Bácsmegyei Napló, 1926. november (27. évfolyam, 302-329. szám)
1926-11-30 / 329. szám
4. oldal. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1926 november 30. Egy szem — egyévi börtön Tárgyalás a szuboticai törvényszéken A szuboticai törvényszéken hétfőn folytatta Pavlovics István törvényszéki elnök büntetőtanácsa a súlyos testisértéssel vádolt ,Kocsis László szuboticai lakos bűnügyének e hó 22-ikén megtartott fötárgyalását. Kocsis László ellen az volt a vád, hogy 1922. év április 30-án este bottal megütötte Farkas Lukácsot, aki az ütés következtében elvesztette egyik szemét. Az első tárgyaláson a vádlott beismerte, hogy bottal rásujtott Farkas Lukácsra, de azt állította, hogy önvédelemből cselekedett, mert úgy vette észre, hogy Farkasnak bicska van a kezében, amellyel őt meg akarja támadni. Az első főtárgyalást a bíróság Székely Zoltán dr. védő előterjesztésére elnapolta, hogy uj tanukat idézzen meg j és hogy meghallgassa Sercer Ivó dr. szakértő főorvos szakvéleményét. A hétfői folytatólagos főtárgyaláson a bíróság először Sercer Ivó drt. hallgatta ki, aki elmondta, hogy Farkas Lukácsot 1922. év április 30-án, éjfél után három órakor vitték be a szuboticai kórházba. Előbb a sebészeti osztályon helyezték el, ahol körülbelül tizenöt napig volt kezelésben. Amikor a daganat a szemén lelohadt, átvtték a szemészeti osztályra, ahol megoperálták. Az akkori látlelet szerint Farkas arcán, szemén, orrán öt sérülést állapítottak meg ás megállapitást nyert a sebészeti osztályon az is, hogy a szemen levő ütés üvegtől ered, amely az ütés alkalmával darabokra tört. Sercer dr. után Jeremies Risztó dr. törvényszéki orvos terjesztette elő szakvéleményét. A beidézett tanuk közül kihallgatta a bíróság Imre Jánost, aki nem tud semmi lényegeset mondani. Stmonyi Lukács elmondta, hogy egy alkalommal jelen volt egy beszélgetésnél, amely az eset után folyt le Kocsis László lakásán, Kocsis és -Laszák Ferenc között. Ekkor szóba-"' került az, hogy Farkast Laszák ütötte meg egy sprosftyuggel.,,,f Jjerenc a hétfői folytatólagos fótárgyalásoü Simonyi vallomásával szemben kijelentette, hogy ö ugyan töbször volt Kocsis lakásán és beszélgetett vele, de tagadta, hogy az a beszélgetés lefolyt volna közöttük, amelyről a tanú említést tett Fenntartotta azt a vallomását, hogy akkor, amikor a korcsmából Kocsis Lászlóval együtt távoztak és Kocsis megütötte Farkast, az ő kezében nem volt sörösüveg. A bizonyítási eljárás ezzel véget ért és elhangzottak a perbeszédek. CstiUnovics Ferdó dr. államügyész fenntartót» a vádat. Székely Zoltán dr. védő az önvédelem megállapítását és felmentést kért. A bíróság ezután meghozta az Ítéletet, mely szerint Kocsis Lászlót bűnösnek mondotta ki súlyos testi sértés bűntettében és egy évi börtönre Ítélte. Az ügyész megnyugodott az Ítéletben, az elitéit felebbezett. , A jugoszláv-magyar futball békekonferenciája Szuboticán Beszélgetés Zsarnóczay Jánossal, a magyar labdarugó szőve'ség alelnökével A jugoszláv-magyar sportbékét eddig nem sikerült tető alá hozni. A magyar labdarugószövetség és a J. N. S. közt még tavaly Zagrebban létrejött egy viszonosságon alapuló megegyezés, melynek magyar részről az volt a legfontosabb kikötése, hogy a magyar csapatok vendégszereplését a Vajdaságban is engedjék meg a jugoszláv pilitikai hatóságok. Ennek a feltételnek a JNS nem tudott eleget tenni, mert a jugoszláv politikai hatóságok arra az álláspontra helyezkedtek, hogy egyelőre a Vajdaságba nem engedhetnek be magyarországi