Bácsmegyei Napló, 1926. augusztus (27. évfolyam, 209-240. szám)
1926-08-01 / 209. szám
16. oldal. BÁCSMEGYEÍ napló 1926 augusztus törvényhozás függetlenségével összeférhetőnek nem tartom. Edcligelé legalább nem ez volt a gyakorlat, hanem az, hogy a Ház elnöke intézkedett ily esetekben. Azt mondta a kormány elnök ur az imént, hogy ez az első ilynemű eset. Tudtommal nem ez az első eset. Ugyanis az 1865—68-i országgyűlés alatt, mi dőn az országgyűlés el volt napolva, szintén felségsértési vád folytán Maróthy János képviselő elfogatott s a Ház akkori elnöke, ha jól emlékszem Szentiványi Károly ur ez ügyben közbenjárt és Maróthynak még a szünet alatti Szabadlábra helyeztetését eszközölte ki. Tehát precedens nélkülinek ez az eset nem mondható, ámbár a kormány e kérdést most egy egészen uj eljárás által a maga hatalmával vélte eldönthetni. Én nem akarom azt mondani, hogy nincsenek esetek, midőn a képviselőt a mentelmi jog nem biztosíthatja tízeiméinek következményei elől, mert ezen üzelmek a> hazára nézve károsak lehet nek, hanem azt mindenesetre megkívánom, hogy ezen esetek határozottan és pozitive legyenek a törvény által meghatározva, hogy. semmiféle félrema gyarázásnak, félreértésnek, önkénynek indokául ne szolgáljanak. Ennél fogva én azt hiszem, hogy a t. ház akkor intézekdnék a fenforgó esethez méltóan — miután a megtörténtet meg ne mtörténtté tenni nem lehet— ha a mentelmi bizottságot utasítaná egyszersmind arra is, hogy tekintetbe véve ■ az országnak régi törvényhozását is, adjon véleményt az immunitás kérdésének mostani jogi állásáról és adjon egyszersmind véleményt az iránt, hogy minő törvényhozási intézkedések szükségesek a jövőre nézve azon célból, hogy a képviselőháznak, illetőleg a törvényhozásnak függetlensége biztosittassék. Oly törvényre van szükség, amely biztosítsa a képviselőház tagjainak függetlenségét akkor is, midőn a törvényhozás' híncs együtt, midőn annak elnökei távol vannak s midőn a kormány a maga felelősségére akar intézkedni. v Fürdőiévél Rogatska Síatináról Dédapáink, nagyszüleink a stájer hegyek közt nyaraltak. Akinek rossz volt a gyomra, Rohitschon kurázott, a reumás láb Römerbad felé bicegett, a beteg asszony Neuhausba ment, akinek^ meg a tüdeje nem volt rendben, Gleichenbergbe keresett gyógyulást. De azután jött az expressz-vonat, meg az automobil és aki nyaralni ment, nem adta pár ezer kilométer távolságon alól. A skót tavak, fjordok, csábították ködös messzeségükkel a vándort, a stájer dombok kedves- kis völgyeiben Csipkerózsika álmát aludták a régen hires, de a divat forgandóságának kivétel nélkül áldozatul esett fürdők. Azután nagyot változott minden. Világesemények dübörögve száguldoztak, összerázták Európát és az emberek ettől nagyon elfáradtak. Üdülni, gyógyulni akarnak, de már nem messze. Ha nem is épen otthon, de közel, kedves, meghitt, ismerős vidéken, ahol százados fák közt elbújva ott maradt a »régi jó időknek« egy kis emléke. Ahol ezt megtaláljuk, ott nemcsak a test gyógyul meg, hanem a lélek is és mint csodaforráshoz zarándokolnak ezekre a helyekre az emberek. Ezért élik Stiria dombjai nagyszerű reneszánszukat és ezért néznek Rogatska Slatinán ijedten minden uj vendégre, hogy szent Isten, hova tegyük. A múlt század legelején alapították Rogatska Slatinát, hogy a betegek itt, a helyszínén igyák ä vizet, aminek gyógyhatását orvosok is, betegek is már évszázadok óta ismerték. A monda szerint Zrínyi, a költő ivott először, amikor erre vadászott, a