Bácsmegyei Napló, 1926. december (27. évfolyam, 330-356. szám)
1926-12-25 / 352. szám
I92Ö december 25. 25. oldal. BÁCSMEGYEI NAPLÓ fcSAí FELNŐTTEKNEK! Irta: TAMÁS ISTVÁN EGY ROMLATLAN IFJÚ TÖRTÉNETE Négy napon és három éjjelen megállás nélkül rohant vele a vonat, át városokon, kövér lolyókon. zöld mezőkön, fehér hegyeken és bozontos erdőkön, amelyekben még paradicsomian szűz volt a természet és ahol marcona rablli. tanyáztak a virágos dombokon. A podgyásza két kofferből és egy teljí'-en kész, háromfelvonásos drámából állott Pénteki reggel pillantotta meg először Párist. * A kiváló színigazgató csak ennyit mondott: — A darab kitűnő, szenzációs vígjátékot lehetne belőle csinálni, egyenesen Ivonne kisasszony testére szabott szerep, de Olivér ne haljon szörnyet már a második felvonásban, ide, inkább valami hatásos rtvüjclenetct... És abban maradtak ,hogy Mátyás majd átdolgozza a drámát a mai kor szellemében. * Uj barátai felháborodottan szörnyüködtek: — Az a vén gazember prostituálta az irodalmat! Nehogy szóba állj vele! Az öszhaju, többszörösen akadémiai dijat nyert vígjátékiról jóságosán átkarolta: — Majd elviszem a darabiát az én színházamba. Mi is a témája? Mátyás lelkendezve mesélt a nőről, aki mindennek az oka, aki egy havas éjszakán kimegy a farkasok közé és a férfiről, aki jött a semmiből életuntán. A hófehér szakállu poéta figyelmesen végighallgatta, bravózott és kijelentette hogy ilyen siker még nem volt Párisban. — Hozza csak fel hozzám holnap este —' ezzel búcsúzott és egy meleg öleléssel. Mátyás dagadó keblekkel nézett körül és nem értette, hogy mért föhög rajta az asztaltársaság. — Belédszeretett az öreg! — hahotazott a kerekarcu festő — vigyázz, téged is elbuktat! Mátyás nem értette. _ A darabom Jó — mondta gőgösen — azt nem lehet megbuktatni! A fiuk szanaszét dülöngöztek jókedvükben. _ Téged fog . elbuktatni te falusi kakuk! Tetszel neki. ő Így támogatja a kezdő írókat! Mátyás fülig vörösödön és a legszívesebben sírva fakadt volna. Nem a féri! háborgott benne, csak a drámaíró. A nagy színésznő, akinek nevétől visszhangzott egész Paris, selymek és orchidea Illatok felhőiében fogadta. — A női főszerep meséje? — kérdezte óvatosan, mielőtt Mátyás a felolvasásba kezdett. Egyébként igen közvetlen teremtésnek mutatkozott és a háztartási küzdelmek «tán hamarosan családi ügyeire terelte a szót. — Az a nyomoru't uram csak azzal a feltétellé! vett feleségül, ha lemondok a színpadról. Pedig milüószor jobban imádom a művészetet az uramnál. — Akkor mért hagyta ott mégis? fi, méltóságosan: — Hogy nevet adjak születendő gyermekemnek. Mátyás tiszteletteljespn összezsugorodott: — Oppardon! És mi lett a neve a bébének? — Semmi. A gyermek nem jött a világra. * A nagy kiadó, érzéssel vakargatta á fejét. — Hiszen a dráma elten nincs is semmi kifogásom, gyönyörű franciasággal van megírva, csak az a baj, hogy mi nem adunk ki színdarabokat. Ha ön regényt irna belőle! Könnyed, kicsit lírai hangon, mondjuk Cocteau modorában, de azért ne legyen annyira pongyola. Összenéztek és ebben a pillanatban mindaketten tudták már. hogy földi vándorlásaik alatt nem lesz többé dolguk egym ássál. A kiadó mélyen meghajolt: — Tehát a