Bácsmegyei Napló, 1926. június (27. évfolyam, 151-177. szám)

1926-06-02 / 152. szám

8. oldal. 1926. június 2, BÁCSMEGYEI NAPLÓ-.-.urna tju Jgg.'x.'r^tTr — Három tábornok vezeti az uj por­tugál kormányt. Lisszabonból jelentik: Az uj kormányt három tábornok vezeti, akik a kabinetet polgári Szakférfiakkal ■akarják kibővíteni, nehogy a kormány katonai diktatúrának lássék. A minisz­terelnökséget és a belügyminisztériumot Ccdaz tábornok vezeti, a hadügyminisz­tériumot pedig Gomez Costa tábornok vette át, aki hétfőn érkezett hadosztá­lyának élén Lisszabonba. — Halálos szurkaiéiért két évi fegy­ház. Noviszcdról jelentik; Dzsin Szveto­­zár kikindai napszámos 1920 áprilisában egyik kikindai vendéglőben ittasan ösz­­szeverckcdett Flór Péterrel s mikor a vendéglős az uccára tette őket, ott is folytatták a ve: ekedéit. Eközben Dzsin késről több szúrást ejtett Flóron, aki pár óra múlva belehalt sérüléseibe. A kikindai törvényszék novemberben ha­lált okozó súlyos testi sértésért két évi fegyházra ítélte Dzsin Szvclozárt. Az áílamügyész ícletbezett ;z ítélet ellen, amelyet kedden a noviszadi felébbviteli bíróság is jóváhagyott. — Egy vég vászonért harminc napi fogház, Novkzadról jelentik: A titeli já­rásbíróság kedden tárgyalta Gruits Rá­­da vilovói lakos bűnügyét, aki Sztojkov Veljkótól egy vég vásznat lopott cl. A járásbíróság harminc napi fogházra ítél­te ürnicsot. — Űrnap! üzletzárás Noviszádon. No­viszadról jelentik: A kereskekedmil és ipar kamara kedden felhívást intézett a ke­reskedőkhöz, hogy csütörtökön Űrnapja alkalmából egész nap tartsák zárva üz­leteiket. — Antialkoholista propaganda Novi­szádon. Noviszádró! jelentik': A novisza­di Nemzeti Színházban az antialkoholis­ta kongresszus résztvevőinek tiszteleté­re mükedvelőelőadás keretében előad­ják Gárdonyi Gézának a Bor cimü da­rabját Krsztonovics Péter fordításában. A darab címe szerb fordításban Pálinka lett. _ — öngyilkossági kísérlet a csendőr­­laktanyán. Szentáról jelentik: A Szenta­­tornyospusztai csendőrség szakácsnője Peics Mária vasárnap délelőtt- arzénnel megmérgezte magát. Az öngyilkosjelöl­tet azonnal orvosi segélyben részesítet­ték. Állapota életveszélyes. A rendőr­ség megindította a nyomozást abban az irányban, hogy a leány milyen utón ju­tott hozzá a méreghez. — Házasság. A novakanizsai római katolikus templomban kedden délelőtt tartotta esküvőjét vizeki Tallián Tibor­­báró Meldeckheim Berta grófnővel. Az esküvőn Bánát minden részéből igen so­kan vettek részt a köztislzteltben álló főúri családok tiszteletére. — Az ügyészségre szállították a Voi­­vodina-malom tulajdonosait. Becskerek­­röl jelentik: A Vojvodina-malom négy tulajdonosát: Miskovics Csedomirt, Gün­ter Jánost, Weh Károlyt és Müller Lász­lót a rendőrség kedden kihallgatta. A tulajdonosok valamennyien tagadják, hogy részük van a malom felgyuj fásá­ban. A rendőrség a kihallgatás! után át­szállította őket az ügyészségre. — Uj munkáspénztári orvosok. A szu­­boticai munkásbiztositó pénztárban a dr.# Pollák Lajos elhalálozásával megürese­dett orvod, állást ideiglenesen dr. Klein Endre orvossal töltötték be. Dr. Klein Endre a II. köri fekvő pénztári betege­ket látja el, azonkívül a pénztár központi rendelőjében is kezel. — Föigyujtotía a bódéját. Becskerek- Től jelentik: Kikindán az elmúlt este ki­­gyuladt és teljesen leégett Golusin Iván fabódéja. A rendőrség megállapította, hogy a bódét Golusin saját maga gyúj­totta fel azért, hogy hozzájusson a biz­tosítási összeghez. A bódét ugyanis két helyen is biztosította a tulajdonos: a Continentabiál huszonötezerre, a Jad­­rannal pedig huszonegyezerre. Golusint, aki beismerte tettét, letartóztatták. Életképek a helyiérdekű villamosforgalomból i. A kiváló és közismert ügyvédbojtár felült a pótkocsira. Jön a kalóz, aki so­se hagyja békében a szegény utast és az aktatáskás fiskálisjclött