Bácsmegyei Napló, 1926. július (27. évfolyam, 178-208. szám)

1926-07-08 / 185. szám

4. oldal

BÄCSMEGYEI NAPtÖ

NRPRŰLHRPRR

■ • n

Ezt a kerek földet járom én...

Tegnap volt szerencsém megismerkedni Johannes Linsen világköriili utazóval, aki huszonnyolc államon keresztül néhány nappal ezelőtt begyalogolt a Városi kávéházba is. Johannes Linsen a harminchatodik golbrotter, aki nekem már bizalmasan elárulta, hogy mellékesen újságíró és csak azért az egy millióért utazik, amibe elindulása előtt fogadott. Magas szőke, jóképű holland gyerek, aki, mint kiderül annak a fényképes levelezőlapnak a szövegéből, amelyet uton-utfélen osztogat, egy Kokott Károly nevű úrral indult el tu lipánt-védjegyü hazájából és egy csinos kokett hölggyel futott be Szubotieára. A cserével jól járt. A kokett bizonyára kellemesebb utitárs, mint volt az a Kokott.

Beszélgettünk. Ö kérdezett, én feleltem.

— Mit gondol, mi mindenen mentünk mi már keresztül? — és én egyszeribe meg voltam arról győződve, hogy amig Hollandiából ide masíroztak, sok mindenen keresztül ment ő is, meg a csinos kokett is. De válaszom úgy látszik nem elégítette ki, mert sietve felsorolta mind azt a huszonnyolc államalakulatot, amelyen keresztül lótottak.

Azután én szerettem volna kérdezni valamit tőle, de megelőzött:

— Tudja-e mennyi dohánnyal indultam el Hollandiába?

— Talán Hollandiából — javítottam ki...

— Eh, hát onnan indultunk, hogy oda térjünk vissza, azon az önmagába viszszatérö vonalon, amely a földet határolja — és azzal felvilágosított arról, hogy a föld gömbölyű, meg hogy forog, meg hogyha felkapaszkodom egy fára és addig kibírom, mig egyszer körülpereg alattam, ugyanott teszem le a lábam, ahpl felkapaszkodtam, meg hogy ő nem a fára kapaszkodva várja meg Hollandiában, mig Hollandiába ér, hanem eléje megy és igy aránylag gyorsabban ér célhoz, mert a föld ellenkező irányban forog.

Ö tehát alaposan felvilágosított, én viszont a legnagyobb jóindulattal sem tudtam őt felvilágosítani arról, hogy mennyi dohánnyal indult ki a nagyvilágba, mire megszánt és felmutatott három hollandi forintot.

— Na nézze — mondotta — itt van. Ez volt az egész és most ennek a kamataiból élek.

— Kamataiból? — jutottam hozzá végre egy kérdéshez.

— Na igen. Mert ezt mindenkinek megmondom és a három hollandi forintra bazirozott vakmerőségemet mindenki honorálja. A honoráriumból tartom fenn mugamat meg a hollandi forintjaimat.

A csinos nőről meg sem emlékezett, pedig már a nemtudomhanyadik államon keresztül tart ki vele. Tehát akkor ő is tartja, fis ha tartja, biztosan ki is tartja, azaz fenn is tartja. De hát nekem ehez semmi közöm, az olvasó is fogadja úgy, ahogy akarja. Fogadja fentartással, ha úgy akarja.

1926fjulius 8.

Aztán rátértünk további beszélgetésünkre, amelynek során kiderült, hogy nem mindig két lábon hajszolták az országhatárokat, trappoltak négy lábon is, lovon, tevén, szamáron, autón, tehenen, kerékpáron, amelyekről mind van fényképfelvétel, repültek strucmadárral, erről is van felvétel. Vonaton is. Erről azonban nincs fényképfelvétel.

