Bácsmegyei Napló, 1926. április (27. évfolyam, 90-118. szám)
1926-04-04 / 93. szám
1926 április 4. BACSMEGYEI NAPLÓ eredt a nyelve. Múlt nyáron négy hétig utaztunk együtt. Hogy örültünk előre a következő utazásnak! Leszögeztük az 1926-os útitervet is. — Csak egy liely vau a világosi — mondotta ■— és ez Como. Odajössz velem. Fonszit is elcsaljak, meglátod, mi lyen jó lesz. Én leszek ismét až úti’ marsall... Kiváló uiinrarsall volt. A bankigazgató pontosságával és az amatőr lel ikesedésévei állította össze a városokat, a szállodákat, az induló vonatok pon tos ideiét... Együtt jártuk Párisi. Sok kedves epizód. Egyszer hármasban mentünk színházba, egy hölgy ismerősünkkel. Makai Emil úgy hívta, hogy »a nagykövemé«, mert őiiagysága egy diplomatának volt elvált felesége. A pazar Clíamps Elysées-szinházban revüt játszottak. Jól mulattunk. Prózai darab következett, két hires művész: Abel Tarride és a szép Jane Renouardt játszottak. Jó hosszú darab .volt. Emilünk nem hinta. elég tökéletesen a gyorsan pergő francia nyelvet s bizony egy kicsit elbóbiskolt. »A öagykövetné« sértődötten rázta fel. • — Mi az, alszik mellettem? Sokat nevettünk ez'en akkor és sokait emlegettük. Másnap ismét színházba hívtuk őnagyságát. Kacéran mosolygot szegény barátunkra: — Mi az, nem tud aludni a’színházban ha nem ülök maga mellett? * Ezer és ezer közös omlók tódult fel bennem azon -a tavaszi napon, amikor Makai Emilt kiterítették a Kerepesi-uti temető halottasházában. Eszembe jutott Oenua csodálatos temetőjével és 13. oldal. méltóságteljes krematóriumával, rho! Makai Emil vágyakozva mondta: Azt szeretném, hogy égessék cl a holttestemet... Hogy mi volt az utolsó kívánsága, mi volt a végrendelkezése, senki se tudhatja. Ma kai Emil végrendelet nélkül halt meg. Még legutoljára se akart senkit se molesztálni a saját ügyével... Olt álltunk szótlanul a díszes koporsó mellett egy kisded szuboticai kompánia. Lepedát 1 fia és Rabstein Matyi hangosan zokognak és minden percben újra meg újra megnézik a hamuszinii arcot. Az öreg Tumbász Lázár mélységesen meghatódva csendesen bámul maga elé. Kis -mokáiiyképü tiszteietes sablonos búcsúzba tót mond, de egy mondatát mégis a szivéből szónokolja: — Sose láttalak téged, Makai Emil, de a körülötted álló férfiak nedves szeméből azt látom, hogy igaz ember voltál ... Papírlapról olvassa fel, hogy milyen bank búcsúzik. A papírlapra sandítok, ez áll rajta: »Makai Emil bankigazgató, 39 éves, Kerepesi-uti temető, négy óra, I. oszt.« Adatok. Réztábla, Halotti okirat. Tiszteletes ur feljegyzése, hogy el ne felejtse..,. Egy emberi élet... Kiss József megill.etődve beszél a simái. Pár szó az egész, de szivbemarkol. Felhangzik az ének és Makai Emil hamvai eltűnnek a frissen ásott sirban ... Tíz perc múlva öt óra ... Szótanul ballagunk vissza a városba ... -ini és várni... * A comoi tó hiába várja vissza drága barátunkat, Makai Emilt... gáncsolni, mert ma én vagyok a magyar faj követelése, az egyetlen hang, az egyetlen követelő kiáltás ara üresen tátongó hangversenyteremben. Ezért támadnak. És én mégis pompásan érzem magamat Sokat akarok és fogok még dolgozni. Olyan erős vagyok, mint a föld, minden veszély nélkül vonul el fölöttem az istennyilának csapkodása. — Hogyan folyt le az afférja a közelmúltban Bodor Aladárral? —kérdeztem. — Nem is volt affér — mondja Szabó Dezső. Különben is megcáfolta. Leültettem itt a kávéházban és magyaráztam neki. Aladár nem egy hős. Azonfelül az egé'-lz ügy nem volt eposz — teszi hozzá enyhe derűvel. Szabó Dezső megitta a málnát. Fizetett. Azután tintát kért és autogramo? adott a Bácsmegyei Napló olvasóinak.: o/cjč4^ Az iró nagyon jókedvű volt. Láthatólag felderült az interjú közben. Fölállt, megölelt és szórél-szőra a következőket mondotta: — írd meg, kérlek, hogy olyan gazember nincs ma, aki Szabó Dezsőre emelje a kezét. Ezt a felségirlértést senki sein követi el. Ezt már nagyon mosolyogva mondta. Mésterházy Ambrus KÖNYV Irta: Kosztolányi Dezső „Sajátos kis állatok az emberek Csöndes böjti beszélgetés Szabó