viszontlátásra! * Rövidesen egész sereg kiváló művésszel és Íróval ismerkedett meg. A fiatalokkal barátságot is kötött, komoly vérszerződést, hogy ápolni és gyámolitani fogják a nemzetközi Szellemet. Ez elsősorban természetesen a saját müveikre vonatkozott, de szó volt arról, hogy más tehetséges írásokat Is átültetnek a maguk nyelvére. Ám a befutott, európai viszonylatban ismert költők inár idegenek voltak a számára, a féktelen monornánia niegdöbbentette és elriasztotta a közelükből. Csupa desztillált lelkű ember, akik irtóznak átlépni a házuk küszöbét, menekülnek az események elől és a Véletlent kulccsal és patent lakattal zárják ki az életükből. Menetrendszerű pontossággal telnek a munkanapjaik. A sikerből élnek, de boldogtalanok, ha az »olvasóval« kell érintkezniök. Differenciált agyvelők. Ha ketiő összejön, egyszaktnáju tollforgató, kinyújtják lelki csápjaikat és aggódva kémlelik egymást És Mátyás igazolva látta régi gyanutát: a zseninek semmi köze ezekhez a nyavalyatörés, nyápic gerincesekhez, ők nem tehetnek róla, hogy a verseik, képeik vagy regényeik jók, tisztára véletlen, hogy bennük van a csuda. Abnormís lények,., akár egy érzékeny virág, amely miigégévef lélegzik. Látta meglepetéssel: ti bohém és u kispolgár szerepet cseréitek, A kispolgár ma a fejetetején jár, kokaint szed, hajnalig táncol, piszkos afférokba és adósságokba keveredik. Míg a művész otthon ül az Íróasztala előtt, csendes, url miliőben —• feleséggel és gyerekkel a nyakán és forradalmat csinál, történelmet. Eszébe jutott Oeruláyva' való első találkozása. A költő, aki reggeltől estig robotol, az Íróasztala előtt finom merített paplrhalom, csordultig tele apró betüsereggel, amelyből aztán megmarad két sor, két meleg, véres, dobogó sor, mint az alkimistánál, aki katlanokban kotyvasztotta a hegyek érceit a gyüszünyi aranyért. — Én is iró vasyok — gondolta Mátyás és rémülettel mérte össze kezdődő hisztériáját a költő idült elmebajával. Igen, őrültek ezek mind. csak ügyesen titkolják, a művészet kényszerzubbonyában. A lefüggönyözött, néma dolgozószobában kínosan hatott a tüsszentés is, minden sarok a magántulajdon szentséségét zengte és amikor Mátyás meg’átta a tenyérnyi sárfoitot. amit cipője hagyott hátra a pedáns poéta pompás perzsaszőnyegén, abban a pillanatban tudta már, hogy irodsr’mi megértésről itt többé szó se lehet. * Blaneheot a Ddm-kávéház terraszán hozta elé végzete, amint éppen gyűjtést indítottak számára a tehetősebb művészek között. A telivér szőke leány ékes germán akcentussal jajongott franciául: — Megöl az anyám, ha ilyen szégyent hozok rá! Agyonvág! A fáradt bohémek unottan hallgatták, de azért mindenki adó t pár frankot. A szerelem itt közügynek számit, közös bűnnek és ha kolleganőt ért a baj, bajtársai kötelességüknek tartották segíteni. Hisz egy kicsit valamennyien ludasok voltak. Hogy melyikük a főbünös? Azt csak a jóisten tudná megmondani. Blanche Mátyás szemében látta megcsülamíi a részvétet és neki öntötte ki vékányi bánatát. — Szüleim szájuktól vonták el a falatot, hogy kijöhessek Parisba szobrászait tanulni. Egész München ösmeri a családunkat és a Hanzi feleségül fog venni, amint letette a doktorátust Valami őrület