Bácsmegyei Napló, 1926. április (27. évfolyam, 90-118. szám)

1926-04-10 / 98. szám

6. oldal BÁCSMEGYEI NAPÚ) 1926 éprilis 10. CIRKUSZ • mm Két nemzedék — De igazán — meséli őnagysága a korzón — nagyon nehezen tudtam le­adni azt a nyolc kilót, ősszel valami po­rokat szedtem és egy keserű, rossz teát ittam. Elment tőle az étvágyam és rosszízű lett tőle a szájam, majdnem ál­landóan fájt a fejem és szédültem, de csak néhány dekát fogytam négy hét alatt Akkor két tejnapot kezdtem heten­­kint, soha nem reggeliztem, naponta csak félpohár folyadékot ittam, tenyér­nyi főtt húst ettem ebédre, vasárnap egy darab vízben kifött Ital volt az ünnepi ebédem, vacsorám pedig mindennap két siiltalma, két darab pirított zsemlyével. Ez és kedves férjem örökös veszekedé­se a fogyó kúra miatt megtette a hatá­sát. Igaz, minden másnap egy óráig vol­tam gőzben és naponta massziroztattam magamat. Az, hogy egész nap gummi­­íüzőben és gummiharisnyában voltam, azt hiszem, már fölösleges óvatosság volt csak. Mindenesetre beálltam Bi­­csérdy pápa hivének is S sovátiyitó i®­­jckciókat adattam magamnak. A Szép Fiatalember nagy elismeréssel nyilatkozott a hölgy hősiességéről, di­csérte szép alakját. — Hát tudja — csevegett tovább a szép hölgy — most már minden rendben volna és boldog lennék, de most meg a kislányom keseríti, az életemet. Képzel­je csak, ez a rossz kisleány nem akar enni. Hiába könyörgünk neki, hiába fe­nyegetjük, hiába Ígérünk neki arany karkötöórát. nem iszik tejet és nem eszik tápláló ételeket. Nézze csak, mi­lyen sovány és vérszegény, olyan, mint valami kiéhezett proligyerek, szinte szé­gyellem. Isten ne verjen meg érte, de szinte gyűlölöm mások pirosképii, egész­séges, pufók gyermekeit. Mondja, mit csináljak, hogy Lilikét evésre kapas­­sam? A háziorvos is már mindent meg­próbált vele, irt neki vasasbort, adott injekciókat, járatjuk tornába, de minden hiába ... ilyen csúnya girhes gebe le­gyen az én gyermekem..-.! Ahalottvallomása A rendőrség kihallgatta a hasba­­szurt villanygyári munkást Véres verekedés folyt le csütörtökön este Szuboticán, az Alekszandrova-ucca egyik mellékuccájában levő Bartul-ven­­déglő előtt. Mint a Bácsmegyei Napló is megírta, éjjel tizenegy óra tájban a vendéglő előtt egy eszméletlenül heverő férfira bukkantak, akiről kiderült, hogy hasbaszurták. Nyomban értesítették a rendőrséget, ahonnan Ifkovics Ivandé­­kics Lázár ügyeletes rendőrkapitány szállt ki a helyszínre és intézkedett; hogy a megszűrt embert a mentők szál­lítsák be a közkórházba, majd megindí­totta a nyomozást az ismeretlen szur­­káló kézrekeritésére. A nyomozás .során megállapították, hogy a megszűrt ember Merkl József villanygyári munkás, aki a Bartul-korcsmában ivott. Ittasan ösz­­szeszólalkozott Kálmán Mihály munkás­sal. A két ember között verekedésre ke­rült a sor, amit az uccám is folytattak és a verekedés hevében használta kését Kálmán, akit még csütörtökön éjjel elő­állított a rendőrség. Az egyik szuboticai lap közölte, hogy Merkl a kórházba­­szállitás közben belehalt sérülésébe, a nélkül, hogy kihallgathatták volna, ez a hír azonban nem bizonyult valónak. M'erklt a kórházban megvizsgálták és megállapították, hogy sérülése súlyos, de nem halálos. Pénteken délelőtt a köz­kórházban kihallgatta Kopilovics Ferenc rendörbiztos, aki előtt elmondta Merkl, hogy támadóját azelőtt nem ismerte és csak a korcsmában találkoztak össze, ahol mindketten ittasak voltak. Kálmán ellen a rendőrség megindítot­ta az, eljárást, v Jobbfelé tolódik a Briand-kormány Durand földművelésügyi miniszter lesz Malvy utóda Párisból jelentik: A miniszterta­nács pénteken a kabinet egyhangú sajnálkozása