utolérhetet­len gráciával bemondja az adui: — Szabadjegy! II. — A becskerekl rendőrség nyomában van a postarablóknak. Becskerekről je­lentik: A postarablás ügyében a rendőr­ség és a postahivatal főnöke együtt foly­tatták a nyomozást. Hétfőn Becskerek­­re érkezett Pavlovics Brankó beogradi inspektor, aki személyesen fogja vezet­ni a vizsgálatot. Megállapították, hogy az ellopott, postazsákokban hetvenezer dinár volt, azonkívül 55 darab ajánlott levél. A vagon zárját álkulccsal nyitot­ták ki, a tetteseknek már nyomában van a rendőrség. — Ötven családot az uccára tettek a becskereki jegyzöiskola épületéből, Becs­­kerekről jelentik: Abba az épületbe, amelyben a községi jegyzői tanfolyamot szokták tartani, minthogy az év nagy­részén át üresen szokott állni, hajlékta­lan csaladok költöztek be. Ezeket az ön­kéntes lakókat a vármegye rendeletére hétfőn kilakoltatták a jegyzőtanfolyam épületéből. Öt ven családot tettek ki aprajától nagyjáig az uccára. A kila­­koltatottak szomorú menete felvonult a vármegyházára, ahol Becskerek város kiszélesített tanácsa éppen közgyűlést tartott. Megvárták Alekszics polgármes­tert, aki a küldöttség ostromló kéréseire kijelentette, hegy igyekezni fog vala­milyen módot találni a hajléktalanul maradt szegény családok elhelyezésére. Az elkeseredett szerencsétlenek csoport­ja még -sokáig demonstrált a vármegye­ház előtt, végül reménytelenül szétosz­lott. — A becskerek: Péter király-szobbr leleplezése augusztusban lesz. Becske­rekről jelentik: A becskereki Péter ki­rály-szobor szállítása körül nehézségek állottak elő. A szobod hatalmas méretei lehetetlenné teszik a vasúton való szál­lítást és ezért vízi utón kell a szobrot Becskerekre szállítani. A szobor-tala,pzat építését Waldec Rudolf dzobrász, a ki­rály-szobor készítőjének vezetésével már megkezdték. A szobrot előrelátha­tólag augusztusban fogják csak lelep­lezni. — A szentai kereskedelmi egyesület évi közgyűlése. Szentáról jelentik: A szentai kereskedelmi egyesület vasár­nap tartotta meg dr. Zagorica Iván köz: jegyző elnöklete alatt évi közgyűlését. Dr. Zagorica elnöki jelentésében ismer­tette a kereskedők panaszait és különö­sen az adóterhek tarthatatlanságát. Ez­után megejtették a választást, amelynek során újra a régi vezetőség maradt az egyesület élén. — Elbocsájtottak huszonhárom szí­nészt a zagrebl színháznál. Zagrebból jelentik: A zagrebi nemzeti színház vezetősége felmondó levelet küldött a drámai együttes nyolc tagjának, tizenöt operaénekesnek és a zenekar tizenöt tagjának. A felmondásokat 1 azzal indo­kolták, hogy a kormány csökkentette a színház költségvetését. Hir szerint az elbocsájtott színészek tiltakozó akciót készítenek elő. — Négy millió dinár útjavításra. A pénzügyminisztérium Szubotica város­nak négymilliót adott a vámhivatalhoz vezető utak javítására és uj utak kiépí­tésére. Az uj utakról szóló tervet a város már régebben felterjesztette az építésügyi minisztériumba, amelynek jóváhagyása a napokban érkezett meg. Gyorgyevics Dragoszláv főispán felke­reste Perics Ninko.dr. pénzügyminisz­tert, aki ígéretet tett, hogy a négymil­lió dinárt minél előbb folyósítani fogja a városnak. Dr. Klein Endre szülész és nőgyó­gyász specialista, a giesseni egyetem nőgyógyászati klinikájának volt assi?­­tense. külföldről visszaérkezett és ren­del újból Oslobodicnja ul. (Zentai ut) 12. D. e. 10—12-ig és d. u. 3—4-ig. Tele­fon 236. 4811 Lepedat i Jovanovié cégnél vásárolt sorsjegyek közül a május 31-iki sorso­láson a következő számok nyertek: 400.000 dinárt nyert: 115613. 6000 di­nárt nyert: 48207. 1000 dinárt nyert: 13850 51251 71053 73152 81123 84886 89791 92419 100209 105820 118836 119002 124165 139390 145561. 