Bácsmegyei Napló, 1926. április (27. évfolyam, 90-118. szám)

1926-04-20 / 108. szám

4. oldal BACSMEGYEI NAPLÓ Zsebmetszésért két év Tárgyalás a szuboticai törvényszéken A szuboticai törvényszéken hétfőn tárgyalta Pavtovics István törvényszéki elnök tanácsa Kovács Antal szuboticai lakos bűnügyét, aki több rendbeli zseb­metszéssel volt vádolva. Kovács a vád­irat szerint Weinberger Fülöptől, aki 1922 május 22-én Szubotic ról Novi­­szadra utazott, a vonátba való beszál­lásnál ezerkilencszáz dinárt ellopott. Az indiai vasútállomáson Stajbt József zse­béből 1924 augusztus 19-ikén 5100 di­nárra kiállított és értékesíthető váltót lopott ki. 1924 április 24-ikén Szubo­­ticán Mihaldzsics Aieksza nyugdíjazott szentai tanító zsebéből ezer dinárt tar­talmazó pénztárcát lopott el. 1924 szep­tember 25-ikén Tót Lajos zsebéből a kunbajai állomáson egy harmadosztályú kocsiban ezer dinár készpénzt és egy huszonötezer dinárra kiállított váltót lopott ki. A károsultak közül csupán Tót Lajos jelent meg a tárgyaláson. Vádlott, aki cimbalmos volt egy tam­­burás zenekarban, a terhére rótt bűn­cselekmények közül egyetlen egyet sem ismert be a tárgyaláson. A vizsgálat adataiból kiderült, hogy Kovács a zsebtolvajlást úgy szokta vég­rehajtani, hogy a kiszemelt áldozatot meglökte, mintha véletlenül történt volna és annak zavarát felhasználva, kivette zsebéből a pénztárcát. Csupán egy esetben találták meg nála a pénzt és pedig amikor Mihaldzsics Aieksza nyugalmazott szentai tanító zsebéből lopta ki a pénzt. A meglopott tanító ugyanis észrevette, hogy eltűnt a pénz­tárcája és lármát csapott. A vádlott el akart futni, de megfogták és a pénzt megtalálták nála. A vádlott azt mondta erre a tárgyaláson, Hogy a nála talált pénzt az apjától lopta el. Az egyetlen tanú, aki megjelent, Tót Lajos a szemébe mondja a vádlott­nak, hogy a kunbajai állomáson egy harmadik osztályú kocsiban feléje jött, meglökte és kirántotta zsebéből a pénz­tárcát. Ugyanabban a pi'lanatban a ko-Egy apa naplójából Irta: Somlyó Zoltán Dec. 20. Sohase becsültem valami sok­ra a költőket. Mindig gyűlöltem bennük azt, hogy túloznak és ez a túlzás az ő tulajdonképpeni egész munkásságuk. A rendes, mindennapi ember toporzékoirii kénytelen dühében, ha szuperlativusok­­‘kal hemzsegő müveiket olvassa. Egyes szavakat nagybetűkkel is írnak, akár valami tulajdonnevet és ebben a nagy­zási hóbortjukban megszedtük az olva­sót, aki aztán nehezen tud ismét bele­helyezkedni a reális élet körülményei­be... .Mát még mit csinálnak a. szerelem­mel! Ezt az érzéskomplexumot tisztára úgy kezelik, mintha teljesen a maguk számára akarnák kisajátítani. Mintha a, két nem mindent legyűrő vonzódása csak rájuk vonatkozna, mintha a szerel­mi titokzatosság millió kis bibéje csakis az ő életük melegházában tudna meg­élni. Micsoda nagyképűség! No, meg a gyerek! Ebből is valósá­gos témakultuszt űznek. Az ő gyere­kük igy, meg az ő gyerekük úgy... Mintha bizony senkinek másnak nem volna egy hüvelykujjatnnyi gyereke se. Minden mosogatóasszony ismeri a szü­lői gyönyöröket, a sziülöi szomorúság gokat!... Mit akarnak ezek a költők? ... Én is mesélhetnék nékik egyetmást erről a dologról! Csakhogy én nem va­gyok olyan nagvképü. mint ők! Eg?,' kissé, igaz, épp most. karácsony előtt • én is izgatott vagyok: az árva­szék utasította az asszonyt, akitől kü­lönváltam élek. hogy karácsonyra hozza föl a faluról, ahol élnek, a kisfiámat hozzám. Nem láttam a kis kölyfköt há­rom