Bácsmegyei Napló, 1926. október (27. évfolyam, 271-301. szám)

1926-10-07 / 277. szám

f 6. oldal. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1926. október 7. Lemondott a német hadsereg főparancsnoka A német trónörökös fia a hadügyminiszter tudta nélkül vett részt a hadgyakorlatokon Caillaux és Her riot A radikálispárt nagygyűlésén Caillaux számon akarja kérni pénzügyi terveinek elgáncsolását Parisból jelentik: Politikai körökben úgy tudják, hogy a radikális-párt leg­közelebbi országos pártgyüiése politikai pikantériát Ígér. Az Ere Nouvelle érte­sülése szerint a bordeauxi pártgyülésen Caillaux igazolni akarja pénzügyi poli­tikáját és hosszabb beszédben fogja ki­fejteni, hogyha megkapta volna pénzügy­minisztersége idején a parlamenttől a korlátlan felhatalmazásokat, akkor si­került Volna az ország pénzügyi helyze­tének szanálása és a frank árfolyamá­nak zuhanása megállítható lett volta. A beavatottak szerint Caillaux-t nem fogja visszatartani Herriot jelenléte at­tól, hogy felelősségre vonja ét tervének elgáncsolásáért és ez esetben Herriot természetesen nem fog adós maradni a válasszal, úgyhogy hevesnek ígérkező összecsapás készül a két politikus kö­zött. Perszonáliinió terve Románia és Magyarország között? Egy bécsi lap fantasztikus hire Bécsből jelentik: A bécsi »Stande« ér­tesülése szerint a román király dekrétu­mot adott ki, amely szerint Károly her­cegnek ismét visszaadja a trónörökösi rímet. A herceget tényleges trónörökösi Jogaiba csak a király felépülése után he­lyezik vissza. Ezzel kapcsolatban a »Stunde« azt a szenzációs értesülést kap­ja, hogy a kulisszák mögött román és magyar arisztokraták erősen dolgoznak azon, hogy Románia és Magyarország között megteremtsék a perszonál-uniót. A lap szerint Bukarestben ma már / mindenki tudja, hogy Bánffy Miklós gróf visszatelepedése is főként ezt a célt szolgálta. Bánffy gróf Bethlennel együtt rojalista, de ellentétben áll a Habsburg­­dinasztiához szító legitimistákkal. A Habsburg-pártiak birtokainak nagyrésze Magyarországon van, mig Bethlen, Bdn­­fiy és hasonló társai csak akkor tudná­nak birtokaik teljes tulajdonába jutni, ha a perszondl-unió létrejön. Gyilkosság vagi hirtelen halál? Halva találtak egy adai bérest a kukoricásban Szentáról jelentik: Titokzatos ügyben indította meg a nyomozást a szentai já­rásbíróság. Lévai Pálné adai asszony, szerdán jelentést tett, hogy férje titok­zatos körülmények között halt meg és ámbár az orvosok a halál okául sziv­­szélhüdést állapítottak meg, neki az a gyanúja, hogy férje bűnténynek lett áldozata. Lévai Pál, aki Vikor Gábor tanyáján volt alkalmazásban mint béres, vasár­nap azzal távozott hazulról, hogy dolga van a földeken. Lévainé, miután a férje délig nem érkezett haza, keresésére indult és a vasúti őrház mellett levő kukoricásban holtan találta férjét. A sze­rencsétlen ember feje a feKsmerhetetlen­­ségig föl volt dagadva és füléből vér szivárgott. A holttestet beszállították az adai hullaházba, ahol felboncolták és megállapították, hogy a halált szivszél­­hüdés okozta. Lévai Pálné azonban nem nyugodott bele az orvosok megállapításába és a temetés után feljelentést tett a szentai járásbíróságon, amelyben annak