Bácsmegyei Napló, 1926. szeptember (27. évfolyam, 241-270. szám)

1926-09-01 / 241. szám

6. oldal. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1926. szeptember 1. Háromezer dinár az após életéért A scmmUfluék nj rendelt el egy halálra ítélt gyilkos (ügyében Multévi május 28-án a muraközi Frka­­novein borzalmas gyilkosság történt. A falu egyik Jómódú gazdáját, Szrnec Ja­kabot bestiális módon meggyilkolták. A gyanú mindjárt a meggyilkolt Tejére, Plnterics Ivánra terelődött, akiről meg állapították, hogy nagyon szeretett vol ■a hozzájutni apósa vagyonához, amC' lyet azonban az öreg zsugorian őrzött s ezért Plnterics Iván többször megfe­nyegette, hogy eltéteti láb alól. A gyil­kosság este 9 órakor történt. Szrnec portáján négy revolverlövés dördült el, amelyeknek nyomán »egélykláltások vol­tak hallhatók. Amikor a szomszédok összefutottak, Szrnec Jakab már esz­méleten volt, fejéből patakzott a vér és négy golyó pörkölt sebhelye jelezte, hagy valaki közvetlen közelről négyszer rálőtt az öreg emberre, aki néhány perc­cel utóbb sebesülésébe bele is halt. A tettes elmenekült, de a caendőisig gya­núja nyomban Pintérles Ivánra irányult, akit le Is tartóztattak és aki bevallotta, hogy Dobosics Qyura szelnicai születé­sű és pleszkocl lakost hajtotta fel apósa meigyilkaUnára is akinek 3000 dinárt Ígért, de előlegkéjran csak 1200 dinárt adott át. A szomborl törvény*»#; csakoveei ki­­rendeltsége múlt ér október 6-án tár­gyalta a bűnügyet és Dobosics Gyurát bérgyilkossdg miatt életfogytiglani fegy­házra, Pintérles Ivánt, mint gyilkosság­ra fetouftit reált mtíMtaK halálra Ítélte. A vádlottak p*«flá* ott fik S*m*c fe­lesége, Szrnec Mária is, de a törvény­szék felmentette a* asszonyt, aki ellen nem talált elegendő bizonyítékot A felebbvtteli bíróság azonban Sxrnee Mária szerepét nem tarifa minden kéte­lyen felül tisztázottnak és ezért a junius 23-iW főtárgyalást elnapolta és a bizonyítás megejtése végért szeptember 18. és 19-én Csákovcén helyszíni tár­gyalást fog tartani. Ezt a tárgyalást Aranicki Sztanoje tanácselnök vezeti, aki egy másik nagy bűnügyből kifolyólag szeptember elején Csakovcére fog ki­szállni. aevezi ki, Montenegróban a plébánosok állami hivatalnokok és azokat a püspök és a vallásügyi miniszter együttesen ne­vezik ki. Az egyházközségeknek ön­­kormányzatuk van és mert egyes metro­­poliákban az egyházközség választja a plébánost ezt a körülményt nem lehet hatálytalanítani és figyelmen ktvül hagyni. Azt kívánjuk, hogy az archierski szá­­bar által megalkotandó egyházi törvény­ben olyan megoldás legyen, amely sze­rint a püspök elnök ete alatt működő szentszék válassza meg a plébánost, aki az egyházközség élén, mint elnök mű­ködjön. Rendezni kívánjuk a nyugdijkérdóst és ezt saját erőnkből megcsinálni. Végül a közgyűlés napirendjén szerepel még mint fontos tárgy az özvegy lelkészek újbóli házasságának kérdése is. Közönséges bűncselekményekkel vádolják Pangaloszt és kormányát Az uj görög kormány elkobozza Pangalosz és társai vagyonát Athénből jelentik: Az uj görög kor­mány Pangatosz tábornokot és kor­mánya valamennyi tagját hazaárulás, valamint felségsértés büntette miatt he­lyeit vád alá. A felségsértést Pangalosz a kormány