ez, folyton látom < magam előtt az anyámat, ahogy varrja a stafirungomat, a gombokat erősíti a kabátomon, hogy egy évig le ne szakadjanak. Aztán jött az a gazember, ó, ó, ó! (la dokió zokogás.) Kellett nekem a Szajna partján csavarogni! Gyalázatos teremtés vagyok! Bukott céda! És leszidta, lepiszkolta önmagát a sárga földig. Ezalatt a kis festőkisaszszony visszaérkezett a körútjáról: ötszáz frankot szedett össze az irgalmas burz.suj művészektől ás Foajiia, a csendes japán magához iniette Blaneheot: — Nesze, itt van egy klinika címe. A főorvos jóbarátom, ő elvállalja a műtétet. Még marad is pénzed. Blanche hálálkodni kezdett, aztán könnyes szemmel leült Mátyás mellé és egy csokoládét Ivott, három kockával és két tejeskaláccsal. * • Ezen az éjszakán München összes bűneit, Blanche összes ellenségeit, szerelmeit és csalódásait megismerte Mátyás. Éjfélkor kocsiba ültek, de nem mentek haza. A leány kijelentette, hogy ilyen élvezetes estében még nem részesült soha, pecsételjék meg tehát a ritka barátságot egy pohár borra!. Mátyás aggodalmaskodott, mert a pénze erősen fogytán volt és a »Döglött patkányhoz« címzett mulató biza omgerjeszíő portáléja nem ígérkezett olcsó mulatságnak. Vele szemben terült el a vendéglő »A még tuyn döglött patkányhoz«, amely épp o’yan rablóbarlang, akár a vizavfja. Különbség csupán a patkányok között van, amelyek ott lógnak a bejárat fölött csalogatónak. Ugyanis ha az utóbbi cégér kiszenved, nyomban átkerül a konkurenciához, amelynek elve, hogy csak szigorúan döglött patkányt akaszt ki a hórihorgas szegre. A harmadik üveg pezsgőnél zajos lel- Idösmeretfurdalásaj támadtak Mátyásnak. A részeg nő eszeveszett költekezést vitt véghez, az ötszáz frank szemlátomást olvad ozott és Mátyás úgy érezite, hogy alávalóság elmulatni a pénzt amit a leány becsületének megmentésére adtak össze pajtásai. Az ötödik üvegnél azonban belátta: missziót teljesít, amikor a faj szent parancsának enge Vme-skedve megakadályozza, hogy egy induló életet megöljenek. — Prosit! — hörögte Blanche elborult szemmel és Mátyás felmagasztosult pózzal hörpintette ki a poharát. Hajnaltájban vetődtek haza. Mátyás ünnepélyesen kezet csókolt a hotel kapui óban és búcsúzni akart. Blanche az üstökébe csimpaszkodott: — SZERETLEK!! SZERETLEK!!! Mátyásnak semmi hajlandósága nem volt a dologhoz, de érezte: tapintatlanság lenne visszautasítani a finomlelkii leány felajánlkozását. És igy merő udvariasságból vele töltötte az éiszakát. * Azt a buta és gondtalan életet élte, amit a grzdag léhütők, akik sarcolni jöttek Párist, örömöt és nőt áhítoztak, fényt és hirt, akár Tankréd vitézei a Szentföldén. Kereszt helyett csekkönyv a lobogójuk és mögöttük a gyár, vagy a bank irdatlan frontjai. Mátyás lézengett átkozott drámájával a szive fölött és közben tartotta a stílust: a taxis becsapta, a pincér becsapta, a portás becsapta, csak a nőket csapta be ó — gondolta elégtétellel és diszkré ten hunyorttótt egyet a szemével | Aznap feste a Montmartreon kóvály-1 gott Móst ősszel egész Párist elárasz-1 tották sátrakkal, lottói átékos bódékkal körhintákkal és verklikkel: egy nagy. bábeli vurstli lett a Clichy, véges végig a kóbor művészet szellős templomaival