mellett tudomásul vet­te Malvy belügyminiszter lemondá­sát. Minden valószinüség szerint Durand földmivelésügyi miniszter veszi át a belügyi tárcát. Durand az egész kabinet, de 'különösen Briand bizalmát bírja. Durand belügyminisztersege a kabinet jobbra tolódását jelenti, mert Durand a radikális polgári cso­port jobboldalához tartozik. Földmi­velésügyi miniszterré Bouat radiká­lis-párti képviselőt fogják kine­vezni. Megkezdődnek Abd el Krímmel a béketárgyalások Rakatban ülnek össze a franciák és spanyolok a rifekkel Párisból jelentik: A Quotidian szerint már a legközelebbi napok­ban megindulnak a béketárgyalások Franciaország, Spanyolország és Abd el Krím között. A marokkói francia hadvezetőség Rabatot ajánlotta a tárgyalások színhelyéül és Abd el Krim ebbe beleegyezett, csak Spanyolország ellenzi, hogy olyan városban tárgyaljanak a bé­kéről, amely francia fenhatóság alatt van. A valorizált megvesztegetés Megkezdődtek a tanúkihallgatások az Abend-pörben Becsből jelentik: Az „Abend“ szer­kesztője és igazgatója elleni zsarolási pör főtárgyalá.-át pénteken megcsappant érdeklődés mellett folytatták. A pénteki tárgyaláson a bíróság megkezdte a ta­nuk kihallgatását. Fried Antalt, a Haasen­­stein és Vogler hirdetési vállalat igaz­gatóját hallgatták ki. A tanú elmondotta, hogy a Castiglioni-bank vezérigazgatójá­nak Schweigernek megbízásából 1921-ben Fuchs Artúrhoz, az Abend igazgatójá­hoz fordult és felszólította, hogy has­son oda, hogy az Abend mérsékelje hangját Castigüonival szemben. Önként ajánlottak föl húszmillió koronát. Fuchs a pénzt keveselte, mire hosszas alkudo­zás után negyven millióban egyeztek meg, úgy hogy huszonnégy milliót azonnal fizetnek, a többit pedig részietekben. A pénzt Fuchs Castiglioni irodájában vette át és az irodából azonnal telefonált a szerkesztőségbe. Amikor az első részlet lefizetésére került a sor, megjelent Fuchs és kérte, hogy az esedékes részletet az osztrák korona romlása miatt valorizálva fizessék ki. Schweiger igazgató ingerülten utasí­totta vissza az ajánlatot és azt mondta, hogy írjon az Abend amit akar, többet nem fizetnek. Fried kihallgatása után Fuchs Artur védője indítványt terjesztett elő, hogy a vádlottakat helyezzék szabadlábra. Az előterjesztéshez csatlakozott Weisz Sán­dor szerkesztő, a másodrendű vádlott is, aki hivatkozva húsz éves újságírói múltjára, igyekezett bizonyitani, hogy a zsarolási vád tervszerű politikai hajsza, amelynek célja az Abend kompromittá­­lása. A bíróság a szabad'ábra helyezés iránti kérelmet elutasította. Láncban állnak a kaliforniai petr Több millió hordó petróleum pusztult el Londonból jelentik: Az amerikai petróleumipar kezdete óta nem volt olyan óriási katasztrófa, mint amilyen pusztulást okozott most Kaliforniában a petróleumtüz. Harmadnapja égnek a peírole­­umtankok, a finomító gyárak rengeteg telepei, de csak most jönnek az első részle­tes jelentések, mert — mint kitudó­dott — érthető okokból szigorú cen­zúrát rendelt el a kaliforniai kormány. Alapos ugyanis a gyanú, hogy a pusztulás nem véletlen, hanem bűnös kezek müve. Az első hirek úgy szólották, hogy Saint Louis környékén villám csapott le és felgyújtotta az Union Oil Company földalatti petróleumtankját, amely iszonyú dörgéssel felrobbant. A lángok átcsaptak a szomszédos tan­kokra és az explozió két embert meg­ölt. Olyan hatalmas volt a robbanás, hogy Saint Louisban sok ház fala megrepedt és minden ablak be­zuzódotí. Egy asszonyt a leomló faltőrmelékek eltemettek. A petróleumfinomitó gyá­kásai sem voltak képesek gátat vetni a lángok terjedésének. Gőz-szántó­gépekkel nagy földtömegeket emeltek kt és azzal akarták betömni az égő