Bácsmegyei Napló, 1926. szeptember (27. évfolyam, 241-270. szám)

1926-09-04 / 244. szám

6. oldal. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1926. szeptember Ismeretlen növény termett a feketicsi iskolq előtt s a pénzügyőrök megbírságolták a tanítót Kellemetlen meglepetésben volt része Rumpf Károlynak a feketicsi állami elemi iskola tanítójának. A feketicsi is­kola előtt egy kis darab, néhány öles parlagon lévő föld volt. A tanító, aki­nek szépérzékét sértette ez a puszta terület, a tavasszal az iskolás gyerekek­kel fölásatta a földet, hogy majd oda ‘virágos kertet varázsol. Oda is adott két dinárt a gyerekeknek, hogy virág­magot hozzanak. A gyerekek megvásá­rolták, elültették a magot s most őszre ott is volt a kert az iskola előtt. Har­­ta, hogy az ablak előtt valóságos kert mine palánta zöldéit s azt az illúziót ad­ván. Hogy milyen virág nőtt az elvetett magból, senki se tudja, senki se törődött vele. Néhány nappal ezelőtt négy komoly pénzügyőr állított be a tanítóhoz. — Támító uh — mondották —/itt nagy­arányú dohánycsempészés folyik. Ti­tokban dohányt termelnek. Rumpf, aki maga nem is dohányos ember, meglepődött s kijelentette, hogy ilyesmiről nincs tudomása. — Ehun van ni! — konstatálta az egyik pénzügyőr s diadalmasan muta­tott rá a harminc palántára — itt nő a dohány. Aztán annak rendje és módja szerint megállapították a tényállást, lefoglalták a harminc palántát s megbírságolták a tanítót palántánként kétszáz dinárra, összesen harminc palánta után — hat­ezer dinárra, ami a szegény falusi taní­tónak majdnem félévi fizetése. Az ügy teljességéhez tartozik, hogy a szomorú bírságolás másnapján megje­lent Rumpf Károlynál egy közismert ki­járó s ajánlataot tett, hogy jó pénzért elintézi, hogy a tanítónak elengedjék a hatezer dináros bírságot. A tanító azonban busán jelentette ki, hogy — nincs dohány. A jövő tavasz­­szal alighanem rózsáfákat ültet az árva kertbe. Éjféli párbaj Izgalmas mérkőzés a kí­sértetek érájában a SAND pályán A Beograd-kávéház a hosszutávfutók tanyája. Ezt onnan tudom, hogy a Sa­nyi, a kávéház husszumultu pincérje, szerdán éjjel odalépett hozzám és meg­invitált egy futásra. Gyorsan számolni kezdtem. Egy fekete, két lágytojás, egy spriccer, összesen húsz dinár. Ezért nem érdemes futni — gondoltam. — Talán inkább keressen mást — szerénykedtem, elsején nem szoktam futni, de ha akarja, tizennyolcadikén lehet. Sanyi látta, hogy én egyáltalában nem vagyok sportsman, de azért tanúnak meghívott. A többi már gyorsan ment. Holländer Gyuszi és Mlinacsek Guszti bedültek, azaz fogad­tak, hogy 1500 méteren 200 méter fór­ral legyőzik a Sanyit. A négyszáz-négy­száz dinárt átadták nekem, hogy őriz­zem. Most egész jól jönne egy futás — indítványoztam — de lepisszegtek. Az előkészületeket megtettük. Éjfél elmúlt és a versenyt a Szand-pályán le kellett bonyolítani. A nemes versenynek hamar hire terjedt és mire elindultunk, mintegy ötven pincér szorongott az au­tókban. Én voltam a sajtó képviselője, de legjobban az imponált, hogy rárnbiz­­ták a fogadási összeget. A kávéház-tu­­lajdonosok nem képviseltették magukat a versenyfutáson. Útközben felvettünk még közönségnek két kikiriki-árust és egy hordárt. Ezek voltak a szakértők. Lehettünk hatvanan és kijelentem, hogy igy még életemben nem drukkoltam. Hogyisne, kétszáz méter fór. Ez még családi körülmények között is sok. Igaz, hogy az utón , a hideg veríték kivert Sanyi orcáján, de én