hónapja. Amikor legutóbb elvál­tunk, sirt itt a vállamon és még a vo­nat indulása percében is könnyes sze­mekkel kérte az anyját, hogy itt ma­radhasson meg nálam... De persze, az anyja nem hallgatott rá, a kérés átér­tette anyai hiúságát, meg aztán ez Só csiszakasz összekötő ajtaját felnyitotta és menekülni akart. Útközben az ütkö­zőkre ugrott, de több vasutas odajött és a pénzt a sínek között megtalálták. A vádlott a szembesítésnél - ezt is ta­gadta. A bíróság a tanút megeskette. Ezzel a bizonyítási eljárás véget is ért és a biróság a vádlottat bűnösnek mondotta ki minősített lopás bűntetté­ben és két évi börtönre ítélte. A biró­ság elrendelte, hogy a szabadlábon lévő vádlottat az ítélet jogerőre emelkedé­séig azonnal vizsgálati fogságba he­lyezzék. m A pozsonyi halálkut A város főterén fényes nappal károm ember belefulladt egy kútba — Az évtizedek alatt összegyűlt mérges gáz okozta a szerencsétlenséget Pozsonyból jelentik: Megrendítő sze­rencsétlenség történt Pozsony város fő­terén. A szerencsétlenségnek három em­ber esett áldozatul. Egy évszázados régi kutat akartak kijavítani és a kút mélyén összegyűlt raocsárgáz két munkást és egy tűzoltót meg­ölt. A régi kút vizét évek óta csak arra használják, hogy belőle a bérkocsisok tők nem tudták pontosan, mi történt. Csupán kötelet és horgonyt hoztak ma­gukkal. Schmidt Károly, huszonegyéves tűz­oltó le akart bocsátkozni a kúthoz erősített kötéllétrán. — Ne menjen'le gázálarc nélkül — fi­gyelmeztette őt a járókelők közül vala­ki. — Nem érzi, hogy milyen erős gáz­szag árad ki a kutból? lovaikat itassák és jármüveiket mossák. A kút már néhány nap óta nem műkö­dőit, ezért a bérkocsisok kérésére mun­kásokat küldtek ki a javítási munkálatok elvégzésére. A munkások, Novak Károly huszonkét éves segédszerelő, Poilák Ist­ván harminckilenc éves munkás, vala­mint Trautcnberg József munkás fel­szedtek a kutat boritó hatalmas kőkoc­kát és az alatta levő szalmaréteget, kö­télhágcsót erősítették a kút oszlopához, ezután Novák Károly és Poilák István leszálltak a kútba. Alig hogy a két ember eltűnt a kut­ban, kétségbeesett kiáltás hallatszott a mélyből, Trauteuberg belenézett a kútba, de a sötétben semmit sem látott. Lekiáitott, de senki sem feleit. Néhány percig ta­nácstalanul álldogált a kút szélén Trau­­tenberg és a bérkocsisok kis csoportja, akik azt hitték, hogy a két munkás bele­esett a kútba. Telefonáltak a mentőknek és tiz perc múlva mentőautó jelent meg a helyszínen három tűzoltóval. A tüzol­— Szokva vagyunk az ilyesmihez — telelte vállatvonva Schmidt és leereszke­dett a létrán. A következő pillanatban a körülál­­lók vizcsobbanást hallottak. A hálái­kul elnyelte a tűzoltót-is. A kút körül álló kis csoportot elfogta a borzalom. Perceikbe telt, amíg a két ottmaradt tűzoltó összeszedte magát és megerősítést’ kért a mentőállomástól. Csakhamar teljes felszereléssel jelentek meg a helyszínen a mentők, tűzoltók és később a rendőrség is. Most inár nyil­vánvaló volt, hogy . a kút aknájában mérges gáz lappang. Először senki sem mert leereszkedni a mélybe. Végre Schmidt József montőr gázmaszkot illesztve fejére, létrán torná­szott a kútba és csaknem egy órai kutatás után meg­találta mind a három ember holt­testét. A holttesteket csákánnyal húzták ki a kutból és megállapították, hogy bors is \*ólt az én orrom alá... meg aztán: az árvasziék igy rendelte... . Dehát, mi is van azon csudáini való, hogy a gyerek én utánam, sir. Fiú -az apjáé! Ez