Bácsmegyei Napló, 1926. december (27. évfolyam, 330-356. szám)

1926-12-25 / 352. szám

T926. december 25.

33. oldal

BÁCSMEGYEI NAFLÖ

SZERB-MA

GYÁR KÖZELEDÉS

Deák Ferenc nemzetiségi politikája

Az utódállamok magyarsága nem az elszakadás pillanatában kezdte meg kisebbségi küzdelmét A régi hazától való elszakadás pillanata s e pillanat nyomába lépő föleszmélés csak elvégezte a nagy átrendezést: a történelem színpada elsötétült egy időre, de amikor újra feltündökölt a fény, átöltözött aktorok ágáltak az uj kulisszák között. A naturbursból tragikus apa lett, a sihederböl drámai hős, de a régi hangon szólaltak meg és — nem kellett improvfzálniok.

Hányszor mondogattuk egymásnak mentségül és vigasztalásul: mi vagyunk a világtörténelem legelső magyar generációja, akik kisebbségi sorban élünk. Minden kudarcnak, befolyásnak, meddő gondolatnak és elvetélt tervnek fajdalmát ezeknek a szavaknak pókhálójával — enyhítő és mérgező kötés — fogtuk le. Holott: ami kisebbségi harc. nemzutiségi küzdelem az anyanyelv jogáért és kultúrájának szabadságáért ezen a földön folyt, az az folyt a mi érdekünkben is. Ami példát mutattak, dokumentumot összehordtak, igazságot manifesztáltak és martiriumot vállaltak, az mind mi érettünk is történt. Nemzeti kisebbségek között a nyelv különbözősége nem válaszfal. Az olaszországi szlávok legalább olyan közel vannak a ittgoszláviai magyarokhoz, mint a sumad'ui s erbekhez.

De az uj utakra került magyarságnak segítője maradt mindenki, aki a magyar uralóm ormáról a nemzetiségi békének cselekvő programját sürgette. A magyar kisebbségeknek nincs más erejük, mint a jog és a iradic’ó. A múlt történeténekfeltárása könnyebbé teszi a jelen küzdelmét. $ végtére nekünk is kell tudnunk, talán jogcímül, talán védekezésül, talán vigasztalásul: a magyarság nemzetiségi politikáját nem a koalíció szolgabirái és rendőrkapitányai reprezentálták, de a relormkor nagyjai az uj országalapitók. A ihagva'r kisebbségek bátran számíthatják Deák Perettctöl igazuk elismerését s a szónak és cselekedetnek átütő erejű precedenseit, miket nem homályosithatnak el eltorzult, elkeseredett emlékei az egyéni sérelmeknek.

A kisebbségi magyar nemzetek uj küzdelmükhöz régi történetükből senkitől se kaptak a hivatkozásnak és jogcímet teremtő igazolásnak annyi múlhatatlan értéket, mint Deák Ferenctől.

*

Az első adatot, amiben már megnyilatkozott a deákferencl liberalizmus nagyvonalúsága és providenciája, már az 1834-iki diétanaplójában találjuk. A karok és rendek azt tárgyalták, hogy milyen nyelven szerkesszék a törvényeket. A vitában felszólalt Zalatnegye követe is s többek között a következőket mondotta: »A törvény nem csupán a bírák részére alkottatik, érteni kel! azt minden egyes polgárnak, akit az kötelez; a törvény főkelléke az, hogy értse, akinek részére alkottatik.«

itt még a magvar nyelv védelmében hangzanak el ezek a szavak, de Deák Ferenc Ilii maradt az igazsághoz is, amit a »honi nyelv védelmében« talán csak könnyebben látott meg.

1839 július 16-áti a magyar nyelvnek a törvényhozásban és közigazgatásban való alkalmazásáról tárgyaltak. Busán Herman horvátországi követ azt javasolta, hogy a törvény rendelkezéseit ne terjesszék ki Horvátország területére.