azzal vigasztal­tam, hogy a sötétben lehet egy-két hosz­­szulépést is tenni. A pincérek két táborra oszlottak. Sa­nyi mellett voltak az ifjak, ellene az idő­sebb évjárat. A Szand-pálya békés őrét felvertük álmából és kijelentettük, hogy távfutás lesz. A petróleum-lámpást a célhoz tet­tük. A három bajnok levetkőzött, mi pe­djg körbe álltunk a vonalon ellenőrizni a futókat, mert négyszáz dinár erősen csábitó és... Na, vigyázz! Indulj! Kimeresztettük szemünket. Felvillant harminc villanyzseblámpa fénye. Na­gyon impozáns volt. Csal! Csal! Ez a Gusztinak szólt, aki mindenáron nyerni akart 400 dinárt és csendesen át­szaladt a pályán. A szívverésünk is. elállt. Sanyi behoz­ta a kétszáz métert. A kikirikis sirt, a hordár kijelentette, hogy a fiát csakis pincérnek adja. Gyufát gyújtogattunk és után véget ért a 'két napig tartó görög­keleti szerb lelkészkongresszus, amely­nek befejezéseképen csütörtök este a no­­viszadi iparosifjuság heyiségeiben há­romszáz teritékü vacsora volt. A vacso­rán résztvett dr. Csirics Irinej püspök is, aki csütörtökön Géniből érkezett ha­za, továbbá Nikolics Sztevan hadbirótá­­bornok és a város számos előkelősége. A közös vacsorának megható jelenete volt, amikor Kalugyerovics Iván. cetinjei esperes, lelkes beszédben fejezte ki a vajdasági lelkész társaikkal szemben va­ló különös rokons.zenvüket, amelynek je­léül nemzetiszinti szallagokkal diszitett montenegrói guszlárt adott át, amelyet a vajdasági papság nevében dr. Csirics Iritej püspök nagy tetszéssel fogadott A ifiága nemében páratlan bűnügy . foglalkoztatja néhány­­nap óta a berlini rendőrséget: ismeretlen tettesek elraboltak a teupitzi tóról ezerkétszáz ka­csát. A,»Montag Morgen« cí­mű újság megbízásából a ba­romfi-tolvajok után nyomozást indítottam és ennek eredményé­ről a következő cikkem szá­molt be a berlini lapban: Az a szoros kapcsolat, amely az új­ságírás és történelmi cimerállafa, a ka­csa között fennáll, késztetett afra, hogy függetlenül a rendőri nyomozástól, meg­kíséreljem az éppoly titokzatos, mint nagyszabású baromfi-bűnügy felderíté­sét. Elvégre a sajtó szempontjából nem egészen közömbös, hogy — mint ebben' az esetben. történt — ezerkétszáz kacsa a legkisebb nyom hátrahagyása nélkül egyszerűen csak eltűnjön. Kibéreltem egy autót meg egy motorcsónakot és-, hajnalban, miután sziverősitőül és a stíl­­szerűség kedvéért felhajtottam három pohár hideg kacsát — (igy hívják Ber­linben a bólét) — megkezdtem a hajtó­vadászatot szárazon és vizen az eltűnt szárnyasok után. Első utam a majorba vezetett, ahon­nan a kacsa-diviziót elhajtották. Ez a kacsafarm Berlintől autón másfél órá­nyira fekszik, Gross-Köris és Teupitz közt, a tó partján, tulajdonosa nevéről Fiedler-telepnek hívják. Három oldalról, a szárazföld felől drótkerítés, védi; aki nem tud repülni, az nem juthat ezen ke­resztül. Vagyis: kacsák esetleg, tolvajok soha. A kapu fölött tábla van kiszögez­ve a következő felírással: »Belépni élet­­veszélyes«. De azonkívül, hogy életve­szélyes, még lehetetlen is, mert a kapu belülről hatalmas lakattal van elzárva. A szakácsné, akit előkiabáltam, nem tu­dott beereszteni, hanem kihívta a gaz­dát, Fiedler urat, mert csak neki van kulcsa a zárhoz. A kacsagyáros beve­zetett aztán elegáns, tornyos, vörösfe­­delii villájába, amely a kacsabarakkok közt áll egy kis angolkórt közepén és irodájában készséggé' adta. meg a felvi­lágosításokat kérdéseimre. A szimpatikus, müveit