Tempel-forrásból. A viz annyira ízlett neki, hogy hordószámra vitette haza, állandóan itta és májbaja, ami annyira kínozta, egyszerre csak elmúlt. Evvel megalapította Rogatska vizének hírét, amiről sokat Írtak a tudósok, sokat beszéltek azok, akiknek gyógyulást hozott. Attems gróf és János főherceg pártfogása mellett fejlődött a kis fürdőhely, aminek első empire-stilusu zöldzsalus sárga épületeit a régi idők térhatások iránt annyira fogékony mesterei a völgy legszebb portájára komponálták. A parkot a források kis pavillonjait veszik körül a régebb, újabb épületek, csak az Alekszandrov dóm palotája emelkedik ki, jelzi, hogy vége a régi kedves, patriarchális világnak. Az emberek már nem akarnak szépen összebújni a völgyben, mint krinolinos nagyanyó, vatermörderes' nagyapó korában. Fel felé törnek, a magasba, ahol szabadabb a kilátás és a Szem messze lát a világ mind a négy tája felé. A huszadik század embere a magasba vágyik, de a zenészó, ami a parkban szól, őket is vissza húzza. Ott sétálnak fel és a1 akik itthon vannak, meg a jó szomszédok, akik látogatóba jöttek. Itt sétálnak pohárral a kezükben, akik nem is mennek messzebb, aki meg hosszabb sétából tért haza, itt piheni ki fáradalmait. Lehet szép, kavicsos, utón a szelíd domboldalokat bejárni, de evvel nem mindenki elégszik meg. A hegyek ormát régi, festői templomok koronázzák, ide igazán muszáj felmászni. A kilátás is bőven megéri a fáradságot, de meg a legtöbb kis templom még három kívánság teljesítését is ígéri annak, aki felmerészkedik a meredek ösvényen és jámbor imádság után, a harangot sajátkezűig meghúzva, közli szive vágyát a tentplömocska védőasszonyával. Csak a bátor nyaralók merészkednek ide fel, a lustább réteg inkább arra a kényelmes útra irányítja lépteit, ahol a parktól pár lépésnyi távolságra az ördög bibliáját forgatja híveinek nagy serege. Este tánc van és mozi, néha egy-egy művész is elvetődik, de este tízkor szerb, magyar meg német bucsuzkodástól hangos a kurszalon, a sétány, meg a kávéház. Nyugovóra kell térni, mert különben a szigorú doktor nagyon erélyesen figyelmezteti a magáról megfelejtkező pácienst, hogy ide első sorban gyógyulni jött. Első a kúra, aki azt lelkiismeretesen elvégezte, annak megszólalhat a szive. És a hársillatos, rózsás parkban annyi szép asszony és leány sétál, hogy Ámor urfinak igazán nem marad sok dolga. Benedek Rózsi. Pávián a siralomházban Látogatás Voronoff professzor kastélyában Menton, julius hó. Ma délután egy elszabadult majom sivalkodása verte fel a nyaralók csendjét. Vad bakugrásokkal menekült az ifjú pávián, nyomában botokkal és kötelekkel állig felfegyverkezett szanatóriumi szolgák. A Chatean Grimaldi bérencei. A Chatean Grimaldi egy nagy, titokzatos kastély az olasz-francia határon, fenn, a hegytetőn. Itt kasztrál majmokat és fiatalit aggokat Voronoff. Éjszakánként nesztelen feketelakkos autók surrannak fel, a , hegyre. Szégyenlős öregurák felhajtott gallérrá! és szemükre húzott sapkával Mfnák' meg á lágy bőrülésen, mintha tilosban járnának. Ä rosszházakat kéfesik fel ilyen lopva kalandvágyó aggastyánok, akik kényesek a nappali becsületükre. Negyedóra múlva már hozták is vissza erősen lekötözve a szökevény majmot. Őt minden igazoltatás nélkül átengedték a határon. Nekem, aki csupa kíváncsiságból utána mentem, előbb olasz vízumot kellett váltani az útlevelemre. Gyönyörű, vadregényes park veszi körül a Chatean Grimaldit. A kertben lábadozó betegek és, énekes madarak. Boldog ez a rigó, hogy nem emberszabású és hogy nem emlős. És főleg azért adhat hálát á gondviselésnek, hogy nincsenek mirigyei. Most nem fütyörészne .ilyen vígan * A rendelő ajtajában egy diszruhás lakáj állta az utamat. Ugylátszik túlságosan korainak találta nálam a dolgot, mert nem akart beengedni. — A professzor úrral akarok beszélni — mondottam erélyesen és behatoltam. ..