a gya­nújának adott kifejezést, hogy férje nem természetes halállal halt meg. Följe­lentésében előadja, hogy a holttestet olyan állapotban találta, amely arra en­ged következtetni, hogy férje külső erőszaknak esett áldozatul. Davldovics- járásbiró a feljelentés alap­ján elrendelte a holttest exhumálását és újbóli felboncolását annak megállapítása (végett, hogy van-e alapja az özvegy gyanújának. , Berlinből jelentik: Seeckt vezér­­ezredes, a német birodalmi hadse­reg főparancsnoka megjelent Hin­­denburg birodalmi elnöknél és be­jelentette lemondását. Seeckt vezérezredes lemondása azokkal a bejelentésekkel áll ösz­­szefüggésben, melyek szerint a volt trónörökös legidősebb fia résztvett a miinsingeni hadgyakorlatokon. Gessler dr. birodalmi hadügymi­niszter nyilatkozatot tett közzé, a melyben kijelenti, hogy csak utólag Bécsből jelentik: A kormány és a köz­­tisztviselői szervezetek között felmerült konfliktus szerdán kiélesedett. A tisztvi­selők huszonötös bizottsága határozatot hozott, amely kimondja, hogy az osztrák állami tisztviselők ok­tóber 8-ikán, péntek déli 12 órakor sztrájkba lépnek. A kormány néhány héttel ezelőtt ok­tóber 8-ikában jelölte meg azt a végső határidőt, ameddig a tisztviselők bér­emelési követelését a költségvetés szem­pontjából mérlegelés tárgyává teszi. Kedden a kormány közölte a huszonötös bizottsággal, hogy október 12-ike előtt nem tárgyalhat a tisztviselői szerveze­tekkel a fizetésrendezésről. A huszon-Rumát, ezt az élénk szerémségi me­zővárost Handler Pál gabonakereskedő még ma s felderítetlen, titokzatos sik­kasztás esete tartja izgalomban. Handler Pál régi rumai patrícius csa­ládból származik. Nagyapja, apja te­kintélyes, tisztességes rumai kereske­dők voltak és a harmincnégy éves Handler Pálról is mindenki, még azok is, akiket százezrekkél károsított meg, ma is az.t mondják, hogy tisztességes, becsületes. ember volt és. sehogy se tud­ják elképzelni, hogy ez a közbecsülés­­nek és példátlan bizalomnak örvendő kereskedő miért tért le a tisztesség út­járól. Handler Pál Rumán korlátlan bizal­mat élvezett, olyannyira, hogy a mai nehéz gazdasági viszonyok mellett ogyetlen délelőtt százezreket, sőt egy­­milló dinárt tudott bon nélkül, puszta bizalomra kölcsönkapni Rejtélyes célokra ke lett az ntnegy~drnif Jó din v Handler Pál ötödíél év előtt a zagrebi »Dekosz■ nemzetközi kereskedelmi rész­vénytársaság« rumai fiókjának vezeté­sét vette át. Állítólag nem volt,, fixfize­­tése és jövedelme csak jutalékokból ál­lott. Vezetése alatt a cég hamarosan nagy forgalomra és nagy üzletkörre tett szert. Handler harmincnégy éves, elegáns, férfi, aki sohasem élt viszonyain felül. Nyolc hónappal ezelőtt megnősült, elvette Pazarszki rumai kereskedő sváj­ci rokonát, Mahler Olgát, aki rokonai látogatására időzött Rumán. Boldog családi életet élt, szerényen rendezte be Szyeti Iván-ucca 19. szám alatti há­rom szobás lakását, ahol anyósával kö­zös háztartásban élt. értesült a trónörökös fiának a had­gyakorlatokon való megjelenéséről és nem volt tudomása arról, hogy erre a hadsereg főparancsnoksága engedélyt adott. Gessler hadügyminiszter szerdán kihallgatáson jelent meg Hinden­­burg birodalmi elnöknél és