elmondta min­denekelőtt, hogy a kacsainternátusban állandóan tízezer kacsa nevelkedik, ter­izgatottan vártuk az eredményt. A cél előtt megállapítottuk, hogy Sanyihoz képest Nurmi egy teknősbéka. Sanyi nyert az 1500 futásban, Gyuszi lepasszolt, pedig eddig ö volt a rekor­der. Gyuszi, Guszti eltűntek. Sanyi a keblére ölelt és kijelentette, hogy lehív­ja Padocc-ot és Nurmit és ad nekik fórt. A fogadást megittuk, mit tagadjam, a Trisesirában, reggel négyig, annak az örömére, hogy a pincérek futóbajnokát felfedeztük. Képességeinek nagy hasz­nát veszi, majd ha főpincér lesz. Előle nem lehet — meglógni... (sz. e.) beszédben köszönt meg. A lelkészkongresszus tagjai dr. Csi­rics püspök vezetésével pénteken reggel Szremski-Karlovcira mentek, ahol -a pátriákra.! székesegyházi tempómban gyászistentisztelet volt az elhunyt pátriár­kák, püspökök és lelkészek lelikiüdvéért. A gyászmisét dr. Haydin Maxmilkán karlovcii püspöki vikár.us az ország kü­lönböző részeiből való tizenkét lelkész­szel és három diakónussal celebrálta. A mise után Haydin püspöki vikárius hosz­­szabb beszédben emlékezett meg az el­hunyt lelkészekrő’. A mise után a lelkészéé: megtekintet­ték a patriárkiai palotát, majd pedig autókon a fruskagorai kolostorokat ke­resték fel. Este a kongresszus tagjai hazautaztak. mészetesen koednkációs rendszer sze­rint, fiuk és leányok együtt. Ha levág­nak közülük ezret, á kölfögépek1' rigóm­ban gondoskodnak pótlásról, hogy kom­plett legyen a tízezer. Átlag tiz-sizenkét hétig .tart, amig egy kacsa feinö, meg­hízik és a vágóhídra kerül. Háromezer darab mindig kint van á vizen — magyarázta a kacsaültetvé­nyes büszkén — azeit, hogy spóroljunk a futterral. Ezek közül loptak el ezeikét­százat, illetőleg pontosabban ezerszáz­­nyolcvanhármat. Azt hiszem. Irigy csó­nakon Szállították el őket, u tekercsűim komat egy héttel ezelőtt snittén ellop­ták és valószinüieg azon jöttek el éjsza­ka a kacsákért. — Ráfér ezerkétszáz kacsa egy csó­nakra? — Szó sincs róla. Legalább tiz tizen­két csónakra vo’.t szükségül:, vagy még többre. Ezerkétszáz kacsa az meg van egy vagon. — Nem lehet, hogy kocsikon vitték el a kacsákat? — Kizárt dolog. Tizenöt-húsz kocsi kellett volna ehhez és a járókelők ezt okvetlenül észrevették volna. Egész biz­tos, hogy a tolvajok a viziutat válasz­tották. A gőzhajó öt óra alatt van bent innen Berlinben. A gazembereknek még csak sietniök sem kellett, alkalmasint tudták, hogy u motorcsónakom pár nap­pal előbb elromlott. — Hogy lehet az, hogy önök nem hal­lottak a házban semmi zajt? — Hozzá vagyunk már szokva a ka­csakoncerthez. netn ébredünk fel olyán egykönnyen. Az volt a baj, hogy a ku­tyám pont ezen az éjszakán babádzott le és nem ért rá a kacsákkal törődni. Ha nem lett volna ezzel elfoglalva — sóhajtott a kacsakirály — akkor... A közbiztonság szempontjából min­denesetre megfelelőbb lenne, ha a ku­tya-csemetéket is költőgéppel állítanák elő. Fiedlér ur elmesélte még, hogy az el­lopott kacsák már felsendiilt példányok voltak, tetőtől-talpig fehérek, amerikai, úgynevezett Peking-kacsák, amelyek hizlalva kéí-három kilóval nehezebbek, mint a magyar kacsák: Ezután átvonul­tunk a parkon keresztül a kacsa-város­ba. Tizennyolc hosszú, deszkából épült kacsabérkaszárnya sorakozik itt egy­más mellett, tágas, egészséges udvarral, napos és szeilős helyen fekszenek. A csinosan bútorozott és minden kénye­lemmel ellátott szobákba a központi gőzfűtés is be van