csapatokat. A legfelsőbb magyar sportfórum: az OTT erre a megegyezést felbontottnak tekintette és megtiltotta a magyar futballcsapatoknak, hogy Jugoszláviában mérkőzzenek mindaddig, mig a Vajdaságot is meg nem nyitják a magyar csapatok előtt. A sport-hadiállapot közel egy évig tartott, pontosan a szuboticai Bácska jubileumáig, amikor a hatóságok végre engedélyt adtak az MTK-nak, hogy részivegyen az ünnepi körmérkőzésen. A jég megtört, a dolog vége azonban újból az lett, hogy az OTT ismét a bojkott fegyveréhez folyamodott és anemrégiben megtartott Zagreb—Budapest városközi mérkőzés kivételével, magyar együttest nem engedett jugoszláviai túrára. A zagrebi mérkőzést is csupán azért engedélyezte, mert bizott abban, hogy a mérkőzéssel egyidejűleg megtartott zagrebi konferencián sikerül az akadályokat elhárítani. Az OTT reményei azonban nem váltak valóra, a zagrebi konferencia újból csak féleredményt hozott, mert a JNS ezentúl sert tudta garantálni, hogy a Vajdaságot illetőleg a politikai hatóságokat jobb be- Uuusra tudja bírni. De minthogy a magyar labdarugószövetség végérvényesen dűlőre szándékozik vinni a magyar-jugoszláv futball-békét, elhatározta, hogy a zagrebi konferencia megállapodásai alapján a tárgyalásokat közvetlen Szuboticüval fogja tovább folytatni. A tárgyalások vezetésével Zsarnóczay Jánost, az amatőr-szövetség alelnökét, az ismert futballbirót bizta meg, aki kedden délután megérkezett Szuboticára és az alszövetség által kiküldött bizottsággal: Bénis Simonnal, Hekinger Károllyal, Szegedinszki Nesztorral, Vermes Endrével és Csóvics Gáborral megbeszélte azokat a vitás kérdéseket, melyeket eddig még nem tudtak rendezni. A konferencia előtt fölkerestük az MLSz delegátusát, Zsarnóczay Jánost, aki a futballkonferencia programjáról a következőket mondotta: — Az MLSz megbízásából jöttem Szuboticára, hogy ha tehetséges, végleg rendezzük a jugoszláv és magyar szövetségek közt fennálló vitás kérdéseket, mert a jelenlegi helyzet mindkét ország sportéletére nézve tarthatatlan. Az OTT álláspontja ismeretes: ragaszkodik ahhoz, hogy a magyarországi csapatok az egész Jugoszlávia: területén, tehát a Vajdaságban is, szabadon játszhassanak itteni csapatokkal. A zagrebi konferencia ebben a tekintetben csak féleredményt hozott, miivel a Vajdaságra nézve végleges megállapodás nem jött és nem is jöhetett létre. A hatóságoktól függ ugyanis, hogy a jugoszláv-magyar sportbéke létrejöhessen, elsősorban a vajdasági hatóságoktól, melyek ebben a kérdésben eddig nem a legkedvezőbb álláspontot foglalták el. Ha a hatóságokat sikerül a szuboticai és a többi jugoszláv alszövetségnek meggyőzni arról, hogy a sportnak nincs köze a politikához, a sport amellett, hogy nemzeti, nemzetközi is, akkor remélem helyreáll a rég óhajtott béke és megindulhat a két ország sportja közt a barátságos ér, intenzív érintkezés. —- A hatóságoknál már történtek iépések? — kérdeztük — Úgy tudom, hogy történt valami Tapogatódzás. — És mivel biztat? — Azt hiszem, hogy nem reménytelen ^ helyzet. Most megyek fel a város főkapitányához, Horvát Cvetko úrhoz, aki barátja a jugoszláv-magyar sportbékének. — A konferencián szó lesz konkrét tervekről; is? — Igen. A múltkoriban elmaradt Budapest—Beograd és Budapest—Szabó tica mérkőzést szeretnénk nyélbe ütni. Budapest amatőr válogatottjáról van szó, mely először Beogradban, aztán Szuboticán játszana. Ez a mérkőzés lenne a jugoszláv-magyar futballbéke megnyitója. A dátumot még nem tudjuk, ez attól függ, hogy Szubotíca és