Amikor pedig vége szakadt beszélgetésünknek, megkérdezte, hogy mikor indul a gyors Topola felé és aztán melegen elbúcsúztunk, miközben vidáman dúdolta:

— Ezt a kerek földet járom én Ezt csinálja ő, én pedig előveszem noteszomat és beleírom harminchatodik golbtrotter barátom becses nevét: Johannes Linken.

Steiner lóvá tette királyát

a budapesti sak

Kosztics vette észre, hogy téves lépéssel nyert Colle ellen

md.

Budapest julius.

Most már bizonyos, hogy a budapesti nemzetközi sakkverseny hire örökre fenmarad. Olyasmi történt ugyanis a hetedik fordulóban, amit nemcsak ma és holnap, de századok múltán is emlegetni fognak a sakkozók világában, mint a maga nemében páratlanul álló esetet. A világ sakkszövetség első mesterversenye különben is bővelkedik meglepetésekben és hasznos tanulságokban. Kiderült, hogy még a nagymesterek sem csalhatatlanok. Még a sakkpápák is tévednek. Dehát gyerünk a konkrétokkal.

Réti, négy nagy verseny győztese, Budapesten már két partiját vesztette el durva elnézés miatt. Sakknyclven szólva »nem a helyes folytatást találta el«, hanem olyan szarvashibákat csinált, mint amilyenek a kávéházi sakkjátszmák kilencven százalékát szokták eldönteni. Rubinstein, a nagy Rubinstein is ilyen durva elnézés miatt vesztett Jates ellen. Nem csoda tehát, ha a sakkverseny , közönsége most már nem vak hittel és tisztelettel figyeli a nagymesterek játékát, ellenkezően kíváncsian lesi, mikor húznak valamilyen vadat még a legjobb hadállásban is.

De mindennek a betetőzése volt az, ami a Colle—Steiner-partit a fiatal magyar mester kezébe adta. Steiner játszott a világos bábokkal. Golle jól védekezett. A középjátékban mind a ketten előnyös pozícióra tettek szert. Közben Steiner a király szárny on elsáncolta a királyát és igy királya a gl-mezőre került. A további játék folyamán Steiner még egy lépést tett a királyával, királyát a hlmezöre tolta.

Még néhány ilyen lépés következett mind a két részről. Steiner véletlenül hozzáért a királyhoz, amely erre elesett.

— Rossz omen —- zúgták kórusban a kiváncsiak, akik nagyszámban gyülekeztek oda, mert Colle négy egységgel és egy megnyert függőpartival a tarsolyában, vezetett a mesterek élén. Steiner észre sem vette a megjegyzéseket, nyugodtan visszatette a leesett királybábot a táblára. Hosszú középjáték, még hosszabb végjáték következett, amely Steiner győzelmével végződött,

hozzáért a királyához, amely elesett. Kosztics, a versenyre érkezett jugoszláv mester azzal frapirozta az egyik pamlagon csüggedten üldögélő megvert belga

mestert, hogy a játszma folyamán kétszer adhatott volna Steincrnek egy lépéses mattot. Colle nem hitte a dolgot, a vállát vonogatta. Kosztics azonban erőszakkal leültette egy sakktábla elé és lejátszotta neki a saját partiját a Coliétól vezetett jegyzőkönyv adatai alapján és bebizonyította neki, hogy csakugyan kétszer adhatott volna sakkmattot. De még ennél is nagyobb dolog derült ki. Steiner a hl'-en álló királyá-: val egy Ízben f2<e lépett, vagyis lóugrást tett vele, amire még csakugyan nem volt példa a sakk világában Irkutzktól a Fidsi szigetekig, különösen mesterversenyen. ,

Colle és Kosztics csodálkozva néztek egymásra. De csakhamar erre is világosság derült. Steiner nem a hl-mezőre állította vissza az eldőlt királyát, hanem a gl-mezőre és ezt a tévedést senki sem vette észre. Sem a sakkmesterek, sem a kibicek.

