Bácsmegyei Napló, 1926. szeptember (27. évfolyam, 241-270. szám)

1926-09-24 / 264. szám

1Q26. szeptember 24.__________________ BÁCSMEGYEI NAPLÓ 9. oldal Közgazdaság —— tát R9— Ä Közgazdasági Bank r.-t. félévi működése Csütörtökön tartotta a Közgazdasági Bank R.-T. (Opsta Privredna Banka) igazgatósági ülését, amelyen a bank ve­zetősége az intézet első félévi működé­séről tett az igazgatóságnak jelentést. A jelentésből örvendetesen lehet meg­állapítani, hogy a Vajdaságnak ez a legnagyobb pénzintézete állandó fejlő­désének újabb etapjához jutott el. A közismerten rossz gazdasági vi­szonyok dacára a Közgazdasági Bank­nak sikerült nemcsak a maga teljes mobilitását megtartani, hanem üzletfe­leinek, adósainak- és betéteseinek érde­keit megvédeni. Az intézet kuláns és óvatos üzleti politikája s közismerten jó hírneve adja a magyarázatát annak, hogy a közönség még akkor is szíve­sebben és nyugodtabban bízza tőkéi gyiimölcsöztetését a Közgazdasági Bank­ra, ha a betétek után valamivel ki­sebb kamatot kapna is.' Hogy mennyire átment a köztudatba a Közgazdasági Bank körültekintő üz­leti politikájának elismerése, az legin­kább a betétállomány növekedéséből látható. A vetétállomány 1925 junius 30-ikán 56,964.606 dinár, 1925 december 31-ikén 97,737.488 di­nár, 1926 junius 30-ikán 126,570.477 dinár volt, egy esztendő alatt tehát a betét­­állomány szaporodása körülbelül 1?5 százalék. Nagymérvű emelkedést mutat a vál­tótárca is, amelynek állománya a kö­vetkezőképpen változott: 1925 junius 30-ikán 16,079.580 dinár, 1925 december 31-ikén 26,146.623 di­nár, 1926 junius 30-ikán 31,485.726 dinár, tehát egy év alatt az emelkedés itt is körülbelül száz százalék. A Közgazdasági Bank folytatja fiók­hálózatának kibővítését. Ez év folya­mán Szentán állít fel uj fiókot, amely a közeljövőben megkezdi működését. Folyamatban vannak Bácska egyik leg­régibb intézetével az ötvennégy éve fennálló »Bácskatopolai Takarékpénztár­ral is a fúziós tárgyalások. Nevezett in­­zet már kimondta a fúziót és minden jel arra vall, hogy a közeljövőben a Bácskatopolai Takarékpénztár mint a Közgazdasági Bank topolai fiókja meg­kezdi működését. Az intézet már meglevő fiókjai is a kivánalmaknak megfelelően működnek. Különösen nagy lendületet vett a szombori főintézét működése, amely működési körzetét kiterjesztette a ba­jai háromszögre és Baranyára is, úgy­hogy azzal a gondolattal foglalkozik a szombori főintézet vezetősége, hogy Dárdán, mint az egész Baranya-vidék székhelyén expoziturát állít fel. A jugoszláv-lengyel külkereskedelmi forgalom. Noviszadról jelentik: A len­gyel külkereskedelmi mérlegben a ju­goszláv doliánykivitel jelentékeny tétel­lel szerepel. A két állam külön szerző­désben állapodott meg abban, hogy a Jugoszláviából kivitt dohánymennyisé­get egészben vagy részben természet­ben fizetik meg, még pedig a Lengyel­­országból Jugoszláviába hozott cikkek­kel. A szerződés alapján Jugoszlávia a múlt évben Lengyelországból másfél­­millió zloty értékű sót és az idén na­gyobb mennyiségű benzint hozott be. Legújabban egy szerződést kötött a két állam és a szerződés szerint Jugoszlá­via 950.000 svájci frank értékű zsákot fog szállítani. Komlójelentés. Noviszadról jelentik: A vajdasági komlótermelők szövetsé­gének jelentése szerint az idei komló: válogatott 11.350 dinár, elsőrendű 10— 11.000 dinár, középminőségü 8—10.000 dinár. Forgalom élénk, irányzat kevés­sé ellanyhult a nagy kínálat és a vá­sárlási kedv tartózkodása miatt. A csehszlovákiai Ausch-ban a komlósze­dés 60%-ig befejeződött. Az árak élénk kereslet miellett: válogatott (50 kiló) 4100 csehkorona, elsőrendű (50 kiló) 3950-től 4050, középminőségü 3800— 3900 csehkorona. Haazban a kínálat gyenge. 