— A professzor ur operál. Tessék itt várni rá. És leültetett. Ez a rendelő nem olyan, mint más orvosi várószobák, amelyek úgy vannak berendezve, hogy az uccáról ruccannak be a betegek. Itt minden csupa luxus és kényelem. A paciensek csak milliomosoktól felfelé kezdődnek. Érthetően kiríttam tehát ebből a környezetből. Rajtam kívül még heten ültek köröskörül a plüssfotölyökbe süppedve. Elegáns, szobatiszta öregurak. Mind angolul beszélgettek. Sokért nem adtam volna, ha névsorolvasást rendeznek köztük. Nyílt az ajtó és a küszöbön egyszerre felragyogott egy mosolygó, fekete arc, a nagy varázsló, aki az örökélet titkát őrzi: Voronoff. Moraj, izgalom. A pacienseket előjegyzésbe vették. Voronoff rámnézett szúrós szemeivel és ■komolyan. kérdezte: . . . — ön is? Nevetve tiltakoztam: — Nem, hála isten. Interjú. A vén salabakterek felhördültek: — De professzor ur, az istenért, ha újságba kerülünk! Soha ilyen halálos riadalmat még nem láttam. Voronoff tapintatosan belémkarolt és átsétált velem egy másik terembe. A falon csupa hires emberek és óriási majmok képei lógtak. — Végignézhetnék egy műtétet? — kérdeztem vakmerőén. — Lehetetlen — mondta a professzor és úgy tett, mintha rettentően sajnálkozna. — Ha egy ilyen riport megjelenik, akkor utána mindörökre becsukhatnám a miitőtermet. Tálán inkább a páviánjaimat nézze meg. Roppant érdekesek. Olyan önérzettel beszélt az állatairól akár egy cirkuszigazgató. A majmaira büszkébb volt, mint a pacienseire. — Erre menjünk — kalauzolt és gondosan elkerültük a szanatóriumi szobákat: Ó, itt minden nagyon diszkréten megy. Diszkrét kezelés és cégjelzéstelen levelezés, akár a házasságközvetitőknél és a detektívirodáknál. A kertben egy őszhaju, töpörödött agg állott Voronoff elé. Egy úgynevezett reménytelen eset, akit még a leghazárdabb halottas egyesület se merne felvenni tagjai sorába. — Óh. mester, segítsen rajtam! És a lábai elé vetette magát. Úgy nyivákolt és sirt, mint a majom, amely szintén bőgött és nyöszörgőit, amikor Voronoff rámászott a késsel. — De uram, mondtam már önnek, hogy nem segíthetek! — kiabálta dühösen a professzor és tovább akart menni. Nagyon szégyelte előttem a dolgot. De a matuzsálem nem tágított. — Mester, csak mégegyszer, csak egyetlen egyszer próbálja meg! Egészen megvadult a vén bakkecske. Alig lehetett levakarni Voronoffról. — Rendben van — ráncolta össze a professzor a szemöldökét — de semmiféle felelősséget nem vállalok... Nagy művész ez a Voronoff. Az öreg úgy lobogtatta előtte az ezerfontosait, mint kis reklámcédulákat, mintha neki tenne szívességet azzal, hogy elfogadja. A kuruzsló rejtélyesen mosolygott. Zseniális ember. A fajfentartási ösztönt a saját szolgálatába állította. Keritője és alázatos cselédje neki az, ami nekünk a legszentebb, amiről mi sok verset merünk Írni. * Az aggastyán személyesen ment kiválasztani a páviánt, amely majdan boldogítani fogja őt a mirigyeivel. Ez a vad. erőszakos angol örökké szeretne élni a fontjaival. A pénzéért megkap mindent,. szerelmet és pátriarkális kort. Ez a vén aranyifju túl fogja élni a legmatuzsálemebb krokodilust is. Mi halandók