Bácsmegyei Napló, 1926. november (27. évfolyam, 302-329. szám)

1926-11-22 / 321. szám

2. oldal BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1926. november ?2. Adjátok vissza a napot! Negyvennégy leikével keresi a napot e?y szerencsétlenül járt szentai villany-szerelő Sentáról jelentik: Schlosser Ádám villanyszerelő három hét előtt egy vii­­lanykaróról lezuhant. Azóta a búskomor­ság jelei mutatkoztak rajta. Állapota később egyre rosszabbodott és hangoz­tatni kezdte, hogy negyvennégy lelke van és minden lelkének minden órában kisüt egy-egy nap. Pénteken éjszaka ismét őrültségi ro­ham lepte meg a szerencsétlen szerelőt, keresni kezdte a napot, de minthogy nem sütött ki a nap, rátámadott a csa­ládjára, hogy ellopták tőle a napot. — Eleinte szép szóval kérte hozzátartozói­tól a napot, később azonban annyira feldühösödött, mert kérését nem telje­sítették, hogy székkel, botokkal támadt családjára, hogy azok alig menekülhet­tek veszedelmes helyzetükből. A dühöngő őrültet csak nagynehezen lehetett megfékezni és beszállítani a sentai közkórház elmeosztályára, ahol ápolás alá vették. Adó! A Vajdaságban egy lakos háromszoranngi adót fizet, mint az ország többi tarlományaiban A pénzügyminisztérium most tette közzé az 1926. év január 1-étől julius 31-éig beszedett adók részletes kimuta­tását. Eszerint egyenes adók címén 386 millió dinárt fizettek he, míg az elő­irányzat 462.5 millió volt, a múlt év ugyanezen időszakában pedig 497 millió dinárt fizettek. A legnagyobb összeget vagyis 104.43 milliót a Vajdaság terüle­tén fizették be, míg tavaly ugyanezen idő alatt a Vajdaság 128.56 millió dinár egyenes adót fizetett. Jugoszlávia tizenkét millió lakosát számítva átlag egy lélekre 32 dinár adó esik, a Vajdaság minden lakója pedig átvág 75 dinárt fizetett. Szlovéniában 46, Horvátországban 33, Dalmáciában 24, Szerbiában 22, Bosznia-Hercegovinában 16 dinárt fizetett a lakosság átlagban. Eszerint tehát a Vajdaság minden egyes lakója kétszer, sőt háromszor annyi adót fizetett, mint amennyit az ország más tartományaiban fizettek. Forgalmiadó címén az ország terüle­tén 99,367.565 dinert fizettek be, (elő­irányzat 123 millió, tavalyi befizetés 126 millió: Ebből a Vajdaság 20.66 milliót fi­zetett. Legtöbb forgalmiadót a legna­gyobb kereskedelmi és ipari forgalmú Horvátország (35 millió) fizetett. Egy személyre Szlovéniában 22, Vajdaság­ban 15, Horvátországban 13 dinár for­galmiadó esik. Családi háborúság három sebesüléssel Véres verekedés egy szuboticai házaspár, az anyós és a sógor kozott Három sebesüléssel végződő családi harc játszódott le vasárnap délután Su­­boticán, a II. kör Cseszka ulica 57-es számú házban. Petrik György huszonhat éves szuboticai lakos és felesége között heves szóváltás támadt, mert a férj itta­san tért haza. A szóharcba csakhamar beleavatkozott Petrikné öccse és később Petrik anyósa Nagy Tamásné is, akik igyekeztek Petriket csititani. de sikerte­lenül, mert Petrik továbbra is szidal­mazta feleségét. A nagy zűrzavarban Petrikné öc$'>r. Nagy Tamás kést rántott és a civako­­dók közé állt, hogy Petriket megié­­kezze azonban eközben a dulakodás hevében súlyosan megsebesítette Petri­ket, Petriknét és Nagy Tamásnét. Pel­­rik sérülése, akit halántékán ért a kés­­szurás súlyos, Petriknének jobb keze­­fejét, Nagynénak pedig csuklóját szúrta át teljesen a kés. Mindhármukat -a men­tők kötözték be és beszállították őket a közkórházba. A rendőrség nyomozást indított, hogy a véres családi harc részleteit kidcxitsa^ A fasiszták cenzúrázzák a Jugoszláviából érkező leveleket Az olaszországi szlávok kérik jugoszláviai hozzátartozóikat, hogy ne írjanak nekik Triesztből jelentik: Az olaszországi szlovének'és horvátok körében nagy elkeseredést keltett, hogy a Jugoszlá­viából érkező leveleket felbontva és cenzúrázva kézbesítik ki. A felbontott és a cenzúrázott leve­­. borítékára a fasiszta milícia bé­lyegzőjét ütik rá, ami azt bizonyítja, hogy a fasiszta hatóságok végzik p levélcenzurát, ami egyébként törvényi­leg tilos