50 kiló válogatott ára 4000— 4400 csehkorona. A noviszadi Lloyd az élelmiszer- és füszerüzletek különválasztása mellett. Noviszadról jelentik: A noviszadi Lloyd számos panaszra eljárt a rendőrségnél, hogy szüntesse meg azt a visszás álla­potot, hogy élélmiszerüzletek gyarmat­árut is árusítsanak, mert ezáltal kiját­­szák a vasárnapi munkaszünetet. A Lloyd és a rendőrség vegyesbizottságot ala­kítanak, amely ezt a kérdést tanulmá­nyozni fogja. Nova-Palánka és Bogojevó között megindult a forgalom. Loviszadról je­lentik: A közlekedésügyi m'niszter leg­újabb rendeletével a Nova-Palánka és Bogojevó között huzamosabb idő óta szüneteltetett forgalom megnyitását ren­delte el. A forgalmat Szubotica—Karavu­­kovó és Nova-Palánka irányában fog­ják lebonyolítani. A személy- és ve­gyes vonatokon kívül minden másodnap egy tehervonat is fog közlekedni. A beogradi Francia-Szerb Bank ve­zérigazgatója lemondott állásáról. Beo­­gradból jelentik: Baruch Emánuel, a Francia-Szerb Bank vezérigazgatója, a ki jelenleg Párisban tartózkodik, le­mondott állásáról. Baruch lemondása beogradi pénzügyi körökben nagy fel­tűnést keltett. A Pesti Tőzsde legújabb számában nagyjelentőségű cikkeket közöl a ju­­goszláv-magyar gazdasági közeledés­ről. Külföldi vállalatok jugoszláviai fiók­jainak közzé kell tenni mérlegeiket. Novi­szadról jelentik: A kereskedelmi mi­niszter legújabb rendeletével felszólítja a külföldi vállalatok jugoszláviai fiók­jait, hogy mérlegeiket és üzleti tény- j kedéseikről szóló jelentéseiket a hiva­talos lap egymásután következő három számában tegyék közzé. Zürich, szept. 23. Zárlat: Beograd 9.15, Páris 14.45, Newyork 517.50, Brüsszel 13.75, Milánó 19.05, Amszterdam 207.35, Berlin 123.25, Bécs 73, Szófia 3.75, Prá­ga 15.325, Varsó 58, Budapest 72.45, Bu­karest 2.825, London 25.1250. Zagreb, szept. 23. Zárlat: Páris 156— 158, London 274.40—2(75.20, Newyork 56.42—56.62, Milánó 206.56—208.56, Am­szterdam 2267.60—.2273.60, Berlin 1348.50 —13)51.50, márka 13.4450, Bécs 796.50— 799.50, Prága 167.35—168.15, Zürich 10.9275—10.9575, Barcelona 848—852, Stockholm. 1530. Beograd, szept. 23. Zárlat: Páris 157, London 274.75, Newyork 56.50, Brüsz­­szel 153, Qenf 1094.25, Milánó 208, Ber­lin 13.45, Bécs 798, Prága 167.75, Bu­dapest 795, Bukarest 30.50. Szentai gabonaárak, szept. 23. A csü­törtöki piacon a következő árak szere­peltek: Búza 255—260 dinár. Ótengeri 130—135 dinár. Csöves tengeri 52.50— 55 dinár. Morzsolt tengeri téli szállítás­ra 80—85 dinár. Tavaszi szállításra 100 —105 dinár. Heremag 2060—2080 dinár. Repce 325—330 dinár. Rozs 157.50—160 dinár. Óbab 102.50—105 dinár. Ujbab 122.50—125 dinár. Irányzat: lanyha. Kí­nálat: csekély. Kereslet: csekély. Liszt­árak: 0-ás GG. 495 dinár, 0-ás G. 485 dinár, 2-es fözőliszt 445 dinár, 5-ös ke­nyérliszt 395 dinár, 7-es 210 dinár, 8-as 140 dinár. Korpa 120 dinár. Noviszadi terménytőzsde, szept. 