Bácsmegyei Napló, 1926. május (27. évfolyam, 119-150. szám)
1926-05-19 / 139. szám
8ÄCSMEGYE1 NAPLÓ 1926 május 19. Lehet keresni! A féldinárost jobban keresik, mint az ezerdinárost Nem szívesen árulom el. de minthogy egy para forgótőkém sincs, amivel hozzákezdhetnék ehhez az üzlethez, közlöm az összes érdekeltekkel, azaz mindazon szerencsés felebarátaimmal, akiknek féldinárosok csörögnek a zsebükben, hogy könnyűszerrel nyolcvanezer dinárt kereshetnek. Mindössze egy cvikker kell hozzá, meg egy féldináros, A kettőért együtt fizeti ki az államkincstár azt a hallatlan összeget, amit az imént alig mertem teírni, de csak akkor fizeti, ha a cvikker rajta van a féldinároson. Nem rátéve van rajta, hanem rávésve van rajta. Mert itt van a vicc. A legutóbb forgalomba került sok százezer ötvenparás között. ugyanis van tíz darab, ami különbözik a többitől. A különbség nem nagy, mindössze annyi, mint két ikertestvér, akik közül az egyik pápaszemet hord. Csak itt cvikkerről van szó. Az egyik ötven páráson nem látni cvikkert, a másikon se, a harmadikon se, de esetleg a negyediken már igen. így mondják azok, akik most kutatják a féidinárosokat. Bácska, Bánát falusi népe'tudja a titkot: tiz darab olyan féldináros van, amelyen őfelsége szemüvegesen van ábrázolva. Bánátban már arról is tudnak, hogy egy kistoráki gazdának szerencséje volt, megtalált egy ilyen féldinárost s a becskereki pénzügyigazgatóság ki is fizette neki a nyolcvanezer dinárt. Ezerdinárosokban. Féldinárost egyet sem adott. Pedig ezek között is lett volna a tízből vagy egy — szemüveges s a toráki gazda még nyolcvanezer dinárt kapott volna. Érdekes, hogy bár a tapasztalat azt bizonyítja, hogy a pánzügyigazgatóságok nem igen sietnek fizetni, mindenki hisz a nyolcvanezer dinár meséjében s senki se vonja kétségbe a toráki gazda szerencséjét. Sőt a féldinárosok után valóságos hajsza folyik. Ámbár az is lehetséges, hogy az egész mesét csak azért találták ki, hogy a féldinárosnak közkedveltséget biztosítsanak. A féldinárosért semmit se lehet kapni. Nincs már olyan árucikk, aminek féldinár volna az ára s a szerencsétlen pénznemet a pénzügyigazgatóságok sem fogadják el szívesen. Most aztán a féldinárosnak is ázsiója van. Danzigba érkezett líirek szerint Pilsudszky súlyosan megsebesült. Ezt a hírt megerősíteni látszik, hogy a kormány hivatalos jelentése szerint Pilsudszky betegsége miatt nem vehetett részt a minisztertanácson. A marsai állítólagos megsebesüléséről a hivatalos)'jelentés egyáltalán nem tesz említést. A fürdés is luxus Noviszad is adót szed a strandjegyek után Még csak ígéri jöyeteléi a kánikula, az idei május hűvös, esős s esténkint még fázósan huzzulc magunkra az iibercihernek nevezett őszi kabátot. Ennek zsebéből azonban már kacéran kandikál ki egy vékony kis füzet, a NYÁRI MENETREND.• Mindenki készül az utazásra, a fürdőszezonra. De nemcsak azok készülnek a nyaralásra, akik a téli fáradalmakat, a gazdasági krízist akarják kipihenni, hanem készül az állam, s készülnek a városok és mindazok, akiknek módjuk és alkalmuk van adót szedni. Ezek a pénztárukat akarják megtölteni azzal a pénzzel, amit a kániku’óban a szegény emberek kiizzadnak. Most Nóviszád város határozta el, hogy adót, még pedig luxus-adót szed a strandon való fürdés után. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy adót senki se fizet szivesen, de ha már mégis muszáj fizetni, akkor inkább luxus-adót fizetnek, mint egyebet. Nóviszád város elhatározta, hogy a strand-fürdőjegyek után luxus-adót szed. A felnőttek részére kiadott bérletjegyek után 25, a gyermekjegy után 15 s az egyes jegyek után egy dinár az adó. A határozatról értesítették a strand-fürdő igazgatóságát, amely nyomban beszüntette a jegyek kiadását s elhatározta, hogy a törvénytelennek tartott adószedés ellen panasszal fordul a belügyminiszterhez^______________________ Pilsudszky megütközött a kormásycsapatokkal A marsai állítólag megsebesült — Rataj ideiglenes elnök érintkezést keres a jobboldali mérsékeltekkel Varsóból jelentik: A nyugalom egész Lengyelországban