Bácsmegyei Napló, 1926. december (27. évfolyam, 330-356. szám)
1926-12-01 / 330. szám
4. oldal. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 192Ö december 1. NRPRÓLNRPRR----■ " — Ahol a po ’osk t m >g tisztelik A távoli Indiából érkezett az az érdekes hir, hogy egy gazdag bankár végrendeletében négyszázezer dollárt hagyott arra a célra, hogy az Indiában rendkívül népszerű és nagy tiszteletnek örvendő vörös poloskáknak menhelyeket létesítsenek. Bármennyire is hihetetlen ez a hir és bármennyire hihetetlen az a hir is, amely szerint már eddig kétszáz menhelyet állították fel a vörös pólósok számára, az tény, hogy a poloskáknak a fakirok birodalmában nagyszerű, sőt irigylésre méltó dolguk van. (Itt iegyzem meg, hogy mifelénk Európában sem lehet okuk a panaszra. Itt is vannak menhelyek, csakhogy hoteleknek nevezik őket.) Indiában a poloskák védelem alatt állanak, saját kényelmes menházuk van, ahol szabadon mozoghatnak, nem kell félniök a zacherlintől, mert elvi okokból tiltják a bevitelét, nem kell félniök a népszerű Ditrichsteintöl, mert nem adnak neki beutazási engedélyt. A menhelyeken tanyázó poloskák ellátásáról is hatóságilag gondoskodnak. Közélelmezik őket. Óránként két dollárt kap az, aki hajlandó egy éjszakát a menhelyen aludni. Sőt, hogy tovább menjünk, biztosítják a szent áhítattal körülövezett ragadozók testi épségét is. Aki egy pólóst véletlenül a másvilágra találna küldeni, szigorú büntetést kap. Ravaszok ezek a hinduk. Menhelycket állítanak fel a polosok számára, szépen összeterelik őket és azontúl békében van tőlük minden lakás, minden hotel és vasúti fülke. Mert majd bolond lesz valamelyikük is elhagyni otthonát, hogy idegenben falhoz kenjék. Akit Van Dyck fia te't jóvá A párisi lapok humoros történetet reprodukálnak, hogyan csapott be egy életrevaló párisi fiatalember egy amerikai dollármilliomost. Az amerikai nemrégiben érkezett Parisba és egy alkalommal szállodája éttermében megismerkedett egy fiatal párisival, aki mindjárt előadta nagy bánatát. Elmondta, hogy Van Dyck festőművész fia és hogy apja jelenleg Rómában él, ahol az olasz királyt és Mussolinit festi. Jelenleg rendkívül kellemetlen helyzetben van. Az elmúlt éjszaka halt meg imádott fiatal felesége, aki szintén müvészfamiliából származott. Apjától már régen nem kapott pénzküldeményt és igy arra sincs pénze, hogy feleségét eltemethesse. Az amerikai ott a helyszínen átadott a fiatalembernek háromezer frankot. Másnap átadott neki háromezer frankot. Másnap délelőtt az ifjú Van Dyck ismét megjelent az amerikainál és elmondotta, hogy a temetés 12.000 frankba került és nem tudja, honnan teremtse elő a pénzt. Az amerikai nem csodálkozott azon, hogy milyen drága Parisban a temetés, hanem átadott a fiatalembernek 20.000 frankot azzal a kikötéssel, hogy megadja, ha apja visszaérkezik Párisba. A fiatalember fedezet gyanánt átadta angol csekkönyvét és több aranygyűrűt. Néhány nappal később megszólalt az amerikai telefonja és jelentkezett Van Dyck festőművész, aki közölte az amerikaival, hogy szívesen látja este vacsorára. Néhány óra múlva ismét megjelent az ifjú Van Dyck és elkérte a csekkönyvet, mondván, hogy édesatyja este majd visszaadja. A jelzett helyen természetesen sem az öreg, sem a fiatal Van Dyck nem jelent meg