Olaszországban. Ugyanígy cenzúrázva kézbesítik ki a Franciaor­szágból érkező leveleket is. Az olaszországi szlávok most a beográdi lapok utján kérik a Jugo­szláviában élő hozzátartozóikat, hogy ne küldjenek részükre levelet, mert ebből Iceüemetlensé'gekszdrmazhatnak Megállapították a parlament munkaprogrammj át Az igazságügyi törvények után az egységes adótörvényt fogja tárgyalni a nemzetgyűlés Beogradból jelentik: A radikális pártban meglehetősen’ türelmetlenül várják a radikális klub ülését, ame^ lyet Pasics Nikola fog összehívni. A Iklub a parlament további munka­­programjáról fog tárgyalni. A kor­mány már megállapította azoknak a törvényjavaslatoknak sorrendi ét, amelyek a parlament elé kerülnek. Először a büntető törvénykönyv, azután a bűnvádi perrendtartás, az ügyvédi rendtartás, a bíróságokról és ügyészekről szóló törvények, az egységes törvény, a neptuni kon­venciók, a légügyi törvények, vé­gül pedig a dalmáciai agrártörvény kerül a parlament elé. A radikálisok a miniszté­riumok megszüntetése ellen A törvényhozó bizottság radikális párti tagjai Szrskics Milán elnökle­te alatt ülést tartottak. Az ülésen a központi igazgatásról szóló törvény­­javaslat módosítását kívánták. Az egyes szónokok kiemelték, hogy az egészségügyi minisztérium fentartá­­sát: kívánják. Sokan a szociálpoliti kai minisztérium fentartása mellett foglaltak állást, Janjics Voja volt vallásügyi miniszter pedig a vallás­ügyi minisztérium számára kért ke­gyelmet. Az ülés nem hozott végle­ges határozatot. Vuics képviselő beszámoló­ja Srski Aaradacon Vuics Demeter földmüvespárti képvselő Srpski Aradac községben tartott vasárnap népgyülést. Vuics beszámolt a politikai helyzetről és élesen támadta a kormány adópoli­tikájának igazságtalanságát és ez­zel kapcsolatban a radikális pártot. Vuics a korrupcióról szólva megem­lítette, hogy tanúja volt, amikor az egyik miniszter hetvenötezer dinárt vesztett el kártyán, ami — Vuics szerint — élénken bizonyít a politi­kusok költekező életmódja mellett, holott takarékosságról és fizetésre­dukcióról beszélnek. A képviselő beszédét, a gyűlésen résztvevő radi­kálisok közbeszólásaikkal gyakran megzavarták, de komolyabb inci­densre nem került sor. Erőszakkal kény szeritette feleségét hogy egy béresé legyen A kikindai törvényszék három évi börtönre Ítélt egy sveti­­huberti földbirtokost és háziszolgáját az erőszak miatt Az asszony gyilkossággal is vádolta urát, de a törvényszék ez alól felmentetle nácsa. A főtárgyaláson Muschong Jó­zsef kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek, mert mindkét vád a koholt és csak egy beteges fantáziájú asszony bosszú­jának szüleménye. Retzler János háziszolga, aki a csendör­­ségen beismerő vallomást tett, a főtár­gyaláson ugyancsak tagadott és kije­lentette, hogy a csendőrök veréssel vet­ték ki beismerő vallomását. Kihallgatta a bíróság Muschongné Loyal Katalint is, aki fenntartotta a feljelentésben fog­lalt vádakat. A jelentéktelen tanúkihallgatások után dr. Radutics -államügyész tartotta meg közel egy órás vádbeszédét, amelyben rámutatott arra az; eljárásra, amellyel Muschong kiszolgáltatta töré­keny fiatal feleségét szolgájuknak. Hangsúlyozta az ügyész, hogy az asz­­szony védj a nem koholmány, hanem egy mélyen megbántott asszonyi szív fájdalmas feljajdulása. Dr. Ivanovics Marko, Muschong és Retzler védője védőbeszédiében rámu­tatott arra, hogy egyik vád sincs bizo­nyítva. A gyilkosság vádja a főtárgya­láson teljesen megdőlt, az erőszak vád­ját pedig már csak azért sem lehet el­hinni, mert az asszony csak hat hónap­pal később tette meg feljelentését. A törvényszék hosszas tanácskozás után hirdette léi ítéletét, amely szerint a gyilkosság vádja alól — bizonyítékok hiányában— mindkét vádlottat felmenti. az asszony ellen elkövetett erőszak miatt Muschong Józsefet három évi börtönre, Retzler Jánost pedig há­rom évi fegyházra ítélte. Az indokolás szerint ez utóbbi vádat a bíróság bizonyítottnak vette, mert az asszony az önmagát súlyosan megalázó vallomást nem tette