már régi igazság! Meg az is, hogy a gyerek érzi, hogy öregedő és magányos szivem egészen az övé! Uev játszom és úgy diskurálok vele, mint­ha magam is egéüzen gyermek lennék. Nem is szokott apjának nevezni, min­dig a keresztnevemen szólít, akárcsak barátja lennék. És. ha bármi kóiieságot követ el, azonnal hozzám rohan és ma­gától sietve, félelem nélkül bevallja. Mert tudja, hogy tőlem verést nem.kap. Öt éves. de az én kezem, másképp mint Simogatva, soha még nem érintette. Bezzeg ott, a falun, minden bolondság­ért megütik, ami eilen nem lehet tenni semmit, mert hisz ellenőrizhetetlen. Ö maga Szokta nekem mesélni, hogy az anyja sokszor hátbaüti, a nagyapja meg mindenért pirosra veri a kezecskéjét. Legutóbb is. amikor ezeket mesélte nekem, két könnycsepn gurult le az ar­comon és akkor megkérdezte tőlem, miért sírok? Akkor aztán már nem tud­tam magamon uralkodni, férfilétemre tehetetlenül sírva fakadtam és ö, sze­gényke a vállamba bújva, velem sirt... de keservesen... Szégyeltem magamat, de nem tehettem róla. Aztán eszembe jutott, hogy másnak is van gyereke, azt is ütik egyszer, másszor, azt a min­­deniit ennek a világnak!... Igaz, igaz... gondoltam magamban... — de hát ez a gyerek nem a más gyereke, ez a gye­rek az én egyetlen kisfiam!... Nno!... Most megjön a kis lurkó. Együtt töltjük a karácsonyi ünnepet. Már meg is vásároltam az ajándéko­kat. Mind itt vannak már sorba bepak­olva, csak még a karácsonyfát kell . íeldisziteni, hogy a sok mindenféle ajándékot alája lehessen állítani. Tyű. hogy fog örülni, ha. meglátja a sok kis égő gyertyával teletűzdelt, csokoládé­val, aranydióval megrakott fát! Egész különös izgalom fog el, ha «rre gondo­lok... Meg arra, hogy a mellemhez szoríthatom azt a kis angyali, gyönge, édes mellét, hogy belenézhetek a pofi­jába... Vájjon hizott-e egy kicsit? No. az 'a friss téli hideg bizonyosan meg­­fösti egy kicsit. Holnap ilyenkor már itt lesz ... Holnap... holnap... Dec. 21. Mi ez?... Nem értem... Szé­dülök bele ... Ahogy a gyereket kieme­lem a vonatból, látom, hogy a csontig ható téli hidegbe.« nyári nadrág van rajta. Nézem alatta, semmi melegruha. Megkérdem az anyját, miért nincs a gyereken trikó? Azt feleli, hogy nem kell a gyereket kényeztetni. Edzeni kell! Összecsókolom a kicsikét és úgy mon­dom neki, ma, még ma. veszek neked .ió. finom, meleg trikót. Erre sárkány­­hangon üvölt rám az anyja: csak azt merd! Letépem róla, arról biztos le­hetsz! ... Hát a hócipőjét miért nem adta rá? — kérdem az anyját. — Nem kell! — feleli lakónikus utálattal. Ma már vásároltam is a gyereknek meleg trikót, bélelt keztyüt, sárcipőt, jó szőrmés, füles, bőrsapkát és egész nap együtt voltam vele. Bizony nem hízott a lelkem egy dekát, se és a sá­padtsága is a régi. Elvittem az orvos­hoz is. Azt mondta, a gyerek bál’ isten­nek makkegészséges, de nem érti, hogy lehet egy falusi gyerek ilyen sápadt. Aztán rendelt neki Yeraalí-ot. Az majd meghizialja, ikipirositja. Este a lefekvéskor várom, hogy el­mondja, a Ids imáját. De azt mondja, elfeledte már az. imát, mert otthon bír zony sohase imádkoztatják. Csudál­­kozva, valami igen keserű érzéssel a szivemben, betakargattam a kis fehér ágyában, amit mindig úgy szeretett, aztán megkérdeztem: — Ugy-e jó itt, a te régi kis fehér ágyacslcádbau?. A gyerek, aki eddig mindig íapsikáló örömmel feküdt bele ebbe a kis fehér ágyacskába, közönyösen tekintett rám: — Jó. De azért jobb anyuskámnál. —Hát fed alszol otthon anyuskád­mind a három ember halálát gázmér­gezés okozta. A rendőrség nyomban a szerencsét­lenség után megindította a nyomozási annak megállapítására, hogy a katasz­trófáért kit terhel felelősség. Megállapították, hogy a kút javítása-: ra kiküldött munkások mindannyian jár­tasait voltak hasonló munkálatokban, en­nek ellenére a legszükségesebb óvintéz­kedéseket is elmulasztottak. 