Bácsmegyei Napló, 1926. december (27. évfolyam, 330-356. szám)
1926-12-11 / 339. szám
«926 december 11. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 7. oldal. Ferdó ügyészt, hogy mondja el vádbeszédét. Az ügyész félórás vádbeszédéhcn hangsúlyozta, hogy a bűnügy fömotivuma a rablási szándék volt. A vádlott tudta, hogy Kovacsékná! sok pénz volt és ezt a pénzt akarta elrabolni. Bebizonyitottnak látja az előre megfontolt szándékot és ezért szigorú Ítéletet kért. Dr. 'Petrovics Márkó védő beszédében azt igyekezett bizonyítani, hogy rablási szándékról szó sem lehetett, a bűnügy íőmotivuma csupán az erotika. - de e tekintetben sem lehet előre megfontolt szándékról beszélni. Amiko/ látta a vádlott, hogy Kovács nincs otthon, jutott arra a gondolatra, hogy az aszszonyt hatalmába keríti. Kérte a bíróságot. hogy enyhítő körülményül tud ja be -a vádlott büntetlen előéletét, ke vés intelligenciáját, beismerő vallomását és azt, hogy beteges családitól származik és így terheltnek tekinthető. A perbeszédek elhangzása után a birds:'g visszavonult és rövid tanácskozás után meghozta Ítéletét. Az ítélet A bíróság Freitag Gottfriedet szándékos emberölés büntette, szándékos emberölés és erőszak kísérlete ;<iti mondotta ki bűnösnek és a BTK -!79„ valamint 233. paragrafusai alapján tizenötévi fegyházra és tízévi hivatalvesztésre Ítélte. Az ítélet ellen az ügyész és a védő is felebbezett. Valamennyi ellenzéki jelölt megbukott a pénteki magyar választás« kon Rupert, Drozdy, Nagy V ce, Szeder Ferenc kiebbséjjhen •rad a a korm nytár jelöltjével szénben — Kilenc e egy nyílt e ületben a i iv t os jelölteken kívül csak Straus litt n párton kivü i ellenzéki szerzett mandátumot Utazás a nyugdíj körű Két noviszádi rendé apite.ny harca a nyud j • * Noviszadról jelentik: Mátics Dusán és Rognlja Miián noviszádi rendőrkapitányokat a belügyminiszter múlt év tavaszán minden indokolás nélkül (elmentette és helyükbe két más rendőrkapitányt nevezett ki. A két felmentett kapitány erre nyugdíjazását kérte és a szőkébb városi tanács a két kapitánynak, akinek mindegyike öt évnél hosszabb ideig szolgált, nyugdíjazását hozta javaslatba, miután a régi magyar és még ma is érvényben levő nyugdíj-szabály rendelet szerint mindazok a városi tisztviselők, akik még nem töltötték be negyvenedik évüket, amikor a város szolgálatúba léptek és állásuk kvalifikációhoz van kötve, már öt év után nyugdíjjogosultuk. A kiszélesített városi tanács azonban más állásponton volt és az elkészült, de még el nem fogadott uj nyugdíjtörvény értelmében a nyugdíjazást csak tíz évi szolgálat után tartotta lehetségesnek A két kapitány ezt a közgyűlési határozatot megfelebbezte a belügyminiszterhez, aki pénteken küldötte le a városhoz döntését, mely szerint nem tartja magát illetékesnek a nyugdíjügyben dönteni és utasította a város Kiszélesített tanácsát, hogy döntsön a két kapitány nyugdíjigénye tárgyában. Miután a kiszélesített városi tanács már eziigyben állástfoglalt, a szükebb vá-‘ rosi tanács a miniszter döntése dacára újabb lépést nem szándékozik tenni és bevárja az államtanács döntését, ahova a két rendőrkapitány és a-kiszélesített város tanács is felebbezéssel éltek. A két rendőrkapitány két év óta nem tud hozzájutni nyugdijához, amiért most