Bácsmegyei Napló, 1926. augusztus (27. évfolyam, 209-240. szám)
1926-08-08 / 216. szám
18. oldal. Anyatej habbal Cap-Martin, július, hó. Ma délelőtt bementem egy tejcsarnokba vajat vásárolni. A boltocska egészen kihalt volt, csak hátul, az emberbermagosságu tejcsöbrök kőéül hallatszott valami fojtott nesz, csöndes csobogás, mint ahogy az eres* beszélget magában nyári esők után. Köhögni kezdtem és gyengéden belerúgtam az egyik kannába, hogy ezzel a zörejjel hívjam fel magamra a láthatalan tejőr figyelmét, de hiába. Nem jelentkezett senki. Akár fölparkolhatta» volna az egész tejcsarnokoí. Beljebb nyomultam a tejescsöbör-sikátor ok között, de csöbörből vödörbe jutottam es pedig olyan szerencsétlenül léptem tele az aludtteje* lavórba, hogy vadonatúj vászon cipőm talpig ázott. És ekkor szenzációs jelenet tárult a szemeim elé. Sohasem fogom elfelejteni. Alacsony, fonott nádszéken egy fiatal nagymellü paraszt asszony tilt, kigombolt pruszlikkal és szétterpesztett lábakkal. Vele szemben kis fejőkén egy idősebb nő ült és gyakoriul! kelekkel dolgozott a fiatal asszony keblén, amelyből bő sugárban ömlött a tej egy aluminium csöbörbe. önagyságút fejlék. Kicsi gyerekkorodban sokszor néztem végig otthon a faluban, hogy tejik a tehenet. Volt egy kecskénk, azt néha én is megfejtem és ott nyomban n helyszínen megittam a meleg, frissen habzó tejet, ó, da ez közel sem volt ilyen izgató, lélegzetelállító látvány. Ha az ember olvassa valahol, hát tmd*t rajta, ám igy szemtől-szembe állni egy anyával, akit fejnek és nézni a kövér, kerek bimbókat, amelyen nem a gyerek esemcseg pici csőrével . hanem egy esni öregasszony keze a ‘"Mii é* íz édes anyatejet vödörbe -,*}ák fel. akát a Riska tehénét. Kétségtelen, hogy » Riska tehén is anya, ,az Állatvédelriii Egyesület szerint egyenjogú polgára a Világegyetemnek az emberrel és a többi emlőssel. Kisborja van, amelyet táplálnia kell. És mi mégis ellopjuk a kisboci reggelijét, uzsonnáját, vacsoráját Ám ha a Riska tehénnek a csülke közé nyomnának száz frankot és saját belátására bíznák, hogy seftelRn az édes tőgyével, egész biztos undorral hnsba■ rúgná a piszkos rmlimárit, aki ilyen szemérmetlen ajánlatokkal környékezi meg. Az anyák azonban nem ilyen idealisták, mint a Riska tehén. — Ó, pardon mösszíő! — kiáltott fel a fejőasszony, amikor megpillantott — tin miniit! — és intett, Begy foglallak addig helyet. Egyáltalán nem zsenirozzák magukat. Mikor az egyik keblével elkészült, a másikra csapott le és csobogott a tej, mint egy kis patak. Közben diskuráltak egymással. A fejóa»sz*ny és akit fejtek. Nálunk a tehénnel azért mégsem ilyen előzékenyek. — Hogy megy otthei? Mit csinál ae urai? És a gyerek? Mint két asszony a piacon, bevásárlás közben. Nem érezték a helyzet groteszk voltát és nem tudták, hogy milyen szörnyűségesen abaormfsak. Valamikor kerékbetörték vefcta őket, ha igy tettenérik. Nincs az a raffinüt sexuális hiperbola, amety tariniszetellenes lenne, rabit e* a fijésl munka. Az anya szeraérnmtn mosolygott és valamit rágcsált a fog»« «ßzött. Bizonyára kérődzőit. — Merszi Madam! -r hőkölt nyílásán a tejcsartiükosHé 6* iHiatán még egy utolsót csavart a kaWMi, elengedte áldozatát. Mintái»*? a vízvezetéki csapot zárják el. Az*4a Uarévték az anyatejet és palackozták. Épp egy liter volt. A tejcsa-nokosné trmdbsan bedugaszolta és jégbe h ti törte, .ár anya tizenkét frankot kapott érte. — A legközelehbi ülés? — kérdazte, amig a pruszlikját begotnbolta. Mint a modell a festővel, ngy beszélt ő a fcjősasszonyávr.l. — Szerdán - • mondottá a nő és nozzám fordult: ** Parancs«!?; BACSWGYEI NAPLÓ 1926 augusztus 8. — Vajat kérek. Elibérn tett egy csomaggal. — De nem anyateib.ől készült? — érdeklődtem bizalmatlanul. Harsányan nevetni kezdett. — Nem, nem, valódi tehéntejből! Az, anyatejet csak a bébék számára tartjuk. Igen, az anyatej kell az amerikai bébiknek, akiknek anyukája nem tud tejet produkálni. Nincs az a Mózes, aki tejet fakasszon ezekből a szikkadt emlőkből. Az amerikai anya kioperáltatja a mellét, mert a mell manapság »nem sikkes.