a vacsorához és az aranygyűrűkért Mr. London Hall, az amerikai dollármilliomos a Rue de la Paix egyik ékszerüzletében összesen két és fél frankot kapott. Az amerikai a párisi törvényszéken port indított úgy az öreg, mint a fiatal Van Dyck ellen, nem gondolva arra, hogy Anton van Dyck, a hires flamand festő 1641-ben elhalálo-Felrobbant benzinszállitó hajók Óriás tűz egy romániai kikötőben Bukarestből jelentik: Gyurgyevó dunai A rohanás- óriási károkat okozott. kikötőben katasztrofális robbanás tör tént. Négy benzinnel és olajjal megrakott uszályhajó érkezett a kikötőbe és való szinüleg egy vigyázatlanul eldobott égő gyufától a kirakodó állomáson szétömlő benzin felrobbant. A lángok percek alatt átterjedtek az uszályhajókra és hamarosan lángban állt az egész kikötő. Kétszáz vagonra rugó benzin és petroleum égett el. A robbanás leszakította a kikötői raktárházak tetejét, falak omlottak össze és még a városban is betörtek az ablakok. A lakosság körében óriási pánik keletkezett. Egy román torpedónaszádnak sikerült elvontatni a kikötőből azokat az uszályokat, amelyek még nem robbantak fel, a Duna másik partjára. A robbanásnak tizenkét kikötömunkds és matróz esett áldozatul, hat uszályhajó elégett, kettő pedig erősen megrongálódott. Az anyagi kár százmillió lej. Lehet-e még megyei közgyűlést tartani ? ismeretlen fogalom volt, ma ezer százalékot vetnek ki. Felhívta a közgyűlést, hogy az alisnán jelentését fogadják el. Koszics Szlávkó módosi jegyző szólalt fel ekkor és kijelentette, hogy a községek vezetőit nem lehet hibáztatni a nagv pótadók miatt. A községeket megfosztották földjeiktől, a községi épületeket állami hivatalok foglalták el, amelyek évekig nem fizetnek bért és sok más olyan előre nem látott újfajta kiadás merül fel. amelyeket csak a pótadó fokozásával lehet fedezni. Ä vármegye 1926—27. évi költségvetésének tárgyalásánál újból felszólalt Ankics Bózsó és tiltakozott az ellen, hogy a' közgyűlés a költségvetést elfogadja. Kijelentette, hogy Torontál-Temes vármegye törvényhatóságának nincs joga költségvetést «idni arra az 1926—27. évre, amikor már az újonnan megválasztott tartományi gyűlés lesz hivatva költségvetést csinálni. A megye nem rendelkezhetik a beogradi tartomány vagyonával. Követelte, hogy a költségvetést vegyék le a napirendről és a közgyűlés oszoljon fel. Rajics Tósó nemzetgyűlési képviselő ellenezte Ankics inditványát. Belanics Makszó dr. kikindai városi ügyész védte a költségvetést és csodálkozásának adott kifejezést, hogy Ankics, aki szintén kinevezett tag, egyszerre a kinevezési rendszer ellen beszél. Krsztics alispán részletesen válaszolt a felszólalásokra. Becskerekről jelentik: Torontál- Temes vármegye törvényhatósági bizottsága kedden délelőtt tartotta közgyűlését Krsztics Vásza alispán elnökletével. A közgyűlés napirendjén ezerkétszáz pont szerepelt, köztük a megyei költségvetés és a megyei útadó. A napirend előtt felszólalt Ankics Bózsó becskereki ügyvéd és követelte, hogy a közgyűlés oszoljon fel, mert a tartományi választások kiírása folytán nincs joga többé a kinevezett tagokból álló törvényhatósági bizottságnak a vármegye önkormányzati ügyében intézkedni. Az indítvánnyal szemben Krsztics Vásza alispán kifejtette, hogy a választások kiírása még nem jelenti a