perelni fogják a várost. A pestkörnyéki t'k^s kerületekben a szavazatoknak több ro nt felét az elierzek kapta «mi« u wä fc W » VI K- F JÓN , IvOVi; D CUKORKA ésCS JXOL IÉGYAR „VINCO FAGJÖNI“ NOVISAD Cukor, déligyümölcs és fűszeráru raktárát ajánlja nagybecsű vevőinek. moi____________________________ Budapestről jelentik: A képviselőválasztások harmadik napján, pénteken kilencvenégy nyílt kerületben tartották meg a választást és ezzel összesen 196 választókerületben dőlt el a mandátumok sorsa, úgyhogy az uj képviselőház tagjainak négyötödrészét már megválasztotta az ország. A pénteki '«/ nyílt kerület közül 35 egyhangú választás útiéi jutott az egységespárt birtokába, a többi kerület nagyrészében pedig az egységespárt hivatalos jelöltjei álltak szemben a nem hivatalos, de ugyancsak cgységespárti ,k I á lekkel és az ellenzék csak néhány kerüTetbcn vette fel a küzdelmet a kormánypárti jelöltekkel szemben. A legnagyobb érdeklődés a kaposvári választás felé fordult, ahol Rassay Károly, az egyesült polgári ellenzék vezére vete tel a harcot Ugrón Gáborral, a kormány hivatalos jelöltjével szemben. A választás teljes rendben kezdődött meg Kaposváron, ahol az a különös eset történt, hogy Ugrón Gábor köré az ébredők épolyan nagyszámban tömörültek, mint a zsidók. Az ébredők ugyanis a kassay-pártban a zsidók pártját látják, a zsidóság cgyrésze pedig a kormány lobogója alatt látja érdekeit a legjobban biztosítottaknak. Leérkezett a választásra maga Ugrón Gábor is. A 9800 választót számláló kaposvári kerületben tizenegy körzetben kezdődött meg reggel a választás, Rassayék nagy bizalommal indultak a választásba, azonban Rassayék számítását keresztülhúzta az, hogy a kaposvári munkások, főleg a cukorgyár munkásai a polgári ellenzéknek a szocáldemökratákkal kötött megegyezése ellenére a gyár mérnökeinek vezetésével vonultak fel a választásra és Ugronra szavaztak. Rontott Rassay esélyein az is, hogy a választók közül igen sokan távol maradtak: az urnáktól. Ilyen körülmények közt Rassay egész nap állandóan kisebbségben volt. Ugrón Gábor többsége pedig egyre nőtt. úgy hogy az esti órákban a választási elnök nagy öbbséggei Ugrón Gábort hirdette ki Kaposvár kép vise ötének. A másik választás, amely nagy érdeklődést keltett a közvéleményben, a dombóvári választás volt, ahol őrgróf Pallavicini György mérkőzött Er.v Márton tolnamegyei alispánnal, a kormány hivatalos jelöltjével. A választást itt sem zavarta meg incidens, azonban Pál lav ciniék panaszkodnak, hogy blzalmiiérfiaikat sorban letartóztatták és párthiveinek éjszakai idézéseket kézbesítettek ki, vagyis a kormány itt is alkalmazta mindazokat az eszközöket, amelyek már a szerdai nyilt választásokon olyan kitü.nően beváltak. Ennek megfelelően Ery állandó fölényben volt és Pallavlcinl is megbukott és a kormánypárt jelöltje hódította el a mandátumot. Ugyancsak kibukott Drozdy Győző Is régi kerületében Pacsán és Kiskomáromban, mert ő sem tudott megbirkózni a kormány terrorjával. Hatalmas küzdelem folyt Orosházán Nagy Vince Kossuth-párti és Csizmadia András hivatalos jelölt, a kerület volt egvségespárti képviselője között. A kormánypárt csak az utolsó héten feküdt rá erre a kerületre, amikor kiderült, hogy Nagy Vince nagyon jó esélyekkel indul a régi