1926 április 20. A drága pásztoréra Egy susaki vasúti tisztviselő kalandja Zagrebben Zágrábból jelentik: Furcsa kalandban volt része szombaton Zagrebban egy fiatal susaki állami tisztviselőnek. A hr-' vatalnok, akinek nevét a rendőrség ti­tokban tartja, szombaton Zagrebba ér­kezett, ahol százhúszezer dinár hivata­los pénzt vett fel. Este elment az egyik mulatóba, ahol megösmerkedett egy ti­zenhétéves táncosnővel, akivel hajnalig mulatott. Hajnalban, részeg fővel sze­relmi ajánlatokat tett a leánynak, aki azonban nem akarta meghallgatni és csak akkor egyezett bele abba, hogy a fiú a lakására kisérje, amikor az tíz­ezer dinárt adott neki. Délelőtt, amikor a fiatalember kijó-, zanodott és rájött, hogy a hivatalos’' pénzből több mint tizenkétezer dinárt, mulatott el, a rendőrségre sietett, ahoi; úgy adta elő a dolgot, hogy a tán­cosnő ellopta pénzéi. A leányt, akit, nyomban előállítottak, kétségbeesetten tiltakozott a gyanúsítás elien és tanukat nevezett meg, akiknek jelenlétében fi­zette le a férfi az összeget. Amikor a fiatal tisztviselő észrevette, hogy vesz­tett ügye van, kirohant a rendőrségi szobából és le akarta vetni magát a második emeleti erkélyről. Az öngyil­kosságot az utolsó pillanatban akadá­lyozták meg. A rendőrség azután|a meg­­"tévedt hivatalnoktól elvette a megma­radt pénzt, amelyet hivatalos utón to­vábbítanak rendeltetési helyére. A sik* I kasztó fiatalembert és a táncosnőt sza- I badlábra helyezték. nál? — kérdeztem. — A két ka rossz ékben — mondta, felvillanó szemmel. — A két karosszék össze van kötve és abban alszom. Dö ott olyan jó... Örültem, hogy félsötétben vagyok, mert két könny már megint csak lesza­kadt a szememről... Aztán elmondta utánam álmos gyü­­gyögéssel.a kis régi imáját: »Én Istenem, jó Istenem, becsukódik már a szemem...< Aztán elaludt..., Dec. 25. Hát megvolt. Meggyujtot­­tam a karácsonyfát, odavezettem a, gyermeket és kicsomagoltam előtte a játékait. Sok mindenfélét. Annyi min-, dent vásároltam össze, hogy teljesen ki kellett fosztanom a pénztárcámat. És. lestem a gyerek örömét. Csalc egy mo­solyt... csak egy tapsikálásf... csak' egy. egyetlen villanását az örömnek... De semmi. ' í A kisfiam hol ' ezt a játékszert, hol) emezt az ólomkatonát nézegette, meg is fogdosta egv kicsit, aztán várakozó! és kiváncsi tekintette! kérdezte: — Melyiket küldte anyuskám?­Egy keserűt dobbant a szivem. Hír-, itelen hazugsággal az építőkockákra mutattam. És ekkor forró, boldog örömmel ölé­be kapta az építőkockákat és az ágyába magával vitte. A többi játékra rá se feederitefct. Amikor már elaludt, még sokáig’ül­tem ott, tós fehér ágya mellett a sötét­ben és össze-vissza rázott a zokogás. Valamit elvesztettem. Valami elhagyott. Valami a szivemre csapott. Valami égbekiáltó igazságtalanság történt ve­lem. És én itt ülök a sötétben és nem: tudom kifejezni mindennapi ember lé? temre, mindennapi szürke szavaimmal: azt a szomorú összeomlást, ami a lel­kemben végbement... Most már megértem a költőket..,, Mindten túlzásuk kevés az én fájdal­mam kifejezésére*

Next

/
Oldalképek
Tartalom