álláspontja szerint azáltal követte el, hogy önkényesen ragadta ke­zébe a kormányhatalmat és anélkül ala­kított kormányt, hogy a nemzet több­ségétől erre erkölcsi felhatalmazást nyert volna. Közönséges bűncselekményekkel iis vá­dolják Pangaloszt és minisztereit, arra való hivatkozással, hogy a diktátwi ha­takim gyakorlása közben olyan cselek­ményeket követtek el, amelyekkel köt­és magánérdekekeket sértettek. Az uj kormány hir szerint e héten elrendeli Pangalosz és minisztertársai vagyonának lefoglalását. Sierb lelkészek parlamentje Kedden kezdJTdStt a szerb lelkészek UiicikozÍM A jugoszláv görögkeleti ezerb lelké­szek országos egyesülete szeptember 1-ére és 2-ára egybehívott éves közgyű­lését megelőzőleg az egyesület főbizott­sága kedden reggel kSenc őrekor a Ma­­tioa helyiségében Dimhrijevlcs Sutevan, beogradi teológiei tanár to prodékán el­nökletével ülésre ült egybe, amelyen előkészítette a szerdán kezdédő közgyű­lés tanácskozás! rendjét. A közgyűlésen tárgyalásra kerülő Eegfontosabb tárgyakról a lelkészek or­szágos egyesületének elnökségé köréből a következő információkat kaptuk: A szremszkí-kaploTdi patrlárkátas te­rületén az 1868-ban megjelent királyi rendelet minden görögkeleti templomban csak egy plébánost Ismer ei, míg a többi lelkész rendszeresített segédtelkészj mi­nőségben működik. Ellenben S**reáában, Boszniában és mindenütt másutt minden templom mellett több ptébáaoa működik és az a plébános, aki a yöapűk ás a szentszék bizalmát élvett, as a plébáno­sok között a vezető, de annak önálló ia­­tézkedési joga eines, három is&iden a plébános! testület Mttöa határozatából történik, miután a gctrtCrttRi la caak elnöke az arcári értté ssül bor*#, a püspö­kök gyiilttcerttá*# ás a p&spökl zsinat­nak és a főbb egyházi hatóságoknak. Ennek folytán kívánlak a ma még ér­vényben levő 1868. évi kMIyl renöttet hatályon kivül helyezését. A plébánost Boszniában se egyház­­község vgksztjg, Szerbiában * püspök Anglia elutasította Spanyolország tangeri követeléseit A spanyol kormány megbízottja bejelentette, hogy Spa ny lország lemond a népszövetségi tanácstagságról Tanger fejében Londonból jelentik: A spanyol me­morandumra adott angol válaszjegy­­zéket hétfőn délután nyújtották át a londoni spanyol követnek. A jegyzék csak néhány mondatot foglal magá­ban és azt a véleményt tartalmazza, hogy a tangeri kérdés megoldására az angol kormány szerint a genii nemzetközi konferencia egyáltalában nem alkalmas. A 'l imes keddi vezércikkében éle­sen elitélő hangon ir a spanyol dip­lomáciáról, amely a lap szerint a Népszövetség legelemibb szabályait sem tartja szem előtt. A lap megál­lapítja. hogy a tangeri kérdésnek a népszövetségi tanácstagságokhoz semmi köze sincs és a tangeri pro­bléma a Népszövetség ülésén nem kerülhet szőnyegre. A Times és a Daily News egyéb­ként keddi számukban egyöntetűen megállapítják, hogy Németországnak a Népszövetségbe való felvétele már is megtörténtnek tekinthető és Né­metország már a népszövetségi ülés­szak első hete után tagja lesz a Nép­­szövetségnek. Genfből jelentik: A népszövetségi ta­nács átszervezése ügyében kiküldött ta- tudni fogja, mihez tartsa magát. nulmányi bizottság albizottsága kedden tartotta