Bácsmegyei Napló, 1926. szeptember (27. évfolyam, 241-270. szám)
1926-09-08 / 248. szám
!92ö. szeptember 8.------------------------------- BÁCSMEGYEI NAPLÓ 5. oldal. KISEBBSÉGI ÉLET-----B2f----A genfi nemzetközi kisebbségi kongresszus tudvalevőleg elhatározta, hogy állandó kisebbségi titkárságot létesít, melynek vezetésével Evald Amendet, a neves észt politikust bízza meg, aki a tavalyi és idei kisebbségi konferencia előkészítő munkálatait irányította. A központi titkárság székhelye Bécs lesz, ahova szeptember végén költözik át Evald Amende, a hivatal vezetője. A genfi kongresszus, az Arbeiter Zeitung értesülése szerint, azért , jelölte ki Bécset a kisebbségi hivatal székhelyéül, mivel egyrészt Bécs közel van a dunai utódállamokhoz, valamint a Balkánhoz, ahonnan a legtöbb kisebbségi panasz érkezik, másrészt Ausztriának viszonylag kevés kisebbsége van és az Gsztrák kormány a kisebbségekkel szemben a lehető legliberálisabb magatartást tanúsítja. A kisebbségi titkárság a Hofburgban, a volt a császári palotában nyer elhelyezést, közvetlenül a Páneurópaszövetség helyiségei mellett. * A csehszlovákiai magyar főiskolai hallgatók elhatározták, hogy a kormány engedélyével magyar diákszövetséget alakítanak. A szövetség alapitó bizottsága most hívta össze Lévára az országos diákkongresszust, mely dönteni fog az* alapszabályok fölött és megválasztja a szövetség első tisztikarát. A kongresszuson képviselteti magát Csehszlovákia valamennyi magyar diákegyesülete, melyek eddig külön-külön, egységes vezetés nélkül működtek. * Uj kisebbségi kultúrintézményt: a sváb tanító és nevelőintézetet avatták fel a napokban Temesvárott, melyet a sváb nép áldozatkészsége teremtett meg. Bánság sváb népe már évekkel ezelőtt elhatározta, hogy felekezeti tanítóképzőt létesít. Az építési költséget tízmillió lejben irányították elő és erre részvényjegyzési felhívást bocsátottak ki. * A sváb nép és a sváb pénzintézetek ezt a tízmilliót eg,y-két hét alatti lejegyezték; a legtöbb részvényjegyző kijelentette, hogy ofezlálékra egyáltalán nem számit. Mikor az egyesület elkészült, újabb gyűjtést indítottak: felhívták a sváb népet, hogy ki-ki tehetség szerint adományozzon egy-egy hálószoba vagy egy-egy bútordarab beszerzésére. A jobbmódu emberek egy-két hálószoba költségeit vállalták magukra, mások székek és asztalok beszerzésére adtak össze nagyobb összegeket, az ebédlőkészleteket és ebédlő cikkeket pedig a sváb nők teremtették össze. Az intézet az első elemi osztálytól kezdve a legfelsőbb egyetemi tanulmányok elvégzéséig teljesen ingyen tanitja és neveli fel az erre érdemes szegénysorsu és jó elömenetelü sváb tanulókat. * A magyar mozifeliratak Csehszlovákiában is szemet szúrtak ai soviniszta szellemű hatóságoknak. A pozsonyi minisztérium, mint a Reggel írja, elrendelte, hogy azokban a városokban, melyekben a nemzeti kisebbségek nem ütik meg a törvényben előirt húsz százalékot, csak az állam nyelvén vetíthetik a szöveget. A rendelet nagy megütközést okozott az őszi szezonra előkészülő mozivállalatok körében, melyek eddigi filmrendeléseiket a mostani türelmes gyakorlatnak megfeleiőleg tették meg és azokat már vissza sem vonhatják. A mozitulajdonosok a rendelet ellen tiltakozást jelentettek be és a szlovcnszköi miniszter előtt rámutattak arra, hogy ha a minisztérium nem tanusit megértést a