Bácsmegyei Napló, 1926. december (27. évfolyam, 330-356. szám)
1926-12-14 / 342. szám
4. oldal. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1926 december 14. Van-e vajdasági irodalom? A kérdésre felel: a Bácsmegyei Napló karácsonyi száma Van-e vajdasági irodalom? Ezt a kérdést, sajnos, inkább maguk az irók és irójelöltek feszegetik, mint a közönség. A vajdasági közönség körében nagyon minimális az érdeklődés nemcsak az iránt, hogy van-e vajdasági irodalom, hanem a meglévő, már megjelent irodalmi termékek iránt is. A Bácsmegyei Napló karácsonyi száma, amely a maga százoldalas terjedelmével a vajdasági újságírás fejlettségét kívánja reprezentálni, vállalja azt a feladatot is, hogy bebizonyítsa, hogy igenis van vajdasági irodalom. A karácsonyi lap tartalmának igen tekintélyes részét ez a bizonyítás foglalja el. Bemutatjuk és megszólaltatjuk a vajdasági írókat. A vajdasági irodalommal foglalkozó mellékleti részt Béla cikke vezeti be, amely író és közönség címen párbeszédes formában értekezik a vajdasági irodalomról. Következik aztán Herényi János: Kép cimü verse, Baedecker: ök ketten cimü novellája, Szentcleky Kornéltól Szomorú vers (költemény), Berényi János: Figurák *az est fényhártyáján, Haraszti Sándor: Jónás és a többiek .(modern novella), Berényi János: A gyanú (novella), Vidor Imre: Az ember tragédiája — misztérium cimü Írása, Kramarics Erna versei: Ember. Magyari Domokos humoros regénye: Csipkerózsika a> Tabarinban. Fekete Lajos: Hájnál a hegyen (vers). Debreceni József: Töredék, Ambrus Balázs: Japán versek. Herceg János: Lámpák az uccán. Salgó László: Meddig (versek), Borsodi Lajos: A jó ember, a rossz ember, meg a rossz nő (novella), Hiltl Ilonka: Őszutó (vers), P Gergely Boriska: Hiába (vers), László Ferenc: Három születés — három halál (novella). Mérő Margit: Minek is tovább menni (vers), Lucia: Illés próféta (novella), Hurcz Mihály: Emlék (vers), Szenteleky Kornél: Álmatlan éj (vígjáték egy felvonásban), Tanúis István: Mátyás kalandjai .(novella),- Sanier Katinka: Diadalmas szőkeség, Kovács Antal: Égy fiatal poétához, Benedek Rózsi: Az ideál. hajdan Jés .most,,, Quasi'-' modó: Egy öngyilkos utolsó gondolatai. A karácsonyi szám irodalmi mellékletének ez a tartalmi felsorolása felelet arra a kérdésre, hogy van-e vajdasági irodalom. Pedig a névsor még nem teljes. Nem akartunk seregszemlét tartanis csak. a Bácsmegyei Napló írói gárdájához tartozó vajdasági irók müvei kerültek a mellékletre. S azok közül, akiket mi, mint a Bácsmegyei Napló kedvelt íróit tartunk számon, még igen sokan kimaradtak. A lapkészítés technikája szolgáljon erre magyarázatul. Sokan csak az utolsó napokban reagáltak a kézirat-sürgető levelekre s ezeknek munkái már nem kerülhettek be az irodalmi mellékletre. Ez a felsorolás nem annyit jelent, hogy egyéb szépirodalom nem lesz a Bácsmegyei Naplóban. A karácsonyi szám második melléklete, amely a szerbmagyar irodalmi és politikai közeledés céljait kívánja szolgálni, több értékes szerb fordítást mutat be. Határozottan irodalmi jellegű a harmadik melléklet is, amely érdekesnél-érdekesebb riportokat tartalmaz. A negyedik melléklet, amely Asszonynak — Leánynak címet viseli, amellett, hogy egy teljes divatlapot ad. szntén tartalmaz értékes szépirodalmi müveket: novellákat, verset, színdarabot. Ezeknek a mellékleteknek tartalmi ismeretére abban a sorrendben térünk vissza, amint a nyomda elkészül a