Bácsmegyei Napló, 1926. december (27. évfolyam, 330-356. szám)

1926-12-25 / 352. szám

100 OLDAL - Ál A 10 DINAH

Poitarioa n gotovom plaćcna

BACSMEGYEINAPLÚ

f'vfo vam_________Szubotica. 1925 SŽOM1AT -I 25, _______________352. mii

gigjMMfWai——OUlUiJl MII Ilii II ■MBMa«araMMg»iaaaMMagMMBMBMBCT?aMMBMaMMMMflBOMMMManP»IMk ■ ,«—■ II MW BBMBM——

A ej jelelik minden reggel, ünnep nUn ét hélfSa <Jé'.1>ta . _ Szerkesztőié;;: £maj Jovlu trg S. tzam (u, inéi »«-pa óta)

..Mm Kiadóhivatal £-58 Szerkesztőié» 5—13. 8-5J . tofizet&n ár ne^yedérro 165 dia. Liadóhivata’.i Snboíiea. Zma] ov r tr* 3. (Minerva na’a'al

NÉMA KARÁCSONY

Ránkköszönt hát megint a Szent Este: ölelésre tárulna« a ka/ok, kézszoritásra enyhülnek az öklök s haüeluját dalol az a torok is, amely k nemsokára rekedtté rikácsolja hangszálait a gyűlölet »feszítsd meg'«-ével. A szeretet olajába mártják a tollakat mindenfelé, amerre felgyulad a fény a fákon és a sziveken s a tegnap uszító türelmet őségének parazsát tömjénnel szórják te'e. hogy felszálló füstiével: a történelem parlőm jeve! i"atositsák be bukdácso.ó gondolatai-' kát és esendő cselekedeteiket.

Felgyullad a fénv a szemekben és felgyullad a fákon — nincs érnél tündéribb kivilágítás, raffináitabb fényhatás, nincs ennél zuhogóbb özöne fénynek, tündöklésnek és ragyogásnak. Nincs izzólámpa, amelyik intenzivebb fényt árasztana, mint a szent fának egyetlen gyertvaszála. Ez a gyertyafény: a lélek Röntgene. Pislákoló fénye áthatol falakon, keresztülfuródik boltozatokon, átragyog sötétségeken, átlép völgyeken és átsuhan bérceken, a fény tündérárjába borítja a világot s véghez viszi a. legnagyobb csodát is: az emberi lelket is földeríti világossággal. Mint ia a Föld a tejut csillagtakarójába burkolóznék, amikor kigyulladnak a karácsonyfa gyertyái.

A hajós most parthoz köti hajóját s odaáll a fa mellé. A vándor, akárhol éri el a Szent Este áldott borulata, az első világos ablakon bekopogj A bányász előbuvik az élők temető;éböl, a munkás leteszi a kalapácsot. A tékozló fiú ilyenkor tér haza, a harag ilyenkor enyhül meg, könnyebb a könny és könnyebb a bocsánat. Most mndenki c<-nk ha~a utazik s repeső lélekkel taszítja ki a távolságot, ami lélekben, térben tátong közte és övéi között. Ma mindenki a családidhoz akar tartozni s most érezzük csak szivbemarkoló fájdalommal azok hiányát, akiket elvesztettünk.

És odaálbmk mi magyarok is a Szent Fa alá. Amit nem tudott megteremteni érdek, parancs, tanács, kötelesség, most megérezzük: egyetlen nagy család vagyunk, egyformán paskol a sors és egyformán melenget a reménykedés. Most érezzük, hogy összetartozunk, hogy öszszeterelt »a sokféle időnek eggye, irgalmas, bolond, bus idő, melynek az'ta nincs múlása.«

De a karácsonyfa gyertyái hamar kialusznak s ha ránkszakad tiira a nagy é'tszaka, marad-e gondolat, szó, terv, elhivatás. a sors parancsa vagy az élet missziója, amelyik nem engedi újra szétszóródni a gye-tvaláng összetereltieit? Mit tudunk egymásnak mondani a szent fenvő alatt s mit vihetünk magunkkal a Szent Estéről és szent összetalálkozásból ajándékul és emlékül • Mi köti össze az oldott kéve népét?

*

Ne tagadjuk: eddig csak pusztába Háltó szavak riogatták a magyarság lelkiismeretét. Vagy az ébresztő szó volt gyönge, vaev a MHismeret volt ái"'t-béna. Az igazi harsonát niég senki sem emelte ajkához, még senki sem szólaltatta meg a jerichói

kürtöt, melynek hangja szétvetné az ernyedt mozdulatlanság vályogfalait. Az élő organizmus szétroncsolódott sejtekre, a sejtek élnek tovább, de nincs csoda, nincs erő, amelyik szerves munkára tudná kénvszeriteni a szétimllott sejteket.