Dezsővel a budai Philadelphiában Budapest', április hó A Segítség cimü háromkötetes munka szerzője Szabó Dezső, akinek hálta mögött az Elsodort faluval együtt összesen tizenegy kötet strázsáija a múltját, pontiban tíz órakor érkezeti be a budai Philadelphia kávéházba. Frissen és fiatalon, üdén és mosolyogva viseli vállán a viharos negyvenhat esztendőt, amely a kolozsvári Farkas uccától nagy utat strapáit, amíg eljutott a budai villalakásig. Külön bejárattal. És, amint Szabó Dezső mondja, külön gyorsforralóVíal. Szabó Dezső nagy örömmel és szeretettel fogad. Mint régi jóismerős telepszem mellé, hogy meghallgassam legújabb vélekedéseit emberekről, dolgokról, Írókról és irodaid punról. Az óvatos kiadók, a frankhamisiíás és a Segítség Szabó Dezsőt megkértem, mondjon el valamit legutolsó munkájáról a Segítségről,, amely nagy port vert föl a magyar nyelvterületen. — A Segítség — mondotta az iró, sok akadály után jutott a könyvpiacra. Öszszesen kilenc kiadóval tárgyaltam. Mindegyiknek bemutattam a kényesebb részeket és figyelmeztettem őket arra, hogy legyenek elkészülve a könyv elkobzására. Nyolcán visszavonultak erre. A kilencedik a Genius volt. Nemcsak vállalta a kockázatot, hanem összes munkáim uj. kiadásait is elfogadta. A Segítségnek szerencséje volt Valóban szó volt róla, hogy elkobozzák. De amikor a regény kifutott az uccára.a regény nyolc alakja befutott frankhamisításért a Markó uccába. Ezekután mégse lehetett bántani. Ez különben történelmi dátum. Nem a frankhamisítás. .4 Segítség megjelenése — teszi hozzá Szabó Dezső mosolyogva. — A Segítségnek már a közleli hetekben ui kiadásúról kell gondéskedni. Az a lelkes’edés. ahogy a könyvet széjjelkapkodták, egyúttal érdekes cáfolata például az erdélyi lapokban- Osvdt Kálmán tollából megjelent cikkeknek. Osvát ugylátszik minden epéjét az én számomra tartogatja. Sajátos kis állatok az embe vek. Világprobléma indul a kis erdélyi faluból — Ui munkámon most dolgozom hűvösvölgyi lakásomon. Ez már világprobléma lesz, amely egy kis erdélyi faluból indult ki. A magyar élet egy cikkely lesz csak a könyvben. Beleillesztve, mint a narancsba. Az emberiség jövőt keres. Uj korszak szól ma érthetetlen, idegen nyelven az emberekhez. Ezt kell tolmácsolni. Itt elhallgat Szabó Dezső. Kérdésekre vár. — Milyen a viszonya az irodalmi társulatokhoz és az Írókhoz? — kérdezem. — Nagyon időszerű kérdés — feleli elégedetten Szabó Dezső. Téves fölfogás, hogy én kerülöm az irodalmi köröket. Én csak egyéni életet élek. Ma postás volnék, nemi járnék el a postásklub üléseire sem. A magam életét élem és. nem becsülöm le az Írókat. Aki érték, az nekem is megbecsülendő érték. Móricz Zsigmondról pár héttel ezelőtt cikket irtani a »Magyar Hirlap«-ba. Megírtam róla, hogy csodálatos, tüneményes érték. Móricz erre elküldte nekem könyveit nagyon mély és meleg dedikációval ellátva. Ez nagyon jólesett. Azt se tudom például fölfogni — folytatja Szabó Dezső, — hogy miért nem ajánlották Móriczot a Nóbel-dijra. Ehelyett szenibeinzultálták Herczeg Ferenccel a külföldet a lakáj irodalom megteremtőjével, a boldogulási droguistával, az utolsó három évtized legvasaltabb nadrágu boldoguloncával. Ez az ember épugy érvényesült volna bármilyen rnás pályán. Nagyon ió államtitkár is lehetne belőle. »Ma én vagyok a magyar fai követelése« — A sajtólárma nem énekel —■ mondja tovább Szabó Dezső. —. El akarnak Volt egy tanulói társam, aki folyton olvasott. — Miit olvasol? — Olvasok — mondta hadarva s mutatóujját bedugta -a fülébe a dobhártyájához, ho-gy semmit -se halljon. így szokott ülni! az iskolapadban, ráncos homlokkal. Görbén, mint egy gorilla, púposán, mint egy teve. Holott csinos fiú volt. Tagbaszakadt parasztgyerek, vörnyeges arccal, ké;k szemmel. A (tízperces szünet alatt a tanteremben olvasott. Haziamienet áz uccán olvasott. Künn a mezőn, a meggyfa ágai közt, a padlásföliárón, az ágyban minting olvasott. Miért olvasol? —I Mert érdekel. — Mégis, mi van a könyvben? — Szép — mondta — sok szép dolog. De nem tudoítt -számat adni arról, hogy