23. Búza: 7 vagon bácskai 258 dinár, 2 va­gon bácskai 75—76 kilós 2%-os 262 di­nár, 2 , vagon bácskai, 100%-os kassza 265 dinár. Árpa: 1 vagon szerémi ga­rantált 63 kilós 152.50 dinár. Zab: 10 vagon szerémi 139 dinár. Bab: 1 va­gon szerémi színes 120 dinár. Liszt: 2 vagon 0-ás bácskai 420 dinár, 1 vagon szerémi 0-ás G. 417.50 dinár, 1 vagon IDEAL-SZAPPAN hogy a legérzékenyebb bőr is zavaró utó* hatás nélkül tartósan elviseli. Utolsó maradékáig illatos. 2-es szerémi 375 dinár, 2 vagon 6-os szerémi 26Ö dinár. Irányzat: tartott. Forgalom: 29 vagon. Budapesti állatvásár, szept. 23. A vá­gómarhavásárra 730 vágómarhát hajtot­tak fel. Árak: Ökör legjobb minőségű 13—15.5, kivételesen 16, közepes 8— 12.5, gyenge 6—8, bika jóminőségü 11— 15, kivételesen 15.5, közép és gyenge 7.5— 10.5, bivaly 5.5—8, tehén jó 11.5— 14.5, kivételesen 15, közép és gyenge 6—10.5, kicsontozni való marha 3.5—6, növendékmarha 4.5—12. Az irányzat vontatott. A sertésvásárra 2600 sertést hajtottak fel. Árak: élősúlyban kilón­­kint: Könnyű sertés 15.80—16.25, köze­pes 16—16.30, nehéz 16.30—16.60. A vá­sár irányzata élénk. Budapesti gabonatőzsde, szept. 23. A határidőpiacon a tengerentúli tőzsdék-, ről érkező jelentések hatása alatt erős árukínálat indult meg, ami a búza ár­folyamát visszanyomta. A rozsforgalom megcsappant, az irányzat lanyha. Hi­vatalos ármegállapítások ezer koronák­ban: Búza októberre 349.5—354, zárlat 350—350.5, novemberre 360.5—363, zár­lat 360—361, márciusra 386—389, zárlat 386—387, májusra 393.5—396, .zárlat 393.5— 394, rozs októberre 257—259, zárlat 257—257.5, márciusra 282. A készárupiacon is éreztette a hatását a külföldi tőzsdék lanyha hangulata és az irányzat lanyha volt. A búza 5000, a rozs 7500 koronával olcsóbbodott. Az árfolyamok sülyedéséhez hozzájárult az a körülmény is, hogy jugoszláv bú­zából egy 160 vagont tartalmazó uszály halad felfelé a Dunán, amelynek elhe­lyezéséről most gondoskodnak. Erede­tileg Bécsbe akarták irányítani az uszályt, mivel azonban ennek akadályai vannak, valószinleg a budapesti piacon fogják elhelyezni a búzát. Hivatalos ár­folyamok. Búza 337.5—360, rozs 252.5— 255, árpa 200—220, sörárpa 260—300, köles 190—200, zab 190—210, tengeri 250—262.5, repce 550—580, korpa 157.5 —162.5. Rádió-műsor----SSB— (A város melletti szám a hullámhosszt jelenti) Szombat, szép ember 25 Bécs (531): 16.15: Koncert. 19.45: Ba­jadér, Kálmán Imre operettjének elő­adása. Zagreb (350): 17: Szórakoztató zene. 18.15: Mesedélután. 20.15: Novljan ta­nár előadása. 20.30: Vidám ést. 21.45: Hírek, közgazdaság. . München (485): 14.15: Koncert. 16 30: Hangverseny. 19.45: Hangverseny. Breszlau (418): 16.30: Szórakoztató zene. 20.25: Hangverseny. 22.30: Tánc­zene. Szombori rádiólerakatunk címe Rózsahegyi József Krekova uüca 13. KONRATH D. D. rádiós-aküzlet Subotica. Róma (425): 17.30: Jazzband. 21.25: Koncert. Berlin (804): 16.30: Koncert. 20.30: Tarka est. 22.30: Tánczene. Budapest (560): 9.30, 12 és 15 s Hí­rek, közgazdaság. 16: Mesedélurán. 17.15: Kamarazene. 20.30:. Zongorahang­verseny, 22.15: Kamarazene. )

Next

/
Oldalképek
Tartalom