Próbáltuk a politikává. Azt 1 ittük: a közélet kapuit csak döngetni kell s a zoon politikon. aki hozzá magyar is, meg fogja találni hangját, szavát és testvérét. Elindítottuk a nagy harcot — aminek még ma sincs vége — a jogért, alkotmányért, egyenlőségért, az állampolgári jogok teljességéért, választójogért és parlamenti képviseletért, elindítottuk a harcot nem zsákmányért és nem prédáért, nem a dicsőség aranygyapiáért. de hogv ami államai' otó képesség és államfentartó érték van bennünk, az ne kerüljön az éleiink javaival együtt az ebek harmincadiára. Be kell vallanunk, épaen olyan kudarc ért a saját sorainkban, mint a politikai ellenfeleink részéről. Az ellenfél nem hátrált s a magurk hadserege nem követett. Csak zászlótartói voltak a hadseregünknek. ár nem voltak vezérei és nem voltak katonái.

Próbáltuk a kultúrával. Orgonák

búgták, zsoltárok dalolták, harangok zúgták: vigyázzunk drága anyanyelvűnkre. Nincs semmi másunk, csak ez az elárvult nyelv, a szégyenpadon is glóriás kultúra. Őrködjünk a magyar nyelv felett, amit az édesanyánktól kaptunk imában és mesében s amit töretlen fénnyel, tündöklő tisztaságban kell átadnunk a gyerekeinknek. A magyar nyelvnek staféta-futói vagyunk: apáinktól vesszük át a fáklyát s a sirhalmunk mellett adjuk át az utódainknak. Nincs áldottabb jószág, nincs kincsesebb haszonélvezet, mint az anyanyelvűnk. Áldott forrás a nyelv, annál bővebben patakzik, minél töb- 1 en mentenek belőle: áldott ken-’ér a nyelv, annál nagyobb lesz. minél többen törnek belőle. Ezen a nyelven mesé't Jókai, ezen a nyelven dalolt Petőfi, ezen a nyelven viharzott Berzsenyi s tántorgott — a halhatatlanságba Katona ez a nyelv volt zenekara Vürösmartvnak, üzen részegült meg Csokonai s ebből formálta a szépség ö ők szobrait Arany. Ezen a nyelven kértünk .először kenyeret, ezen a nve'ven küldtük első fohászunkat a Mindenhatóhoz s az utolsó imádságot ezen a nyelven mormolják ma'd cl fölöttünk. Lehetünk-e hűtlenek az anyanyelvűnkhöz? Egv nyelvhez nem akkor vagyunk hűtlenek, amikor elfeleitiük — az anyanyelvet csak a kitépett nyelv ^elejtheti e! — akkor vagyunk hűtlenek a magunk nyelvéhez, a magunk kultúrájához, ha nem vállaljuk és nem teliesit'ük a vele szemben reánk súlyosodé feladatokat. Elvégeztük-e már munkánkat avagy hozzá kezdtünk-e már munkánkhoz? Kegyetlen nem lehet csak az őszinte válasz. A magyar társadalom megtanitott-e vájjon csak enyrt’en gyereket is a magyar irás-olvasásra, tett-e csak egyet’en könwet közkinccsé, a magvar társadalom áldozott-e csak egyet’en dinárt a magyar kultúra céljára? Fogadta-e

nem biztató cselekedet, de biztató szó az irót, akiben toll és nyomdafesték után kívánkozott a megsürüsöoött gondolat. Neveltünk-e irót, ne\e!tünk-e olvasóközönséget, neveltünk-e ércek,ődést? Törődött-e valaki valahol komolyan az iskolán kívüli oktatásával az iskolából kiszorult, az anyanyelvétől elszakított magyarságnak. Keresztiák szegélyezik kéioldalt a mulasztások orszdgutjdt. »Itt nyugszik* minden, aminek élni kellene. A magyar nyelv nem tudta összetoborozni a szétszéledt családot, a magyar kultúra nem tudta csillagtáborába gyűjteni a magyar sors vándorait, a kisebbségi sors árvízi hajósait.

Nyelvében él a nemzet — harsogtuk újra a süketülő fülekbe: a kiseb ségi nemzetnek talaja, levegője, gyökere, életfeltétele: a nyelv. A iaji gőg motorját fogtuk a beletörődés kátyújába elakadt sze’ ér elé. Ostoroztuk Berzsenyi szavával, Ady káromkodó sz.ent hitével korbácsoltuk a tunya megállást, fölvéreztiik a büszkeséget, hogy fájjon, sajogjon. ügessen s ránduljon meg cselekvésre. Magyar vagy — ráztuk fel cörgő szóval az ellankadt faji érzést — vállald hát sorsod parancsát, teljesítsd fajod kötelezéseit. Istenedet megtagadhatod, de nem tagadhatod még fajtádat. Nem tagadhatod meg apádat s nem tépheted ki süppedő sirdombja mellől a korhadt keresztet. Vállald és teljesítsd tiszta szándékkal és mocsoktalan hittel uj történelmed uj parancsait. add meg a császárnak, ami a császáré, de add meg magyarságodnak is. ami a magyarságé. Nincs az a. Lethe vize, ami le tudná mosni rólad fajtád bélvegét. A me^tiszi ingovánvoktói a trianoni palotáig vérben és babérban hurcoltad a magyar sorsot, megtagadhatnád-c most, amikor pókhálószálakkal kötődött karodhoz jelene és 'övendö'e? Felgyújtottuk a fail gőg üszkét s mint Grál kciyhát magasra emeltük a nemzeti büszkeség vérző-világitó kincsét. S csak magunk álltunk az oltár előtt. Papók vannak, de hívők nincsenek.

