Bácsmegyei Napló, 1926. április (27. évfolyam, 90-118. szám)
1926-04-04 / 93. szám
40 OLDAL * ARA 4 DINAR PoStarlna plaćena! XXVÍf. évfolyam Szuhotica, 1926 VASAM NAP április 4. 93. szám Megjelenik minden reggel, ünnep a tán és hétfőn délben Telefon: Xiadóhivatal 8—58 Szerkesztőség 5—10, 8—52 Előfizetési ár negyedévre 150 din. Szerkesztőség: Aleksandrova ni. L (Rossia Foneiére-palaíií Kiadóhivatal: Sobotica, Aleksandrova ni. 1.(Lelbach-pal3lal A feltámadt igazság Az ännep áhitatos csöndjében, aranyderüs békéjében vegyük ujre íonto'óra a kimondott szavak súlyát, mérjük fel újra a százszor ,végig gondolt gondolatok mélységét, zárjuk be újra — legalább az értelem Kálváriáján — az eddit* megtett utat — a jobb kéz nem tudta, mit csinál a bal s a jobb láb nem tudta, hova lép a bal — a fantázia lampionjával világosítsuk meg még egyszer a meg nem tett utaket, az elmulasztott alkalmakat, a föl nem vállalt felad tokát s el nem végzett kötelességeket A Nigyhét vezeklő lelkigyakorlatai jó előkészületül szol gálnak ehhez a befelé forduló tekintethez, ehhez a nagy lélekszamadáshoz, melyben számot kell adni a cselekedetek eltévedt bárányairól s a mu'asztások farkasairól, miket nem tudtunk tévői tartani az a költői, a magyarság szent karámjától. Vizsgáljuk, mérjük fel, gondoljuk végig újra, hátha százegyedszer nem a százszor kapott eredményt kapjuk, hátha a százegyedik gyónás, amit száraz ajakkal, megtört hittel suttogunk el a lelkiismeret gyóntató székének rácsos ablaka előtt, más penitenciát rendel s más elégtételt szab a megigazuiásra? Hiszen egész életünk egy Husvét nélküli Nagyhét. Elhallgattak a harangok, megszólaltak a kereplők, széíhurcolták az oltár kincseit, megkezdődött a Kálváriahegyen a stációk-járása s amikor Pontius-Pilatus megkérdezi a népet, kit akar szabadon : a földi és tu'világi igazság Istenét: Krisztust, vagy a türelmetlenség, elfogultság, a cselekvő gyanakvá szeíleméí-e, akkor a tömeg azt zúgja: Barabást. A feltámadás nélküli Nagyhét elpihentető ünnepén tegyük szi vünkre kezünket s vizsgá juk meg újra a százszor átvizsgált problémát: hátha van mégis kivezető ut, hátha van még egy el nem rongyolódott érv, el nem kopott bizonyíték, hátha van még meg nem idézett tanúja a magunk igazának, hátha mégis tudunk legalább egy lépést tenni a Husvét felé a végeláthatatlanul hosszú Nagyhét után. -fc Hányszor mondtuk, irtuk, bizonyítottuk: nejünk nincsenek vezéreink és prófétdink, a magyarság legelső nemzeti kisebbsége a mi nemzedékünk: nincsenek tradícióink, nincsenek példáink, amelyek az egymásra kővetkező nemzedékek tapasztalataiból kikristályosodott útmutatással jelölnék ki útjainkat s küzdelmünk eszközeit. Mea culpa, msa calpa, mea maxima culpa: ezzel az álhittel hálátlanul es kegyeleilenül megtagadtuk azok /gazságait, emlékét, megtagadtuk azok hé roszi önfelá dozását, megtagadtuk azoknak munkáját, tanítását, példaadását, akik ezen a tödön mir nagyszerű nemzetiségi küzdelmet, kisebbségi harcot folytattak. Nin csenek példáink? Hát számunkra i»iába éltek Tomid J.isa és Polit Mihály? Nincsenek tradícióink, nincsenek prófétáink és vezéreink ? Hát nem ezen a földön, nem ennek a földnek nemzeti kisebbségeiért, nem az anyanyelv jogaiért, e kultúra szabadságáért, a polgári egyenlőség és szebadság isteni rendeltetésének és emberi méltó Ságénak megva'ós'tásáért élt, küzdött, harcolt