Beograd mikor fogadhatják a csapatot. Mi a magunk részéről hajlandók vagyunk még ebben az évben lejönni Jugoszláviába. A Bácska és a Sand riválizálása is szóba került. A magyar szövetség — mondotta a magyar futballvezér — nem tesz különbséget egyesület és egyesület között., Zsarnóczay közismerten a legszigorúbb és legerélyesebb magyar futballbiró, akinek makacs ragaszkodása a szabályokhoz a legutóbb idézett elő egy parázs sport-affért. Nem mulasztottuk el, megkérdezni tőle: miért lett a magyar futballisták réme. — Nem telhetek róla — mondotta igazán nem én vagyok oka. Én csak a? szabályokhoz ragaszkodom, következe-^ tes vagyok és nem ismerek se színeket,, se szimpátiát, se antipátiát. Az elvem:, a biró legyen objektiv és, igazságos. Ettől A2 elvemtől nem lehet eltéríteni, mert ezen alapszik a jó kiráskodas. Zsarnóczay kedden réggel utazik viszsza Budapestre, ahol tárgyalásai eredményéről jelentést tesz az MLSz-nek és az OTT-nak is. Amire nincs bocsánat rta: Krúdy Gyula Arisztid, akit valaha egy szépreményü örökség kedvéért kereszteltek erre a névre szegénysorsu szülei: talán éppen a neve súlyossága miatt komor, magányos, zordon ember volt — egyedül járt vadászni a Csárdatóra és egyedül kuglizott a Betyárhoz címzett verdéglőben. A vadászatnál mindig valami ritka vadra pályázott — mint a Róka-zugban mondogatták: grifímadarakat akart lőni s ugyanezért néha hónapokig nem sütötte el a berozsdásodott vadászpuskáját. A kuglizásnál mindig csak egyetlen bábut állíttatott fel, amelyet a bábu-királynak szokás nevezni —amelyre órahosszáig is dobálta a golyókat, amíg eltalálta. Ha a vadászatban vagy a kuglizásban szünetet tartott, odalépett ahhoz a pirosteritékes asztalhoz, ahol általában az emberek egymás között üldögélni szoktak és elmondogatják örömeiket, bánataikat és a mindenért megvigasztaló rágalmazásaikat embertársaikról. Arisztid megállott a vidámkodó asztalnál: — Az ember, hogy társat vesz maga mellé, olyan, mint az a bolond ember, aki egy faderékhoz kötözi magát, hogy ne tudják öt tovább vinni. Az embernek többé nincs akarata, nincs képzelőereje, nincs álma, de már az étvágya sem az övé. — Irt vagytok például ti — mondta Arisztid a kuglizó eresze alatt üldögélő adóhivatalnokok felé intve, akik ott meghúzódtak csomóban, mint ősszel a verebek. — Ti mindennap fokhagymás piritóskenyeret esztek, mert valaki ezt találta ki közietek. Mindennap megisszátok a. magatok félliter borát és mellette a legkülönbözőbb hazugságokat mondjátok. Én feljegyeztem, hogy vannak visszatérő hazugságaitok, vagy a mint nevezitek: történetek, amelyeket átlag kéthetenként elmondogattok, a nélkül, hogy észrevennétek, vagy észrevenni akarnátok, hogy már mindenki előre tudja a történet végét, mert anynyiszor elmondtátok azt. Az adóhivatalnokok összenéztek, mert a bolond Arisztid igazat mondott abban, hogy minden nap fokhagymás piritóst esznek és rá félliter bort isznak. De a történetre, amelyet elmondani szoktak: nem emlékeztek... No; de azért volt itt a megfigyelő köztük, hogy emlékeztesse őket... — Bubna bácsi, aki köztetek a legöregebb és legtekintélyesebb — mert vidékünkön minden öregember tekintélynek örvend, aki nem issza le magát a sárga földig — Bubna bácsi minden két hétben, amikor holdváltozás van: repül álmában... Mire ideér a kuglizóba másnap délután: már valóban is hiszi, hogy az előléptetés útban van. A hóbortos Arisztid most Vendelinre vetette a szemét, aki ugyancsak az adóhivatalt szolgálta, de hajlamos volt arra is, hogy