Bácsmegyei Napló, 1926. július (27. évfolyam, 178-208. szám)
1926-07-14 / 191. szám
2. oldal. BACSMEGYEI NAPLÓ 1926. julius 14. tönkreteszi a kitűnő katasztert. Az ellenzék szónokai Setyerov Szlávkó demokrata, Demetrovics Juraj és Popovics Szvetiszláv független demokraták, Sztankovics Szvetozár (Jovanovics-párti), Moszkovljevics földmivespárti és Hodzsár szlovén néppárti voltak. Radikális részről Miletics Vláda szerbiai parasztképviselő csatlakozott az ellenzék fejtegetéseihez. Végre a pénzügyminiszter arra kérte a bizottságot, hogy a szavazást erről a szakaszról halasszák el, mert újabb stilizálásban fogja a szakaszt beterjeszteni. A bizottság szerdán folytatja a javaslat tárgyalását. Az ankét-bizottság ülése Az ankét-bizottság kedden folytatta munkáját és az ülésen kihallgatták a közlekedésügyi minisztérium több tisztviselőjét. Elsőnek Trubinjuk miniszteri osztályfőnököt hallgatták ki, aki kijelentette, hogy ö csak 1926 január elseje óta vezeti osztályát és igy semmi pozitív adatot nem tud. Azt hallotta, hogy az adamsthali gyár igazgatója harminc százalékot engedett le a számlákból. Hasonlóképpen vallott Mladenovics tisztviselő is. A bizottság kihalgatta Risztics osztályfőnököt is, aki kijelentette, hogy az adamsthali gyár igazgatója egy ízben közölte, harminc százalékot hajlandó leengedni követeléséből, ha a számlákat likvidálják. Szerinte ezek után feltűnő, hogy a minisztérium teljes összegben fizette ki a számlákat. A bizottság szerdán újabb tisztviselőket fog kihallgatni. A kommunistapoF vádlottjai élesen támadják a szociáldemokratákat Rákosi Mátyás és társainak bünpöre a budapesti volt a teendője, hogy öryvel és Hantán Katóval megbontsa, sőt ha lehet megsemmisítse a szociáldemokratapártot. Arra nézve nem volt hajlandó nyilatkozni, kitől kapott és kinek adott pénzt. Gőgös is hangsúlyozta, hogy a rendőrségen csak azért tett vallomást, mert megverték. Azi elnök eléjetáirta a hatósági orvosi bizonyítványt, amely szerint nem voltaik rajta bántalmazás nyomai. Gőgös kihívóan felelt az elnöknek, mire az rendreutasitotta. Gőgös erre a rendreutasításra a következő megjegyzéssel válaszolt: — Nem tadok a burzsodk szdjaize szerint beszélni. Az elnök ezért böjttel súlyosbított egynapi magánzárkával büntette meg Gőgöst. A bíróság végül Hámdn Katót hallgatta ki, aki elmondotta, hogy azért csatlakozott a kommunista szervezkedéshez, mert úgy látta, hogy a szociáldemokrata-párt csak ailááissa és tönkreteszi a munkásmozgalmat. Tizenkét halálos Ítélet a Kemal elleni összeesküvők pőrében Tizenkét vádlottat felmentettek Angorából jelentik: Az angorai törvényszék kedden hirdette ki az Ítéletet a Kemal köztársasági elnök elleni összeesküvők bünpörében. A törvényszék a por fővádlottjai közül tizenkét képviselőt és magasrangú katonatisztet halálra ítélt; öt vádlottat deportáltak és tizenkét vádlotat felmentettek. A biróság Ítélete Törökországban feltűnést keltett, bár számoltak azzal, hogy az összeesküvés főtettesei közül többeket halálra Ítélnek, ilyen súlyos ítéletre nem számítottak. törvényszék előtt Óriási tüntetést rendeztek Moszkvában Rákosiék mellett A moszkvai operaház díszelőadást tartott a magyar kommunistaper fővádlottai tiszteletére Budapestről jelentik: A törvényszék kedden folytatta a Rákosi Mtyás és társai bünpörének tárgyalását. A tárgyalás megnyitása után az elnök azonnal Rákosi Mátyást szólította elő és folytatta hétfőn megszakított kihallgatását. Rákosi vallomásában részletesen foglalkozott a kommün alatti eseményekkel és kijelentette, hogy a népbiztosok tanácsában csak egy kommunista volt: Kun Béla, míg a többiek, mint Jászai Samu, Peyer Károly, Vancák János és Böhm Vilmos a legnagyobb ellenségei voltak a munkásság uralmának. Részletesen foglalkozott ezután a szociáldemokraták általi kötött paktumokkal és különösen Peyer Károly működését bírálta éles szavakkal. Az