Ebben a kérdésben már Deák Ferenc nemzetiségi politikája is megszólal. »Nem osztozom azok véleményében — mondotta többek között Deák Ferenc — akik azt gondolják, hogy a horvátokat valaha is megmagyarosithatják, mert noha e nemzet magában kicsiny is, mégis van neki nyelve, van nagy buzgósága, úgy hogy ha a magyarok olyan lelkese-Kisérlei

Irta: DETTRE JÁNOS .

déssel pártolnák honi nyelvüket, mint ők a magukét, akkor bizonyára nem a mai Ponton állana az.«

Ebben az időben természetesen a magyarositási törekvések sem annyira általánosak. mint amilyenekké később váltak, mégis figyelemreméltó, hogy Deák Ferenc milyen határozottsággal veszi védelmébe a horvátoknak anyanyelvhez való jogukat s mintaképül állítja a magyarság előtt azt a buzgóságot, amivel ragaszkodnak anyanyelvükhöz.

Nem sokkal később tnég határozottabban nyilatkozik meg ez a meggyőződése. Az 1840. évi április 15 napján tartott ülésen a következőket mondta: »Nem hibáztatom, hogy Horvátország nemzetiségét fenn akarja tartani, sőt óhajtom és kívánom, hogy azt tartsa fenn, de azt óhajtom, hogy a latin helyett a horvát nyelvet vegye be. Maradjanak meg és buzogjanak a nemzetiségük mellett.«

Deák Ferenc tehát nem csak ellenezte a magyarosítást, de a horvátokat el akarta horvátositani s buzdította őket arra, hogy vessék el a latin hivatalos nyelvet s tegyék anyanyelvűket hivatalos nyelvvé

Talán mindez nem is meglepő, ha arra gondolunk, hogy Deák Ferenc törvényhozói munkásságát ekkor már a tisztult felvilágosodás, a nagy reformkor uralkodó eszméi vezettek. Deák Ferenc ezen az országgyűlésen már a botbüntetés eltörlése s a vegyes házasságok behozatala mellett emelte fel egyre súlyosodé szavát. Érthető tehát, ha a nemzetiségi kérdésben sem tagadta meg a libeiális kor ébredező szellemét. Ezeknek a megnyilatkozásoknak mégis azért kell legalább is a nemzetiségek politikai küzdelmének történetében nagyobb jelentőséget tulajdonítani, mert ekkor még tulajdonképpeni nemzetiségi kérdés nem volt. Horvátországnak Magyarországhoz való viszonyáról már sűrűn esik szó, de a horvát nemzetiségi kérdés ekkor még alig foglalkoztatja a közvéleményt. »A horvát nem külön nemzet — mondja Deák — de a horvát ok maradjanak hor vötök.* Ez a gondolata bontakozik ki később s válik alapjává a horvátokkal való megegyezés koncepciójának s a magyar nemzetiségi törvénynek, melyet Deák Ferenc támogatása érlelt meg törvényjavaslatból törvénnyé *

A 43—44-iki országgyűlésre Deák Ferenc a jól ismert okok miatt nem ment el. Annál élénkebben vett részt a vármegyei életben s itt is érvényesítette nemzetiségi kérdésben vallott tisztult felfogását. A megyei közgyűlés elé többen azt az indítványt terjesztették, hogy ;» megyegyüléseken csak magyarul lehes sen beszélni. Deák Ferenc az indítvány ellen szólalt fel s felszólalását a megyei közgyűlés jegyzőkönyve igy sommázza- Nemlátja helyén, hogy aki magyarul nem tud. az a választási jogból kihagyassék. A nemzetiségi ügyben praeclusiv termi nust szabni nem foganatos; a magyar nyelven élésre a polgárokat inkább privát kapacitáció utján óhajtja vezéreltetni. Az 1825-iki országgyűlésen még a legjobb követek is latinul szólották. íme a muraközi járás, magyar iskolamestereket rendeltek oda s mégsem tud a nép magyarul. Csak a privát kapacitáció s nem a praeclusiv terminus lehet célszerű. *

Az 48-as országgyűlésen mondott beszédeiből csak két fénylő adatot jegyzünk föl.