mindenütt kezd helyreállni, csak Pozenben nem, ahol a jobboldaliak befészkelték magukat. Az egész ország a legnagyobb érdeklődéssel várja, hogy mikor ül össze a nemzetgyűlés a köztársasági elnök megválasztására. A jobboldali és középpártok vezérei felszólították Rataj ideiglenes elnököt, hogy haladéktalanul hívja össze a szejmot, azonban az_t követelik, hogy a nemzetgyűlés ne Varsóban tartsa üléseit, ahol Pilsudszky fegyveres ereje befolyásolná a határozatokat, hanem Pozcn vagy más helységben, ahol nincsen katonaság. A pártvezérek hajlandók esetleg Lemberget vagy Krakót elfogadni a Szejm gyűlésének székhelyéül. A Bartl-kormánynak legnagyobb gondot a tábornokok ellenállása okozza. A tábornoki kar, élén Haller tábornokkal, önkénteseket toboroz Pilsudszkyék ellen. A helyzetet még nem lehet áttekinteni, de valószínűnek látszik, hogy minden azon múlik, sikerül-e a mérsékelteknek úgy a jobboldalon, mint a baloldalon döntő befolyásra szert tenni, mert ebben az esetben a megegyezés lehetséges volna. Különösen a baloldali mérsékeltek kívánják határozottan a megegyezést, ezzel szemben a baloldal radikális szárnya a nemzetgyűlés teljes mellőzését követeli és azt kívánja, hogy Pilsudszky az alkotmány rendelkezéseinek ellenére oszlassa fel a szejmot és rendelje el a választásokat. Pilsudszky maga, azonkívül Rataj ideiglenes köztársasági elnök és Bartl miniszterelnök a békés megegyezést keresik. Rataj bizalmas emberei utján tárgyalásokat kezdett a jobboldal mérsékeltebb elemeivel. Amig a politikai helyzetről kedvezőbb jelentések érkeznek, más oldalról olyan jelentések jönnek, hogy Lodz mellett Haller tábornok 'csapatai megütköztek Pílsudszkyval. Haller tábornoknak állítólag huszonkétezer katonája van. Varsói kőnyomatos jelentés ezzel szemben arról számol be, hogy Haller tábornok csapatai megtagadták az engedelmességet és a tábornok Németországba menekült. Varsóban a földrajzi intézet ablakából rálőttek a harmincnyolcadik gyalogezred osztagaira. Emiatt a kormány elrendelte, hogy a polgári önkéntesek szolgáltassák be fegyvereiket. A hordár Irta : Kálmán Jenő Volt egy időszak a békebeli, boldog korban, amikor a régi és érdemes hordár-ipartestület gigantikus küzdelmet vivőit a modern technika vívmányaként föllépő boyokkal. A hordár körülbelül úgy aránylóit a boyhoz, mint a régi Morse-rendszerü távirógép a inai rádiókészülékhez. Abban az időben azonban a társadalom még két egyenlőtlen részre oszlott. Az egyik, a kisebbik rész, volt a hordárpárt, a nagyobbik a boy-párt. Én magam, mint konzervatív és humánus lélek, a hordárpártnak egyik erős oszlopa voltam. Ennek a dokumentálásául volt egy saját, külön hordárom, ami persze •nem azt jelentette, hogy nevezett Kóritz Adolf közszolga kizárólag és csakis az én rendelkezésemre állt. Ellenkezőleg, én álltam egyedül és kizárólag a Kóritz Adolf rendelkezésére. Ha valami elintézni valóm volt, még Budáról is átjöttem a Balaton-kávéház elé, ahol Kóritz Adolf közszolga állomásozott s ha védencem történetesen utón volt, inkább vártam, amig megérkezik. Mert ezt már a becsület úgy kívánta. A Kóritz Adolihoz való ragaszkodásomnak volt egy bizonyos történelmi alapja is. Kitűnő hordárom nem mindennapi ember volt, annak idején ö hordta zálogba néhai báró Kaas Ivor felöltőjét, így hát a nagy publicista dicsőségének fényéből jutott egy szemernyi Kóritz Adolfnak is, aki ezt minden alkalommal az orrom elé tartotta, gondolván, hogy igy fejleszti bennem naggyá a saját személyének tiszteletét. Ami ezt illeti, én mindenkor készséggel elismertem, hogy kettőnk közül ő a kiválóbb ember, mert engem sohasem tisztelt meg báró Kaas Ivor akkora bizalommal, hogy a felöltőjét rám bízta volna. Azonközben, hogy én a hordár-ipartestületet Kóritz Adolfon keresztül támogattam, kiütött a háború, amely az én életemben is nagy felfordulást okozott. Egy szép napon berukkoltam és nem küldöztem többé hordáromat kéziratokkal, sem előlegcédulákkal. A változás láthatólag rosszul esett Kóritznak, akivel az erős kaszárnyái munka után egyre ritkábban