Bácsmegyei Napló, 1926. április (27. évfolyam, 90-118. szám)
1926-04-04 / 93. szám
t 1926 április 4. RÄCSMEGYEf NAPLÓ tudom, hogy örömöt okozok vele otthon. Az igazat még ráérek megiíni, ha egyszer már meg kell írni. Ha pedig véletlenül (?) erre nem lenne szükség, akkor legalább megkíméltem jó szüléimet a gondok és töprengések kínjaitól. Apám biztosan már njra amerikai szerződésekről álmodozik, ha azt olvassa, hegy javulok. Az ő lánya világhírű énekesnő lesz! Milyen sfeomoni ezt leírni: »világhírű énekesnő.« A park gyönyörű. Mennyi virág , s milyen édes. hizeJgős illatok. Tavasz van. Köhecselésem azonban nem akar elmúlni. Lázam se. Rekedt azért nem vagyok. Három nap óta 37.5 volt az esti láz. Elszomorít ez a pár tized, amellyel a higanyszál elhagyja a piros vonalat, Március 13 Tegnap este a kis lengyel, akit egyébként Litovszkmak hívnak, ismét' zongorázott. Köziben elmondotta, hogy zeneszerző és van egy kész operája, melyet Varsóban mutatnak be. A vendégek közt kevés a muzikális, a legtöbb kjnt sétált a langyos estében és bámulta az örökcsodát: a tengert. Lassankint csak hárman maradtunk: a legyei, Inge és én. Litovszki ekkor a Trisztán és Izolda második felvonásába kezdett szinte parancsoló áhítattal. Csodálatosan játszott s nekem akaratlanul is halkan énekelnem kellett. — Erősebben, erősebben — mondta kérlelve, majd fölényes bizonyossággal. Csakugyan nemsokára már énekeltem. Hangom keményen, boldogan tört fel,’ (mint bővizű forrás, melyet betapasztottak. Szemem lehunyódott és idegei,men, bőrömön ismét végigbizserge.tt az ének gyönyöre. Énekeltem! Nicht Hörnerschall tönt so hold Des Quelles sanfrieseinde Welle Rauscht so wonnig daher... ’em rekedtem be, csak néha köhé' ehettem ének közben, Inge aggódva nézett rám, én azonban csak énekeltem, énekeltem, énekeltem részegen, ködös kábulatban. Mikor azonban Trisztán megérkezéséhez értünk, hangom fáradt és fátyolos lett, majd heves és hosszas !köhögés rázott meg. Leültem és lehal tottam ai fejem. Nagyon szomorú lettem. A kis lengyel tovább játszott és csakhamar a szerelmi jelenet lágy, libegős szinkópáihoz érkezett. —■ Énekeljem! Felálltam. Engedelmeskedtem. Halkan, rekedten, bágyadtan, fakón próbálkoztam: 0, sink’ hernieder Nacht der Liebe! Hangom oly szegény és vánnyadt lett,, mint valami erőtlen- fkolduíftyöszörgés. Ekkor láttam és éreztem igazán, hogy mennyit romlott a hangom. Hiába, minden hiába, el fogom veszíteni d hangomat! Ennek megismerése és beismerése oiy hirtelen s annyi fájdalommal hasított végig, hogy Inge karjaiba kellett hullanom és felzokoguom. Litovszki erre abbahagyta a zongorázást . s mikor megnyugodtam, megszólít: — önnek nagy hangja van, kisaszszony. Igazán kár. Többször kellene énekelni, gyakorolni, iskolázni, akkor nem lenne ilyen engedetlen és fáradékony a hangja, mint ma este. — Már négy hónapja nem énekeltem I— nyöszörögtem. — Az orvosok... — Mi, akik művészeknek mondjuk magunkat, nein az életre születtünk, hanem a művészetre Ne hallgasson ■ az orvosokra, akik életet akarnak adni s ennek ellenében a művészetről való lemondást kérik. — Jó — mondtam megnyugodva és a kis lengyel kezébe hagytam a kezem. Ha kísérni fog, nagyon szívesen énekelek. Ameddig csak tudok, énekelek. Elhatározásom komoly. Ismét énekelek! Március 16 Ma este újra énekeltem. A Pillangó kisasszonynak több részletét. Többször Fekete Lajos: Koldus a templomlépcsőn Homályos, hüs oszlopcsarnok mélyén hideg lépcsökövön kuporog a koldus, Es borult szemeinek fekete éjjen kkkitárja két• szárazág karját; hátha a látók mégis meg akarják látni, szívlelni azt, aki már nem lát. Összerezzen minden kövön-koccanásra, • a tenyerét kinyujtni jaj el ne késsen ~ es hogy illőn mondja ki: — köszönöm szépen, magában százszor el-elmormolja. Kipp-kopp .. . kipp-kopp . . . ah, mint kacag a kö s mint álom suhan el egy selymes urínö; utána drága parförnje árad, de a vak koldust észre nem vette. S a tenyerét az ölébe vissza tette a rongyos öreg, mert már kfáradt. köhögtem, de utána ismét énekeltem. Fél óra múlva teljesen berekedtem. Nem