Bácsmegyei Napló, 1926. november (27. évfolyam, 302-329. szám)

1926-11-23 / 322. szám

8. oldal. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 192Ö november 23, — A Davidovics-párt kerületi érte­kezlete Kamcnicán Noviszadról jelen­tik: A Davidovics-párt vasárnap délután Kamenicán kerületi értekezletet tar­tott, amelyen közel kétszázan vettek részt. Az értekezleten Miloszavljevics Vásza nyugalmazott ezredes és Gyor­­gyevics Hadzsi Ljuba nyugalmazott saj­­’tófönök tartottak beszédeket. — Rácz György bűnügyében folynak a tanúkihallgatások. Hétfői számunkban .megírtuk, hogy miután a semmitöszék Rácz György topolai malomtulajdonos bűnügyének tárgyalására a szuboticii törvényszék illetékességét mondotta ki, azonnal megkezdődött a bünvizsgálat le­folytatása. Gyorgyevics Jován törvény­­széki bíró, aki ebben az ügyben a vizs­gálatot vezeti, még a múlt szombaton befejezte Rácz György érdemleges ki­hallgatását és most vannak folyamat­ban a tanúkihallgatások. A hétfő déu cikkünkbe egyébként sajtóhiba csúszott be, amennyiben ahelyett, hogy »való­színűleg még a jövő hét folyamán meg­tartják a fötárgyafást ez ügyben«, a helyes szöveg az, hogy a jövő hó folya­mán lesz a főtárgyalás. — Január első napjaiban nyílik meg a noviszadi automata-telefonközpont. Noviszadról jelentik: A noviszadi posta- és távirdaigazgatóság most már végle­gesen megállapította a noviszadi auto­matatelefonközpont forgalombahelyezé­­sének pontos idejét. Eszerint a telefon­­központ január 3—4 közt kezdi meg működését és az ünnepélyes megnyitás­ra Superina postaügyi miniszter is No­­viszadra érkezik. A noviszadi automata­­telefonközpont lesz az ország első auto­mataközpontja. — Tanitók gyűlése és koncertje Szen­tén. Szentéről jelentik: December 11-én Szentén tanitógyülés lesz, mely alka­lommal nagyszabású hangversenyt is rendeznek. A műsor négy orcheszter­­számból, két nyolcszólamu énekkari számból, több zongoraszólóból, duettek­ből és kvartettekből áll. — Zsidó kulturestély Becskereken. Becskerekről jelentik: A becskcreki zsi­dó kulturegyesület szerdán, november 24-ikén nagyszabású kulturestélyt ren­dez. A bevezető beszédeket dr. Huberth Zsigmond hitközségi elnök mondja. Utá­na dr. Borsodi Lajos iró tart rendkí­vül érdekesnek Ígérkező előadást a lí­rai költészetről. Mérő Margit, a tehet­séges fiatal költőnő most megjelenő verskötetéből fog bemutatni költemé­nyeket. Opermann Sztaniszláv becske­­reki zongoraművésznő előadja Bach: Adagio D-moll és A. Grünfeld: Unga­rische Fantasie című müvét. Havas Margitka költeményeket szaval. A kul­turestély iránt, amely szerdán este fél­­kilenc órakor kezdődik, Becskereken nagy érdeklődés nyilvánul meg. — Gyálán nem kap helyiséget a vám­hivatal Gyáláról jelentik: A tiszamenti városok és községek kereskedői már évekkel ezelőtt mozgalmat indítottak,, hogy a vámhivatalt Szerb-Kereszturról Gyálára helyezzék át. A pénzügyminisz­térium a vámhatóságok előterjesztésére bele is egyezett a vámhivatal áthelye­zésébe. Egyetlen akadálya a vámhiva­tal áthelyezésének a lakáshiány volt. A vámigazgatóság a legnagyobb igyeke­zet mellett sem tudott megfelelő lakást szerezni. Az érdekeltek most abban fá­radoznak, hogy elhelyezzék Gyálán a vámhivatalt, mert jelenleg olyan nehéz­ségekkel és időveszteségekkel jár a vá­molás, hogy a kereskedők emiatt súlyos károkat szenvednek. — Hatóság elleni erőszak miatt el­itéit vendéglős. Noviszadról jelenik: Jovicski Vojin báfcskapalánkai vendég­lős 1923 október 23-ikán nem tartotta be a zárórát és megengedte, hogy ven­déglőjében