom magamban és mintha mégis léteznék a telepáthia, igy társítja a gondolatot a könyvkereskedő: i — Az ember tragédiája. i Lejön és mosolyogva hozzáteszi. J — Szerbül. Fordította Zmáj Jovdnovics. Csakugyan. Amiről ma már seftki nem beszél, amit senki nem emleget és atniröi olyan kevés vajdasági könyvmoly tud, az egyszerre itt van a szemeim előtt. »Az ember tragédiája« szerbül. Még hozzá Zmáj fordításában, a melynek a pontosságához és művésziességéhez, semmi kétség nem férhet. Hiszen Zmáj, Arany egyik jóbarátja nagyszerűen beszélt magyarul és csodálatosan fordította szerbre a legtnagyarrbb verseket — Csak tizenöt dinár — mondja még a kereskedő sztereotip mosollyal. Megforgatja a könyvet, megnézegeti és leteszi. Régi kiadású könyv, 1890-ben jelent meg. A cimbetük körül a hagyományos virágcsokor, meg szálló madarak. Margaréták, előttük szitakörő. És köztük cirill betűkkel: MOBF.KO"A TPAFEWJA op HMBPA MAZIAMA npe' eo 3. — J. JoBaHnnnk V Horom Caav mTavnapHja A. flajemtha 189 >. A könyvet a fordító a Kisfaludy társaság 1889 május tizenhetedikén megtartott ülésén mutatta be, aminek tanúbizonysága az ajánlás is, amely a cim után! oldalon szerbül olvasható: A nagyrabecsiilt KISFALUDY TÁRSASÁGNAK hálája jeléül tSSü májns 17 (29)-n bemutatta » «unt Eozwwi kellett, amivel egyáltalán nem káméltem az egészségemet és hogy mostani esztendőimben ettől a munkámtól hasznot is vártam, azt line, a nagy nyilvánosság előtt a legkevésbé sem szégyenlem bevallani. Ami a latin kiadást illeti, azzal az volt a célom, hogy segítsek annak a kinai fainak a ledöntésében, amelv az irodalmat »szerbre« és »horvátra« osztja. És vájjon hánv előfizető jelentkezett a latin kiadásra? Kevéssel több, mint amennyit az »íjaimon el tudok számolni. De ettől kezdve barátaim bátorítottak arra, hogy a könyvet latin betűkkel is jelentessem mez. ieérve. hogy a tniikor hallják, hogv a könw napvilágot látott, azon lesznek, hogv legalább a kártó! biztosítsanak. Ezért merészeltem mintegy 700 Ultin példánvt kinyomatni, amelyekből 650 van eladásra kibocsátva ... Ezeket mondja Zmáj Jovánovics 1890-ben meglehetősen elkeseredetten, bizalmatlansággal az emberek megértésében és a munka eredményességében. És ez a keserű hangú utóbeszéd épen a túloldalán van a nagy munka befejezésének, amely igy végződik: Az, Ur szava: Rckoh tt što sam hoco bori se uzdaj sei Mondottam: entber küzdj és bizva bízzál! Zmáj küzdött és bízott. Sok minden szépért és ideálért harcolt Másokkal együtt De ugylátszik ennyi év után mindent élőiről kellene kezdeni. A hiba pedig nincs Zmájban és nincs Madáchban. Másutt van . . Csuka Zoltán MILOS CRNJANSKl A kifáradt ifjúságnak Emlékszel még átvirrasztod éjjeleinkre, mikor az orgonavlrdgnak piros az árnya, mikor sötét, mint a méla szem, mely mintha az égtől valamit várna? Megéreztcd-e, hogy mindenütt fáj az, nemcsak mtnálunk: fiatal lennL Lelkűnkben hordozni egy homályos but, mely mindent szeret, de nem tud segltetd! Es megvlgasztalódtdl-e már egyszer, hogy ez Ifjúság• ez a szomorú, ködös sors? Fordította: J. P. JOVAN POPOVIĆ DAL (Az »Örökkévalóság Zarándokác-bót 1925) Es látod, ( elég, ha néha egymásra rdmosolyodunk, elfeledkezve, cél nélkül, mint a hajnal plrkadása. Mégis, a bolyongás végtelen pasztáján pdsztortüzek gyulladnak néha suttogva keresztül az éj hallgatásán és fáradt vándor fülét távoli, mint sóhaj elhaló üzenet üti meg más partok létől. Lehet, hogy ez a dal is — miért ne? — valakinek az arcára könnyet vagy mosolyt varázsol. Fordította: J. P. M. ČURĆIN Ha^ijja-ok békében (PUSTITE ME KAKO JA HOČU) Miért szól mindég egyformán a száj, Hogy lön a beszédje mindig ugyanaz £s ki parancsolta, hogy muszáj Azon az utón járni, melyet a szokás behavaz Értsék meg már, nem a betű a gondolái És ez a vers korántsem akta, Amelyre por nehéz nehezékét rakta A »mindig ugyanaz« mondolat. A vers majd üt magának utat. Csak ne féltsék És ne méricskéljék Igaza bércét, Hagyják a mércét. DEBRECENI JÓZSEF