Steiner eszerint egy érvénytelen, vagy talán helyesebben szabálytalan húzással és téves csoportositásu bábokkal nyerte meg a Colle elleni tulajdonkép elvesztett játszmáját. Colié az első rémület után óvással élt. Eleinte vissza akarták utasítani az óvását azzal, hogy a parti befejezése után nincsen óvásnak helye, később mégis zsűri elé vitték az ügyet. Á zsűri azonban az angol szabályokat fogadta el és azok szellemében Colic óvását elvetve, érvényesnek jelentette ki a Colic—Steiner-partit és Steiner javára irta a győzelemért járó pontot.

Colle egészen nekibusult. Alig tudtuk, szóra bírni.

— Nagyon bonyolult parti volt — mondotta — lekötötte a figyelmemet Steiner támadásának helyes kivédése, nem vettem észre, hogy a hl-mező helyett a gl-mezőre tette vissza a királyát. Azt hiszem, nem kell bizonyítani, hogy más lett volna a parti lefolyása, ha a király a hl-mezőn maradt volna. Egyébként ez az elnézés nem szenzáció. Réti. egy sakktornán egyik partijában két lépést tett a királyával és utána elsáncolta, mintha semmi sem történt volna. Senki sem vette észre. Lehet hogy ő se.

Ilyen szórakozottak ezek a sakkmesterek.

(Gy.)

Alkohol

Irta: Srécsi Ferenc

Nem igen értették a mátraaljai falucskában, hogy miért ép náluk telepedett le a logika nyuga'lombavonult professzora, az Üdvhadsereg kapitánya. Azt is fuTcsállották, hogy olyanféle tudományt tanított, amilyenről még a törvénybiró, a falu esze se hallott. Ezekért csak bolond embernek tartották. De csúnyán megharagudtak rá, amikor kitudódott róla, hogy utálja, sőt üldözi a szeszes italokat. Még a bort is! Gonosz ember lehet csak, akitől az ilyesmi kitellik.

Csufolkodó, vihogó csődület követte téritő utjain a félszeg, pápaszemes tudóst, mikor az alkohol ellen prédikált. Kivált . mikor abban fáradozott, hogy a község legmegrögzötfebb korhelyét »adja vissza a társadalomnak«. Egy szörnyen züllött, toprongyos alakot, akinek vedlett szarkatoll hetykélkedett a félrecsapott zsíros kis kalapja mellett. Főképpen ehhez a munkakerülő, mindig jókedvű életmiivészhez intézte szokott szózatát a szelíden méltatlankodó puritán:

— Szerencsétlen testvérem! Tudatában van-e annak, mennyire visszatetsző, az emberi méltóságot mennyire sárbatipró az ön állapota? És ismeretében van-e ön ama végzetes veszedelmeket magukban rejtő, kóros elváltozásoknak, melyeket az átkos alkohol idéz elő az emberi szervezetben?

Mentse meg idejekorán a testét-lelkét, boldogtalan! Tartózkodjék a szeszes italoktól!

#

Az utkaparó volt a próféta egyetlen bizalmasa. Srófoseszü, sunyi kis emberpéldány. A háborúban egy fogolytábor hősies őrzésével szolgálta ä hazát. És nem is annyira az utak kaparásából, mint inkább a művészi tökéletességre fejlesztett potyázásból élt, amit tudvalévőén csak az tud megcsinálni, aki bánni tud az emberekkel. A gyerekesen naiv tudóssal könnyű vcF elhitetnie, hogy ö az egyetlen bornemissza ember a faluban, holott a legapróbb kötök is tudta, hogy titokban iszik a vén kujón.

Ennek a nevezetes férfiúnak panaszolta el baját az üdv szorongatott harcosa. Hogy a takarékban amugyis gyöngén kamatozó csekély örökségét máris aggasztóan leapasztotta az alkoholellenes propaganda. Magából a szerényke nyugdíjból meg alig lehet megélni. Egyszóval a leolvadt tökének jobb gyiimölcsöztetése után kéne nézni.