tartályokat, de a tüztenger kicsapott és az égő petróleum végigömlött a mesterséges gátakon túl, úgy hogy már csütörtökön tizenkilenc nyi­tott óriási petróleumtartály égett messze kerületben. Ötven mérföld távolságból látszottak a lángok, amelyek sok emelet ma­gasságra csaptak föl és egy négyzet­mérföld területen minden tűzben állott. Saint Louisból pénteken az a hír érkezett, hogy a tűz terjed és a forróság olyan elviselhetetlen, hogy a lángtengeri most már kétszáz méternyire sem lehet megközelíteni' az olajtartályok egymásután robban­nak föl és eddig csak Saint Louis környékén többmillió hordó petróleum pusztult el. És mialatt Saint Louis környékén ez az óriási katasztrófa pusztít, az Union Oil Company annabeimi telepén szin­tén villámcsapás gyújtott föl két nagy tankot és égnek a petróleumielepek. rak egész tűzoltósága esösszes mug-Lehetetlen szabadulni attól a gyanú­tól, hogy gyújtogatás történt mlnda­­két helyen. Ezzel a két óriási méretű petróleumégéssel egyidejűleg New- Orleánsban újabb katasztrófa történt. A város kikötőjőben lángok csaptak ki a Standard Oil Company egy hatalmas pet­róleumtank hajójából, amely szí­nükig tele volt petróleummal. A robbanás az egész várost meg­rázkódtatta. A hajón negyvenhét mat­róz súlyosan megsebesült, közülük nyolcnak az állapota életveszélyes. Nyugdíjasok nyugdíj nélkül A szuboiical pénzügyigazgatóság nem utalta ki a nyugdíjasok áprilisi illetményeit A szuboticai kerületi pénzügyigazga­tóság néhány nappal ezelőtt beszün­tette a nyugdíjasok illetményeinek kifi­zetését. A nyugdíjasok egészen különös ok miatt maradtak kenyér nélkül. A pénzügyigazgatóság mellett működő ellenőrző hivatai főnökét, Ko'arovics• Danilót ugyanis a belügyminisztérium Szubotica város pénzügyi tanácsnokává nevezte ki, a pénzügyminisztérium azon­ban mindmáig nem gondoskodott Kóla­­rovics régi hivatalának betöltéséről, ha­nem ideiglenesen a vasutigazgatóságnál működő Mesna Kontrolát bízta meg a pénzügyigazgatóság ellenőrzésének ellá­tásával. A vasúti Mesna Kontrola elfog­laltsága miatt nem képes a pénzügy­­igazgaíóság kiadását felülvizsgálni, a pénzügyigazgatóság viszont mindaddig, mig a Mesna Kontrola nem láttamozza a nyugdíjasok nyugtáit, nem hajlandó kifizetni az áprilisi nyugdijat. A szerencsétlen nyugdíjasok körében nagy elkeseredést keltett, hogy a mi­nisztérium késedelmeskedése miatt nem kapják meg nyugdijukat. Sikkasztás miatt letartóztatlak egy tekintélyes budapesti Ügyvédet Nem számolt el a rábízott házak jövedelmével Budapestről jelentik: A rendőrség péntek délután letartóztatta dr. Kanitz Emil tekintélyes budapesti ügyvédet. Kanitz a Wodianer nagyiparos-család budapesti házainak volt a gondnoka és a letartóztatás Wodianerék feljelenté­sére történt, mert az ügyvéd a gond­jaira bizott házak házbérbevételével nem számolt el. Dr. Kanitz évek óta gondnoka a Wodianer-házaknak és teendőjét min­denkor megbízói legteljesebb megelé­gedésére végezte el, A legutóbbi ház­­bérnegyedkor azonban Kanitz nem szá­molt el a befolyt bérösszegekkel és ezért Wodianerék már két héttel ez­előtt feljelentették az ügyvédet. A rendőrségen akkor előállították Kanitz Emilt, de minthogy az ügyvéd előkelő rokonsága ígéretet tett a hiányzó ősz­­szeg megtéritésére, Kanitzot szabad­lábra helyezték. Azóta sem Kanitz, sem rokonai nem fizettek Wodianeréknak semmit, amiért a háztulajdonosok újabb feljelentése alapján a rendőrség pénte­ken őrizetbe vette az ügyvédet és ki­hallgatása után előzetes letartóztatásba helyezte. Csokoládétojások csokoiádérsyulak legolcsóbban RUFF ciskorkaüzíetben kaphatók _____________________________________2857

Next

/
Oldalképek
Tartalom