pedig lépten-nyomon csupa Ábrahámmal és Rebekával találkozunk a földön. íme a jövő század regénye. Jaj, nem jó az ördögöt a falra festeni! * Ö, az a szerencsétlen másik majom, amikor a becstelen öreg rámutatott^ úgy sirt, könyörgött és dobálta magát, mint aki tudja, hogy ütött az utolsó órája. Nem akarta átengedni a mirigyeit. Rúgott és harapott, a vén gonosztevő pedig ott drukkolt és lihegett és itta szomjasan a féktelen erőt, ami a majom izmaiból áradt. Általában azt tartják bibliai legmeginditóbb jelenetének, amikor Ábrahám feláldozni készül egyetlen fiát, Izsákot. De esküszöm, hogy ez a dulakodás, eza lélekzetelállitó birkózás, százszor jobban összeharapta a lelkemet és szalajtotta torkomba a szivemet. Szegény majom eunuch lesz élete delén, amikor még annyi szerelem és boldogság várna rá. Megférfiatlanitják a legszebb korban, mert az öreg irigynek nem működnek már a mirigyei. És mit szól majd, mikor visszatér családi körbe a feleségéhez, hogy fog beszámolni a dologról? Családi boldogságokat dúl fel ez a Voronoff. A szegény pávián pedig mehet zabot hegyezni, nem csak a családalapításról kell neki lemondani, hanem a kenyérkeresetről is, mert eddig az volt a létjogosultsága a szanatóriumi ketrecben, hogy stramm mirigyeket hordoz az ágyékában. De műtét után? Katasztrofális helyzet! És még csak háremőrnek sem csaphat fel, mert hisz Törökország köztudomásúlag eltörölte a többnejüséget A páviánt elhurcolták a siralomházba, Ez egy csinos, fehér faházikó, három nősténymajommal. Itt tölti a him majom az utolsó nászéjszakát. Aztán: Vöronofl ur kése jön és a majom ebben az életben többet nem szerethet. * Az öreg alig várja, hogy már az operációs asztalra kerüljön. Kerüljön amibe kerül, de ő mégegyszer úgy akar csókolni, mipt :hu§z éves korában. Voronoff professzor , pr elmesélte, hogy a vén szatir egy nyolcvanéves londoni gyáros, aki- nemrég megnősült- Egy húszéves lányt vett feleségül. Áz aggastyán eljött tehát hazulról, azzal, hogy üzleti ügyekben van dolga Franciaországban. Ez a kis operáció meglepetés akar lenni a felesége számára. Ilyen figyelmes emberek az angol férjek. Tamás István A haldokló nap Irta : Hans Windisch—Sarloiusky Mikor a nap érintette a horizontot övező felhőket, megtudta, hogy most' meg ikell halnia. Csak egy napig tartott az élete, de ez a nap világossággal és melegséggel volt tele. Ezer csüggedő szivbe sugárzott uj reményt: ezer szegénynek adott kenyeret. Megihlette a gondolkodókat és ábrándokat adott a költőknek. Feje most lehajolt és mosolyogva üdvözölte a hegyek ormait: »Isten hozzátok, mezők, ég veletek, folyók. Hullámaitokon arany dalamokat énekelt az én fényem. Szeretettel titeket és újra szeretni foglak amikor ütni fog uj életem órája. Mert még a halál is élet. Álomélet. És minden élet örkkévaló.« . , És halálos sebéből szivárgó vérével biborpirosra festve az eget, ifjúságára gondolt, amikor rózsaszínű díszben keit föl a hegyek öléből. Sóvár vágy fogta el: rózsakoszorusan meghalni. Az atmoszféra bibormélységében tapogatva izzó rózsákőat fogott el. Boldogan díszítette föl magát és teleszórta velük az erdőket és a folyókat. Azután odahívta a szeleket, hogy készítsék elő a gyászünnepélyt. A szelek szikrákat szaggattak fel vaksötét mélységekből és a felhők közé hajították, amelyek kigyultak és világítottak. Rózsakoszorusan, lángoktól körülövezve lehanyatlott a haldokló nap s szépségének ragyogása még akkor is ott hevert a földön, mikor a nap már rég nem volt a világon...
