Bácsmegyei Napló, 1926. szeptember (27. évfolyam, 241-270. szám)

1926-09-19 / 259. szám

1Q26. szeptember 19._________________„BÁCSMEGYEI NAPLÓ 5. oldal. NRPRŰL NRPRR Táncosnő és masamód William Keneth nem más, mint egy amerikai egye­temi tanár, aki azáltal ver­gődött világhírnévre, hogy meggyülöltette magát az öt világrész . táncosnőivel és egyidejűleg megnyerte az összmasamódok rokon­­szenvét. William Keneth ugyanis érdekes vizsgálatokat végzett a mozicsillagok és a táncosnők szellemi képességeinek megállapítására. Ez még nem lett volna baj. Elvégre a mélyen tisztelt mozirajongókat az is érdekli, hogy a szőnyegen, illetve a lepedőn for­gó mozistar e tekintetben hogy van el­­bocsájtva a jó istentől. A baj ott volt, hogy a professzor vizsgálódásának eredménye cseppet sem hízelgő, sem a görlökre, sem a mozistárokra. Tudo­mányos bizonyossággal állapította meg Keneth tanár, hogy a »music-hall«-ók görljeinek az intelligenciája a legjobb esetben tizedrészakkora, mint például a nagy áruházak elárusító-kisasszonyai­nak szellemi színvonala. A filmművész­nek azonban még jobban kétségbeeshet­nek a tudós tanár szigorú vizsgálata miatt. Rájuk nézve még lesujtóbb az íté­let. A görlök és az összes ifjú táncos­nők egyetlen vigasztalása lehet ugyanis, amint Keneth mondja, hogy az ő értelmi nívójuk még mindig toronymagasság­ban van a film hölgystárjainak szellemi színvonala felett. Ezek után elképzelhet­jük, hogy például mi­képpen aránylik a mo­zistár szellemi képes­sége, mondjuk egy kez­­tyüsbolt, vagy cipő­­áruház kiszolgáló kis­asszonyának ragyo­gó intelligenciájához. Királyi levelezés Az angol udvari levéltárból most ér­dekes levelek kerültek nyilvánosságra, György angol királlyal kapcsolatban. A levelek közlési jogát a Guardian Man­chester megszerezte és igy mi sem ter­mészetesebb, hogy mi is leközölhetjük. A levelek, amelyek még abból a korból származnak, amikor György király még kora ifjúságát élte, itt következnek: Kedves Nagymama! Láttam egy szép falovat tegnap délután egy játékkereskedésben, sze­rettem volna megvenni, de nem volt rá pénzem. Nagyon kérem, küldjön nekem pénzt, kedves jó Nagymama! Hálás unokája, György. Viktória angol királynő levele uno­kájához, György herceghez: Kedves Gyermekem! Nagy szomorúságot okoz nekem, hogy ön nem tud a pénzzel bánni. Édesanyja arról értesít, hogy zseb­pénzét azonnal elkölti, mihelyt meg­kapja. Nagyon sok játékot vásárol, * pedig már elég idős ahhoz, hogy fo­galma legyen a dolgok valódi értéké­ről. Kívánom, hogy okosabban visel­kedjék. Az ön nagyanyja, Viktória. György herceg újabb levele Viktória királynőhöz: Kedves Nagymama! Az Ön levele nekem nagy örömet szerzett, nagyon köszönöm. Eladtam a levelet 25 fontért egy autogramke­reskedőnek, amint látja, ismerem a dolgok valódi értékét. Az Ön hálás unokája, György. A jótékony rablóvezér Az olasz sajtó tele van Timoteó Oesipó nevével, aki nem egy államférfi, sem egy hegedűművész, hanem egy közön­séges rablóvezér. Az az nem is olyan közönséges, mert épp attól különbözik szaktársától, hogy amit rabol, odaadja a szegényeknek. Jószívűségéről legen­dákat mesélnek a kék olasz ég alatt. Egy alkalommal az egyik városkában gyermekmenihelyet akartak építeni. Gyüjtöiveket bocsájtottak ki, de a szük­séges összeg nem gyűlt össze. Hiány­zott még tizennégyezer lira. Erről tu­domást szerzett Oesipó. Levelet Irt az egyesületnek, hogy a pénz huszonnégy órán belül meglesz, majd bement egy bankba, ahol megfigyelte, amint az egyik pénztárnok a pénzt számolja. Egy al­kalmas pillanatban revolvert szegezett a pénztárnok fejének és rákiáltott: — Egy szót se! Azután, mielőtt a halálra rémült pénz­táros magához tért volna, felkapott egy csomó bankjegyet és eltűnt. Az igy szerzett pénzből tizennégyezer lírát el­küldött a menhelynek, a többi pénzt pe­dig visszajuttatta a banknak, azzal a szigorú paranccsal, nehogy eszébe jus­son a menhelytöl