vezetve. Az egész fiatal kacsák lakosztályaiban éjjel-nap­­pai harminc-harmincöt fokos meleg van. Vizet a kacsák vízvezetékből kapnak. Kénytelen voltam belátni? amiben idáig, megvallom, kételkedtem, hogy az ezerkéíszáz Peking-kacsát csakugyan személyes szabadsaguk flagráns meg­sértésével rabolták el: egész biztos, nem voltak bolondok megszökni ebből a ka­csa-paradicsomból. A kacsapaloták háta mögött nyolc ki­sebb épület húzódott meg, a tömő-ólak, mellettük állt egy kőház: a kacsavér­pad, Vanitas, vanitas, vanitaum vani­­tas! A legszebb kacsa nem kerülheti el végzetét: hogy hült tetemét egyszer idei salátával koszoruzzák. Minden mú­landó! S talán az élet és a halál nagy összefüggésének szimbólumául, éppen a vesztőhely mellett áll a kacsák szülé­szeti klinikája, egy fehérremcszelt szo­ba, benne hét billiárdasztal-nagyságu villamos költőgéppel. Mindegyik ezer kacsát tud pg-ycsapásra megszülni. A szobát elektromos kályha fűti, amelyik önműködően szabályozza a saját hő­mérsékletét. Ha a szabályozókészülék esetleg elromlana, rögtön megszólal a vészcsengö a tulajdonos dolgozó szobá­jában és hálójában. Minden ilyen prak­tikusan van berendezve a kacsaüzem­ben. Ezért nincs sok alkalmazottra szükség. És — ezért lehet ezerkétszáz kacsát olyan könnyen ellopni. A kacsanagyiparos levezetett ezután a partra, ahonnan a kacsák eltűntek. A telek egész hosszában fekszik itt strand a kacsák számára,' ahol fürödhetnek, horgászhatnak, flörtölhetnek reggeltöl­­estig. A nyílt viztől a kacsa-hazint egy drótkerítés zárja cl, de ezt nem látni, mert a nádas eltakarja, úgy hogy a ka­csáknak megvan az illúziójuk, hogy tel­jesen szabadon élnek a természet ölén. A tolvajok keresztülvágták a drótkerí­tést, kézzel, vagy hálóval öss.zefogdos­­ták a kedves szárnyasokat és eleveztek velük a fcavö.n’a’kanális'felé. Motorcsónakom kint -várt már a ta­von: búcsút vettem a gyászoló kacsa­atyától és elindultunk a vizen. Gondo­san átkutattam minden kis öblöt és min­den parti bokrot, de este tízig tartó va­dászatomon nem találtam egyebet két libánál és egy kék úszónadrágnál. Másnap autóval felkerestem az összes teherpályaudvarokat és megállapítot­tam, hogy két helyen is adtak fel egy­­egy vagon kacsát, az egyiket Hamburg­ba, a másikat Drezdába. Amikor azon­ban a feladókat felkutattam, mindkettő­jükről kiderült, hogy becsületes baromfi­kereskedők. Amikor kétnapos és sajnos, eredmény­telen nyomozás után hazatértem ottho­nomba, kacsapecsenyét kaptam vacso­rára. Háziasszonyom ragyogó arccal közölte, hogy olcsóbb lett a kacsa Ber­linben, a tálon fekvő példányt két már­káért vásárolta délelőtt egy orosztól. A kacsa-ismében Fiedler ur alapos oktatá­sa ellenére sem haladtam annyira előre, hogy a Peking-kacsát rop rgósra-siilve is meg tudnám különböztetni a közön­séges német unokatestvérétől, de azért mérget merek rá venni, hegv a kacsa, amit vacsorára elfogyasztottam, a teu­pitzi farmból származott. Most már csak a kacsa-rablók-felkutatása maradt hátra, ezt a feladatot azonban átenge­dem a szemfüles berlini rendőrségnek. Diószeghy Tibor smm wmmün. xfst^msar VAszóit, uh -hoz vegyen víszoncipőt Férfi 99*" Nő' 65*” ' ; háti Nemzetiszalagos guszlárt adtak a montenegrói iá kés iek vajdasági kollégáiknak A lelkészkongresszus tagj ri ICat lovcin Noviszalról jelentik: Csütörtökön dél-Hajsza 1ZOO elrabolt kacsa után szárazon és uizen Wakmerő baromfi-kalózok garázöálkoönck Berlinben

Next

/
Oldalképek
Tartalom