Az április 4-lkl ülésen azt Indítványozták, hogy ne a negyed, csak a fél telkesek nyerjenek szavazati jogot .(Itt jelentkezik elŐLSZör a választójog korlátozására irányuló törekvés a nemzetiségi veszedelemre hivatkozás álokával) Deák Ferenc pregnáns szavakat talált a jogkiterjesztés védelme zésére. »Mi az,

amitől ők — a főrendek — a legjobban félnek? Az általános szavazat.«

Az augusztus 8-bki ülésen, amikor az elemi oktatásról szóló törvényjavaslatot tárgyalták, Deák tapintatosságot, figyelmet, türelmet, engedékenységet követelt a nemzetiségek iránt. »Azokra nézve — mondotta — mik Horvátországban történtek, azt mondjuk, nem követtünk el semmi igazságtalanságot; ámde csak néhány szó odavetése, néhány kifejezés, vagy rosszul magyarázott javaslat, ami magában ártatlan, ha nem egyedüli ok. de eszköz volt az indulatok felzaklatására. Nem akarom a testvériséget úgy érteni, hogy akiket testvérekké akarunk tenni, láncra verjük.«

Nem elég tehát, ha a nemzetiségekkel szemben az uralom csak nem igazságtalan. Igazságosnak is kell lenni és nemcsak szóval, de hittel és becsülettel: testvérinek is.

*

Az ezután következő korszak tárgyalási anyagunkból kicsik. A szabadságharc második fele, az abszolutizmus az ébredező alkotmányosságig nem adott Deák Ferencnek alkalmat arra, hogy igazságot és emberiességet követeljen és adjon a nemzetiségeknek. Ebben a korban a magyarság maga is nemzetiséggé vált s az uralommal szemben a többi nemzetiséggel szemben még alárendeltebb jelentőséget nyert. Csak a magyarság fájdalma, a szörnyű bukás emléke, az »erőszak nélküli« jobb jövő várás hite szólal meg Deák Ferenc megritkult és nebez lélekzetüvé vált szavaiban.

Csak az első felirati javaslat ad alkalmat Deák Ferencnek, hogy megszólaltassa »egyenlőségen és testvériség«-en alapuló nemzetiségi politikáját.

Az első fölirati javaslatban Deák a következőket irta:

»A múlt idők szomorú eseményei káros félreértéseket idéztek elő közöttünk és a nem magyar nemzetiségű polgártársaink között. Ezen polgártársainknak nemzetiségük érdekében és Horvátország közjogi állása érdekében követeléseik vannak, miket igazolnunk nem lehet, de nem is akarunk. El vagyunk határozva mindent elkövetni, hogy a félreértések elhárittassanak s teszünk, amit az ország szétdarabotása s önállóságának leiadása nélkül tehetünk, hogy a honnak minden nemzetiségű polgárai érdekben és érzelemben összeforrjanak. Óhajtjuk tör vényeink azon rendeletéit, mik e részben akadályul szolgálhatnak, közös érdekeink szerint méltányosság alapján módosítani «

A nemzetiségi aspirációk teljesítésében tehát Deák Ferenc az ország feldarabolását és önállóságának feladását je lölte ki határul; kész volt az ország politikai egységének feláldozása nélkül teljesíteni a nemzetiségek követeléseit. Ennek a liberalizmusnak fölmérésénél ne felejtsük el azt sem, hogy Deák Ferenc még azzal a generációval állt szemben, amelyik a szabadságharcban fegyvert fogott a- magyar honvédség ellen s a csonka országgyűlésnek voltak olyan tagjai is, akik maguk is fegyverben állottak a magyarokkal szemben. És ne hagyjuk figyelmen kívül azt sem, hogy Deák »érdekben és érzelemben« kívánta egyesíteni az ország minden polgárát, nem pedig — nylevben és kultúrában.

Deák Ferenc sokkal többet volt kész adni a nemzetiségeknek, mint az utána következő generáció s hogy a békét mégsem tudta megkötni a nemzetiségekkel annak az az oka, hogy viszont a nemzetiségek is sokkal többet követeltek, akkor, mint egy generációval később Szemléltetően illusztrálja ezt mindaz, a mi a nemzetiségi törvény megalkotása és végrehajtása körül végbement. Deák Ferenc nemzedéke megalkotta a törvényt, de az utódok soha nem hajtották végre.

A nemzetiségek viszont a legélesebben küzdöttek a nemzetiségi törvény ellen s azután — a legélesebb harcot indították meg annak végrehajtásáért.

