Bácsmegyei Napló, 1926. június (27. évfolyam, 151-177. szám)

1926-06-27 / 176. szám

28 OLDAL * ÄRA 3 DINAR t'oStarioa pla€e&&l XXVI*. évfolyam Sziibotica, 1926 VASÁRMA? jimius 27. 176. sxám Kér jelenik minden reggel, ünnep után és hétfőn délben Telefon: Kiadóhivatal S—58 Szerkesztőség 5—10, 8—52 Előfizetési ár negyedévre 150 din. Szerkesztőség: Zmaj Jovin trg 3. szám (Minerva-palota) Kiadóhivatal: Snbotica, Zrwaj Jovin trg 3. (Minerva palota Az igazság útja Irta: Pröbopy Imre lünk akkor követték el a legvégze­Az egyik magyar lapilapban nem­régiben azt olvastam, hogy nem kell bizonyos dolgokat minduntalan felmelegiteni és a nyilvánosság elé vinni, mert a süni ismételgetés foly­tán unalmassá válnak. Már pedig ami unalmas, még a nevetségesnél is biztosabban öl. Megöli az érdek­lődést, minden siker előfeltételét. _ Megengedem, hogy általában há­­ládatlan feladat és meddő erőlködés falra borsót hányni, de mert a fenti megjegyzés a mi kisebbségi sérel­meink és panaszaink állandósított felhánytorgatására is vonatkozott, ehelyt külön véleményt jelentek be. Vannak igazságok, melyek rend­­szertelen hirdetés és lanyha propa­gálás miatt csak évszázadok múltán mennek át a köziudatba. Ezzel szemben vannak hazugságok, me­lyeket ördöngős ügyességgel meg­szervezett sajtóakcióval alig egy­két esztendő leforgása alatt szin­­igazságokként sikerült a könnyen megtéveszthető közvéleményben meggyökereztetni, aminek különö­sen a világháború során temérdek példáját láttuk. Az emberi gyarlóságnak egyik folyománya tehát az, hogy az igaz­ságnak is szüksége van a sippal­­dobbál dolgozó reklámra, ha a bu­taság, maradiság és gonoszság szentháromságán diadalmaskodni akar. Hirdetni kell az igazságot, akár a Eord-aütókat, újságokban, könyvekben, népgyüléseken, az elő­adói'asztalnál, a mozi vásznán és a propaganda minden egyéb hatékony eszközével, rnig ezernyi akadályon át végtére szellemi vagy etikai köz­kinccsé válik. A mi igazságaink sem nélkülözheti ezt a céltudatos és lankadást nem tűrő propagandát. Akár kisebb, akár • nagyobb jelentő­ségű ügyről van szó, addig kell az igazság pörölyével az alvó lelkiis­­meret megkövesült kérgét dönget­nünk, mig meg nem szabadítjuk a közöny, a fásultság, a tévhit és az előítélet rárakodott rétegétől. Ez persze nemcsak az államalkotó szerbség és szláv fajtestvérei, ha­nem az egész emberiség szunnya­­dozó lelkiismeretére vonatkozik, mert valameddig nem sikerül a há­ború után kialakult nemzetközi men­talitást áígyurni és a hozzátapadt salaktól megtisztítani, mindaddig hiába várjuk a szerbség osztatlan közvéleményétől igazaink elvi elis­merését és a gyakorlatban intézmé­nyes megvalósítását. Kétségtelen, hogy ez a tisztulási folyamat már megindult, nemcsak nálunk, hanem az egész kontinensen is. A szélsőségek, a faji gyűlölkö­dés, a felekezeti türelmetlenség és a gazdasági elzárkózás megátalkodott hirdetőinek rikolt ózó szava mind kevesebb visszhangra talál. Az ön­célú és a kíméletlen erőszak jogo­sultságát hangoztató uítrunaciona­­liZmus grafikonjának görbéje hatá­rozottan lemcnőbey van. Már íul vagyunk ennek a retrograd és kuk ■turellenes fejlődésnek a csúcspont­ján. melyet a legtalálóbban talán Grillparzer sza\ aival lehetne jelle­mezni: »Von Humanität über Natio­nalität zur Bestialität/« A béketárgyalásoknál még fölé­nyesen lefitymált gazdasági szem­pontok már kezdik éreztetni tör­vényszerű hatásukat és ewnek pa­rancsoló kényszere alatt lassanként kiformálódik a fegyverek sikerétől elkábult és az európai népközösség egymásrautaltsága ellen kapálódzó nemzeteknél a politikai és gazda­sági közeledés, a lelki leszerelés szükségérzete. A Locarnóba vezető ut a katasztrofális válságba sodró­dott európai gazdasági élet romjai­val van kikövezve, De még távolról sem jelenti a megvál­tási, az elkövetett