tiltott szerencsejátékot ját­szanak. Antics Aleksza és, Nenacjov Márkó rendőrök, amikor benyitottak a vendéglőbe, lefoglalták a kártyaasztalon talált pénzt. Jovicski rátámadt a két rendőrre, akiket kiutasított a vendéglő­ből. Hatóság elleni erőszak miatt a novi­szadi járásbíróság nyolc napi elzárásra itelte a vendéglőst. Láttam a maharadzsát Gyermekéveink szép emlékei eleve­nednek meg most egy-két nap óta Szuboticán. Ezelőtt, miikor cirkusz ér­kezett faluhelyre, a majom és a bohóc rozzant kordélyon végigvonult az uc­­cákon, hogy a n. é. közönség szives érdeklődését felkeltsék a ponyvasátor­ban, vagy a korcsma ivójában folyó produkciók iránt. Minthogy a bohóc és a majom lefoglalták a reklámcsinálás­­nak ezt az ősi módját, kissé meglepőd­tem. amikor vasárnap és hétfőn indiai maharadzsák újították fel ezt a régi, primitiv, falusias módszert. A maha­radzsáktól joggal el kellene várni, hogy legalább is kidoboltassák, ha megérkeznek valamelyik városba. El­végre a maharadzsa mégis nagy ur, szuverén uralkodó valahol Indiában, teli van nagyértékü ékszerekkel s a klasszikus Lotti ezredesei szerint: ...van pagodája • s női szem azt hiszem száz kacsintgat rája... A szuboticai maharadzsák kissé tönkretették a maharadzsákról táplált illúziókat. Ezekre nem igen kacsintgat­tak női szemek. Igaz, hogy autón jár­tak, de ez az autó is bérautó volt, vé­kony, színes szatin a ruhájuk s fényes­ség legföljebb csak a legifjabb maha­radzsa orrán volt látható és ez sem aranykarika volt. A maharadzsáknak — jaj — fogyatékosán tiszta volt a ci­pőjük s egész • nap reklámcédulákat osztogattak. Úgy látszik a gazdasági válság a hinduk kincses földjén is érezteti hatását, ezekről a szuboticai maharadzsákról legalább is leritt a szegénység és a primitívség. Sőt a kis maharadzsa, három-négy esztendős kis lurkó, maga is ritt az autóban. Délfelé kissé hűvösre fordult az idő s a kis maharadzsa-gyerek rosszul érezte ma­gát a vékony szatin ruhában... A szegény maharadzsa fázott... öngyilkossági kísérlet zsirszódá­­val. Rcdasics Böske huszonötéves ház­tartásbeli leány hétfőn Lomicseva ulica 59. számi: házban levő lakásán nagy­mennyiségű zsfrszódát ivott. Életveszé­lyes sebesülésével beszállították a köz­kórházba. Tettének oka ismeretlen. — Pénztárvizsgálat a noviszadi vá­rosházán. Noviszpidról jelentik: A, vá­rosi pénztárvizsgáló bizottság a hét fo­lyamán pénztárvizsgálatot tart a vá­rosházán. — Szivén szúrta magát barátai sze­­meleítára. Noviszadról jelentik: Ante­iles Pánta lédincei legény vasárnap mu­latozás közben azzal fenyegetőzött, hogy öngyilkos lesz. Barátai tréfának vették a fiatal legény fenyegetését, aki szemük láttára kést döfött a szivébe és a pengé­vel a szivében még két lépést tudott menni és azután holtan esett össze, í ettének oka ismeretlen. — Tilos a jadászat Gyálán. Gyáláról jelentik: Gyála község elöljárósága 1925 évben ha: évi időtartamra kiadta a va­dászati jogot Koledin Maksiónak és tár­sainak. A napokban a határőrség «orszá­gos főparancsnoksága, amely Szkop­­ljén székel, rendeletét intézett a gyálai határőrparancsnoksághoz. amelyben .megtiltja, hogy a határtól öt kilométe­res körzetben vadásszanak. E rendelet Vétele után Koledin jegyzőkönyvbe vé­tette, hogy az évi vadászbérleíi össze­get sem ő, sem társai nem hajlandók fi­zetni, mert a kibérelt vadászierületböl öt kilométer elesik. A község viszont ra­gaszkodik a szerződéshez. A vadászok és a község között ezért pör indul és a biróság fog dönteni a vitás kérdésben. — A noviszadi sakkverseny. Novi­szadról jelentik: A noviszadi sakk-klub másodosztályú sakkversenyének jelen­legi állása a következő: Schmidt Nán­dor 9, Juhász István 7J4, Velendrics Mihaj'.