találkoztam. De ilyenkor az öreg hordár szeme teli volt keserűséggel. Én magam is éreztem, hogy Kóritz Adolffal szemben mulasztást követtem el, amikor nem iparkodtam fölmentetni magamat, ezért egy napon lelkiismereti furdalástól terhelve igy szóltam hozzá: — Nézze Kóritz, valamit ki kellene spekulálni a maga érdekében... Kóritz Adolf szemei hálásan rámvillantak. — Én már tudom is, hogy mit — mondta örömmel. — Imádkozni fogok a nagyságos űrért... Rábámultam, mire sietett bővebben megmagyarázni. — Tudniillik — mondta — mióta nem jövedelmez a hordármesterség, kénytelen voltam valami mellékjövedelem után nézni és most minjeman vagyok a Dohány-uccai zsinagógában... A gyöngébbek kedvéért kénytelen vagyok megmagyarázni, mi az a minjeman? A zsidó rítus szerint minden nyilvános istentisztelethez legalább tiz felnőtt ember kell. Már pedig, miután a hajnali és estvéli istentisztelet megtartását nem lehet attól függővé tenni, hogy jelentkezik-e a kérdéses időben tiz felnőtt ember, vagy sem, a hitközség kénytelen tiz fizetett alkalmazottat tartani, akik szerény napidiiéri tisztelik az Urat reggel és este. Kóritz Adolf tehát a Dohány-uccai tizek tanácsának a tagja volt és mint ilyen, valóban közelebb áll az Úristenhez, mint én. — Egy megbízóm már úgyis van — folytatta Kóritz — a Péterfi nagyságos ur, aki napi harminc krajcárt fizet. És jól imádkoztam, mert őt azóta betették a monturmagazinba irodistának. Fenyegetett testi épségemről lévén szó, hamár megegyeztem Kóritz Adolffal, ugyancsak napi harminc krajcárban, amit ki is fizettem neki két hónapra előre. Egyszer sem mentem el kontrollálni, de valószínűleg jól imádkozott értem, mert sem el nem estem, sem meg nem sebesültem. Ezzel szemben hadifogságba jutottam, ahol _ csekély négy és fél évig vártam a szabadulást. De ezért sem Kóritz Adolf lelkét terheli a felelősség. Ö. szegény, imádkozott értem, ameddig lehetett. De a nagy buzgóság'oan nyilván elfelejtett önönmagáért imádkozni, minek folytán egy napon elhunyt és most bizonyára az égben teljesít szolgálatot báró Kaas Ivor mellett, ha ugyan a megholtak leikéinek szükségük van felöltőre. # Mindezeket pedig azért mondtam el, mert a napokban részt vettem egy spiritiszta szeánszon. No nem valami protoplazmás, tudományos spiritiszta szeánsz volt, csak aféle kedélyes összejövetel, ahol a szellem egy primitiv háromlábú asztalka közvetítésével jelentkezett. A résztvevő urak és hölgyek egymásután idézték meg Nagy Napoleon, Heine és Buddha szellemét. A nevezettek meg is jelentek és kopogás utján kifogástalan magyarsággal feleltek a föltett kérdésekre, amiből megállapítható, hogy odaát a magyar is az internacionális nyelvek közé tartozik. A rendeézők enge mis fölszólítottak, hogy idéztessek meg valakit a szellemek honából. — Jó — mondtam némi gondolkodás után — idézzétek meg nekem boldogult hordáromnak, Kóritz Adolfnak szellemét. Mert vagy van odaát demokrácia és akkor minden szellem megjelenhet, vagy nincs és akkor nem érdekel a dolog. A szeánsz vezetője egy kissé boszszusan nézett rám, de én nem tágítottam. — Bocsánat, de nekem semmi kérdezni valóm nincs Napóleontól. Kóritz Adolfot ellenben jól ismertem... Itt nem volt mit tenni, a szeánsz vezetőé ünnepélyesen megszólalt, mialatt a többiek ujjuk hegyével gyöngén érintették a háromlábú asztalkát. * — Fölkérem Kóritz Adolf szellemét, aki valaha közszolga volt Budapesten és a Balaton-kávéház előtt állomásozott, hogy jelenjék meg körünkben és jelenlétét az asztal lapjának háromszori meghajlásával tudassa. A félig elsötétített szobában siri csönd volt. Mindenki mereven nézte az. asztalt. És egyszerre az asztal lapja csöndesen megbillent... egyszer... kétszer... háromszor... nyolcszor... tizenegyszer... tizenhétszer ... A szeánsz vezetője értelmetlenül nézett maga elé. — Mit jelentsen ez? — kérdezte. — Talán tréfálnak az urak? — Szó sincs róla — feleltem örömmel. — Ez kétségtelenül Kóritz Adolf szelleme. Mert ilyen szolgálatkész ember volt az éu hordárom. Csak háromszor kellett volna meghajolnia, de ő tizenhétszer meghajolt t