nemzeti kisebbségekkel szemben ebben a kérdésben, úgy el lehet készülni arra, hogy a kisebbségekhez tartozók bojkottálni fogják a mozikat, ami végeredményben a városok és az állam károsodását fogja jelenteni az elmaradó vigalmi és egyéb adók révén. # Szlovenszkó autonómiájáról nyilatkozott Hlinka a alevelandi Hlas-nak. Hlinka kijelentette, hogy a szlovák néppárt Szlovenszkó autonómiájának megvalósítását csak fokonként, nem pedig egyszerre kívánja. Az utóbbi Szlovenszkó kárára volna, mert ilyen autonómia számára nincsen semmi előkészület. Az autonómia esetén Hlinka csyk a szlovákoknak juttatná a hivatalos thelyeket, a cseheket elbocsátaná és csak annyit tartana meg közülök, amennyire éppen szükség volna. Hlinka végül az állam és az egyház elválasztásáról is nyilatkozott és kijelentette, hogy a szlovák néppárt, továbbá a szlovák katolikusok nem félnek az egyház és az állam elválasztásától, sőt örülnének neki. Ezt a szétválasztást azonban ma még nem lehet megvalósítani, mert a mai gazdasági válságban a nép nem bírná el az adók mellett azokat az egyházi terheket is, amelyeket az elválasztás reá róna. * Prie Octavian, Kolozsvármegye néppárti képviselője Szakadát magyar községben beszámoló beszédet tartott. A beszédet magyarul mondotta el, hangsúlyozván benne, hogy az Averescu-kormány őszintén akar segíteni a kisebbségek helyzetén. »A magyaroknak — mondotta többek közt — bele kell törődniök a változott helyzetbe. A jelenlegi kormánynak, mely a magyar párttal a csúcsai paktumot megkötötte, őszinte óhaja a paktum pontjait valóra váltani és a kisebbségi sérelmeket — amik tagadhatatlanul léteznek - sürgősen orvosolni«. Prie Octavián beszédére a községi magyar lelkész válaszolt. »Abban a pillanatban — mondotta — amikor Erdély földjén a tényleges hatalom a románság kezébe került, fölismertük a helyzetet és leszámoltunk a múlttal. Az uj államkeretbe behelyezkedtünk, mert boldogulásunkat itt akartuk továbbra is megtalálni. Uj hazánknak becsületes polgárai voltunk, kiktől távol állott minden irredentizmus: a román állammal szemben nyílt magyar lélekkel teljesítettük a ránk háruló kötelességeket. Mégis nem egyszer súlyos sérelem ért bennünket: iskolánkat folytonosan zaklatták, pedig ez az iskola nem akart mást, mint valóra váltani a homlokzatára irt jeligét: itt formáltatik az gyermeki elme, hogy bele oltassék az Isten félelme«. Harc egy budapesti egyetemi katedra korul Az egyetem tanári kara és a bajtársi szövetségek élesen állást foglalnak Ádám Lajos tanári kin vezése ellen Budapestről jelentik: Körü’ibelül egy hónappal ezelőtt a budapesti egyetem tanárává nevezték ki Ádám Lajos magántanárt a Fasor-szanatórium igazgató-főorvosát. A fiatal magántanár kinevezése különösen a kurzushoz közelálló tanárok körében élénk visszatetszést keltett és erős kritikával fogadták a kinevezést, amelyben az egyetem autonómiájának sérelmet is látták. A kinevezést azzal hozták összefüggésbe, hogy Ádám Lajos Bethlen miniszterelnök háziorvosa és a közelmúltban operálta Bethlen minisztereimök feleségét, majd röviddel később Bethlen miniszterelnökön is, sikeres, yabbéloperációt hajtott' végre. Az uj egyetemi tanár a napokban tette le esküjét és ezzel kapcsolatban olyan hirek terjeditek el, mintha az egyetemi tanács tagjai az eskütétel alatt kivonultak volna a teremből. Kiderült, hogy ez a hir