Bácsmegyei Napló, 1926. október (27. évfolyam, 271-301. szám)

1926-10-27 / 297. szám

4. oldal. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1926 október 27. HRPRŰLNRPRR —— Wells élő regényalakjai ITeKs-nek most jelent meg egy há­romkötetes müve, mely a William Clif­­fold világa címet visel. Wells uj köny­vében az amerikai gazdasági rendszer előnyeit mutatja be, és pedig olyan for­mában, hogy egy hatvan éves amerikai pénzember eljön Európába és egy tör­ténet keretében összegezi az er i gazdasági élet körül szerzett tapasz.a­­latait. Wells könyvének érdekesebbé té­tele céljából ahhoz a merész eszközhöz nyúlt, hogy hősét, Cliffoldoí összehozza az angol politikai és gazdasági élet ténylegesen szereplő kiválóságaival. Így például az amerikai pénzember Keynss­­nél reggelizik, Mucdonaldnál vacsorázik és több közismert angol irodalmárral folytat beszélgetéseket. Wells előszavá­ban azzal védelmezi ezeknek az ismert férfiaknak szerepeltetését, hogy ha egy amerikai szaktekintély átjön a mai An­gliába, úgy mindenesetre megismerkedik ezekkel a közéleti nagyságokkal. Az irodalmi erkölcsökre féltékenyen vigyá­zó angol sajtó nem togadta el Wells magyarázatát és a nagy angol Írót erő­sen támadják amiatt, hogy üzleti érdek­ből léptette lel regényének közéleti sze­replőit. Hasonló kellemetlensége van Ar­nold Bennettnek, a szintén ismert nevű angol regényírónak, aki Lord Raingo cimü regényében, mely most jelenik meg az Evening Standard hasábjain, a Lloyd George-kormány egyik arisztok­rata miniszterének szerelmi életét tárja fel. A regényben a közismert miniszter legintimebb családi ügyei szerepelnek, amelyeket úgy látszik az államférfi leg­közelebbi hozzátartozóitól tudott meg a regényíró. Az ' angol társadalom, mely a magánélet szentségének minden sé­relmét erélyesen szokta visszautasítani, ezúttal is felháborodva utasítja vissza Bennett regényét. ’ De az nem változtat azon a tényen, hogy az Evening Stan­dardnak példányszáma a regény közlé­se óta megkétszereződött. Jerome K. Jerome szomorú memo rjai Jerome K■ Jerome teljes nevén Jero­me Klapka Jerome most publikálta Lon­donban a memoárjait. Jeromeot az egész világon mint kitűnő humoristát ismerik a »Bárom ember egy csónak­ban, hogy a kutyáról ne is beszéljünk« “s a »Három ember vándorlása« cimii /HU ftffi WllllIlimtilWfr1 '"m^tmramt^io'rcrtmrmiamBtLDiítrsíem3bStlitr'^trscF. lar lan ás öngyilko súgni és halála I ta : Benedek Marcell Először háromesztendős korában... A mamája megverte Tamáskát, mert cukrot lopott. Tamáska önér- j zetes gyerek volt és elhatározta, hogy ezt nem éli túl. Bement a gye- j reks^obába, lefeküdt az ágyára és ! addig tartotta vissza a lélekzetét, mig meg nem halt. Lett nagy felfor­dulás, amikor észrevették! A mamá­ja iszonyúan sirt. Bezzeg szánja­­bánja már, hogy megverte Tamás­kát, de hiába ... Tizenhatéves korában egy gazdag úri família nagy ebédlőjében rende­zett magán-táneórákra járt Tamás. Megvetette ugyan a táncot, mert ak­koriban Isten létének vagy nemlété­nek kérdésével foglalkozott, de hát a szülei megkövetelték, hogy ügye­­sedjék. Kissé esetlen kamasz volt Tamás. Kortársai kellemesebben for­golódtak a leányok körül. Neki csak egy leány tetszett, a komoly Evelin, aki másfélesztendővel idősebb volt nála. Evelin meghallgatta a szüne­tekben Tamás bölcselkedéseit, de szívesebben táncolt másokkal s az ünnepélyes vizsgán nem volt hajlan­dó vele járni a négyest. Tamás meg sem várta a mulatság