felpupozva. Az egyik pult előtt Mátyás is megállt. Szerette a tömeget, a lármát, a tolongást, amelyben oly kellemes elmerülni, könyökölni és lelkesedni — Segítség! Megloptak! Mindenki a jajveszékelő nő köré csoportosult és az emberek gyanakodva szemlélték egymást. A tolvajnak még Itt kell lenni! Mátyás részvéttel kérdezte: — Mennyije hiányzik? — Tizenöt frank! -— sirta a leány — de lehet, hogy több is volt! És reszketve kapaszkodott a mellette álló nőbe. aki hangtalanul könnyezett Mátyás a kezébe csúsztatott tizenöt frankot A leány hálálkodni kezdett, az oszladozó kiváncsiak pedig azzal a meggyőződéssel mentek tovább, hogy Mátyás volt a tolvaj, de megijedt az igazságszolgáltatástól és ezért inkább viszszaadta a pénzt. * Hármasban sétáltak tovább. A két leány közre fogta, de csak a szőke csa- I csogott, a másik meg se mukkant. Mátyás már unta a zsibvásárt csudákat ám a hálás megmentett húzta, cipelte magával és amikor látta a fiú kedvetlen arcát lábujjhegyre ágaskodott, hogy elérje a fülét. Ritka, titokzatos örömökről sugdolózott és Mátyás elneveíte magát Minden bolondságba benne voltak. Ökrön lovagoltak, disznón lovagoltak, léghajóztak és tinikor egy hajasfcabát nyertek a lottón, a szőke macska majd mcíőrillt az örömtő'. — Nekem adod? Az enyém? — szorongatta a porcellánfcjü bábut elvan izgalommal, mintha az életéről ,nnc szó. — A tiéd — mondta Mátyás az ajándékozó fölénye nélkül és a leány egy vad rohammal orron csókolta. Langyos őszi este volt a város a leglehetetlenebb színekben égett és Mátyás meghaiottan elhatározta, hogy ezt a leányt megtartja szeretőnek, végig, mig csak Párásban marad. * Mátyás érezte, hogy őt itt számontartják rá készültek, várták, aminthogy ez az egész város, a világ szerelemcsárdája, idegenekre van berendezkedve. A mulató, amelybe bevonultak, feketével volt öoritva, az ajtó felett cégérül egy koporsó lengedezett és a gyászjelentésen ennyi állott: MIELŐTT BELÉPNÉL GONDOLD MEG: NEM KELL NÉKED EZ AZ ÖT FRAKK HOLKAP EBÉDRE? A dohos kripta zsúfolásig tömve volt vendégekkel. A mennyezetről halálfejek, lábszárcsontok és oldalbordák lógtak le, mint a szőlőfürtök. A sirboltszerü páholyokban öröklámpák égtek, mümisztérium, müpenész, müdoh és mesterségesen előállított hullaszag, ami a műtrágya illatát juttatta eszébe és az egész miliő annyira borzalmasan hatott rá, hogy röhögnie kellett: igy palástolta íelinduitságát. A lányok' csörömpölni kezdtek rz asztalon egy sárga, félig már elrothndt karcsonttal és a halálfejü pincér felvette a rendelést: három pár tormás virsli és égi- palack vörös bor. A zenekar gyászindulót játszott, valami furcsa, fejfájditó muzsikát, amire táncolni is lehetett a zöld reflektorok alatt. Kísérteties alakok bokáztak a parketton, nyers vadalma és a salétrom színeivel az arcukon, némelyik lepedőt Is kanyaritott a vállára, a ventillátor baljósán huhogott és két. oszlásnak induló asszony idönkint friss hullaszagot spriccelt szét a teremben. A Mátyásék melletti koporsóban vén kokott ült méla lesben. Úgy csinált, mintha csak smink, művészi preparátum lenne a feje, Pedig élethü volt, valódi múmia, akit a viharos párisi éjszakák balzsamoztak be az örökkévalóság számija.