elnök: A váddal foglalkozzék és védekezzen. Különböző kérdéseiket intézett azután ■az elnök Rákosihoz, aki kijelentette, hogy semmi olyan kérdésre nem hajlandó válaszolni, amely a kommunistapárt taktikai és technikai kérdéseivel kapcsolatos. Az elnök ezután felolvasta Rákosi Mátyásnak a rendőrség előtt tett vallomását, mire Rákosi kijelentette, hogy ezt a vallomását visszavonta. A rendőrségen csak azért tett vallomást, mert tudta, hogy vádlott-társait kínozzák. Azzal fejezte be védekezését, hogy az, amit csinált, közönségse kommunista munka, amiért más országban legfeljebb csak utlevélhamis'tds miatt ítélnek cl pár h”tre. mert a szervezkedés még csak olyan stádiumban volt, hogy nem vétett az állami és társadalmi rend ellen. Az elnök kérdésére végű! kijelentette, hogy ha alkalom lett volna rá, természetesen megismételték volna 1919-et, forradalmat azonban csak akkor csinálnának, ha erre meglennének a gazdasági és egyéb feltételek. Gőgös Ignácot hallgatta ki ezután a Vallomásában elmondotta, az Moszkvából jelentik: Rákosi Mátyás és a budapesti kornumnistapör többi fővádlottja mellett nagyszabású tüntetést rendeztek Moszkvában. A tüntetésben Oroszország minden részéből a szovjetköztársa.ság számos vezetőtagja vett részt. A tüntetés az uccán kezdődött, majd átragadt minden nyilvános helyre, ahol igen elkeseredett hangok hallatszottak a magyarországi reakció ellen. A moszkvai operaházban díszelőadást rendeztek Rákosiék tiszteletére. A díszelőadáson közel háromezer ember vett részt és kitörő lelkesedéssel és tapssal fogadták azokat a szónokokat, akik a Rákosi-pör vádlottjainak neveit említették. Az előadáson Pogány József volt magyar népbiztos nagy beszédet tartott a magyarországi politika ellen, méltatta Rákosi Mátyásnak a nemzetközi munkásmozgalomban elért sikereit és kifejtette, hogy Oroszországnak minden eszközt meg kell ragadnia arra, hogy Rákosi Mátyásnak és társainak semmi baja ne történjék. Pogány József végül felolvasott egy memorandumot, amelyet megküldenek minden európai szocialista pártnak és amelyben tiltakoznak a magyarországi kommunista mozgalom elfojtása és Rákosi Mátyásék bebörtönzése ellen. bíróság. Elmélkedés Irta : Balta Borisz — Nézzen ki már, nagyságos ur, az uccánklba egyszer, úgy, ahogy kisfiu(korában tette — mondotta az öreg gazdasszony és gyönyörködve hajtotta oldalira a fejét — milyen derék ember lett azóta az urfiból és milyen híres. Aztán örül-e a sorsának? — Bizony, bizony. Valahogyan miniden jól sikerült, muszáj hát örülnöm... Az iró kikönyökölt az ablakpárkányra, maga mellé tett egy skatulya cigarettát és elhatározta, hogy álmodozni fog. A fővárosban gyakran beleképzelte magát ebbe a helyzetbe: hogyan fog majd ernyedten, jólesően ábrándozni a kisvárosban, ahol született és első, bizonytalan tapogatódzásait végezte az élettel szentben, hogyan fog a hüs nagyszülői házban kéjesen elnyujtózkodni azzal a puha tudattal, hogy félénk tapogatódzásai sikerültek ime, s életútja most már szilárd, kényelmes és irigylósreméltó. Tenyerébe hajtotta álfát és tekintetével végigfutott a csendesen álmodó, egyenes uccán, amely a főtérbe torkollott. — Mennyit szaladgáltam errefelé és mindien Sötét kaputól megijedtem. Milyen ostoba kis kölyök voltam ~ gondodta s azután jólesően nyújtotta ki derekát — most nagy iró vagyok, ez bizonyos. Mily kedves ötlet volt ez, idejönni. Pihenek a régi, egyszerű házban, a visszamaradt és primitivlelkü kisvárosban. A szerénység luxusát élvezem, Szeszélyes vagyok és eredeti — ez kétségtelen. Nagy iró vagyok... — ismételte és érezte, hogy elmosolyodik. — Milyen érdekes liehet, ha igy, az elmélkedéseim során, mosolyogni kezdek — gondolta és hamar megfordította a fejét, hogy megnézze magát az ablaktüköirben. Hosszasan nézte a saját arcát és meg volt elégedve. Azután ismét kihajolt az uccura. Alatta, a pinceablakból, fehér, nagytestű macska