Próbáltuk a gazdasági érdekkel. Nekünk is jogunk van az élethez. A természet egyformán terített minden dolgozó számára. A föld a hozzáértést. a munkát, a szeretet áldozatát jutalmazza meg. nem a dolo>rtalan jelszavakat. A földnek, az esőin k, a napfénynek nincs nemzetisége. nincs többségi napsütés és kisebbségi égihtíboru. Nem törhetünk kisebb kenyeret csak azért, mert magyarul kívánjuk meg mindennapi a’ándékát a jóságos Istennek. A kisebbségi nemzetheztartozás nem lehet külön teste a megnehezedett életnek mint ahogy államot alkotó pemzethezfavtozás -nem lehet egyeseknek ösztöndíj, másoknak kenyérkereset. Össze kel! állnunk, hirdettük minden meg-meguiuló nap szóval és tettel, hogy a nemzetiségi kisebbségből ne legyen jogtalan osztó’y s a gazdasági rend kényszerű egyenlőtlenségein tu! ne lehessenek elnyomók és elnyomottak, az életnek, munkának, kenyérkeresetnek feltételei legyenek minden tisztességes polgár számára egyenlőek. Adjanak földet, adjanak jogot, adjanak kultúrát, adják meg a gazdasági harc egyenlő fegyvereit a földnélkülieknek, a jogtalanoknak, a kultúra ellátatlanjainak, a gazdasági harc . fegyvertelenjeinek. S amikor körülnéztünk, ki áll mellettünk az éiet küzdelmében, a keriyérharcban, azt kellett látnunk, agitátorok vannak, de tömeg nincs.

ír

Zászlótartók vannak, de nincsenek vezérek és nincs luidsereg; papok vannak, de nincsenek hívők; agitátorok vannak, de nincs tömeg. A nyolcéves kisebbségi küzdelemnek ez az eredménytelenség az eredménye. Nincs hadsereg és nincs tömeg, mert nincs gondolat, amit mindenki gondoljon, nincs fáidalom, amit mindenki szenvedjen, nincs kötelesség, amit mindenki átérezzen és teljesítsen. Programtalannd satnyutt a kisebbségi küzdelem itt is, másutt is. A régi evezőket merítjük az uj vizekbe, miknek pedig más az iránya, más a sodra, más a játéka és mások az ösvényei. Siker nem ösztökéli az elfáradt törekvést és elnehezedett fogadkozást s nincs gondolat, terv, parancs, amelyik egyszerre lendítené fel a félmillió magyar karját s egy irányba terelné a fátvolos tekinteteket.

A régi rekviz'tumok ideje leiárt Shakespeare-szinpadon nem lehet mutatványos revüket játszani. Nem elég, ha kiakasztjuk a táblákat: ez a kötelesség, ez a parancs, ez a jelölt — föl kel! kelteni az érzést, a köte’esség érzését, a cselekvés muzséidt. hitet kell adni azoknak, kikből kiszáradt a hit s akikből elpárolgott az illúzió szent olaia. Küzdelem a politikai jogok teljességéért harc az anyanyelv jogának elismeréséért — nem rázza már föl cselekvésre az ellobbant lelkesedésü, elhamvadt tüzű lelkiismeretet s nem szorítja helytállásra, áldozatvállalásra és védekezésre a faji önérzetet és nemzeti.büszkeséget.

&

Ha nincs hivó szó, nincs parancsoló gondolat, ami össze tudna terelni, egvszer egy évben mégis öszsze övünk a Szent Fa köré. A gyertyák fényénél még ráismerünk magunkra. még megismerjük egymás arcát, még szátnbavehetjíik, mennyien vagyunk. Már csak addig tart egyiitt'étünk, amig ki nem hunynak a gyertyák. Néma marad-e a magyarok karácsonya vagy megaiándékoz-c bennünket azzal »a szóval, azzal a nagy talizmánnal«, amit edd:g hasztalan kerestünk uttalan utainkon. Feltárul-e a Szent Fa alatt, az összetalálkozás ihletében az az ui igazság, mely a íeeyencköznapokrn is össze tud maid bennünket terelni egy akaratra, egy cselekvésre, evy kötelességre? Megkapjuk-e szegény mawarok a szent karácsonytól a várvavárt ajándékot, a sorsunk összeterelő narancsának fölismerését s a7 engedelmesség térdet-fejet ha'tó alázatát.

Együtt tudunk-e maradni, akik most együtt vagyunk?

Néma karácsony, szólalj meg. szent karácsony, tégy csudát!