kéziratok kiszedésével. A Bácsmegyei Napló karácsonyi száma, bár nagyobb és gazdagabb tartalmú lesz, mint a múlt évi volt, az idén is csak tiz dinárba kerül. Felkérjük azokat, akik nem közvetlenül á kiadóhivatalnál fizettek elő s nem postán kézbesítve kapják a lapot, okvetlen még idejekorán jegyeztessék elő, hogy a karácsonyi számra reflektálnak-e. mert a kiadóhivatal arra való tekintettel. hogy a karácsonyi szám előállítása rengeteg kiadással jár, csak annyi példányban nyomatja a ' lapot, amennyi az előfizetők és az állandó olvasók számára feltétlenül szükséges. Tűzoltók koronával a kezükben és trónszékkel a hátukon ... gondatlanságnak — fejezi be a lap feltűnő cikkét — azoknak a környezetében. akik az államérdek legmagasabb kifejezését jelentik. Vájjon a királyi palota romjai fel fogják-e ébreszteni végre azokat, akiknek az volna a kötelességük, hogy a bizalom és remény szellemét öntsék a nemzetbe. Pasics életét egy magyar mérnök mentette meg negyven év előtt A halálraítélt Pasics menekülése a készülő Száva-hid vastraverzein keresztül Budapestről jelentik: A Budapesten megjelenő Pester Uoyd vezető helyen nagy cikket szentel Pasics Nikola emlékének. A cikk komolyan tárja fel a nagy politikus érdemeit és kijelöli Pasics helyét a világtörténelemben. A cikk többek közt érdekes és eddig ismeretlen epizódot elevenít fel Pasics életének abból a korszakából, amikor politikai ténykedései miatt halálra Ítélték. Mikor 1883-ban Pasicsot halálra itél-Az Universul feltűnő támadása a román kormányzat és közigazgatási rendszer ellen Bukarestből jelentik: Románia legelterjedtebb napilapja, a soviniszta szellemű Universul vasárnapi számában »Hanyagság« címen nagy feltűnést keltő cikket ir, amelyben a királyi palotában pusztított tűzzel foglalkozik és erősen támadja Románia kormányzati és közigazgatási rendszerét. Ez a tűz — Írja az Universul — « példátlan hanyagság legrosszabb jele. A közigazgatási szervezetek vérszegénysége túlmegy már minden határon. Mindennap milliós csalások történnek nemcsak bűnös tettek révén, hanem az ellenőrzés hiánya miatt is. A vonatösszeütközések óriási károkkal járnak csak azért, mert egyesek nem telje.sitik kötelességüket, mások pedig kényszeritik őket árra, högv teljesítsék. Óriási tüzek pusztítanak a közhasznú üzemekben, olyan károkát okozva, amiket el lehetett volna kerülni, ha a szerencsétlenség okait eleve elhárították volna, Megszöknek rabok, akiknek elfogása emberek életébe kerül. Megdöbbentő tények változatos és fokozódó együttese ez. — A királyi palota égésében — folytatja a lap — csúcsosodtak ki ezek a hanyagságok. Nem lehet tűrni, bármiképpen magyarázzák is a dolgokat, hogy az ügyek odáig jussanak, hogy ű tűzoltók trónnal a hátukon és koronával a kezükben jöjjenek ki a királyi palotából. Kvalifikálhatatlan az, hogy nem gondoskodtak a tűz elhárításáról és nincsenek eszközök az ilyen tűz azonnali elfojtására. Akik felelősek ezért, azok részére nincsen mentség. Azonban nem elszigetelt esetekről van szó. Megemlíthetjük, hogy azt a táviratot, amellyel a királyné felséges férjét Amerikából visszatérve az ország határáról üdvözölte, csak a királyné megérkezése után kézbesítették ki Bukarestben. Ez a hanyagság már tulrnegy minden határon és ilyen nemcsak Romániában, de merjük állítani, egész Európában nem fordult még elő. Említsük még meg, hogy amikor a királyt annak idején hirtelen Athénbe hívták nagybeteg