400 dinárt nyert: 7117 200 9913 98 13848 80 20618 84 27907 31520 86 34379 91 400 36048 43661 95 48204 14 62 94 50561 62 74 7 7 84 51216 55 57925 51 98 72921 99 73149 8115 35 74 85716 30 86465 91 99 87169 70 88927 89735 61 72 92426 97107 100243 58 101360 71 102656 103005 77 104905 105804 8 62 110809 83 112905 115621 27 32 116504 43 118851 76 88 119006 22 50 119251 120079 126201 13 74 127666 84 92 129406 62 130627 131326 42 54 132949 79 133627 134865 137947 81 139363 68 141841 55 142017 144962 145567 146033 147731 75 96 148026 45 149880. Féláru utazás Budapestre és vissza jugoszláv és magyar vasutakon. Leszál­lított magyar vizűm illeték: 20 dinár. A nemzetközi enibervédelmi kiállítás Budapesten 1926 május 29-től augusz­tus 3-ig fog megtartatni. A kiállításra utazóknak szabályszerű és magyaror­szági utazásra érvényes SHS útlevéllel kell rendelkezniök. A kiállítási igazol­vány felmutatása mellett a látogatók úgy a>z SHS. mint a magyar vasuta­kon — gyors- és személyvonatokon — 50% kedvezményben részesülnek. Mig azonban az SHS vasutakon az induló állomástól a határig teljes menetjegyet kel] váltani és a visszautazás ingyenes, addig a magyar vasutakon a határon a kalauzoknál kell a féláru jegyet meg­váltani. Az indulási jugoszláv vasúti állomásnál és a kiállítás látogatási osz­tályánál az igazolványokat le kell bé­lyegezni. mert az utazási kedvezmény csak ilyként vehető igénybe. A látogató­kat 50% kedvezmény illeti a Dunagpz­­hajózási Társaság hajóin is. A kiállítási igazolvánnyal rendelkezők részére a 20 dináros magyar vízumot a belgrádi ma­gyar utlevélhí vataltól közvetlenül, vagy a belgrádi magyar kereskedelmi* meg­bízott utján lehet beszerezni. (Válasz­bélyeg csatolandó.) Fenti kedvezmé­nyek csak a kiállítási igazolványok bir­tokosait illetik. A kiállítási igazolvá­nyok ára 80 dinárban van megállapítva és kaphatók a felkért SHS kereskedel­mi testületeknél, a felihatalmazott SHS belgrádi és vidéki pénzintézeteknél, a Putnik utazási irodánál, a belgrádi ma­gyar utlevéihivataluál és a m. kir. ke­reskedelmi megbízottnál (Dr. Szilágyi, Beograd, Akadémia-palota. Tel.' 20-23.).-műsor ® S) © (A város melletti szám a hullámhosszt jelenti) Csütörtökön, junius 3-ikán : Becs (591): 10.30: Orgonahangver­seny. 11: Zenekari hangverseny. 16: Koncert. 18.10: Kamarazene-est. 02: Hangverseny. Milano (320): 16.30: Koncert. 21: Mü­­vészkvintett hangversenye. London (365): 18: Tánczene. 19.25: Koncert. 22.30: Tánczene. Prága (368): 16.30: Koncert. 19: Szi­­níelőadás. Hamburg 392.5): 16.15:' Zongorahang­verseny. 20: Operaelőadás. Münster (410): 16: Bizet-koncert. 21: Hangverseny. Róma (425): 17: Jazzband. 20.40: A csárdáskirálynő, operettelőadás. München (485): 11: Harangjáték. 11.30: Koncert. 16.20: Kvartett- 19.15: Mandolin-koncért. 21: Operaelőadás. Berlin (504): 17: Koncert. 20.30: Dal­est. 21: Kamarazene. 22.30: Tánczene. Briinn (521): 10: Dal-matiné. 19: Ze­nekari hangverseny. 20: Operaáriák. Budapest (580): 9.30: Hírek, szépség­­ápolás. 10: Ünnepi mise a belvárosi plé­bániatemplomban. 17.30: Magyar női trió. 18.45: Irodalmi est. 20.30: Zongo­rahangverseny. 22: Kamarazene. Pénteken, junius 4-ikén: Becs (531): 16.15: Koncert. 20:15: Népies zenei est. 21.30: Szkeccs-elö­­adás. Grác (402): 16: Koncert 19.15: Szini­­elöadás. 20.30: Zenekari hangverseny. Londcn (365): 15.45: Koncert. 18: Tánczene. 20: Színi előadás. 21: Zene­kari hangverseny. 22: Koncert. Prága (368): 16.30: Délutáni zene. 20: Jugoszláv-est. Róma (425): 17: Jazzband. 20.40: Kon­cert. Berlin (504): 17: Koncert. 19.30: Ri­­goietto, operaelőadás. Budapest (560): 9.30, 12 és 15: Hí­rek, közgazdaság. 17.30: Szalonzenekar hangversenye. 20.30: Régi operettek­ből. 50 év óta világhírnévnek örvend mint a a legjobb cipőkrém *.TdStö A cipőnek lalckszerü mély­fekete fényt ad, konzerválja és puhán tartja a bőrt Kapható minden színben MÜLÁBAK, MÜKAROK EGYENESTARTÓ FŰZŐK, BETEGTOLÓ KCCSIK egyedüli készítője 5CHÖNBRUNN VÁLLALAT SUBOTICA. FAJÚ KUJLTCBŽIĆA CL1CA 20. ♦

Next

/
Oldalképek
Tartalom