baj. Litovszki megdicsért, azt mondja jobb már a hangom. Különben gyenge vagyok és étvágytalan. Minden este kis láz. Inge szerint az éneklés árt. Március IS Kellemetlen köhögés kínoz, néha köpetem is van. A köhögéstől már fáj a légcsőm. A hangom azért elég tiszta, rekedtségem omlóban van. Ma ismét énekelni akartam, de nem itudtam. Talán holnap, vagy azután, vagy — soha többé? Sokat vagyok .a kertben és rákönyöklők a korlátra. Nézem a szédítő mélységben hánykolódó tengert. Capriról ferde barázdákat szánt a hajó. Mi lesz velem? Annyiszor kérdezem ezt magamtól. Március 21 Köhögésem és állandó gyengülésem miatt ma ismét felkerestem Labriola doktort. Ma nem volt olyan mosolygós, kevesebbet beszélt és felületesebben is vizsgált meg. Talán azért, mert Inge is velem volt, aki alig tud olaszul? Egy orvosságot irt és inhalációkat ajánlott. £s sok fekvést a szabadban. Most nagyon fáradt vagyok. Lázam 37.9. Ezek a nápolyi kirándulások mindig megviselnek. Március 24 Délelőtt a gyógyszertárban lemértem a testsúlyomat. Két ikilót fogytam. Tudom, hogy ez rossz tünet. Este ismét énekelni próbáltam, de a köhögés nem hagyott nyugton. Litcv szki azt mondta, hogy már nem maradhat soká, meri elkezdődnek a próbák Varsóban. Sokat fekszem a napon, de a köhögés mindenben megzavar. Az orvosság nem sokat használ. Március 26 ' Ma ismét 37.8, pedig sokat fekszem. Étvágyam nagyon rossz, csak gyümölcsből élek. Kálmán nem ir. Inge azt mondja, hogy Litovszki szerelmes belém. Nevetnem kellett, hiszen olyan csúnya vagyok. Sovány és csúnya. Március 29 Tegnap este inhalálás után ,a köpetem kissé véres volt. Tudom, hogy a vér nem jó jel. A hangom mintha tisztább lenne, holnap talán ismét énekelhetek. Március 30 Ma itt volt Litovszki a szobámban. Azt mondta búcsúzni jött, holnap utazik. Kedvesen és komolyan beszélt. Állítólag van egy ismerőse, aki hasonló bajon ment keresztül és hangja most szebb, mint betegsége előtt. Olyan jó volna hinni neki, de rajta kaptam egy hazugságon. Nekem ugyanis azt mondta, hogy haza utazik, mig Ingének bevallotta, hogy Amalíiba megy. Miért és kinek hazudik? Ingja arra Is célozgatott, hogy miattam megy el? De miért? Nem értem. De akárhogy legyen is, nagyon saóaájocp, hogy elmegy, 6 volt az egyedüli, aki megértette szomorú helyzetemet, ő tudta legjobban, hogy ha hangomat elveszítem, úgy sincs célja többé életemnek. Fáradt,» gyenge és lehangolt vagyok. Köpetem még mindig vércsikos. Inge vigasztal, de azért nagyon óvatos, nem csókol már meg, vagy legfeljebb a homlokomon. Fél tőlem. Azt hiszem joggal és okkal, •Április 2 . Tegnap ismét bementem Nápolyba, de ez alkalommal nagyon rosszul utaztam. Labriola uj oldaláról mutatkozott be. Szomorú volt és merengő, félre hajtott fejjel hallgatta meg panaszaimat, majd azt mondta, hogy nem igazság, hogy én operai sikerek helyett itt köhécselek. Aztán megnézte a gégémet. — Igen, igen... itt van egy kis hurut. No do majd jó lesz. Mikor kivette a torkomból a tükröt, alázatosan és könyörgősen kérdeztem: — Mondja meg őszintén, tanár ur, fogok-e még valaha énekelni? —- Hogyne, hogyne! — nevefetf sietősen és fájdalmas ürességgel. Aztán leült Íróasztalához, hogy újabb orvosságot Írjon. Magam se tudom, hogy történt a következő párbeszéd, egy pillanat alatt villant át agyamon a borzalmas terv s máris a következőiket mondtam: — Azt hisžem, nekem, nem tesz jót ez az éghajlat s ezért legokosabb lenne, ha haza mennék. Talán írjon egy levelet, kedves tanár ur, Nagy tanár urnák, ha éppen jónak lát valamit közölni vele. — Milyen hirtelen elhatározás! — csodálkozott Labriola. — De különben... talán igaza is van, néha a magaslati éghajlat csodákat müvei. Talán Davos... Szivem veszettül kalapált: Labriola leült - és levelet int. ítéletet irt a hangomról, az életemről. Gondosan leragasztotta a ’borítékot, majd átadta a levelet. Az a tudat, hogy sorsom a maga csupasz őszinteségében kezeim között van, roppant "nyugtalanná tett. Rendetlen szívveréssel siettem a hajóállomásra. Ott azonban egy panzióbeli francia hölggyel találkoztam, aki mellém szegődött. A levél pedig leragasztva szunnyadt a retikülömben. A panzióban Inge faggatott és késő estig szobáimban ült. Közben egy levél várt Kálmántól. Annyira kimerült és kábult voltam, hogy mindkét levelet félre tettem és a hőmérőt a hónom alá dugtam. 