leányának betegágyához, a király kénytelen volt Konstancában vesztegelni, mert a hajónak nem volt fűtőanyaga. — Tragikus szimbóluma ez a ték — mondja a cikk — és menekülnie kellett Beogradból, egy Horváth nevű magyar mérnök mentette meg az életét Horváth a Száva-hid építését vezette és ott lakott a Száva partján egy kis házikóban. Egy zivataros novemberi éjjel a mérnök kopogást hallott házikójának ajtaján, kinyitotta az ajtót és ekkor két átázott alak lépett be hozzá, az egyik egy szerb pap, a másik egy ismeretlen. Az ismeretlen igy szólt: — Mérnök ur, engedjen bennünket keresztül a hídon. — De uram — mondta Horváth — hogy gondolja. Hiszen a hid még nem kész, egyik traverzről ugrálnának a másikra és az ebben a borzasztó időben egyértelmű lenne a halállal — Kolléga ur — mondta az; ismeretlen — nekünk már úgy sincs veszíteni valónk. Mindketten halálra vagyunk ítélve. Életünk az ön kezében van. Mivel, hogy ön magyar tudom, hogy mint ilyenben, van önben becsület; és-szánalom. Ezért meg is mondom a nevemet, én Pasics Nikola mérnök vagyok. A mérnök átengedte őket a hídon és reszketve nézte a parton, .hogyan küzdenek a szerencsétlen halálra ítéltek életükért, minden pillanatban belebotolva a halálba. És amikor látta, liogy megmenekültek, a megkönnyebbülés és boldogság sóhaja szakadt ki melléből. Red Top Irta : Földi Mihá y — Red Top! — móndta lázasan a fiatalember és fehér nyakkendőjét, mely fáradtan borult frakkingére, ideges mozdulattal megrántotta. — Red Top! — mondotta a másik és poharát a pincér felé nyújtotta. Hátul a sarokban ültek, a szemük vörös volt és részeg. Két férfi a hajnalban, a mámorban, a sarokban. Az egyik fiatal, a másik öreg. Az egyik fiatal és sápadt, fakó és kesernyés, mint az ital, melyet csillapíthatatlan szomjúsággal zudit magába. A másik öreg: rózsaszínű arcú, kövérkés és mosolygó, egészséges és megbékélt a bűnben és megalkuvásban. Két férfi. Két frakk. Körülöttük asztalok, suttogások, sóhajtások s az asztalok előtt a hajnali fényben: tánc. — Red Top! — mondta a fiatalember rekedten és megrántotta fehér nyakkendőjét.!. — Sovány és fehér volt a keze és reszketett. — Red Top! — mondta az öregebbik és mosolyogva kocintott. — A keze rózsaszínű volt, puha és párnás. — A legjobb... a legjobb ital — mormolta a fiatal és száján megfagyott a pezsgő és a mosoly. A másik ráinosolygótt: — A legszebb nő!... — Az enyém!...— mondta elszántan a fiatal s a sápadt rózsát, amely asztalukon hevert, a táncosnő lába elé dobta. A másik ivott. A táncosnő mosolygott, lába eltaposta a rózsát.... megrázta fejét, kartsu nyaka megnyúlt, szemében megj-aibnt a fény és elsuhant asztaluk fölött.' — Az enyém... — ismételte a fiatalember élhalón, mint egy imádságot és lehunyta szemét. — Tavaly ilyenkor •— sóhajtotta gyönyörködve a másik, mint egy rendkívüli áimot — a Riviérára utaztunk. Két hétig tartott, azt hittem, sohasem lesz vége. Hajnalban felébredtem, mellettem az ágy üres volt. Eltűnt!... A múlt héten a Montmartreon találkoztam vele. Nem felejtettem el, ö is megismert. Egy diák karján sétált, mellében sárga rózsa virított, olyan, amilyet most dobtál a. lába elé. A rózsát kitépte melléből. Éreztem a rózsán melle forróságát... A diáknak odadobta a virágot és hozzám szaladt. Minden délután öt órakor megjelenik nálam és pontosan félhétkor távozik... A szeretőm!... — A féleségem!... mondta a fiatalember és mosolygott. — Holnap esküszünk!... A