Csábi tó kilátások villantak fel az utkaparó lelki szemei előtt.

— Szőlőt kell venni! — szaladt ki száján a szó.

Szörnyiiködve tiltakozott a tanár. Hegy még ő termeljen alkoholt?! Ö, akiről az egész világ tudja, hogy a szesz elleni küzdelemnek volt mindenkor meggyöződéses hirdetője?! Soha. Inkább éhenpusztul.

De nem tágított az utkaparó. Nagyonis megbarátkozott már az ingyenbor kecsegtető perspektívájával. Ördögi svádával fejtegette, hogy tulajdonképpen nem is annyira a borban mint inkább a sörben, de kiváltképpen a pálinkában leledzik az az embergyilkos alkohol. Aztán meg ennivaló csemegeszőlőt is lehet termelni. Vagy gyógybort a betegeknek. Ami Istennek is tetsző cselekedet. És még ki is fizetődik. És mily eh gyönyörű, egészséges, hálás foglalkozás. Amikor pedig a már ingadozó öregur a logikával próbált előhozakodni, a kisértő, nem értve meg ugyan, hogy mi fán is termett az, de azért kemény meggyőződéssel vágta vissza, hogy tán mégsem érdemes holmi logika kedvéért éhenhalni.

Ezzel vette le lábáról a professzort. Aztán a sógora hitvány szőlőjét, meg a saját vén gebéjét is reásózta hamarosan. (Ezt az állatot »Oinofilosz«-nak nevezte el az újdonsült szölőgazda.)

#

Megindult a szőlőművelés. Tudományos alapon. Könyvekből. Az utkaparó gyakorlati útmutatása mellett. (Aki tudniillik szintén nem foglalkozott még az ilyesmivel.) És Oinofilosznak kevésbé lelkes közreműködésével ,

Ez a nagyétü, de lomha négylábú nem váltotta valóra a hozzáfűzött vá> rakozásokat. Kötelmei közül ugyanis: hogy hátasparipaként szerepeljen, kordét, kapálót húzzon és trágyát szolgáltasson, csak az utóbbit teljesítette szívesen s lelkiismeretesen.

Noé bácsi — igy csúfolták a faluban a professzort — ebben az időben

találkozott újból az árokparton holtrészegen heverő szarkatollassal. Barátságosan, szeretettel hajolt le a régi ismerőshöz:

— Szomorodottan kell leszögeznem, szegény baTátom, az ön állapotánk sajnálatraméltó voltát, de meg tudom érteni, tehát meg is tudom bocsátani, annak a szükségszerűségét, hogy a szegény ember az ö nyomorúságának tudatát bizonyos fokig mesterségesen elhomályosítsa. Minekutána pedig az ön szájüregéből kitóduló párák ama tényre vallanak, miszerint nem kártokozó és elaljasitó sörtől, vagy pláne, pálinkától ered az ön mámora — emez; enyhítő körülmény méltányos figyelembevételével, felkérem, miszerint, hazavezethetése céljából, karomba kapaszkodni szíveskedjék.

A gazdálkodás első esztendejében, a rengeteg bajjal, vesződségge! és költséggel termelt csekélyke vinkót csaknem egészen elkóstolta az utkaparó. A1 második évben meg végképpen belébukott vállalkozsába a szegény profeszszor.

Előbb eltemette Oinofiloszt. Aztán kirúgta az utkaparót. Végül pedig érzékeny veszteséggel adott túl a szőlőn.

Ép mikor a pénzecskéje silány kis maradványát készült visszavinni a takarékba, hozta őt össze megint a véletlen az ezúttal is elázott szarkatollassal.

Meg sem állott előtte. Mérgesen, undorodva félreköpött és csak annyit mondott, hogy:

— Disznó!