és áldozott Milelics Szvetozár ? O yan gazdagok vagyunk, hogy elvethetjük magunktól az ezen a földön elöltünk élt nemzedék legnagyobb és legtiszleltebb kisebbségi harcosainak tanításait, megtagad hatjuk életük tanulságát s messzevilégitó példaadását ? Nekünk, akiknek igazságait, jogát, kulid* ralis törekvéseink tisztaságát olyan ragyogó érnék, olyan apostoli rrmg nem alkuvások, olyan tántoríthatatlan hűségek hirdették és bizonyították, mint Miletics Szvetozár; Polit Mihály, Tomics Jása, szabad-e elfordítva tekintetünket a Vajdaság kisebbségi küzdelmeinek legelső és legnagyobb harcosaitól, azt mondanunk: nincse nek vezéreink és nincsenek prófétáink ? S mennyivel lenyügözőbb hatású, mennyivel el!enáiihatetlan»bb eredményű lesz a küzdelmünk, mennyivel sodróbb erejűek, menynyivel inkább átütő képességűek lesznek igazságaink, ha azokat választjuk vezéreinkül, azokat vá'asztjuk példaadóinkui, akiket az államot alkotó nemzet, az uralom boldog birtokosai a kegyelet és hála tömjénes érzésével ünnepelnek, akiknek emlékét a nacionalis és a nacionalista érzés a hála rá májába helyezi s a kegyelet örökzöldjével futtatja be. Mert a mi igazainkkal szembeszá Ihatnak, a mi hangunkat tulkiálthatják, a rosszhiszeműség eleve-etrendeltelése hűtlenséget láthat minden megmozdulásunkban s békétlen szándékot a csillagok felé fordult tekintetben is, a magyar kétszer— kettőre lehet ttl a válasz s a kérő sí óra süket fül a felelet, színházainkat, kulim egyesületeinket, nyelvünket rendőri felügyelet alá helyezheti, akár életfogytiglani fegyházra ítélheti a türelmetlenség vádja s az elfogultság vértörvényszéke, — de nem némitkatják el, nem kiálthatják ial, nem fojthatják el, nem törhetik le, nem gyalázhatják meg a Polit Mih ilyok, Tomics fásdk, a Miletics Szvetozár A bölcs arató nem tapossa le a termést, ami a magvető munkája nyomón sarjadt. Azok, akik learatják, csak hálás engedelmességgel gondo hatnak a szóntóvetökre. A szántóvetőkre, akik feltörték az ugart s könnyükkel, vérükkel, verejtékükkel, élmaí'an éjszak ik s bilincseket tépő «ondolataik harmatával varázsolták termő televénnyé a tarackos ugart. Akik behozták a termést, lisztté őrölték a gabonát s kaláccsá sütötték a lisztet, azok — a kenyér parancsa, a hala parancsa — nem tagadhatják meg honfoglaló apáik életének értelmét, jelentőségét, tanítását és tanulságát. Atyánkfiái, ha a Bratianuk, Pribicsevicsek és Benesek folytathatják a B.ínffy Dezsők, Perczel Dezsők, Rákosi Jenők és Tisza litvánok politikáját, ha átvehetik tőlük — a jelzők kicserélése után a nemzeti imperia izmus déübábos gond listának szókincsét és fegyvertárát s ha a történelmi fejlődés egyre gyorsulóbb ütemében s egyre kíméletlenebb eszközeivel folytathatják a nemzeti osztdiygőg politikáját, akkor ennek a szegény, oldott kéve-magyarságnak is megvan az a joga, hogy természetes szövetségesei támogatását ott keresse, ahonnan ellenfelei verbuválták a maguk „prófétáit és vezéreit". A mi természetes szövetségeseink azonban nem is az Eötvös Józsefek, Mocsáry Lajosok, Simonyi Ernők és Irányi Dánielek, a mi nagy szövetségeseink, a mi igazi segítőink — a Polit Mihályok, Tomics fásdk, Miletics Szvetozúrok. Ők azok, egyedül ők azok, akik perelni tudnak a ml perlőinkkel. Mindegyik pórt, frakció, klikk kifogásolhatja, ha a magyarság másik párttal, frakcióval, klikkel keresi az