j végét, csendesen kiosont a vendég­látó házból és a Dunához sietett. A Margithidra ment és a Hidavatás sorai zsongtak a fejében. Elővette a itárcáját, névjegyet húzott ki belőle könyvei majd minden európai nyelvre le vannak fordítva. The passing of the third floor back cimü misztériumát pe­dig minden nagy színpadon adták. És mégis, dacára humorista hírének, Jero­me memoárjai nagyon komolyak és na­gyon szomorúak lettek. Jerome melan­kolikus, töprengő embernek rajzolja ma­gát. Gyermekkorában az East End pro­letár-negyedében a legnagyobb nélkülö­zéseknek volt kitéve és azok a sebek, amelyeket ifjúságában ejtett rajta az élet, soha nem gyógyultak be egészen. Jerome először vasúti munkás volt, az­után írnok egy ügyvédi irodában. Végül is egy vidéki színtársulathoz jutott, ahol hogy saját szavaival éljünk, »minden szerepet eljátszott a Hamlet-ben, kivéve Oféliát.«. A színészet után újságíró lett, mig végre a Thre men meghozta a vár­­vavárt erkölcsi és anyagi sikert. En­nek az embernek, aki a legmulatságo­sabb eseményeket rajzolta fajának szá­raz humorával, lelke mélyén komoly re­­formatorikus törekvések szunnyadnak. Ez a titkos vágy hajtja, hogy a modern romancier egész donquíjotei fegyverze­tével védelmére keljen az elnyomottak­nak és üldözötteknek. Amerikában a íöl­­háborodás viharát hívta ki, amikor a né­gerek lincselése ellen mert írni. A sovi­niszta Anglia elfordult tőle. amikor ő szembefordult a háborúval. Jerome, mint egy egészségügyi csapat önkéntes sof­­förje vonult a háborúba és visszatérve, annak a meggyőződésének adott kifeje­zést, hogy »egy uccaseprő működése a katonáskodással összehasonlítva, hallat­lan érdekes foglalkozás, a patkányirtás pedig inkább felel meg lelkületének, mint a háború.« Az elbeszélés szomorú folya­mán néha-néha egy-egy mulatságos anekdota tarkítja, úgy hogy azért nem lehet elfelejteni, hogy egy humorista derültséget árasztó életrajzát olvas­suk. Többmilliós sikkasztás a budapesti muukasbiztositó­­péuztarnál Megszökött a bombamerénylő ébredő vezér Budapestről jelentik: Az Országos • Munkásbiztosi tó Pénztárnál n; gy körülte­­j kintéssal megalapozott csalásra éis sik- I kasztásra jöttek rá, amely annál is ér­­í dekesebb, mert a bűncselekményeket 1 elkövető bűnszövetkezet feje és a ter­­; vek értelmi szerzője ugyanaz az ifjú j Drenka Béla, akit a Márffy-üggyél kap­­! csolatban bombamerényietek elköveté- I sével is gyanúsítottak. Ezért egy ideig I letartóztatásban is volt és amikor ki­­í szabadult, százegyes bizottság« - alá­írással előkelő politikusoknak és köz­életi embereknek fenyegető leveleket küldött, akiket halállal fenyegetett meg arra az esetre, ha Márffyt és társait inem mentik fel. Ezért újból letartóztat­ták és sokáig vizsgálati fogságban volt, azonban a Kúria a fenyegető levelek küldését kihágásnak minősítette és en­nek elévülése miatt Drenkát felmen­tette. Az Országos Munkásbiztositó Pénztár körülbelül másfél éve kérlelhetetlen szi­gorral végrehajtás utján szedi be a pénzitár hátralékait, amelyek sok mil­­hárdra rúgnak. A hátralékok beszedé­sére a pénztár külön tisztviselőket al­­kalmazott, akiknek *«gen kevés a fize­tésük, azonban jutalékot kapnak a be­szedett összegek után. Ezeknek a pénz­beszedőknek volt á főnökük ifjú Dren­ka Béla. A pénztárnál néhány héttel ezelőtt észrevették, hogy szabályos nyugta ellenében huszonnégymillió ko­ronát vettek fel egy cégtől, amit azon­ban nem fizettek be a pénztárba. Ro­­vancsolást