volna meg alapta­lanul. Ügy az ügyészi, mint a vádlottak fe­­lebbeztek az ítélet ellen. VelikikLKikindáról jelentik: Nem min­dennapi, szenzációs bűntényt tárgyalt szombaton a kikindai törvényszék. Az ügy fejleményeit óriási érdeklődéssel kisérték Kikinda környékén és ez a nagy érdeklődés megnyilvánult a főtár­gyaláson is, amelyre már napokkal előbb elkapkodták a belépőjegyeket. A bűnügyi vádlottait, Muschong József svetihuberti földbirtokost és Retzler Já­nos házi szolgát gyilkosság és szemérem elleni erőszak bűntettével vádolta az ügyészség. Muschong József svetihuberti földbir­tokos 1925. február 19-én kötött házas­ságot Loyal Katalinnal. A házasság azonban már az első hetekben nem volt boldog. A férj állítása szerint az asz­­szony állandóan betegeskedett és fürdő­helyekre utazott, az asszony viszont azt állitja, hogy férje már aa első napok­ban megcsalta és durván bánt vele. A szerencsétlen házasság hetedik hónap­jában azután Muschongné 1925 október 3-án megjelent djr. Jankovics Zsarkó ügyvédnél és megindította férje ellen a válópert, egyben feljelentést* tett ellene A feljelentés első részében az asz­­szony előadta, hogy házasságuk második éjszakáján fér­je bevallotta neki, hogy Retzler Já­nos háziszolgával együtt agyonütött egy pásztorfiut és holttestét tanyá­ján élásta, Rácz György bűnügyében megkezdődött a bünvizsgálat A semmitőszék — mint jelentet­tük — november 17-én Dezics Va­­szilye semmisitőszéki biró referátuma alapján, elutasította ifj. Rácz György topolai malomtulajdonos biróküldésl kérését és ismeretes bűnügyének tár­gyalására a szuboticai törvényszék illetékességét mondotta ki, A semmitőszék határozatáról szólő hivatalos végzés megérkezett a subo­­ticai törvényszékhez és annak alapján azonnal kezdetét vette a rendes bűn­­vizsgálat lefolytatása Rácz György ellen. A bűnügy tényállását tekintve, aligha foga bünvizsgálat hosszabb időtigénybe venni és igy valószínű, hogy még a jövő hét folyamán megtartják a főtár­gyalást ez ügyben. Az asszony előadása szerint a juh pász­tor egy kikindai származású 13—14 éves suhanc volt. A másik vád, amelyet az asszony férje ellen emelt az, hogy Muschong József házasságuk ne­gyedik napján arra kényszeritette a fiatal, alig tizenkilenc éves asz­­szonyt, hogy folytasson szerelmi szonyt háziszolgájukkal, Retzler Jánossal. Az asszony kijelentésében előadta, hogy férje erőszakkal, súlyos fenyegetésekkel kényszeritette az erkölcstelen életmód­ra és a férj követelésére április végéig viszonyt folytatott a háziszolgával. Muschongné feljelentésére megindult a nyomozás elsősorban az állítólagos gyil­kosság ügyében. A nyomozás folyamán jelentkezett a csendőrségen Sugics Mi­los napszámos, aki bejelentette, hogy Stevan nevű fia, aki megszökött hazul­ról és a környéken valahol beállt bé­resnek, eltűnt. Vizsgálóbizottság szállt ki Muschong tanyáján, ahol felásták az asszony által megjelölt helyet, azonban nem találták meg a pásztorfiu holttestét. Az ebben az irányban folytatott hosszú nyomozás később sem vezetett ered­ményre és az ügyészség nem tudott bi­zonyítékot produkálni az állítólagos gyilkosságra nézve. . Szombaton tárgyalta az ügyet a M- lrindai törvényszék dr- Qvurgygvics ta-= Leszúrta sógorát Gyilkosság egy sztarivrbaszi korcsmában Sztari-Vrbaszról jelentik: Véres ese­mény játszódott le Sztárt-Vrbaszon, Radovanov Stevó korcsmájában. Bene­dek Pál urasági szolga leszúrta sógo­rát, Móka János napszámost. Benedek és Móka együtt boroztak a korcsmában éjjel tizenegy óráig.„ Móka már haza akart menni, de sógora nem engedte, hanem még egy liter bort ho­zatott. Emiatt összeszólalkoztak, majd Móka felkelt az asztaltól és kifelé in­dult. Benedek eléje ugrott és útját áll­ta, mire dulakodni kezdtek. A dulako­dás hevében Benedek kést rántott és azt sógora mellébe döfte, úgy hogy a szerencsétlen ember véresen esett ösz­­sze. A korcsma vendégei értesítették a rendőrséget, amely kiszállt a helyszínre és letartóztatta Benedeked Móka éietbenmar adásához kevés a

Next

/
Oldalképek
Tartalom