<i A francia anya fejel helyettük is. Előbb orvosi bizonyítványt kell hoznia, hogy egészséges, aztán áruba bocsát-Dél... Szikrazáport dobál az ég, ez a ritka opál. Fényfolyóklial karolja át augusztus hamvas havát. Megcsillan a sarló s fűrész; suhint ez, amaz liityörész. És messziriil zug a vonat: lát cipel, lomhán tolul. Siklik e lusta kígyó, igy, messziriil csak pirinyó; az összekötő vasutin; a Iádon halad út... Zug a sin. A rozs haja ám kusza még, de biztat a lágy buza-kék. S a harmatba csilló füvek — mint tilzlwgyii milliárd üveg. 1. Az ilyen történetekben szereplő színésznő legfőbb ismertetőjele az, hogy j sohasem színésznő. Esetleg masamód- j lány, néha gépirókisasszony, legfeljebb szininövendék. Minthogy minél inkább probirmamzell, annál inkább színésznőnek nevezi magát, ne vonjuk meg mi sem a eimet tőié. Más az eset a gavallérral, aki a hasonló zsánerű elbeszélésekben csakugyan gavallér szokott lenni. Mint azonban az olvasó személyesen is meggyőződhetik róla, az alábbi történet ebben a tekintetben előnytelen kivétel, mert a gavallér —aki egyébként a vajdasági közönségnek régi ismerőse, valamikor magas közhivatalt viselt Bácskában és most Budapesten él, ahol csempészési és kártyabotrányaival kapcsolatban állandóan beszéltet magáról — úgy viselkedett ezúttal, ahogy mindenki viselkedhetik, csak gavallér nem. Minthogy azonban feltétlenül lovagias útra terelné az ügyet, ha kétségbe vonnánk gavallér-volt U, nevezzük inkább annak. A gavallér és a színésznő a Hangliban ismerkedtek meg. A színésznő fagylaltot evett, ü gavallér konyakot ivott. A gavallér azért jött a Hangliba, hogy megismerkedjen egy színésznővel, a színésznő pedig azért, hogy megismerkedjen egy gavallérral. A gavallér tudta a színésznőről, hogy alapjában véve nem is színésznő. A színésznő azonban nem tudta a gavallérról, hogy alapjában véve nem is gavallér. Különben nem sétáltak volna félóra múlva együtt végig a korzón... Tudniillik — elmondhatjuk, hisz nem titok — végigsétáltak. Később együtt végigsétáltak a budai porzón is. Azt már nem mondhatjuk cl, mert nem tartozik a nyilvánosságra, hogy besétáltak «gyűlt az. .előkelő Piurae-szállodába is, hatja az emlőit. A bébé pedig megissza, kávénak, habbal. Távozóban észrevettem, hogy a tejet vízzel akarja felönteni a milimári. A kis hamis. Az anya, amikor meglátta a készülő merényletet, óriási patáliát csapott. Hogy mit gondolnak? Az ö tejét? De ez már mégis csak szemtelenség! Alig lehetett lecsillapítani. Szegény anya hiú volt a saját tejére, akár a költő a versére. Csakhogy mig a szerzői jogot a törvény védi, az anya a tíz körmével kénytelen sikra. szállani a kebléből kiszivattyúzott tejért, amely csak a jóistennél van kopsejtolva és vers S ottfenn a felhőkre dűlő Ikaros fut; a mürepiilő. Most büszke madár, csudagép — lehet, (öt perc): és vér, csúnya pép... El-elnézem: be sok csudaszin! Itt kaszárnya! Ott egy magazin! Amodébb meg a Műegyetem: a szemem tele igy etetem. Ott a város. Emiit a mező. S jön az ember, a buba vesző.. ■ Mi a föld?.,. Uram s ő, mi az ég?... S vari-e másvalami csoda még?... Van-e másvalami nyugalom, keleten, avagy tán nyugaton? Vagy a mennyei hüs szeleken Van-e másvalami szerelem?... ! ahol a gavallér állandóan fenntart egy szobát magának. 3. Fent a szobában a gavallér előre megfontolt szándékkal, orozva megcsókolta a színésznőt, a színésznő pedig orozás nélkül, több Ízben a gavallért. 