érintkezést. Kifogásolhatják, ha a nemzeti kisebbségek megfogjak egymás kezét s — vak vezet világialanl a népek országútién. De tehet-a párt, frakció, politikai felfogás, akárki ellenvetést az ellen, ha mi azokat választjuk vezéreinkké, azokat fogadjuk szövetségeseinkké, azokat avatjuk példaképeinkké, akiknek szelleme,’ verejtéke, munkája ér> szenvedése ezt az országot, ezt a hazát életre hívta a történelem meddő méltóból- Ezen a földön ők vívták a legnagyszerűbb kisebbségi harcot, nem érthető, nem természetes, nem ű történelem parancsának tetjesitése-e csupán, ha mi is őket valljuk vezéreinknek s örökélő szellemeiket idézzük ar elcsügged ?s óráiban — hónapjaiban, éveiben — vigasztalásul és világosságul. ‘De ne felejtsük — és ne felejtsék — el, van még mélyreható különbség a nyelvében megváltozott kisebbségi küzdelemben. Mennyivel halkabban, mennyivel kevesebbet kérünk mi, mennyivel kevesebbel beérnénk mi, mint ahogyan s mint amennyit kértek — elődeink a nemzetiségi küzdelemben. Hasonlítsa akármilyen fogyatékos elfogulatlanság össze például a karlovict kongresszus határozatait a — zentai programmal. A karlovici kongresszus szerint: „a Szerb Vajdaságnak Bíicsmegyére és Bánságra nézve Magyarországgá', Szerémmegyét illetőleg pedig a háromegy-kiráiy- Sággal együttes törvényhozása van; a Szerb Vajdaság ügykezelési nyelve, agy a közigazgatásban és törvénykezésben, mint gyűlésekben, s a felsőbb hatóságokkal való érintkezésben a cyrill írásu szerb nyelv leend". Ez a közjogi különállás gondolata, a rendi elkülönülés szelleme volt. Ezért szálltak kérlelhetetlen erővel, kemény elszántsággal síkra a magyar liberalizmus soha végre nem hajtott, legnagyobb alkotása: a nemzetiségi törvény ellen is. S amit mi kivánunk ? Amiért mi esdeklünk? Hasonlítsák össze ezzel a követeléssel akár az intranzigenciája miatt anatéma alá vett zentai programol! Nem akarunk elkülönülést, egy utón akarunk menni. Nem flkarunk különállást, hozzájuk akarunk tartozni. Nem akarunk megkülönböztetést, hiszen azért imádkozunk, hogy ne legyen már köztünk különbség. E ődeink külön alkotmányt követeltek a maguk száméra, politikai és kulturális exlerritorialilást; mi azért könyörgünk, hogy hajtsák végre az alkotmányt, testesítsék meg az alkotmány szellemét, nekünk nem kell rendi különállás, nekünk állampolgári egyenlőség kell. Mi csak egy elenyésző töredékét, parányi foszlányét, csak egy atomját kérjük annak, amiért elődeink a nemzetiségi küzdelemben nagyszerű meg nem alkuvással harcoltak. A fiuk nem tagadhatják meg egy töredékét annak, aminek teljességéért apáik harcoltak. Nem iehet senki kegyeletien a honszerző apákkal szemben. Jó sorsával, a történelemmel szemben senki hálátlan nem lehetj Ezt a földet a föld mai urainak a Miletics Ssvetozárok apostoli hite és lángielke szerezte meg. Ök‘ voltak a történelem száilásmesterei. Nem tagadhatják most meg azokat, akik puhára vetették a derekuk alját. A mi igazságaink csak egy töredéke a Miletics Szvetozárok igazságainak. A mi szavunk csak suttogó könyörgés az Ő zengő, viharzó, az „idők bércei"-t betöltő, oarancsoló követeléseik mellett. A kisebbségi küzdelem hitének vallásalapitói ők, mi csak szerény tanítványok, egyszerű halászok vagyunk. S arra is ők tanítottak bennünket: hinni kell. Hit nélkül mar csak a fegyvereket lehet lerakni. Hinni kel! e iog diadaléban, az