függetlenségi kerület mandátumáért. A szavazás teljes rendben folyt ie ebben a kerületben is és a két Jelölt egész délelőtt fej a fej mellett haladt és amikor a választók ötven százaléka már leszavazott, úgy látszott, hogy a mandátum sorsa pár szavazaton fog eldőlni, délután azonban Csizmadia fölénybe került és négy óra után már ezer szavazattal vezetett. Ezt az előnyt Nagy Vince már nem tu ta behozni, hanem kisebbségben maradt Csizmadia Andrással szemben. , Csongrádra nagy készültséget ren deltek ki, mert zavargásoktól tartottak A csongrádi kerületben mozga’mas választásra volt kilátás, mert az 1923. évi véres csongrádi bombamerénylet fe!mentett vádlottjai támogatták a hivatalosan jelölt Schandl Károly államtitkár ellenfelét: Szécsényl István volt szentül, most szegedi ügyvédet, aki fajvédő programmal lépett feL Csongrádon napok óta izgatottan beszéltek arról, hogy Szécsényi. aki bonibamerényiők védőügyvédje volt. Piroskúék társaságában felt ki óriási agitációt és a legsúlyosabb fenyegetésekkel felemlítik meg a lakosságot. Ennek tulajdonítható az a nagy fegyveres készültség, amit Csongrádra kirendeltek a 'választás azonban nyugodtan folyt le és már délelőtt eldőlt Schandl Károly javára. Békéscsabán Búd János pénzügyminiszter állt szemben Szeder Ferenccel a kerület eddigi szocialista képviselőjével. Szeder a délelőtt folyamán táviratot küldött pártjának, amelyben közölte, hogy a választást megelőző éjszakán 120 embert letartóztattak és a szociáldemokraták valamennyi vezető és bizalmi embere a rendőri fogdában ül. így indult meg a választás és Szedernek egyetlen bizalmi embere sem volt az urnáknál, úgy hogy délután két órakor Szeder Ferenc feladta a küzdelmet és felszólította híveit hogy ne szavazzanak, ő maga pedig visszautazott Budapestre. Hatvanban Szinnyei-Merse Jenő hivatalos kormánypárti jelölt győzött Budaházy Miklós fajvédővel szemben és nagy kisebbségben maradt a másik fajvédő-jelölt. Budaházy László is, aki Egerben Klebelsbcrg Kunó gróf kultuszminiszterrel szemben kísérletezett. A harmadik fajvédő-jelölt, Zsilinszky Endre Derecskén lépett fel. ahol azonban a kormánypárti ellenfél, Pékár Gyula nagy lölénnyel győzött. Sok reményt tűzött a baloldali ellenzék a devecscri választáshoz, ahol Rupségespárti jelölt, dr. Szeder Ferenc János szentesi ügyvéd kapta meg a többséget. B.myhádon Gratz Gusztávot választot mai. Bit egységespárti programív bajomban Létay Ernő bukott ki. akinek 1 V. ujelöltje v üt és a mandátumot i\ Aladár kormánypárti jelót szerezte meg. Igaion Haller István bukott ki, a kormány hivatalos jelöltjével szemben. Az egyetlen ellenzéki jelölt, aki raandá umot tudott szerezni, Strauss István. az állami számvevőség volt elnöke, aki a marcalü kerületben megtartotta mandátumát partonkivüli ellenzéki programmal. Végeredményben tehát a kormány választási apparátusa a legtökéletesebben működött és a kormány a nyilt kerületekben teljesen legázolta az ellenzéket. A pestkörnyéki lapstromos kerületben még mindig nem tették közzé a választások eredményét, azt azonban már megállapították, hogy a kerületben a választók hetvenöt százaléka vett részt a szavazásban és az eddig összeszámlált szavazatok a következőképpen oszlanak meg a pártok között: Szociáldemokratapárt 3151 Egységespárt 