4. A bucsuzásnál a gavallér igy szólt: — Megengedi, hogy valami emléktárgyat felajánljak, egy csekélységet, ami alkalmilag eszébejuttassa ezt a... — Meg. A gavallér erre átnyújtott a színésznőnek ötszázezer koronát. Ami igy egész kerek összegnek látszik, de pengőre átszámítva már kevésbbé kerek. A színésznő pengőben számolt és viszszaadta a bankjegyeket. — Kevés. — Jellemző harcmodoromra, — jegyezte meg kesernyés mosollyal a gavallér 5. Kérdő pillantással fordult a színésznőhöz. — Tízmillió, — jelentette ki az szerénytelenül — ne felejtse cl, hogy a Éeld-szinház oszlopos tagja vagyok! — Tízmillió még a Nemzeti Színház oszlopos tagjának is sok lenne kissé, — alkudott a gavallér — különben sincs annyi nálam. — Jó lesz csekk is. A gavallér megkönnyebbülten sóhajtott fel. Szó nélkül elővette csekkönyvét, kitöltötte az egyik lapot tiz millióra, aláírta és átadta a színésznőnek. 6. . A gavallér nem volt gavallér. Folyószámláján ekkor ugyanis kilencmillióhat.százezer korona vök csak. Az ennél nagyobb összegre kiállított I c^ekk érvénytelen és azt ^ barik nem] fizeti ki, — a gavallér ezt nagyon jól tudta. 7. Harmadnap bement a bankba és fel akart venni folyószámlájáról öt milliót. A pénztáros sajnálkozó arcot vágott: — Méltóságos ur számláján nincs egy fillér sem. — Hogyan? — hökkent meg a ga.valiér — csak nem fizették ki azt a tízmilliós csekket? A pénztáros fellapozott egy könyvet. — De igen, utoljára tízmilliót, fizettünk ki. 8. A színésznő nem volt éppen ostoba. Erre a gavallér is rájött, mihelyt a pénztáros megmagyarázta neki, hogy tudta a nő a tízmilliós csekket kifizettetni magának. Amikor a színésznő két nappal előbb jelentkezett a pénztárnál, nem akarták beváltani a csekket, mert kevesebb pénz volt a gavallér folyószámláján, mint amennyiről a csekk szólt. A Színésznő nem esett kétségbe, hanem amikor megértette a dolgot, kivett retiküljéből négyszázezer kroncsit és befizette folyószámlája javára. Ezt mindenki megteheti. A folyószámla ezzel a négyszázezrrel együtt már éppen kerek tízmillióra rúgott. A tízmilliós csekket ezután simán kifizették neki. így lett a gavallér végül, akarata étlenére, mégis csak gavallér. Skiz. Százötvenezer dollárt csalt ki a párisi „ékszerkirálytól„ egy zseniális szélhámos Páris, augusztus hó A francia főváros társaságát egy méreteiben nagyszabású s szellemesen átgondolt ékszercsalás foglalkoztatja. Múlt év december 14-én délután 2 órakor Armand Lebrun Rue de la paxben levő ékszerüzletébe beállított egy amerikai kiejtéssel beszélő magasnövésü, körülbelül 40 évesnek látszó ur. — Én Henry Morton amerikai bankár vagyok — mutatkozott be — szeretnék egy nyakkendőtűt vásárolni. Mutassa ide a legszebb tűit. Az ára 100.000 dollár is lehet. A kétszázezerdolláros ékszer Az ékszerészt megszéditette kissé ez az óriási összeg s ezért elhatározta, hogy résen lesz. Százezer dollár oly fantasztikusnak tűnt fel előtte, hogy nem is akarta megmutatni az ékszereket. Mindamellett bizva abban, hogy az üzletében állandóan ottartózkodó két detektív megvédi a kellemetlen eshetőségek ellen, elővette a kazettákat és megmutatta az idegennek. — Valóban nagyon szépek — mondotta Henry Morton. Egyenként a kezébe vette a ragyogó holmikat s nyakkendőjéhez illesztve, tükör elé állt. Sok válogatás után végre egy hatalmas gyöngyökkel és több nagy brilliánssal kirakott nyakkendőtűre esett a választása. — Ez tetszik a legjobban — mondotta — ezt fogom megvásárolni. Lebrun kivette kezéből a tüt s alig észrevehető mosollyal az ajkán igy szólt: — Igen, igen, csakhogy ez valamivel drágább, mint 100.000 dollár. — Mennyivel drágább? — kérdezte Morton anélkül, hogy arcizma megrándult volna. — Százezerrel! — válaszolta az ékszerész, szintén anélkül, hogy arcizma megrándult volna. — Dollárral? — Igen. — Tehát összesen? — összesen kétszázezer dollár az ára. A bankár kabátja zsebébe nyúlt és kihúzta onnan a csekk-könyvet. — All right — jegyezte ipeg szárazon — rögtön elintézhetjük a dolgot. S kiállította a csekket 200.000 dollárra. A? .ékszerész szánalmas mosollyal névéüjegyezve. Tamás István Somlyó Zoltán: Déli i.'icigyuzuu u lumriu de itthagyta a bánatomat. I.eucsillát... Útnak eredek: jerünk, éhes lesz már a gyerek!. A gavallér és a színésznő — Igaz történet —