meg első ülését, amely a nyilvá­nosság teljes kizárásával folyt le. Az ülésről csak annyi szivárgott ki, hogy a Spanyol kormány megbízottja a tan­geri kérdés ügyében hivatalos nyilatko­zatot tett és minden kertelés nélkül bejelentette, hogy Spanyolország készséggel le­mond az állandó tanácstagságra való igényéről, ha ennek fejében a tangeri zóna spanyol protektorátus alá kerül. A bizottság tagjait ez a nyilatkozat rendkívül kínosan érintette, annál is in­kább, mert a nyilatkozat éppen abban az időpontban hangzott el, amikor a Nép­­szövetség tanácstagjai körében a spanyol tagság kérdésére vonat­kozólag már olyan megoldásra gon­doltak, amellyé^ Spanyolország Igé­nyét mindenben kielégítették volna. Népszövetségi körökben az esti órák­ban a helyzetet nem Ítélik túlságosan kritikusnak és úgy nyilatkoznak, hogy a Népszövetség tanácsa ezek után már A polgári bíróság illetékes a lázárfóldi németek birtokperében A gemmitfozék kimondta a próbaperben a törvényszék illetékességét Sokat foglalkoztatta a közvéleményt esztendőkön át a lázárföldi birtokper. A íorontálmegyei Lázárföld határában te­rül el a gróf Harnoncourt és gróf Palla­­vicini-féle birtok, amelyet a háború alatt a budapesti Altruista-bank vett meg és a kilencezer holdas birtokot Lázárföld, Martinica, Écska, Katarina és Klek köz­ségek kisgazdáinak adatt el 5—10 hol­das parcellákban. A vételárat a vevők­nek a megállapodás szerint az Altruista­bank becskereki megbízottjának, Loch Jakabnak kellett fizetni féléves részle­tekben. Loch azonban a háború után nem fogadta el többé a részletfizetése­ket s a részleteket a németek akkor birói letétbe helyezték. A jugoszláv állam megalakulása után a torontálmegyel főispán rendeletet adott ki, amelyben a már átirt földeket elvette a németektől és azokat negyvennyolc dobroVoV.dcnak ítélte oda, akik ezeket a földeket, hivatkozással az agrárre­­formra, a maguk számára kérték. A dobroyoljácok annakidején erőszakkal kergették el földjeikről a lázárföldi né­meteket és mert ezek vonakodtak az erőszaknak engedni, a dobrovoljáeok megtámadták és véresre verték őket. A németek erre büntetőfeljelentést tettek támadóik ellen. Ez a per mindmáig nin­csen elintézve. A lázárföldi németek bir­tokpert is indítottak tulajdonjoguk meg­állapításáért s ež a per kedden foglal­koztatta a noviszadi semmitőszéket. A földjeikből kiforgatott németek fcö­­zül egyelőre négyen: Friedrich Péter, Reiter Krisztina, Gertner Julianna és Loch József próbapert indítottak tulaj­donjoguk elismerése iránt. Dr. Rado­­szavljevics Szteván velikibecskereki ügy­véd képviselte a németeket, mig az Al­truista-bankot dr. Gavrilla Emi! képvi­selte. Ebbe a perbe beleavatkoztak az érdekelt dobrovoljáeok is, akiket dr. Zsupanszki Szlávkó becskereki ügyvéd képviselt és akik kifogást emeltek a becskereki törvényszék illetékessége fi­ién és a vitás ügyben az agrárminiszté­rium illetékességét vitatták. A becskere­ki törvényszék azonban illetékesnek mon­dotta ki magát és 1923 október 23-án kötelezte az Altruista-bankot, hogy a pereit 14 hold földet 15 nap alatt vég­rehajtás terhe mellett tartozik a felperes Friedrich Péter és társainak átadni, egyben marasztalta a bankot az összes