somfordált edő; minden porcikája, izma, ina, szőreinek remegése gyanakvást lehelt az ellenséges világ felé. Jobbra és balra sunyitott, nesztelenül és kényesen, a kerékvágásokban összegyűlt viztócsákat kikerülve, átlendült a túlsó oldalra, ott púposra görbítette a hátát és vadul, ragadozó bátorsággal vetette fel magát az egyik gesztenyefára. — Mint Risskó, ez a nagyfülü, buta lump, úgy veti magát mindenre, ami szép és ami virul —»gondolta ellenséges érzelmekkel az iró, akiben még ott kóvályogtak az intrikák, irigységek és irodalmi pinceharcok mérges gőzei. Ez a Risskó nevű irótársa mesterembernek nevezte öt, mert darabjai tömegsikert arattak. — Olyan, mint ez a sunyi macskamit tudják az emberek! Ma flört, hahota és látványosság kell a publikumnak — elmúlt a nagyképü tragédiák, az érzelmességek kora. És hires vagyok, gazdag vagyok. Pukkadjanak meg miattam! A lágy, tiszta harangszöra akart figyelni, cl szeretett volna merülni az otthon meghitt hangulataiba, de hirtelen újabb és újabb arcok tolultak eléje: rosszakaratuak, cinikusok. Látta önmagát, mint alázatos kezdőt és mint dölyfös beérkezettet. De különösen látta azt az árt, amit fizetnie kellett a nagy utért. A cinikus arcok csak akkor enyhültek meg, amióta ő is cinikus lett. Az élete kereke megfordult, ö fellendült, de a kerék alja sok mindent letiport alatta. Azt, ami volt és amiben hitt. Az utóbbi időben már csak az fájt, hogy eltiport hitéért őt teszik felelőssé. Verekedéseket, ocsmányalbbakat a kocsisokénál, látott maga előtt — szellemi bicskákkal. Folytonos hadakozást, ö is megszokta, ideológiájukhoz hozzászokott s végeredményben belátta: ez az irodalom, ez is élet! Épp olyan csúnya közelről, mint bármi más. Élet... és ő jól tudott élni. Vele szemközt a két gesztenyefa sürü, teli lombozata épp úgy magábaszivta és különös, bizonytalanul szikrázó, átszűrt színekre és árnyakra bontotta a tűnő nap ferde sugárkévéjét, mint régen, gyermekkorában, amikor szintén itt, a nyitott ablakon kikönyökölve készült a másnapi leckére, mialatt háta mögött, az ebédlőben, a nagyanyja ide-oda csoszogott. Ezt a pillanatot jól ismerte ilyenkor becsapta könyvét és nem tanult tovább. »Az alkony megjött — mondogatta ravasz extázissal nagyanyjának — s elhozta múzsáimat. Írni fogok« Nagyanyja pedig mindannyiszor azt telelte: »Legalább súgnának ezek a te múzsáid egy kiosit. amikor algebrából beszekundázol.« Ö azonban leült az asztalhoz és irt és irt és akkoriban ti agyon lelkesedett. — Milyen régen volt mindez — sóhajtotta erőltetett fölénnyel, de valami kellemetlen izt érzett még most is utána szájában. Az embereket, akik ablaka alatt elhaladva, zavartan és megílletődve köszöntek fel neki, a nagy fővárosi írónak, alig vette észre. Senkivel sem érint« kezeit s elhatározta, hogy rejtélyes szfinxként fog járni-kelni a városban, mert nem igen volt biztos benne, hogy személye is annyira tudna-e hatni, mint a hire. Három barnafaltos, szomorú, kocsotnyásszemü tehenet hajtottak el ablaka alatt. A másik templomban Is harangoztak. A gesztenyefákon végigszántott a szél, amely a hegyekből jött és szomorú fütyörészésisel rohant el ablaka mellett. Felkavarta az ut porát. A kapuk bolthajtása alá, a fák lombjai közé, az ereszek peremeinek mentében mind mélyebb és mélyebb árnyak kezdtek lopódzni. Az iró cigarettázott és nem mozdult. Azután nem is cigarettázott többé. Félig lehunyta szemét és gondolkozott. Valami sejtelmes remegés szántott végig benne és felbolygatta a rája kövesedéit éietpózt. Régmúlt idők atavisztikus beidegződése megmozgatta benne azt a vágyat, amely, mióta nagy írónak nevezték, számitáss»4 transzformálódott benne. Vágyat érzett — írni akart. Mint valaha. Ilyenkor szokott, alkonyatikor, ilyenkor álmodott, ilyenkor valóban szépnek, nagyon szépnek talált mindent, de mindent és ilyenkor könnyek jöttek a szemébe. »Ostoba kölyök voltam...« a