A hatvanas évek nemzetiségei még nemcsak az anyanyelv jogaiért küzdöttek, nemcsak a nemzetiségi kultúra szabadságáért, hanem territoriális önállóságért. Azt hirdették, hogy Magyarországon annyi politikai nemzet van, a hány nemzetiség s abban a törvénytervezetben, amit Miletics Szvetozár és társai a nemzetiségi törvény-tárgyalásakor benyújtottak, valamennyien nemzetiség, magyar, német, szerb, román, tót stb. számára egyenlő jogokat követeltek. Deák Ferenc csak egy pricipiumhoz ragaszkodott mereven és alkudozás nélkül ahhoz, hogy Magyarországon csak egyetlen politikai nemzet van: a magyar, de ez a politikai nemzet épenugy — s ezen van a hangsúly — magába öleli a magyarokat, mint a szerbeket és románokat.

Ezekben az időkben, az alkotmánykészítés esztendőiben a nemzetiségi kérdést a legalapvetőbb közjogi problémák tárgyalása fonja keresztül. Az erdélyi kérdést az Erdéllyel történt unió kimondásának hatályossága felett megindult vita szorítja le olykor a közérdeklődés reflektora elöl, a horvátok nemzetiségi törekvése viszont a Horvátországgal kötendő megállapodás nagy gondjában s vissza-visszatérő vitájában olvadnak fel.

A második felirati javaslatban Deák Ferenc szükségesnek tartotta a következők kijelentését»Nem fogjuk elfelejteni, hogy Magyarországon nem magyar ajkú lakosai szintúgy Magyarország polgárai s mi őszinte készséggel akarjuk mindazt, amit e részben az ő érdekeik s a haza közérdeke megkíván, törvény által biztosítani.« Hangsúlyozza a fölirat, hogy a 48-as törvények megvalósították a helyes jogegyenlőséget s azt kiterjesztették minden osztályra, fajra és nemzetiségre. S most a királyi leirat .sürgeti a nemzetiségek követeléseinek teljesítését. Holott az abszolút hatalom mit tett? Elismerte a nemzetiségek nyelvét és — a német nyelvet tette kötelezővé. *Még a szerb Vajdaság is egyedül csak a nevére volt szerb.*

A felirati vita során Aratimtrovics György azt követelte, hogy előbb a nemzetiségekkel egyezzen meg a magyarság, csak azután Ausztriával. (Miletics Szvetozár még a jogfolytonosság követelését is elitélte s tiltakozott a »magyar haza« kifejezés ellen.) Deák Ferenc higgadt nyugalommal válaszol: a nemzetiségi kérdésben tanácskozni fogunk, mit szabad polgár, szabad polgárraL Igazság" érzése, mely nemcsak szerette, de már számára is követelte az igazságot, cselekvőén nyilatkozott meg, amikor a maii.vor képviselőházban románul felszólaló Macellariu Illést védelmébe vette. »Higyje el a képviselő ur — mondotta — hogy felszólalása sem ingerültséget, sem keserűséget nem keltett.«

Deák különösen Miletics Szvetozárral szemben fejtette ki pregnánsan álláspontját A 1866-iki országgyűlés a királyi leiratra készült feliratot küldeni s a tárgyalások folyamán Miletics az ország foedarativ alkotmánya mellett tört lándzsát. Deák Ferenc ekkor is kijelentette hogy a nemzetiségeknek mindazt a jogát elismeri és kielégitendőnek tartja, a mi az egységes magyar politikai nemzet sérelme nélkül megvalósítható. De a magyar politikai nemzetiség épugy magában foglalja a románokkal, mint a magyarokat, épenugy a szerbeket, mint a tótokat.

Az egységes magyar politikai nemzet, de azon belül a nemzetiségekkel szemben a legteljesebb szabadság és igazság — ez a gondolat, ez a cél. ez a program; ez legyen az államhatalom cselekvésének normája Deák nemzetiségi politikájának nagyvonalú koncepciója szerint. A nemzetiségi törvény alkotása idején alkalom nyílik arra. hogy pregráns és és félreérthetetlen szavakkal ismételje meg Deák Ferenc nemzetiségi programját. A nemzetiségi törvény tárgyalásakor Deák Ferenc külön törvény-