részle­tesen ismertette álláspontját Seeckt lemondásával kapcsolatban. A hadseregfőparancsnok lemondá­sa politikai körökben óriási feltű­nést keltett. ötös bizottság a szerdai ülésen a határ­időnek ezt a kitolását nem fogadta el és utasította a központi végrehajtóbi­zottságot, tegyen meg minden in­tézkedést, hogy a tisztviselői sztrájk október 8-ikán megkezdhető legyen, ha a kormány addig nem válfoztatja meg álláspontját. Október 8-ikán csak egyes minisz­tériumokban szüntették meg a munkát, az általános tisztviselő-sztrájkra csak hétfőn kerül a sor. Remélik azonban, hogy addig -a kormány megkezdi a tár­gyalásokat a tisztviselő-szervezetekkel és megegyezésre is jut velük annál is in­kább, mert az állampénztár helyzete je­lenleg meglehetősen kedvező. Két évvel ezelőtt kezdte elsöizben igénybe venni rumai összeköttetéseit. Kisebb-nagyobb összegeket kért köl­csön, rendszerint azziail az indokolás­sal, hogy cége még nem küldte el a szükséges tőkét, amely sürgős bevásár­lásra kellett. Es mindenki, akitől csak 'kért, szívesen és gondolkodás nélkül adott. Attól kezdve Handler állandóan igénybe vette barátait és hogy azoknak bizalmát növelje, rendszerint, ha cégétől pénzeslevelet kapott, azt valamelyik hi­telezőjénél bontotta fel és az érkezett pénzből fizette vissza a kölcsönkapott összegeket. A kölcsönkért pénzek azonban, amint most kiderült, nem a cég bevásárlásaihoz kellettek, hanem azokat a maga céljaira használta fel. A kölcsön­vett összegek körforgalma az utóbbi hónapokban már hihetetlen méreteket vett. Folyton pénzt hajszolt és hogy mindig kapott, az eibizakodottá tette. Pár nappal ezelőtt a Dekosz zagrebi központja arról értesitette, hogy egyik főbb tisztviselője Rumára jön a szoká­sos rovancsolás megejtése végett. Ter­mészetesen a cég is rendíthetetlenül bí­zott benne és ilyen rovancsolásokat a szokás ellenére előre bejelentettek neki. A legutóbbi rovancsolást megelőzőleg Handler a szokottnál is nagyobb sietség­gel száguldott végig ismerőseit s csak az utóbb; napokban 827.000 dinárt vett kölcsön. Hogy ezt a sok pénzt hova tette, teljesen felderítetlen, mert Handler sem Dimitrijevics Dusán vizsgálóbíró­nak, sem az őt ostromló hozzátartozói­nak, sem kétségbeesett hitelezőinek nem akarta megmondani, hogy mire kellett a sok pénz-. A kérdezősködésekre azt a választ adta: »Most nem szólhatok sem­mit, majd Mitrovicdn megmondok min­dent«. A károsultak A káro: iltalkat két csoportba kell so­rolni. Vannak olyanok, akik barátság­ból adtak Handlernak kölcsönt. Ezek nagy többségben vannak, de vannak olyanok te, akik kosztpénzeket adtak neki, amelyekre busás hasznot ígért. A kamatokat, mint üzleti nyereségeket fi­zette ki. Ezek a károsultak, akik az uzsorafcamatokból már különben is nagyrészt kártalanítva vannak, most nem mernek jelentkezni, sőt tagadják, hogy követeléseik vannak. Megbízható értesüléseink szerint a károsultak közt a következők szerepel­nek: Gyurisics Jova vaskereskedő 180.000 dinár, Schlesinger Dezső íkézmüárukeres­­kedő eredetileg 64.000 dinár, de ebből a kisebbik rész valahogy megtérült, Ma­ries Száva vaskereskedő 10.000 dinár, Rosenfeld M. R. kézmüárukereskedő 38.000 dinár, Gruber Nándor füszerke­­reskedő 