tartományi önkormányzati testület megalakulását. Minthogy pedig a közigazgatási hatóságoknak kötelességük a kontinuitás fentartásáról gondoskodni, ehhez szükség van a költségvetés megszavazására és a folyó ügyek elintézésére, igy a törvényhatósági bizottságnak joga van közgyűlést tartani. Az alispán válaszát a közgyűlés tudomásul vette és elhatározta a közgyűlés folytatását. Ezután Zubkovics Pavle vármegyei főjegyző ismertette a belügyminiszter átiratát, amelyben több törvényhatósági bizottsági tagot felmentett és helyükbe másokat nevezett ki. Krsztics alispán jelentését az 1926. év eseményeiről és a közigazgatás helyzetéről nyomtatásban osztották szét a tagok között. A jelentéshez Weber János, guduricai plébános szólt hozzá. Megállapította, hogy a kitűnően megszerkesztett jelentés valóságos miniszteri expozéval ér fel. Csupán azt kifogásolta, hogy egyes községekben még mindig túlságosan nagy a vő tadó. Olyan községekben, ahol a pótadó azelőtt Ankics beszédére azt mondta, hogy ahhoz nincs megjegyezni valója, mire a közgyűlési tagok egyrészt megtapsolta az alispánt. Ankics Bózsó ekkor Diktatúra! felkiáltással elhagyta az üléstermet. A közgyűlés ezután letárgyalta $ napirendet, amelynek valamennyi pontját az állandó választmány javaslata szerint en bloc elfogadta. Csupán a megyei árvapénzek elhelyezésének kérdése körül volt nagyobb vita. Egy javaslat szerint az árvapénzeket ki kell venni azokból a pénzintézetekből, amelyekben elhelyezték. A közgyűlés úgy határozott, hogy az árvapénzeket továbbra is otthagyja a régi péhzintézeteknél. A rrjegyei költségvetés á pótadót az eddigi 55 helyett 48 százalékban irányozza elő, a? útadó pedig 100 százalék helyett 15 százalékos lesz. Egy kritikus albumából Irta: Baedeker Az írónak — s különösen a költőnek — olyan boldogító érzései és hangulatai vannak mint senkinek a világon, de olyan szenvedései és fájdalmai is mint semmiféle más halandónak. tg A költészet hanyatlásáról beszélt valaki s azon aggodalmának adott kifejezést, hogy az lassankint egészen leányágra jut. Valaki megjegyezte: Nem kell félni. Ameddig a nők ki nem halnak, mindig lesznek költők a világon. tg Ha az iró jobb a könyvénél, akkor vagy az iró kivételesen jó ember vagy a könyv rendkívül rossz irás. # Az iró (és minden más művész is) csak akkor mondható függetlennek, ha nem gondol a közönségre s nem törődik vele. A kiválósága is sokszor ettől függ s az irodalomtörténeti sorsa is ezen lóriiul meg. Az igazán nagyok teljesen emancipálták magukat a kublikumtól s n ég azt se lehetne állítani, hogy »fütyültek rá«, mert eszükbe se jutott, hogy egy ilyféle szörnyállat létezik — a kisebbek, a hatásrautazók s a momentánboldogulók állandóan alkuban vannak vele. tg Az iró éppen azzal a szisztémával teszi a szépet a publikumnak, mint ahogy a férfi udvarol a nőnek: goromba vele, »odamondja« neki, szidja. S ezzel bizonyítja a legvilágosabban, mennyire szerelmes beléje. tg Az irodalom akkor kezd igazán értékes lenni, mikor a könyveket már bevégzett, tökéletes, világos és minden finomság kifejezésére alkalmas nyelven Írják. E tekintetben az irodalom hasonló az országokon végigömlő folyamokhoz, amelyek csak azon a ponton kezdenek fontosak lenni, ahol hajózhatókká válnak. tg Egy tízesztendős könyv sokszor régibb