a pénzt elfogadni. Egy más alkalommal Oesipó az uccán járkált és beszélgetésbe elegyedett egy idősebb pappal. Ez elpanaszolta neki, hogy az árvaház vezetője, de szegény ápoltjai ugyancsak sovány koszton él­nek. — No majd én gondoskodom arról, hogy ápoltjai húst is kapjanak — mon­dotta a papnak és azzal elköszönt. A pap nem sokat bízott az ígéretben. Másnap korán reggel azonban három nagy kosár jött a címére, teli szárnya­sokkal. A mellékelt névjegyen csa'k any­­nyi állott: »Jó étvágyat kíván a szegény ár­váknak Timoteó Oesipó«. Az is bizonyos, hogy a nemes szivü ajándékozó nem a saját pénzéből vá­sárolta a szárnyasokat. (-) Nem irányul Jugoszlávia ellen az Olaszország és Románia között létrejött szerződés Grandi olasz külügyi államtitkár nyilatkozata Genfhen Grandi, Olaszország képviselője a népszövetség tanácsában nyilatko­zott Genfben a beogradi Politika munkatársa előtt az olasz külpolitika legújabb törekvéseiről a Balkánon. Mindenekelőtt kijelentette, hogy Avarescu román miniszterelnök ró­mai látogatásának célja az összes Balkán-államokhoz való szívélyes viszony megszilárdítása. Ez is bizo­nyítja — mondotta Grandi — hogy külpolitikánk célja a közeledés. A világsajtó egy része úgy állítja be a dolgot, hogy a fasizmus viszályt akar szítani a balkáni országok kö­zött. Ez teljesen alaptalan és mind­azok, akik igy írnak, a mai olasz re­zsimnek ellenségei. Az említett rosszakaratú állításokkal ellentétben kész vagyok kijelenteni, hogy az olasz kormány hajlandó a legszorosabb kötelékekkel kapcsolódni Délkelet-Európa va­lamennyi államához. Ez vonat­kozik különösen Jugoszláviára. — Románia őszinte barátja az S. H. S. királyságnak, ezenkívül szövet­ségese is, meri vele együtt tagja a kisantantnak, igy hát nem tételezhető fel semmi olyan paktum Róma és Bukarest kö­zött, amely jugoszláv szempont­ból káros volna. Mi a Balkán-államok tömörítésén dolgozunk, nem pedig a széthúzásu­kon. A jugoszláv-görög paktumra vo­natkozólag Grandi a következőket mondotta: — Reméljük, hogy a paktum­ban semmi olyan sincs, ami megzavarná a jóviszonyt köz­tünk és Jugoszlávia között. A görög kormány épugy, mint a jugoszláv kormány megcáfolta az erről szóló híreket és mi hisszük, hogy a cáfolatok he­lyesek. Még egyszer ismétlem, hogy: az olasz kormány őszintén óhajtja a Róma és Beograd között meglévő baráti kapcsolatok megerősitését —• fejezte be őszinte nyilatkozatát Olaszország népszövetségi képvi­selője. Francia-német antant készül Briand és Stresemann megállapodtak Thoiryben, hogy csökkentik a megszálló csapatok létszámát és megszüntetik a katonai ellenőrzést Németország*anyági támogatást nyújt Franciaországnak Tfaoiryben kötötték meg az igazi német-francia békét Párisból jelentik: Azokból a kom­mentárokból, amellyel a francia saj­tó Briand és Stresemann Thoiry-i találkozását kiséri, meg lehet állapí­tani, hogy Thoiry, ez a jelentéktelen kis francia városka örökre beleírta nevét a világtörténelembe, mert Franciaország és Németország itt kötötték meg igazán a bé­két. Briand és Stresemann pénteken déltájban a legnagyobb titokban in­dultak el a találkozóra, még a né­met delegáció köreiben sem tudták, hogy hova indul a külügyminiszter. Stresemann mindössze egy külügy­­minisztériumi szakértő tisztviselőt vitt magával, Briand pedig már jó­val előbb egyedül indult el. A sajtó képviselői nem tudták, hogy Briand és Stresemann egy helyre rándultak ki, hogy tanácskozzanak, csak any­­nyit tudtak, hogy egyfelé indultak el a francia határ irányában északra. Thoiryben terített asztal várta a külügyminisztereket egy nyári ven­déglő terasszán. Az asztalnál csak Briand, Stresemann és a német kül­ügyminisztériumnak az a magasran­­gu tisztviselője foglalt helyet, aki tolmácsként szerepelt a tanácskozá­sok során, mert a német külügymi­niszter nem tud jól franciául. A tanácskozás délben egy óra táj­ban kezdődött és megszakítás nélkül