súlyos hibák jó­vátételét és , a kölcsönös szétmar­­caiigólást eredményező eddigi poli­tikának felszámolását, mert éppen a Locarnó utáni események bizo­nyítják szinte kézzelfoghatóan, milyJ, csigalassúsággal halad előre a kijó­zanodás folyamata s hogy a hamis ; irányba tévedt emberiség mily ne-1 liezen hajlik meg a tények kérlelhe­tetlen logikája előtt. Hiúba — mtm­­dus vult decipi! A háború során a nyers erő fölé­be kerekedett a jognak és a hatalmi tényezőknek a »szükség törvényt bont« elve alapján proklamált fel­sőbbrendűsége abszorbeálta a jog­szerűséget. Az erőszak jelenlegi kultusza és természetes velejárója: a diktatúra is ebben a megmételye­zett légkörben nőtt nagyra, mint ahogy a deszperádók és a hatósági­lag titkon támogatott felelőtlen ala­kulatok vérnyomos kilengései is ennek a háborús pszichózisnak egyenes kisugárzásai és szerves függvényei. Ezt a kóros állapotot, ezt a bete­ges lelki diszpozíciót — sajna — csak fokozatosan lehet in melius megváltoztatni. Ennek a terápiája is még annyira tapogatódzó és töké­letlen, mint akár a tuberkulózisé vagy a ráké. Még mindig csak a kí­sérletezésnél, a több-kevesebb siker­rel kecsegtető próbálkozásoknál tartunk. A deliráló önkívület még nem szűnt meg. a magas láz még nem akar engedni. Hiszen — hogy mást ne említsek csak legutóbb olvashattuk Mellű Franco-nak, a népszövetség nem­zeti, kisebbségi osztálya előadójá­nak hirhedt szentenciáját, hogy a kisebbségek végzetszerü rendelte­tése a többségi népekbe való beol­vadás. Ezt a sorsot szánja hidegvér­rel Európa negyven milliónyi nem­zeti kisebbségeinek az a minden er­kölcsi felelősségérzet nélküli ember, akit busás fizetéssel a kisebbségi ügyek- hivatalos védőjéül rendelt a népszövetségi tanács! Es ezen az amazoni ingóványok gyilkos leve­gőjére valló felfogás ellen a népszö­vetségi díszes gyülekezetnek egyet­lenegy tagja sem emelte i'el tiltako­zó szavát! Az, egy emlékezetes miniszterta­nácsban állítólag elhangzott nyilat­kozat seat utolsó hogy uá­tesebb hibát, amikor 1918-ban nem számoltak le egyszersmindenRorra hazánk több mint egymilliónyi nem­zeti kisebbségeivel. Ha tényleg meg­történt ez az expektoráció, mekkora eltévelyedés és milyen feneketlen gyűlölködés sugalhatta ezt a szent Bertalan-éjszaka és a szicíliai ve­­csernye vérgőzös emlékeitől terhes nyilatkozatot! Jogfosztás nem lehet a kormányzat pillére És mit szóljunk a kormányehiök ur frissütetii, , diplomatikusan bur­kolt, de azért nagyon is egyértelmű megállapításához, hogy a vajdasági önkormányzati választások elrende­lésének fontos állampolitikai okok állják útját? Hát hét esztendei ta­pasztalat, megbízhatóságunk ezer­nyi tanúsága még mindig nem volt képes a gyanakvás fojtó ködét el­oszlatni és az alkotmány rendelke­zéseinek végrehajtására rábirni az ország sorsának a törvény és a tör­ténelem iitélőszéke előtt felelős inté­zőit? Micsoda lebecsülése az állam j lejének és milyen megtagadása a szerbség, legdicsőbb hagyományai­nak, -hogy az ország jövőjét a tör­vények igazságos alkalnuizásától, a polgároknak a közszabadságokban való egyenlő részesítésétől és jó né­hány tucatnyi magyar és német községi képviselő testülettől féltik s igy bevallottan a jogfosztást teszik meg a kormányzat egyik pillérévé! Ebből a néhány szemelvényből, melyeknek sorozatát akár a végte­lenségig lehetne folytatni, mindenki láthatja, milyen messze vagyunk még a valódi jogrend és az igazi törvényesség uralmától, a megértés szellemétől és az etikai elveknek az önkény feletti diadalától. Valami végzetszeriiség vagy pre­­desztináltság van abban, hogy ut­­széli javasasszonyok, vásári kuruzs­­lók vagy a hordó tetejéről szavaló politikai lesipuskások a XX-ik szá­zad fejlett civilizációja ellenére is nagyobb hitelre találnak a naivul hi­székeny-tömegeknél, sőt — csodák csodája — még az u. n. »intelligens« elemeknél is, mint az emberiség iga­zi úttörői, a haladás ihletett aposto­lai és a tisztulíabb erkölcsi felfogás hivatott hirdetői. Az előítéleteknek, az együgyüség­­nek és az alattomosságnak minden­felől elénk nieredező gránitfalát a szüntelen felvilágosítás robbantó szerével, az oktatás és nevelés cél­tudatos részletmunkájával és a tu­domány fegyvertárából vett haté­kony ellenérvek csákányával lehet csak lerombolni. Az elvakultságot józan belátássá, a tajtékzó gyűlöle­tei megváltó szeretetté, a konok el­fogultságot kiengesztelő megértéssé varázsolni a féktelenkedő egymásra­­uszitottság tébolyodqtt korában: mindez valóban oly feladat, melyet csak az összes jóhiszemüek áldozat­kész közreműködésével lehet meg­oldani. Nemzetközi viszonylatban ezt a herkulesi tiszti tó-és előreláthatólag még hosszú időu át szükséges át­alakító munkát a nemzeti kisebbsé­gek együttes erővel közös tanács­kozásokon és a felállítandó központi iroda révén az interparlamentáris unió, az összes pacifista szervezetek és a kiélezett ellentéteket az igaz­ság erejével kiegyenlítő tudomány támogatásával fogják elvégezni. Itthon azonban saját magunknak kell vállalni a felvilágosítás és térí­tés tüskés feladatát, még pedig két front felé. Egyesült erővel! Először saját vezéreinket kell meggyőznünk a politikai kiskáté azon elemi igazságáról, hogy alkot­mányos céljainkat, legális törekvé­seinket csak egyesült erővel, az egységes és kellően fegyelmezett Magyar Pártban tömöriilten valósít­hatjuk meg: Tulkevesen és arányta­lanul gyöngék vagyunk ahhoz, hogy megengedhetnők magunknak a szét­­forgácsolódáS, a töredékekre szaka­­dozás luxusát. Az elmúlt 7 esztendő minden tanulsága harsogja az öntu­datra ébredés, a szervezkedés és a férfitiWHIiegmozdulás szükségessé­gét és azt az igazságot, hogy igaza csak az erősnek van a politikai küz­delmek rögös porondján. A gyáva meglapulás, a döre neipbáuomság, a jobbik meggyőződésnek és a fajfen­­tartus parancsolta kötelességeknek pgy túl lencséért való áruba bocsá­tása csak uiabb keserves csalódáso­kat és vlgpusztulássaf fenyegető vereségeket eredményezhet. Szé­­gyeTíees gyalázata az ország ma­gyarságának, hogy ezt a megisme­rést hét évi küzködés tapasztalatai­nak kényszerítő hatása alatt sem birta közíudattá tenni és cselekedet­té érlelni! Folytatnunk kell tehát a megkez­dett munkát akadályokon és vesze­delmeken át a szerencsés befejezé­sig. Ez egyenesen a mi nemzeti ki­sebbségünk becsületkérdése. Senki­­sem maradhat tétlen és senkisém vonhatja ki magát az e téren ráhá­­ramló kötelesé.sgek teljesítése alól. Annak- az energiának, melyet ki-ki a maga üzleti és gazdasági tevé­kenységére és annak az áldozat­készségnek, melyet hivságos szóra­kozásaira és mulékony élvezeteire fordit, csak egy szerény hányadát kérjük fajmentö céljaink szolgálatá­hoz. mert ennyi is elegendő a teljes siker biztosítására. Az eke a jövő szerszáma A feladatnak másik, nem kevésbé fontos része a hazai szlávság köz­véleményét a magunk igazságos ügyének megnyerni. Evégből han­gyaszorgalommal össze kell horda­nunk sérelmeinket, indokolt pana­szainknak minden adatát, hogy szláv testvéreink végre meglássák a rajtunk elkövetett igazságtalansá­gokat s ők maguk követeljék azok jóvátételét. Ezzel párhuzamosan egyetlenegy alkalmat .sem szabad elszalasztanunk az állampolgári hű­ség dokumentálására és: a ránk rótt kötelességek • teljesítésére. De ■ éppen ilyen állhatatossággal követelnünk kell a bennünket megillető jogok teljességét is és félelem nélkül meg kell bélyegeznünk azokat, akik a ha­­zafiság téves értelmezésével közép­kori módszerekkel iparkodnak a magasabb kultúra felé vezető utat, eltorlaszolni és a megértés üdvös müvét kátyúba rekeszteni. Ebben a küzdelemben sokan sebe-

Next

/
Oldalképek
Tartalom