mi az a szép dolog. Inkább elővette könyvét és olvasott. Mindent, összevissza, válogatás nélkül. Mindegy hogy ponyva-e, vagy -remekmű, magyar regény-e, vagy valami gyanús fordi-tmány, szótár, számtani példatár, vagy csillagászati értekezés. Egyszer ,rajtakaptam, hogy japán nyelvtanit olvas. — Japánul tanulsz? ' — Nem, csak olvasom. Körülbelül úgy olvasott, mint ahogy mások imádkoznak. Ájtatos-an, mozgó szájjal. Sajnáltam őt, mint valami, beteget. Halottam, hogy vannak emberek, kik egy ültöhelyükben, egymásután megesznek négy-öt vacsorát s mindig éhesebbek lesznek, ö is ilyen -szellemi gyomortáguliásban szenvedett. * Vakációban meglátogattam őt. A napnyugati ugarföldek -mellett -laktak, közvetlen az erdő szomszédságában, -a kisvároson kívül. Itt apjának, ki világéletében -a földet túrta, volt egy kis birtoka meg egy zsupfedeles vityilfója. Rekikenő nyár tüzelt a földeken, ja- j vábian folyt -a munka. A levegő reszketett a hőségtől Átlátszó volt -Mint az üveg. Pipacsokat, búzavirágokat tiportam el poros cipőmmel. Ez a két szín uralkodott, a piros meg a Kék. És valami kedves mimikrinél fogva még a marokverő leányok 'is így öltözködtek. Vagy piros kendőt viseltek, vagy kéket. Bementem a kunyhóba, melynek egyetlen, padozatjain szobájából hűvös iöld-szag csapott arcomba-, a penész, doh, nyirok áprodott jüatávail. Barátom egy széken ült s az akkor megjelent Nagy Lexikont olvasta. — Már a tizennegyedik kötetnél tártak — mondta — méz csalj öt van hátra-. — Szóval mind olvasod? — Természetesen. —■ Semmit se hagysz kil? — Semmit. Zsebórája az asztalon tik-takolt előtte. Ügy- vettem észre, hogy az időt nézi. —- Ebben minden benne van— -szólt s A vaa lexikonra mutatott— minden. .káció végén készen leszek vele. Elbucsuzkodtam, -mert éreztem, hogy terhére vagyok s miniden Pillanat, melyet elrabolok tőle, fájdalmat okoz neki. Nagyon sietett. Künn az -apja állt, ingben-gatyába-n. Gyönyörű szál, délceg aggastyán. Sovány és galambősz. Arca vörnyeges. Sok százados jobbágyságon és roboton is átüt valami utí és keleti. — István 'bácsi — -szóltam — nagy tudós lesz a fiából. — Az — mondta közönyösen és rám se nézett. Kaszát élesített a fenőkővel. De az anyja — halvány asszonyka — utánam jött. —■ Nagy átka- van szegénynek — suttogta titokzatosait — valami -nagy átka. Azért olvas. * István — mert a fiút is Istvánnak hívták — olyan volt, mint a többi diák, jól evett, jól aludt, értelmesnek s szorgalmasnak mutatkozott. Esze gyors volt, de azért -nem villám. Becsülettel állta helyét, anélkül, hogy különösebb tudást, vagy rátermettséget árulna cl. ’ Egymásután rakta le vizsgáit. Az érettségin se vallott szégyent. Aztán Budapestre jött elvégezte pályáját. Szülei meghaltak. Kis birtokár, házát jó áron eladta, pénzét ügyesen forgatta, úgy hogy, jómódú embernek -számított. Végezte •kenyéríkereső munkáját. Közben pedig, a maga mutatására, olvasott. — Most is annyit -olvasol? — -kérdeztem tőle, hogy évek múlva meglátogattam. — Hogyne. Mennyezetig futó állványok tartották a könyveit, polcok hajladoztak a súlyúk alatt. Lehetett vagy tízezer kötet. A két szoba zsúfolásig megtelt. Fal csupaszon nem is maradit. Mindenütt könyvek és -könyvek, jók és <roszszak, -olcsók és drágák, kötöttek és kötetlenek, mert most is különösebb Ízlés és cél nélkül halmozta könyveit, valami leírhatatlan mohósággal, mintha századok óta tartó éhségét akarná csillapítani. — Egész őserdő •*— szóltam — el lehet tévedni benne. Ha vihar kerekedne itt, úgy zúgnának a könyveid, mint évszázados fák Mosolygott. — Belőled -még nagy tudós lesz — tréfáltam vele. — Az — válaszolt. Most meg én mosolyogtam. Mert eszembe jutott az apja, ki kaszával a kezében állott a gabonaföld közepén, a verőfényben, ö is igy felelt. A fia most nagyon hasonlított hozzá tempós beszédével, paraszt-arcával, mely évek során egyre vörny-egcsebb lett. Még az ablakdeszkákon is könyvek hevertek. A könyvoceáu az ablakok felé törekedett, hogy kiömöljön rajtuk. Éjjeli szekrényén azonban, egy kanálkát találtam. Meg egy kis üveget.