hat óráig tartott. Visszafelé az or­szágúton találkoztak _ a külügymi­niszterek az újságírókkal. A Hotel Bergue-ba visszatérve Briand beszél­getett az ujságirókkal, azonban nagyon szűkszavúnak mutatkozott és kijelentette, hogy a villásreggeli pompás volt és soha kellemesebb ki­rándulást nem élt át. Nem tartaná ildomosnak, hogy ha a nyilvánossága gal többet közölne, mielőtt a kor­mány többi tagjai nem értesültek az eseményekről. A dolog lényegére vonatkozólag mindössze ennyit mon­dott Briand az újságíróknak: “^■'Legyenek meggyőződve, hogy amit Thoiryben megvitatunk, az Franciaországnak és Németor­szágnak életbevágó érdeke: minden jól megy. A két biroda­lom nagy lépésekkel közeledik egymáshoz. Stresemann a Metropol szállóban be­szélt az ujságirókkal, azonban még szófukarabbnak mutatkozott Briand­­nál és csak annyit mondott, hogy minden a legjobb utón halad. Nagyon megvagyok elégedve. A Petit Párisién a Thoiry-i tanács­kozásról írva közli, hogy munkatár­sának sikerült kijátszani a külügy­miniszterek mesterkedésein és Brianddal egyszerre ért Thoiryba, azonban a nyári vendéglő terasszá­­ra nem engedték fel. Kívülről leske­­lődött, de csak annyit tudott megál­lapítani, hogy a tárgyalások rendkí­vül komolyan folytak és a miniszte­rek arca inkább komoly, mint barát­ságos volt. Sauerwein a Matinban hosszú cikk­ben foglalkozik a tanácskozással és fej­tegeti azt, hogy a konferencia kapcsán felmerülő első kérdés, hogy mit akar Németország Franciaországtól. Szerinte elsősorban természetesen Németország területének teljes kiürítése volna a né­met külügyminiszter célja, de tudomása szerint Stresemann egyelőre megelégedett a megszálló katonaság létszámának csökkentésével és a megszállás tar­tamának megrövidítésével. Kétségtelen — Írja Sauerwein — hogy Stresemann, aki a népszövetségi taná­csokban elnökölni fog, elő fog állni az­zal a követeléssel, hogy a megszállást meg kell szüntetni, mert orrnak már nin­csen semmi értelme. Franciaország szempontjából ehhez az állásponthoz szó fér, de kétségtelen, hogy Strese­mann nem beszélhet máskép. Németor­szág további kívánságai lehetnek a népszavazás sürgős elrendelése a Saar-tartományokban, egybekapcsolva gazdasági megegyezéssel, a katonai"*" ellenőrzés megszüntetése és a gyar­matokra vonatkozó gazdasági man­dátumok. Még sok más német kívánság fog kö­vetkezni a mostani megállapodások, után. Mindent összevéve azokról ai szükséges intézkedésekről tanácskoztak, amelyekre a versaillesi békeszerződés is gondol és amelyeket legkésőbb 1935- ben létre kefll hozni. Azonban Versail­­lesben nem is' tételezhették fel, hogy Amerika a békeszerződést riem fogja( ratifikálni és hogy Európa képe teljesen] megváltozik, végül pedig, hogy Locar­­nóban Németország és Franciaország megegyezést kötnek. Megállapítja Sauerwein, hogy a ká­lium-iparban teljes egyezmény van Franciaország és Németország között és hasonló megegyezés várható a leg­közelebbi napokban a nehéz iparban is. Ezután következik a szénbányászatban való megegyezés ezek mind gazdasági Szövetségre vezethetnek Franciaország és Németország kö­zött, az Ilyet pedig könnyen politi­kai szövetség követheti. Hangsúlyozza a nagynevű francia publicista, hogy félmunka ezen a téren nem ér semmit és természetes, hogy ha egy ország gazdasági társat ke­res, akkor nem tarthatja tovább társa tulajdonát a kezében. El kell menni egészen a nemzetközi tartozások likvidálásáig és Németor­szág nemcsak Jóakarattal állhat mel­lénk, hanem \ hitelét is Franciaország rendelke­zésére bocsájthatja. Ott, ahol a két ország kfilön-külötl nem érhet célt, egyesülve sikeresen léphetnek fel. Amerika egészen uj hely­zet előtt találja magát, ha egy szép napon Franciaország és Németország azzal lépnek A men ka kormánya elé hogy a két ország egyszersmlndenkorra véget vetett a viszálykodásnak, biz­tosították a békét és helyreállították

Next

/
Oldalképek
Tartalom