nem felel meg a valóságnak, kétségtelen azonban, hogy az egyetemi tanári karának nagyrésze még ma sem nyugodott bele Ádám Lajos tanári kinevezésébe. Kedden délelőtt a budapesti tudományegyetem orvosi fakultásának tanárai kari ülést tartottak, amelyen Ádám Lajos tanári kinevezésével foglalkoztak. Hosszú vita után elhatározták, mielőtt tiltakozó felterjesztéssel élnének, bizottságot küldenek ki, amely a kinevezés ügyét alaposan megvizsgálja és az eredményről .a keddre összehívott újabb ülésen fog jelentést tenni. Ezen az ülésen fognak azután dönteni arról, hogy a kinevezés ellen tiltakozó felterjesztéssel éljenek-e vagy sem. A tanári kar á lásfoglalása kihatással van az egyetemi ifjúságra is. Az egyetemi Turul szövetség és a Csaba bajtársi szövetség bizalmas körlevelet intézett az egyetemi ifjúsághoz, amelyben ismertetve a kinevezést, többek közt a következőket Írják: — Bízunk abban, hogy az illetékes tényezők idejekorán be fogják látni az intézkedés törvénytelen és tarthatatlan voltát és elejét véve minden további erőszakoskodásnak és zavarnak, maguk fogják az intézkedést reparálni és ezzel az egyetem és a felsőbb fórumok közt támadt sajnálatos diszharmóniát megszűntem. Várjunk türelemmel és tartózkodjunk az egyéni akcióktól. Az ifjúság nem tehet egyebet, minthogy szolidáris tanáraival és távol tartja magát annak a tanításaitól, akit mi professzoriak nem Ítéltek érdemesnek és kit sem a törvényesség ráerőszakolt látszatával, sem terrorral nem hagyunk a nyakunkra ültetni. Az ifjúság körlevelének valószínűleg további fejleményei lesznek és a kinevezés körül támadt harc még súlyos zavarokra fog vezetni a budapesti egyetemi életben. Titokzatos merénylet a szentai katonai lőporraktár ellen Két ismeretlen egyén revolverből rálőtt a raktár előtt levő katonai őrszemre Titokzatos merénylet történt hétfő éjszaka Szentán. A merénylők megközelítették a katonai löporraktárt és revolverlövésekkel fel akarták robbantani a raktárát. A szentai lőporraktár ellen már másodízben kísérelnek meg merényletet és a raktárt éppen az első merénylet miatt helyezték át a Népkertből a Vásártér mellé. Az első merénylet áprilisban történt, amikor a népköri tenniszpálya klubhelyiségében elhelyezett lőporraktár el'ten fegyveres támadást intézett néhány vakmerő egyén, akiket csak formális tűzharccal sikerült elűzni. A katonai parancsnokság a támadás után a lőport a város szélén a Vásártér közelében helyezte el egy raktárban, ahol szabad, messziről áttekinthető téren jobban védve van minden támadás ellen, mint a Népkert süni fái között. Az áthelyezés ugylátszik nem térítette el tervüktől azokat a titokzatos egyéneket, akik minden módon a szentai iöporraktár megsemrnitésére törekednek. Hétfőn éjszaka féltizenegykor két polgári ruhás egyén körülbelül száz lépésnyire a löporraktártól a földre feküdve öt revolverlövést adott le a raktár felé. Valószínűnek látszik, hogy a merénylők a lőporraktár e'őtt szolgálatot teljesítő őrszemet akarták ártalmatlanná tenni, de a golyók nem találtak és az őr azonnal tüzelni kezdett a támadókra, akik erre futva menekültek a Tiszapart felé. A tüzelésre felriadt őrszemélyzet, továbbá Dudás Emil rendőrkapitány vezetésével a szentai rendőrség, a hidőrség és Cserne Mirkó főhadnagy helyőrségi parancsnok vezetése alatt a szentai helyőrség a merénylők üldözésére