mint egy százesztendős. Csakúgy mint az ember. Vannak nyolcvanéves aggastyánok, akik fiatalabbak mint a velük egyidőben élő negyvenesztendősek. r tg Az iró nemcsak könyvet, embereket is teremt. Vannak embertípusok; amelyeket egyenesen az íróknak köszönhetünk s még több olyan, amely Írói mintán fejlődött. Werther, Anyegin Eugén, Oblomow, Nyls Liline, Hamlet, Hedda Gabler, Maria Grubbe, Madame Bovary, Tartuífe stb. több van amióta a szerzőik megrajzolták őket mint azelőtt voltak. Avagy jobban ismerjük fel s könnyebben vesszük észre őket. Mindenképp a költőik termékei, mert az általuk lettek típusokká. tg Csak az az olvasó boldog, aki lelkesülni s csak az az okos, aki kritizálni — azaz megkülönböztetni — tud. tg Az írónak, mint minden más művésznek, első sorban az a föladata, hogy gyönyörködtessen s nem az, hogy tanítson. Há emellett tanit is bennünket, akkor az különös érdeme neki és különös szerencsénk nekünk. tg Ha csupa jó könyvek jelennének meg (magasszinvonalu és örökbecsű müvek), a kritikusok boldogan konstatálnák, hogy az irodalom virágzik és örvendetes lendületnek indult, a közönség pedig elkedvetlenedve panaszolná, hogy nem tudja, mi leli az írókat, már nem imák semmi olyat, amit érdemes elolvasni s hogy a litteratura napról-napra sajnálatosan hanyatlik. tg Az az iró, aki a maga gyönyörűségére ir, a legkönnyebben éri el, hogy a közönséget is tudja gyönyörködtetni. Az pedig, aki egyenesen a publikum tapsaha utazik — ha csak nem nagyon gyakorlott »routinier« — ritkán éri el a célját. Man merkt die Absicht — gondolja az olvasó és más Íróhoz fordul. tg írók hiúságáról volt szó s valaki igy szólt: — Ez az A. távolról sem olyan hiú mint B. — Úgy van — felelte rá egy másik — de nem is olyan tehetségtelen. tg Aki uj formában tud megírni valami régit, az sokszor eredetibb Írónak bizonyul mint az a kollégája, aki egészen újat nyújt régi köntösben. S ez minden művészetnél igy van. Még a szónoklatnál is. * Az olvasó (és néha valóságos gyűlölettel) haragszik az íróra, aki nincs vele egy véleményen. Az iró ellenkezőleg azt az olvasót keresi és kedveli, aki ellenkező nézeten vart vele. Ez az ő igazi közönsége. S ez-jogosítja föl arra, hogy Írjon. Mert mi értelme és mi értéke volna annak, ha azt írná, amit olvasója úgy is elgondol s ha arra akarná kapacitálni, a miről az már különben is meg van győződve? tg Ha valaki jól ir és nem úgy mint mások, az már kitűnő iró. tg Ha az iró tizedrész annyi kellemetlenséggel kedveskedne valamelyik ismerősének mint amennyit »odamond« a közönségnek, bizonyos, hogy párbaj lenne belőle. Az olvasó nyugodtan tűri. Mert azt hiszi, hogy a szomszédjáról van szó. tg A lírai költő mindig s a legtöbb iró az írásaiban igen gyakran magával foglalkozik s az önportréját festi. De a hasonlatosság a legtöbször olyan csekély, hogy az arcképben senki se ismer rája. A piktorok önarcképei (tessék megnézni őket a firenczei Uffiziákban!) azért sikerülnek sokkal jobban, mert ők — hiába! — jobban tudnak festeni. tg Mikor az Írónak -nem sikerül valami, akkor annak — mint ő gondolja — sohase az elégtelen tehetsége az oka, hanem valamely más körülmény. Az iró a saját szemében mindig tehetséges. tg írók és közönség sohase méltók egymáshoz. Az egyik mindig ' jobb (vagy rosszabb) a másiknál