Riviérára utazunk és soha többé nem jön diák és soha többé nem lesz sárga rózsa a mellében, csak liliom, amit én adok neki... Fehér lilom. — Aszeretőm! — mondta meggyőződéssel az öreg. — A feleségem! — mondta hittel a fiatal. Fent a mennyezeten kattant a villany, a zöld és lila fény szétfoszlott, sárga, vörös és kék sugarak zuhantak le. Az emelvényen a négerek bomlott táncdalba kezdtek, vörös szájuk szétdult ajakkal hörgő melódiákat bömbölt. Az asztalok körül felugráltak az emberek, a füst öszszeölelkezett az illattal a tömeg együtt dúdolt, énekelt és harsogott a négerekkel, asztalok meginogtak, székek felborultak és a zsúfolt térben részeg párok táncoltak. Középen a nő*, a táncosnő.,, Lehunyta szemét, festett ajkát álarcos mosoly borította, vékony teste hűvösen nyúlt fel a füstben és részegségben. Józan és mámoros volt, éber és alvó, friss és fáradt, hideg és érzéki... Itt volt és nem volt itt. Nő volt. No, aki táncol. Nő, akit néznek. — A szeretőm! — mondta meggyőzőaz öreg férfi és lehunyta szemét. —r A feleségem — mondta dacosan a fiatalember és szeme kimeredt, a jövendőbe, mely előtte táncol. — Red Top? — mondta a pincér és töltött... Ittak. A pincér töltött. A nő táncolt. A négerek ordítottak. A tömeg lihegett. —■ A szeretőm! — mondta vicsorgó foggal az öreg... — A feleségem! — mondta a fiatal és fehér arca megvonaglott. — Az enyém! — nevetett az öreg. — Az enyém! — ordított fel a fiatal. A fiatalember maga elé meredt, a pezsgősvödörböl kirántotta a palackot, felugrott és egy mozdulattal az öreg felé sújtott. Homlokán kiserkedt a vér... Megtántorodott a rózsaszínű, ősz csibész ... bosszúsan és méltatlankodva mosolygott... majd egy mozdulattal a nadrágzsebéhez kapott, előrántotta revolverét és lőtt... A fénykeringő megdermedt a mennyezeten, nagy sárga fényszem bámult le az elnémult terembe, a sárga sugárban egy pillanat múlva ketten borultak az asztalra; két férfi. Egy öreg, meg egy fiatal Két férfi, aki harcrakelt egy asszonyért. Aléltan meredtek egymásra, szemükben a rémélet és tehetetlenség zöld csodálkozása kocsonyásodott. Miért ölik egymást?, Nem tudták. Csak 'holtan egymás mellé borultak az asztalra. A fehér asztalterítőt elöntötte a vér. A tánc megállt. A párok szétrebbentek. Egy rendőrtisztviselő lépett az asztalhoz és megmotozta a két férfit. Hátralökte őket a széken, a halálban barátságosan egymásba fonódott karjukat szétválasztottá. Szájuk véres volt és néma. Szemük vörös és szótlan. És az arcukon bárgyú mosoly. A halál üzenete az életnek. A rendőr elővette irataikat, kifordította zsebüket. A két holttest nem igazolta magát. — A két férfi ismeretlen... — mondotta hvatalos pontossággal a rendőr... A táncosnő hátrasimitotta homlokára hullott haját, kíváncsian, lassú léptekkel a két holttest asztalához simult, teli gömbölyű életszeme végigtáncolt rajtuk és festett szája érdeklődve és csodálkozva mosolyogta: — Érdekes... Mind a ketten halottak ... Vájjon kik lehetnek?... Sosem láttam őket!... Egy férfi, aki dijbirkózó volt, vagy lángész, vagy tán bokszbajnok, hozzálépett és karját nyújtotta. A nő belékarolt és ketten kifelé indultak... Az ajtóban a nő egy pillantást vetett az élő férfi arcába... Nem szólt egy szót sem. Festett szája mosolygott. Mint ahogy előbb a halottakra mosolygott. — Red Top! — mondta a pincér és az asztalkendőt ráborította a két halott férfi arcára. A tánc tovább folyt vérvörös sugárban.