tartottak és a nyomok Dren­ka felé vezettek, akinek íróasztalában sok hamis fizetési jegyzéket és megha­misított nyugtát találtak. A munkásbizitositópénztár feljelenté­sére a rendőrség megállapítottat, hogy Drenka négy társával Durmi Lajossal, Szentpáli Gézával, Fodor Józseffel és Benvaller Istvánnal összebeszéltek arra nézve, hogy a nagyobb összeggel tar­tozó cégektől nyugta ellenében veszik fel a hátralékot és azt ellopják. Budai István nyomdatulsjdonos nyomdájában nyugtablankettákat rendeltek. Ezeknek a nyomtatványoknak a birtokában elha­tározták, hogy két-három milliárdot szednek össze és ezen a pénzen meg­osztozva külföldre szöknek. Szentpáli bevallotta, hogy múlt szombaton, ami­kor megkezdték a sikkasztásokat, egyetlen napon kilencvenöt millió koro-és ceruzáját rágva, versben akarta bejelenteni öngyilkosságát. Aztán mégis jobbnak találta, ha csak eny­­nyit ir: Evelin. A tárcát névjegyes­tül visszacsusztatta a szive fölé, a ceruzát maga előtt küldte a Dunába, aztán átmászott a karfán és leugrott. Napok múlva adonyi halászok egy csapzott, költői hajzatu, sápadt ifjú holttestét fogták ki a vízből. Ó, mi­lyen szép voll! Megtáviratozták Pestre, hogy a halottnál névjegyet találtak s azon a neve mellett ez a szó volt halványan olvasható: Eve^ lin. Evelin elájult és hetekig tartó ideglázat kapott. Ezelőtt is, meg ezután is, vala­hányszor az ideges, türelmetlen, gő­gös és éretlen Tamás valami súlyos, nevetséges tapintatlanságot követett el, az öngyilkosság volt egyetlen menedéke. Ha álmatlan éjszakákon megjelent előtte annak az urnák, vagy hölgynek a képe, aki bosszú­san vagy kacagva rendreutasitotta: Tamás egy ideig szégyenkezve fúr­ta fejét a párnába, de aztán tudta, mit kell cselekednie. Fölkelt, kiment arra a térre, ahol a huszárok éjjeli gyakorlatokat tartanak. Gőgösen pil­lantott vissza üldözőjére és lefeküdt a földre. A huszároknak rohamot parancsoltak. Dobogó szívvel várta, mikor száguldanak végig fölötte. És valóságos kéjjel érezte, hogyan ro­pognak összetiport csontjai, hogy veri ki összezúzott koponyájából a súlyos lópata a megszégyenülés gyöt­rő emlékét. Ez jó volt, nagyon jó és a kisértő ur vagy hölgy másnap megdöbbenve gondolhatta magában: azért a kis szamárságért mégis csak kár volt halálbaüldözni szegény fiút. Ez is csak addig tartott, amig maga Tar Tamás is huszártiszt nem lett. Nem volt nagy kedve a katonai pályához, de a családi ha­gyományok erejének nem tudott ellenállni. Gyakorlatokon, roham közben úgy érezte néha, hogy ko­ponyacsont zúzódik össze a lova patája alatt s hogy milyen jó lehet ennek a koponyának. De csak ho­mályosan emlékezett vissza arra a szép időre, amikor az ő koponyája ropogott igy. Tamás nem foglalkozott már Is­ten létének, vagy nemlétének kér­désével és kamaszkorának egyéb nagy, filozófiai kérdéseivel sem. Be­látta, hogy ránézve semmi értelmük nincs ezeknek a kérdéseknek; inkább ivott és kártyázott. Vesztett, sokat vesztett és egyszer már az egész család, amelynek hagyományait kép­viselte, levette róla a kezét és meg­tagadta az adósságai kifizetését. Már azon a ponton volt, amikor Suder­­mann szerint az embernél bucsuláto­­gatást tesznek a tiszttársai és gyön­géd figyelemmel töltött pisztolyt fe­lejtenek az asztalán. Tamás megtalálta a pisztolyt, szá­jába vette és elsütötte. Harmadnap teljes katonai dísszel temették, a gyászkocsin egy páncéloslovag felső fele ringatózott, hatalmas lószőr­­bokréta lógott le róla. A sírnál sor­­tüz volt. Tamás feketébeboritott lo­vát agyonlőtték és a család súlyos nát sikkasztottak. A sikkasztó tisztvi­selőket letartóztatták, azonban ifjú Drenka Béla megszökött és ezért kö­rözőlevelet adtak ki ellene. Érdekes, ifjú Drenka Béla karrierje a munkásbiztositó pénztárnál. Először 1921 augusztus 19-ikén került be a ke­rületi pénztárhoz, ahonnan egy hónap múlva, mint teljesen használhatatlant <?’