indult és az éjszaka folyamán több egyént elő is állították a katonai parancsnokságra, de igazoltatásuk után valamenynyit szabadon bocsájtolták. Az őrszem szerint a merényletet két polgári ruhába öltözött egyén követte e; és a támadás pillanatában egy cigány Is a közelben tartózkodott. Az őrség ezért legelőször a cigánynegyedben tartott razziát, felkutatta az összes cigánysátort, de pozitív eredményre nem jutottak. Az éjszakai tüzelést a város távolabbi pontjain is lehetett hallani, a lakosságon a késő éjszakai órákban pánikszerű izgatom vett erőt. A raktárban felhalmozott nagymennyiségű lőpor íerobbantás^, katasztrofális hatássl járt volna. A merénylet miatt a helyőrségi parancsnokság a lőporraktár előtt az őrséget megnagyobbítja és az esetleges újabb merényletek elhárítására fokozott óvóintézkedést léptet életbe. A Zsivot-pör Szeptember 27-ikén kezdődik a tárgyalás A szuboticai államügyészség vádirata báró Rukavina Oszkár és társai szuboticai lakosok bünpörében jogerőre emelkedett és Pavlovics István törvényszéki elnök, aki a főtárgyalást vezetni fogja, a tárgyalást szeptember hó 27-re tűzte ki. A monstre-bünpörben a szuboticai Zsivot kiházasitó és Szlávia temetkezési társaság ügyei kerülnek a bíróság elé és a tárgyalás nyolc napra van tervezve, de még kérdés, hogy nyolc nap alatt, délelőtti és délutáni tárgyalások mellett befejezhető lesz-e a főtárgyalás. A bünpörnek tizennyolc vádlottja van, akik ellen az ügyészség hetvenhat vádpontot sorol fel és hűtlen kezelés és magánokirat hamisítás vádját emeli. Tekintettel arra, hogy a bünpörnek 180 tanúja és közel 800 sértettje szerepel, a tárgyalást a városháza tanácstermében fogják megtartani. Készül a jövő évi menetrend E hó 10-ikén a vasutigazgatóság konferenciát tart a közgazdasági körökké! A szuboticai vasutigazgatóság értesítette a bánáti kereskedelmi- és iparkamarát, hogy szeptember tizedikén a közgazdasági körök bevonásával konferenciát tart. A konferencián az 1927/1928. évi menetrendet fogják megtárgyalni. Sztanojlovics Sándor ebben az ügyben nyilatkozott a Bácsmegyei Napló munkatársa előtt és kijelentette, hogy a gazdasági körökben nagy megelégedést keltett a vasutigazgatóságnak az az állásfoglalása, amely szerint a menetrend elkészítése előtt meghallgatják a közgazdasági tényezők véleményét is. A kamara kérni fogja a vasúti gazgatóságot, hogy dolgozzon ki tervezetet az 1927/1928. évi menetrendre vonatkozólag és azt küldje meg az összes gazdasági szervezeteknek. A tervezetet azután a közgazdasági egyesületek alaposan áttanulmányoznák és igy észrevételeiket részletesebben tudnák kifejteni. Ilyen módon elkerülhető lenne az a sok panasz, ami eddig elhangzott a vasúti közlekedés ellen. Sztanojlovics Sándor ezután kijelentette, hogy a konferencián szóba kerül a Bécs—Budapest—Szeged—Kikinda— Temesvár—bukaresti nemzetközi vonat újbóli forgalomba helyezése. A bánáti kereskedelmi- és iparkamarának az az álláspontja, hogy Jugoszláviának feltétlenül hozzá kell járulnia ennek a nemzetközi vonalnak a visszaa litusához, mert ezt a forgalmat a román kormány különben Aradon keresztül bonyolítaná le, ami jelentékeny kárt okozna az ország kereskedelmi életeitek. GRANDHOTKL „BELLEVUE66 SPLIT 1926. ŐSZI SZEZÓN AZ ADK1ÁN 45 MODERN BERENDEZETT SZÓRA , ELSŐRENDŰ KISZOLGÁLÁS LS ELLÁTÁS ELŐNYÖS ÁRAK NEMZETKÖZI TALÁLKOZÓHELY