ó 714, Spasics Boskó 7, Stern Alfréd 6, Rajkovics Milutin 5, Csáriyi János, Lővy Jenő, Lederer Márton, Bo­kor Ernő és Bugarszki Milos 4'A, Weitzenhoffer Lajos 3, BéKefi Richárd 3, Leiner Simon, Bastrancsisc 2, Lipko­­vics Károly 1 'A és Dragincsics Jován 1. — A szuboticai Szokol bálja. A szu­boticai Szokol egyesület december 1-én a Városi Színház dísztermében nagy­szabású táncmulatságot rendez. A mu­latságra nem bocsátanak ki külön meg­hívókat. A rendezőség nagy buzgóság­­gal folytatja azi előkészületeket és a bál a szezon egyik legsikerültebb mulatsá­gának ígérkezik. — Kabaréest Tordán. Tordáról jelen­tik: A legjobb tordai műkedvelők a Ko­­szó-féle kávéház nagytermében jól si­került kabaréestét rendeztek. A proló­gust Papp Erzsi mondotta el ügyesen. A nyugta cimü kis egyfelvonásosban ki­tünően játszottak Korom Irénke, Sán­dor István, Sári István és Hönig József. A mama nevenapja cimü darabban nagy sikert arattak: Hönig Juliska, Hönig Ilonka, Joó Mariska, Papp Erzsiké, Bé­nák Imre, Papp János, Rozgonyi Má­tyás és ifj. Bénák Imre. A tót táncta­nárban Pisli Kálmán árult el színészi képességeket. A rendezés Barta Mária tanítónő érdeme. — Libapecsenye és tokaji után — a fogházba. A Bácsmegyei Napló szerdai számában ilyen cim alatt megírtuk, hogy Szentán egy fiatalember Becker Anna dragutinovói asszony társaságában nagy vacsorát rendezett, melyet nem tudtak kifizetni és ezért a vendéglős feljelen­tette őket. A hirrel kapcsolatban Becker Anna dragutinovói asszony annak köz­lését kéri, hogy nem azonos azzal a nő­vel, akivel Szentán a kellemetlen eset megtörtént, úgy látszik valaki visszaélt a nevével, mert Dragutinovón más Bek­­ker Anna nem lakik. Házasság. Epstein Margitka urleány és Wollberger Vilmos f. hó 23-ikán Sí­den tartják esküvőjüket. (Minden külön értesítés helyett). — Az orosz szovjeturalom megrefor­málta a családi és a házassági jogot. Moszkvából jelentik, hogy a szovjet­unió központi végrehajtó tanácsa elké­szítette uj javaslatát, amellyel megrafor­­málja a családi és a házassági jogot. A főbb intézkedések közül kiemelendő, hogy a szovjeturalom ezentúl nem fog különbséget tenni hivatalosán bejelenteti és be nem jelentett házasságkötés kö­zött, mind a kettő egyformán törvényes és végképp eltörli a törvénytelen gyer­mek fogalmát, mert minden gyermek törvényes. A házasulandók életkorát a Végrehajtó tanács az eddigi korhatár he­lyett felemelte, amennyiben csak olyan férfi léphet házasságra, aki betöltötte, életének tizennyolcadik évét és tizenhat évesnél fiatalabb nő nem köthet házas­ságot. Ami a nötartást illeti, az uj ja­vaslat azt az elvet állítja föl, hogy nem­csak a feleség, hanem a férj is igényel­het házastársától ellátást, ha kereset­képtelen. Egyáltalán az uj cspládi jog a gyöngét védi, ami kiderül abból is, hogy mindenki kötelezheti vagyonos vagy jól­kereső rokonságát eltartásra, aki a vi­szonyok következtében keresetképtelen és anyagi támogatásra szorul. UTAZZON CSAKIS RENAULT _________AUTÓTAXIN__________ Lepedat i Jovanovics szuboticai cég­nél vásárolt sorsjegyek közül a novem­ber 20-iki húzáson a következő számok nyertek: 150.000 dinárt nyert: 22771. 5000 dinárt nyert: 57919. 1000 dinárt nyertek: 7132 9937 1383Ó 85790 127603 1333626 142024 144921 146030 69 148047. 