­­Ibocsájtottdk. A volt bombamerény'ő azonban 1926 januárjában egy befolyá­sos egyén protekciójára újból alkalma­zást kapott a munkásbiztositónál, ahon­nan október 19-ikén elbocsátottól, mert egy tisztviselőtársának kabátját ellopta. Ugyanekkor derült ki a mun­kásbiztositó pénztárnál történt sikkasz­tás is, Drenkának azonban nyoma ve­szett. Ki a gyilkos? A franciák letartóztatlak M&hlh - usei­­ben egy titokzatos németet, aki öss: e­­köttetést tartott fenn Erzberger gyilkosaival Párisból jelentik: A francia hatósá­gok Mühlhausenben elfogtak egy né­met alattvalót, akire azért terelődött a gyanú, mert hamis néven jelentette be .magát. Á hatóságok azt hiszik, hogy a titokzatos német Erzberger egyik gyil­kosa. Illetékes helyen megtagadnak minden közelebbi felvilágosítást a letartóztatott titokzatos idegenről, aki Fournier álné­ven tartózkodott Frankfurtban és Mühl­hausenben, a Journal azonban részle­teket közöl a titokzatos Fournierről és letartóztatásáról. Erzberger állítólagos gyilkosát Mühlhausenben tartóztatták le és megállapították róla, hogy igazi neve Edelmann. Megállapították róla, hogy Erzberger meggyilkolása után jött Kol­­marba, ahonnan később Mühlhausenbe költözött. Edelmann-Fournier jómódban élt, állandóan bőven volt pénze és ele­gáns fellépésével a legjobb társaságok­ba is beférkőzött. Később egy pénzes társsal autógarázst nyitott. A francia rendőrségnek azért volt gyanús az állítólagos Fournjer, mert bi­zonyos német körökkel állandó érintke­zést tartott fenn. Ezért figyelemmel ki­sérték és megállapították, hogy a Four­nier név csak álneve. Letartóztatták és házkutatást tartottak nála, amelynek so­rán kompromittáló iratokat találtak, a melyek az bizonyítják, hogy ha maga nem is vett részt Erzberger meggyilko­lásában, de összeköttetésben állt Erz­berger gyilkosaival lelkifurdalások közt távozott a teme­tőből. Két esztendő múlva Tamás mint hajófütő jött vissza Amerikából, ahol edénymosogatással, kilincsp ucolás­­sal kereste meg a kenyerét. Tüdeje tönkrement s a hajókazán irtózatos hősége végképpen megaszalta. Pesten összeesett az uccán. Nem volt senkije, egy klinikára vitték. Jól esett tiszta ágyban feküdni, tejet in­ni. Érezte, hogy rohamosan javul az állapota. A főorvos-professzor meglátogatta kíséretével a kórtermet. Barátságo­san kérdezgette és végül azt mond­ta neki: — Ne féljen semmit, barátom. Erős legény maga. Aztán kíséretéhez fordult, halk szóval: — Az exitus minden pillanatban bekövetkezhetik. Amint a főorvos-professzor to­vábbhaladt kísérőivel, Tamás felkö­nyökölt az ágyban és boldogan súg­ta oda szomszédjának: — Értek én latínul. A méltóságos ur azt mondta, hogy akár ma is ki­mehetnék a kórházból. Ki is me­gyek, amint kipihentem magam és jóllaktam. Soha, soha nem akartam ilyen erősen az életet. Tele vagyok reménységgel. Most már nem törő­döm senkivel, olyan pályára me­gyek, amilyen nekem tetszik. Élni akarok, élni, élni 1 Aztán bekövetkezett'az exitus. Senki sem érzett semmiféle lelki­furdalást. >

Next

/
Oldalképek
Tartalom