27.000 dinár, Braun József to­jáskereskedő 25.000 dinár, Baics és Ja­­lics kézmüárukereskedő 10.000 dinár, Laendler oszijeki kereskedő 100.000 di­nár, egy noviszadi kereskedő, akinek nevét nem lehetett megtudni, 50.000 di­nár, Handler kocsisa 15.000 dinár, sof­­íőrje 6000 dinár. A Dekosz kára Hétfőn Rumára érkezett Weisz Osz­kár, a Dekosz zagrebi központjának igaz­gatója. A cég kárát nem tudja pontosan megmondani, mert a rovancsolás még folyik. Az igazgató felkereste a fogház­ban Handlert, akit megkért, hogy köny­­nyitse meg a rovancsolás munkáját és mondja meg, hova tette a pénzeket és mit költött el, de Handler öt is azzal utasította el,-hogy nem beszélhet. Az eddigi vizsgálat megállapította, hogy a könyvekben nagyobb vásárlások szerepelnek, amelyek úgy vannak fel­tüntetve, mintha azokat Handler már ld­­f izeit e volna, de azok a valóságban ma is kifizetetlenek. Amikor Weisz igazgató a rovancso­lást megejtette, a pénztárban csak 5000 dinár készpénz volt. A szívességi tar­tozások közt szerepelnek olyanok is. amelyeket Handler kifejezetten a De­kosz részére vett fel, persze a cég tudta nélkül és amelyeket a cég nevében nyug­tázott. Handlerék házában a megejtett házkutatáskor csak száz dinár készpénzt találtak. A könyvek formailag rendben vannak — fejezte be Weisz igazgató — csak a pénztár nem fedi a könyvtétele­ket. Mint vagyonfelügyelő is sikkasztott Handlert, aki közbizalomnak örven­dett, a bíróság a fizetésképtelenné lett Popper és Kalenics rumai kézmüárucég­­hez vagyonfelügyelőül rendelte ki. Hand­ler naponta magához vette a bevétele­ket, amelyekről azt állította, hogy a bankban helyezi el. Ebből a pénzből 55.000 dinárt elsikkasztott. Handler lőtte le az apját Handler sikkasztásai és csalásai alkal­mából Rumán felelevenítették azt, hogy Handler négyéves gyerek korában, ön­­tudatlanul, édesatyja gyilkosává lett. Apja mindkét oldalon szélütött ember, önmagával tehetetlen volt és mindenké­pen meg akart válni az élettől. Valahon­nan revolvert kerített, de nem tudta el­sütni, és ekkor magához szólította négy­éves Pali fiát és megmutatta neki, hogy a revolvert mikép szegezze mellének és mikép kell a ravaszt megnyomni. A kis Pali úgy cselekedett amint apja mondta, a revolver elsült és a golyó apja szivét fúrta keresztül. Handler Pál egész éle­tében fájdalmas lelkiismereti furdalások­­kal gondolt vissza apja parancsára és annak tragikus következményére. Amikor Handler Pál már látta, hogy nincs-menekülés és hogy a Dekosz már megtette ellene a feljelentést, a legna­gyobb nyugalommal ment el a csendőr­ségre, ahol önként jelentkezett és elmon­dotta, hogy sikkasztott és csalt. A csend­őrség letartóztatta s jelentést tett a vizs­gálóbírónak, Handler azután saját au­tóján, két csendőr között Mitrovicára hajtatott, ahol az ügyészség fogházába Pénteken az osztrák tisztviselő-sztrájk A huszonötös bizottság a sztrájk mellett döntött Saját autóján ment a fogházba a Dekosz rumai fiókjának sikkasztója Handier 899.000 dinárra! károsította meg a rumai kereske­dőket és 400.000 dinárt sikkasztott a Dekosztó! — Nem akarja megmondani, hová tette a sok pénzt A sikkasztó 30 év előtt me if ölte az apjáé vitték.

Next

/
Oldalképek
Tartalom