2426 Demokrata párt 1405 Keresztény gazdasági párt 1000 Fajvédők 665 Az összesen leadott 8647 szavazat közül teliát a baloldalt ellenzék 4556-öt kapott, vagyis a szavazatoknak több mint ötven százaléka jutott az ellenzék részére. Ez az eredmény máris igazolja az ellenzéknek az álláspontját, amely szerint a nyilt választások nem fejezik ki az ország akaratát. pert Rezsővel szemben Schandl Károly földművelésügyi államtitkár lépett fel. A kerületnek harminckét községe van, az ellenzéki szavazók azonban csak a legnagyobb nehézség árán tudtak a szakadó esőben a rendőri és csendöri készültségeken keresztül a szavazóhelyekre jutni és Ruppert hivei nem is mertek résztvenni a választáson, úgyhogy Ruppert Rezső régi kerületében kisebbségben maradt és a szavazatoknak csak jelentéktelen minoritását tudta megszerezni.' Hősies küzdelem után bukott cl a tokaji kerületben Lázár Miklós, a Reggel főszerkesztő^, aki a kormány hivatalos jelöltjével, báró Mailott Nándorral szemben, bár nagy népszerűsége van a kerületben, mégseói tudott megbirkózni a hatóságok terrorjával és igy ez a mandátum is az egységcspártnak jutott. Békésen Ángyán Béla sajtófőnököt választották meg Szakács Andorral, a kerület eddigi ellenzéki képviselőjével szemben. Szentesen vereség érte a kormánypártot mert a kormánypárt hivatalos jelöltjével. Bugyi Antallal szem- Iben a nemhivatakw, de ugyancsak egy- vitte. Harc a visszatartott fizetésért Markovics Giisa volt noviszádi tanácsnok az állam anácshoz felebbeze.t a fegyelmi ítélet ellen Noviszadrpl jelentik: Emlékezetes az a heves affér, amely dr. Milovánovics Mtiován noviszádi polgármester és dr. Markovics Giga kulturtanácsnok között támadt. Dr. Milovánovics Milován polgármester, aki még régebbről rossz viszonyban volt dr. Markoviccsal, energikusan felelősségre vonta, majd hivatali helyiségéből is kiutasította a tanácsnokot, aki ellen a polgármester feljelentésére fegyelmi eljárás indult. A fegyelmi vizsgálat csak egy év múltán jutott el a városi közigazgatási bizottság elsőfokú Ítéletéig, amely dr. Markovics Gigát minden vád és követ-, kezményei aló! felmentette, egyben elrendelte, hogy visszatartott kétharmad fizetését utalják ki. Dr. Petrovics Milivoj bácskai kerületi főispán megfelebhezte ezt az Ítéletet és a belügyminiszter dr. Markovics Gigát feddésre ítélte, egyébként az elsőfokú ítélet többi részét jóváhagyta. A noviszádi szükebb városi tanács ezekután nem tudta, hogy a belügyminiszter mit ért »az Ítélet többi részé« kitétel alatt és mert az Ítélet még csak a fizetésre vonatkozó rendelkezést tartalmazott, a belügyminiszteri határozatot csakis úgy értelmezhette, hogy dr. Markovicsnak vissza kell utalni a visszatartott fizetését. Minthogy azonban a fegyelmi törvény kimondja, hogy akit fegyelmileg a legkisebb büntetéssel sújtanak, az felfüggesztése tartamára visszatartott fizetését nem kaphatja vissza, a városi tanács azzal a kéréssel fordult a belügyminisztériumhoz, hogy mikép értelmezendő a belügyminiszter fegyelmi döntésének az a része, hogy az elsőfokú Ítélet »többi része« jóvá van hagyva. A belügyminisztertől pénteken érkezett le a döntés, mely szerint dr. Markovics Gigának nem szabad visszatartott fizetését kiutalni. Dr Markovics Giga az egész ügyet az államtanács elé