400 dinárt nyertek: 4021 43 81 7130 68 93 10383 13850 61 63 89 94 20656 22727 45 64 25447 81 84 26528 55 27922 72 31570 95 34387 89 98 36016 62 41894 43653 83 48291 50520 51293 56128 57326 41 57969 67901 13 64 93 71003 22 29 34 73105 9 76931 83 80060 63 92 81135 84 84861 87 85728 35 70 92431 53 68 90 97116 99839 100216 102620 54 62 103018 104990 91 105880 110802 6 115695 118854 119005 119252 120081 124117 129442 130600 11 43 83 131359 98 132921 29 30 133609 95 137975 90 139395 141811 145529 56 146039 83 147757 148089 j 149858 94. 1 — Májas elejére hívják össze a világira ‘ dasági konferenciát. Genf­­bői jelentik: A világgazdásági konfe­renciát előkészítő népszövetségi bi­zottság az utóbbi időben különösen Loucheur francia delegátus sietteté­sére annyira előrehaladt munkájá­val, hogy a végleges konferencia ösz­­szehivásának dátumát is megállapít­hatta. A konferenciát, amelyen az egyes országok legfeljebb öt delegá­tussal képviseltethetik magukat, májú: 4-én fogják megtartani Genfben, ahol ebből az alkalomból a világ legkivá­lóbb szakértői is össze fognak gyűlni. A meghívókat a konferenciára az egyes országok kormányaihoz már szétküldte a Népszövetség titkársága. — Elbocsájtották a margiticai jegy­zőt. Temerinből jelentik: A belügymi­nisztérium Mityin Ignya margiticai jegy­zőt állásától felmentette. Eljegyzés. Molnár Nelly és Wagner Ernő (Szubotica) jegyesek. (Minden kü­lön értesítés helyett). — A sentai j irásorvos egy évi aza­­bads.'got kapott. Szentáról jelentik: Dr. Gyorgyevics Borivoj sentai járás­orvos minisztertanácsi határozat alapján egy évi szabadságot kapott, hogy spe­ciális orvosi tanulmányokat végezhessen Parisban. Helyettesítésével a közegész­­ségügyi miniszter dr. Novák Dusán no­­vakanizsai járásorvost bizta^meg. Kraljevbregi pezsgő a vezető márka I Filmcsillagokat keresnek. A Fanamet filmtársaság zagrebi cég, a nagy ame­rikai Paramount, Metro és First-Natio­nal filmgyárak részére filmcsillagokat keres és .ezért felkérték Lifka Sándor­­nét, egy szépségverseny rendezésére. A nemzetközi szépségversenyen min­denki részit vehet és aki a legtöbb sza­vazatot kapja, a gyár költségén kiképe­zik moziszinésznőnek. Bánky Vilma, Putty Lia, Eszterházy Ágnes, Svetisz­­láv Petrovics neve az egész világon is­mert és szerencséjüket kizárólag szép­ségüknek és művészi ambíciójuknak kö­szönhetik. Azok a hölgyek, akik a ver­senyen részt venni óhajtanak, jelent­kezzenek f. hó 29., 30-ikán és december 1-én a Lifka-moziban, amely alkalom­mal az Amerikai Vénus kerül bemutatóra. Arról az 5 hölgyről, aki a legtöbb sza­vazatot fogja kapni, a választás után néhány napra a párisi Kodak-fihngyár kiküldött operatőrje díjtalanul filmfelvé­telt fog készíteni. A zsűri tagjai zagrebi festői:, hírlapírók, művészek és film­szakemberekből áll, akik a kiválasztott felvételeket a fentnevezett amerikai gyárnak küldik végleges döntésre. — Lederer Gusztáv anyja kikéri fia holttestét. Budapestrő, jelentik: Ledsrer Gusztáv anyja beadványt in­tézett a katonai hatóságokhoz, hogy adják ki neki kivégzett fia holttestét. A holttestet a család Pozsonyba akarja számtani. Orvosi hír. Dr. Kohn Imre, a beo­­gradi állami közkórház orvosa rendel privát betegeknek délután 2—4-ig. Cim és telefonhívás: Beograd, državna bol­­n'ica, tuberkulozno odelenje. Rádióamatőrök! Uj költség­­me^takaritás! f GY „IKA“ kombi­nált áramátalakítóval bárki otthon töltheti fűtő- és anodaccu­­mulátorát á válta­kozó áramú világítási vezetékről 1 Ára din. 895*— Beszerezhető: ALTERNO MŰSZAKI VÁLLALATNÁL Kr. Petra 26. NOVISAD Telef. 414« A legnagyobb rádiókészülék és alkatrészraktár. 7842 Viszonteladóknak nagy árengedmény!

Next

/
Oldalképek
Tartalom