néha félliter bornál többet elfogyasszon. — Vendelin barátunk — mondta Arisztid — a feleségével van megakadva. Halljátok őt minden hónap végén, amikor az asszonytól sikerült némi pénzmagot visszacsalogatni, mily elismeréssel szokott nyilatkozni nejéről. Miért? Mert minden este, amikor a korcsmából nagy szivszorongatások között hazatér és előre elgondolja azokat a történeteket, amelyeket asztaltársai szájába ad, amelyeknek a meghallgatása miatt a szokott időponton túl kellett a korcsmában taatózkodni: minden este verekedés van a háznál, amely csak akkor szűnik meg, amikor Vendelin az ágyba búvik. Az említett Vendelin elvörösödve és bizonytalan hangon válaszolt: — Az is gazember, aki mások előtt nem dicséri a feleségét — akármint is ál! otthon a dolog. Arisztid, az emberi vesék ismerője — mint ö magát nevezni szokta — most egy nagy, mély, komoly, dalárdista külsejű férfiút vett elő az adóhivatalnokok asztalánál. Arisztid az adóhivatalnokok asztalánál most észrevette a deszkafal mellé húzódó Szelindeket, egy kékszemü és semmitmondó arculatú fiatalembert, aki nem régen került az adóhoz, azelőtt a dohánybeváltó-hivatalnál dolgozott és erre büszke volt. Szelindek szép nevével nem volt nagyobb egy diónál ‘is ugyancsak olyan barna volt, mint az ujdió. Csak olyankor volt szabad inni neki a saját borából, amikor más is ivott az asztalnál, mert még nagyon fiatal ember volt — egy éve szolgált az adómalomban. — Nem tételezhetem fel az urakról, hogy figyelembe vették volna eddig Szelindek visszatérő történetét, de én, aki magamban szoktam gondolkozni, megfigyeltem, hogy ez a fiatalember állandóan pecsenyékről, pástétomokról, halakról és sült madarakról beszél, ha megengedik neki, hogy szóhoz jusson. Minden héten elmondja, hogy valamely rokonánál volt ebéden, aki a következőket főzte tiszteletére... Egy költő tollára volna méltó, amint Szelindek elmondja a halleves történetét, amelyet rokonainál fogyasztott. Mintha személyes ismerőse volna minden halfajta, amely a levesben úszkált. Az ikrák izeit érezzük, amikor Szelindek megszólal. t Ugyanígy vagyunk a. pecsenyékkel is, amelyeket a fiatalember francia, vagy angol nevükön emleget, mintha valami nagyvilági étlapról tanulta volna őket, pedig, mint mondja, csak rokona vendége volt... Hallották, hogyan mondja ki ezt a szót: böftök, két tükörtojással? Nem verték észre, hogy a natursnitzlit mindig citrommal emlegeti? És a rostélyost csonttal és bőséges vöröshagymával, amely zsírban úszik? Még sohasem hallottam, hogy Szelindek ur a tormásvirstlit emlegette volna, aminél egyebet aligha evett még életében... Hát most döntsék el az urak, hogy ki a legnagyobb hazug a társaságban? A zordon Arisztid, akit a vendéglőben általában hóbortos embernek ismertek — ismét visszatért a kuglipályára, hogy azt a magányosan álló bábut eltalálja. Döngetve gurította a golyókat, mint egy gonosz szellem. Az adóhivatalnokok szerény pirosteritékes asztaluknál egy darabig hallgattak, aztán mind gyanakvóbb, mogorvább, sőt sandító tekinteteket vetettek ama szerényen meghúzódó fiatalember felé: • —- Valóban, úgy emlékszem — kezdte Bubna bácsi — hogy a múlt héten gyakran emlegettél Valamely libapecsenyét, amelynek a zsirja bepiszkította mellényedéit... Vendelin, aki most már megint büszke lett a feleségére, igy sóhajtott: — Bezzeg az én feleségem tudna főzni, ha volna miből. És mindhárman hátat fordítottak a hazug, dicsekvő fiatalembernek, akinek erre szégyenkezve kellett eltávozni a* barátságos kuglizóból.