38.3-at mértem és zűrös, borzalmas álmaim voltak az éjjel. Ma korán reggel már Inge jött s igy előtte csak Kálmán levelét bonthattam fel. Km tán ir, panaiszjcodásaimra válaszol felületesen és közönyösen. A fő az egészség — irjia, mint valami iskolai egészségtan. Gyógyuljak meg és ne gondoljak a hangommal. Mondjak le a világhírről, a művészetről, ha az egészség ngy kívánja. Mlyen üres közhelyek! Ó, milyen messzire keriütüak egymástól! Ami 15. oldal összekötött bennünket, azt el kell felejtenem. De lehetséges-e elfelejteni -a művészetet? Délután végre hosszas habozás után, reszkető kézzel feltéptem Labriola levelét. Franciául irt, kézírása sok helyen olvashatatlan volt. az orvosi kifejező- I sek pedig érthetetlenek voltak számomra. Magam se tudom meddig tartott a levél átböngészése s a szavak értelmének türelmetlen keresése, csak arra emlékszem, hogy egyes szócsoportok és mondatok megvilágosodásánál újabb és újabb döbbenetét pattantak fel, mint kriptaajtók a borzalmak éjszakáján. A levél fordítása az érthetetlen részek kihagyásával igy hangzik: Kedves kolléga uram, nagyon sajnálom, hogy okos és rokonszenves betege javulás nélkül utazik vissza. Ez alkalommal teljesen - egy véleményen vagyok önnel, mert a... folyamat nagyon rosszindulatú. A... fokozottan iniciált... jobb oldalon kis gümöt látok fejlődni. Ugylátszik a tüdőfolyamat is gyorsan halad előre. A jobb csúcson állandó... szörtyögés. Nem tudom érdemes lenne-e még... kezelést elkezdeni vele? Talán nagy nyugalom és teljes be-' szédtilalom... nincsen bizalmam, hogy -a folyamat megnyugodjék. Nem volt lelkem hozzá, hogy megmondjam szegénynek, hogy örökre tegyen le éneklési terveiről. Igazán sajnálom, hogy Operájuk reménysége ilyen szórnom sorsra jutott. Fogadja mély tiszteletem és baráti érzéseim nyilvánítását. Labriola A levél kegyetlen és vigasztalan borzalmassága csak most bontakozik ki előttem, mint szörnyű számum. Nincs már több menekvés! A hangom meghalt! A hangom meghalt! Nem tudok tovább írni. de nem is tudnék mit. Sírni sírni kell... A hangom ... Április 3 Mindennel elkészültem. Egész délután írtam, hat levelet összesen, tartalmuk nagyjában ugyanaz volt. Még ezt a naplót is be Akarom fejezni, ha már elkezdtem. Bizony, hosszabbnak hittem, mikor az első oldalakat írtam, de.., Az élet néha gyorsan és szeszélyesen fejezi be a maga drámáit. Faggatom, vizsgálom, boncolom magam. Nagyon hiú vagyok és nagyravágyó. Igen, ezek a szavak illenek rám, de én mégsem érzem jogosultságukat. Én tökéleteset akartam a művészetben s ez -mindenesetre kábitő dicsőséggel járt volna-. Az életem célja azonos volt a művészi törekvéssel: énekelni, énekelni nagyszerűen, boldogan, tiszta és’ teljes lélekkel. Énekelni vagy élni, élni’, vagy énekelni — ezek azonos és összeforrt fogalmak voltaic értelmemben. A hangom volt az életem, az életem volta hangom s most, hogy meghalt a hangom, meghalok ón is. Olyan egyszerű az egész. Pár- lépcső és lent vagyok a kertben. Éjfél már elmúlt, mindenki alszik a panzióban. A tenger csobog, csalogat és duruzsolva hívogatja az élet idfaszitottjait. A korlátra támaszkodom és tekintetem eltéved a nyugtalan, gyöngyszürke végtelenben. Sötét van, fent a csillagok miiliárdjai, a kikötőben egy-két zöld lámpás bóbiskol, messziről, Capriról is idehumyorgat néhány fénypont, amott jobbra a palasziirke párán átszitálódik Nápoly és Castellaniare gyöngyöző, fényessége. Felkapaszkodom a korlátra és hatvan méter ködös mélysége korzóiig alattam, de én mosolyogni fogok, mert a halál szép lesz és egyszerű. Talán karjaimat kissé rneg fogom lóbálni, mint madár a szárnyát, ki messzi útra készül, majd kissé elszédülök és senkisem fogja hallani a laccsaná-st a tengercsobogás éjszakában. Eltűnőik, miként a hang Is eltűrik -- nyomtalanul Ezen a szép földön szépen lehet meghalni, t