perköltségekben. Az Ítélet ellen a bank és a dobrovo­­ljácok is felebbeztek és ennek a pernek az eldőltétől függ az elkobzott kétezer hold sorsa is. A felebbvltell biróság ez­­évi március 17-én tárgyalta a pert és mert a kereset nem volt kellőleg felbé­lyegezve, kötelezte a felpereseket, hogy előbb a kétezer hold értékének megfe­lelő többszázezer dindrnyi okmdnybé­­lyeget ragasszanak a benyújtott kere­setre. A dobrovoljáeok az Altruista-bank fe­­lebbezésétől függetlenül, mely különben sem nyert eddig elintézést, jogorvoslat­tal éltek a becskereki törvényszéknek az ezügyben hozott Ítéletének az illetékes­ségre vonatkozó része ellen is, amely ügyben a noviszadi semmitőszék ked­den döntött és kimondta, hogy a birtok­per eldöntésére a polgári biróság ille­tékes. Abban a kérdésben, hogy a szó­­banforgó földek agrárreform alá von­hatók-e vagy sem, a semmitőszék nem döntött, mert ez az agrárreform értel­mében az agrárminiszter hatáskörébe tartozik, aki legfelsőfokon van hivatva e kérdésben dönteni és amely döntéséért csak a nemzetgyűlésnek és a királynak tartozik felelősséggel. A semmitőszék eszerint nem teljesítet­te a dobrovoljáeok kívánságát és nem mondotta ki ez ügyben az agrárminisz­térium illetékességét. Szeptember 15-én kezdődnek Noviszadon a jövedelmi- és forgalmi­­adóiárgyalások A pénzügyminiszter néhány nap­pal ezelőtt Bugarszki Tódor novi­szadi tartományi pénzügyigazgató­­jsági inspektort, helyettes pénzügy­­igazgatót a noviszadi tartományi pénzügyigazgatóság, továbbá az ösz­­szes vajdasági kerületi és járási pénzügyigazgatóságok ügymeneté­nek ellenőrzésével bízta meg, miáltal eddigi noviszadi beosztása és hatás­köre megszűnne és önálló inspekto­­rátus létesülne. A közvetlen adók ve­zérigazgatósága azonban mindent el­követ, hogy a minisztert ezen elha­tározás személyi részének megvál­toztatására rábírja, mert Bugarszki inspektort Noviszadon nélkülözhetet­lennek tartja. Értesüléseink szerint Dugarszki Tódor inspektor, aki az adóügyeket vizeti, föltétlenül misz­­szamarad eddigi noviszadi beosztá­sában. A pénzügyigazgatóság elkészült a jövedelmi- és ‘forgalmi adókivetési javaslatokkal, úgy hogy azoknak tárgyalása szeptember 15-én meg­kezdődik. A pénzügyigazgatóság még e héten elküldi a javaslatokat Noviszad városához és a noviszadi kerület községi elöljáróságaihoz, hogy azokat közszemlére kifüggesz­­szék. Až adókivetésnél négy bizott­ság fog működni és pedig két bizott­ság Noviszad város területén a jöve­delmi, egy a forgalmi adó kivetésé­re és a negyedik bizottság a kerület­ben. A pénzügyigazgatóság a 3. osztá­lyú kereseti adókivetési javaslatok­kal még nem készült el, azok legjobb esetben november-decemberre ké­szülnek el. A jövedelmi- és forgalmi adókivetések hir szerint november végéig minden körülmények között befejeződnek. A pénzügyigazgatóságnál erősen megfogyatkozott a tisztviselők lét­száma és ahelyett, hogy az ürese­désben levő tisztviselőhelyeket be­­töltenék, folytonos elvezénylések és áthelyezések történnek a pénzügy­igazgatóság rovására. így legújab­ban Mát Donát főtisztviselőt, a pénz­ügyigazgatóság számviteli osztályá­nak vezetőjét helyezték el Noviszad­­rói. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom