Bácsmegyei Napló, 1926. március (27. évfolyam, 59-89. szám)

1926-03-27 / 85. szám

8. oldal BÁCSMEGYE1 NAPLÓ 1926 március 27. in «1 ' ■■mu 11 111 1 iiujum.'...'1'j ■-agw-CTga^rrynr»-n^M*wiiMiKmi. — A . legöregebb szuboticai újságíró halála. Pénteken délelőtt meghalt Szu­­boticán 79. éves korában Szabados Sán­dor volt lapszerkesztő és nyouidatulaj­­donos. A régi Szabadka egyik emléke tűnt el vele. Több mint egy fél évszá­zad előtt kezdte el pályáját s nyitott nyomdát abban a városban, amelyben akkoriban könyvre, újságra, nyomdater­mékre nem igen volt szükség. Szabados Sándor ambiciózus nyomdász volt, la­pokat alapított, adott ki, éveken át szerkesztette a Szabadkai Közlönyt, amely a maga korában illedelmes úri hangjával vált ki az akkoriban meglehe­tősen parlagi hangú szuboticai sajtó­­orgánumok közül. A Szabadkai Köz-» lony ötven évig állt fönn s a háború alatt szűnt meg. A háború vége felé Sza­bados Sándor is visszavonult és csen­des pihenésben éite le napjait család­jának, régi barátainak és ismerőseinek tisztelő és szerető körében. Három év­vel ezelőtt ülte meg házasságának ‘öt­venedik évfordulóját, amikor impozáns módon nyilatkozott meg vele és szerető hitvesével szemben az egész város ro­­konszenve. Egész a legutóbbi hetekig fenti árt s délutánonként kedvenc szó­rakozásának: a sakkozásnak hódolt. Rövid betegség után végelgyengülésben halt meg pénteken délelőtt 11 óraikor. — Előléptetések a novSszadi postahivatalnál. Noviszadrói jelen­tik : A noviszadi postahivatalnál a negyedik csoportból a harmadikba le'ptették elő Paiipov Szávát, Viii­­parszki Annát, Löwenberger Gizellát, Óváry Mari-kát, Jankovics Dórát, Ar­­szenovics Zorkát, Lehoczki' Lajosnét és Veszeünovics Fájót. — A becskereki Lloyd közgyű­lése. Becskerekről jelentik : A becs­­kereki kereskedők és gyárosok egye­sülete vasárnap délelőtt tiz órakor rendkívüli közgyűlést tart a Lloyd helyiségében. A napirenden a házaló­kereskedelem elleni akció, az esti kereskedelmi tanfolyam, a vasárnapi üzletzárás kérdése, továbbá elnök, alelnök és választmány választása szerepel. — Uj rendszer a noviszadi lakás* hivatalnál. Noviszadrói jelentik: A □oviszadi rendőrségi bejelentő hivatal­ban uj rendszert léptettek életbe. A jövőben a lakásváltozások bejelentése miatt nem kell felmenni a lakáshiva­talba, mert minden dohánytőzsdében féldinárért árusítani fognak bejelentési blankettákat, amelyeket azután kitölté­sük után akár postán, ak r más módon, továbbítani lehet a bejelentő hivata.hoz. — Behajolni veszélyes. Noviszadrói jelentik: Bogosevics Dusán noviszadi lakos csütörtökön este észrevette, hogy valaki benéz az ablakán. Kiment az uccára és az ablak alatt találta Magyar Karoly maiommunkást, akivel szóváltásba keveredett, aminek végül verekedés lett a vége. Mindketten iöbb sérülést szen­vedtek. A rendőrség megindította a nyomozást. — Bácskaiak, ha Pesten veszeksze­nek. Budapestről jelentik: Dr. Bolgár Imre szentai gyógyszerész és dr. Jed­­licska Jenő volt szentai, jelenleg buda­pesti ügyvéd sorozatos kölcsönös rá­­galmazási és becsületsértési pőréi ismét foglalkoztatták a budapesti bíróságokat. A legújabb Bolgár—Jedlicska-pör tár­gya az, hogy Bclgár egy korábbi rágal­­mazási pör járásbiróságj tárgyalásán a bíró liivatalszobáiában kijelentette, hegy Jedlicska ügyvéd a Magyarországba jövő jugoszlávokat megfigyeli és visel­kedésükről jelentést tesz a konzulátus­nál. E kijelentés miatt dr. Jedlicska újabb, rágalmazás! büupört indított és Bolgár Imrét tizenöt millió korona pénzbüntetésre Ítélték. A biintetőtör­­vényszék mint fölebbviteli biróság, a járásbíróság ítéletét megváltoztatta és dr. Bolgár Imrét a rágalmazás vétsége alól fölmentette. A fölmentő ítélet jog­«r&s. — A becskereki Szrnao köz­gyűlése. Becskerekrő! jelentik: A becskereki Szerb Nacionalista Ifjúság szervezete vasárnap, március 28-án délelőtt kilenc órakor a Korona-szálló­ban közgyűlést tart. A közgyü ésen a beogradi vezetőség kiküldöttjének je­lenlétében megválasztják az uj elnök­séget. — A noviszadi vörhenyj :rvány. Noviszadrói je’eniik: A noviszadi egész­ségügyi hivatal megállapítása szerint a Vajdaság területén a vörhenyjárvány á Sandó jellegű. A kimu'.alás szerint Noviszadon júliusban 2, augusztusban 1, szeptemberben 4, októberben 7, no­vemberben 6, decemberben 11, január­ban 4, februárban 6, mírcius eisőfelé­­ben 4, a harmadik heteben 14 és az 'utóbbi napokban pedig 4 megbeteged s történt, azaz m rciusban összesen 22 esetben fordult elő vörhenymegbelege- I dés, amelyek közű) négy halálos vö t. E étkor szerint 1—5 évig 9, 6—10 évig I 4, 11—15 évig 4, 16—20 évig 1 és 21—30 évig 1 megbetegedés volt. Pén­teken délben Milovánovics Milován dr. po'gármester összehívta a bizottságot ülésre. Az ülésen e határozták, hogy az óvintézkedésről szóló rendelet betartá­sát szigorúan ellenőrzik, azonkivül el­határozták, hogy olyan esetben amelyek­nél szükségesnek mutatkozik, a beteget járványkórházba szállítják. Ez azonban csak akkor történik meg, ha a városi tiszti főorvosi hivatal elrendeli. Végű elhatározták, hogy az iskolákat nem fogják bezárni. — Öngyilkos cseiédleány. Kuláról je­lentik: Kozlik Borisku kulai cselédleány szublimátoldattal vegyített putkánytnér­­get ivott. Az életunt leány életveszélyes belső sérüléseket szenvedett. — Az idegenek jelentkezése Szombor­­ban. Szomborból jelentik: A rendőrség felsőbb rendeletre felhívta a Szomborban tartózkodó idegen állampolgárokat, hogy március 26-ig jelentkezzenek. Minthogy a bejelentési határidőt sokan elmulasz­tották, a rendőrség a jelentkezési termi­nust három nappal, március 29-ig meg­hosszabbította. A rendőrkapitányság fel­hívja a külföldi állampolgárokat, hogy a jelentkezési kötelezettségnek saját érde­kükben tegyenek eleget. — öngyilkosság a rendőri fogdában. Topoláró! jelentik: Szerdán este a topo­­lai rendőrségi fogdában öngyilkos lett Závodsz'ki István huszonegy éves bajsai legény. Závcdszkit azzal gyanúsították, hogy egy bajsai vendéglő pénztárát fel­törte és néhány száz dinárt ellopott. Szerdán este vitték be Topolára és csü­törtök reggel akarták kihallgatni, de a legény szerda éjszaka a fogda falából kiálló vasgyürüre nadrágszijjával fel­akasztotta magát. A haláleset ügyében dr. Nardini Hrvoje szuboticai vizsgáló­bíró megindította a vizsgálatot. — A petrovoszelói tanítók akciója. A petrovoszelói tanítók elhatározták, hogy az 1923 szeptember elsejétől 1924 április 30-i-káig járó fizetési .különbözet kiutalá­sa érdekében akciót indítanak és a Jugo­szlávia! Tanítók Országos Egyesülete utján fogják kérni a közoktatásügyi mi­nisztert a különbözet kiutalására. A pet­rovoszelói tanítók felhívást intéztek az ország valamennyi tanítóihoz, hogy csatlakozásukkal támogassák az akciót. — Hová lett a dohány? Noviszadrói jelentik: Füry Imre noviszadi órás meg­egyezett Putnik Mllos noviszadi dohány­­tözsdéssel, hogy az órásüzletben fogják árusítani .a dohányt közös haszonra. Putnik át is adott Fürynck 26.900 dinár értékű dohányt. A napokban azután el­ment a reá eső haszonért. Az üzletben mindössze 2123 dinár értékű dohányt talált, a többi dohányáru a pénz és a haszon — hiányzott. Füryék nem tudtak felvilágosítást -adni arról, hogy hova leit a pénz, mire Putnik feljelentést tett a, rendőrségen. A rendőrség Füryt és fele­séget sikkasztás gyanúja miatt letartóz­tatta. — Halálozás. Hunyár Kristóf vasúti tisztviselő március 23-ikán szülei laká­sán, Kulán hosszú szenvedés után tüdő­vészben meghalt. — Tűzoltó nap Kulán. Kuláról jelen­ük: A Kulai Önkéntes Tűzoltó Testület április 5-ikén, husvét’másnapján Tüzol­­tó-napot rendez a. testület szertára ja­vára. — A szomberi anyák egyesületének előadása. Szomborból jelentik: A szom­­bori anyák egyesülete husvét másnapján és április 6-ikán és 7-ikén a színház he­lyiségében előadásokat tart a zsidó nő­ügyiét, a katholikus misszió, a műkedve­lők, a katonazenekar, a dalárdák, a bu­­nyevác nöegylet, a bunyevác íérfiegy­­let, a legényegylet, a Szokol és tanító­képző közreműködésével. Minden este ui műsor lesz. — A nő hivatása a múltban és jelen­ben. Szcmbciból jelentik: A szerb o.:­­lárda helyiségében vasárnap délután négy órakor Petrovics• Olga polgári is­kolai igazgatónő *A nő hivatása -a múlt­ban és jelenben« címen előadást tan — Előadás a noviszadi evangélikus templomban. Noviszadrói jelentik: Jahn Jakab pribicseviosevóí evangélikus lel kész vasárnap délután ,a noviszadi evau géíikus templomban1 »Stockholmi világ­­kongresszus és békemozgalom« cimmel németnyelvű előadást tart. — Autót árverez a szuboticai nagy­­vásár és mlntakiálHtás igazgatósaga. Az 1. szuboticai általános nagyvásár és. mintaikiállitás igazgatósága március hő 28-ikán délelőtt 10 órakor a Lloydbar nyilvános árverésen elad egy kevésbé használt Ford-utót. — Becsületes tolvaj. Topoláról jelen­tik: Cservenák Péter kőművesmester a múlt év nyarán betért a Szalma-féle kocsmába egy pohár borra és kerékpár­ját kihagyta az uccán. A kőműves it­tasan ment haza és estik később esz­mélt rá, hogy biciklin ment el hazulról és gyalog tért vissza. Cservenák a rendőrségen feljelentést tett az ismeret­len tolvaj ellen, akit azonban eddig hiá­ba kerestek. A napokban aztán igen kellemes meglepetés érte: az udvarán találta biciklijét szétszedett állapotban. A tolvaj megsz^áh;» és visszavitte neki a kerékpárt. KINTORNA e sa • Két fiatalember beszélget egy pa-iükí előtt, amelynek ablakában egyszerre egy kövér,ember jelenik -meg. Az egyik fia­talember megszólal: — Látod azt a kövér embert? Azt se, tudja, mennyi pénze van és mégis meg­károsított egy- piiiiióval. Hogyan? — Úgy hogy nem adta hozzám a leányát! # . — A »Kék ittadár« Noviszadon. A vi­lág minden nagy színpadán páratlan si­kerrel vendégszerepeit »Kék madár« néven ismert orosz -társulat szombaton, vasárnap, hétfő és kedden a beogradi 30 ■estére terjedt zajos sikerű vendégsze­replés után a noviszadi Nemzeti Szín­házban vendégszerepei. Az előadásra kerülő pázar kiállítású miniature-ket Jushnij konferálja be szerbül és németül. A »Kék madár« Noviszadrói Svájcba megy, ahol már április 2-ikán Montreux­­bon lép fel. Jegyek elővételben a szín­házi pénztárnál, a Bdcsmegyei Napló noviszadi fiókjánál és a Rád színházjegy irodában kaphatók. Kraljevbregi pezsgő a vezető márka — Adós fizess! Kuláról jelentik: A Qausz-féle gabona- és fakereskedő-cég már hónapok óta egyezkedési tárgyalá­sokat folytat hitelezőivel. A hitelezők egy része nem akarja elfogadni a cég egyezkedési javaslatát. Ezek közé a hi­telezők közé tartozik Schmitadtz József kulai h-angszerész is. aki a múlt napok­ban felkereste irodájában Gausz Vendelt és erélyesen fellépett követelése ki­egyenlítéséért és hogy szavának minél súlyosabb nyomatékot adjon, Gauszt egy bo-ttal agyba-főbe verte. Gausz feljelen­tést tett a járásbíróságnál az erélyes hi­telező ellen. — Öngyilkos szentai gazda. Szentéről jelentik : Rózsa István szen­tai gazdálkodó pénteken reggel laká­sán, a fészerben a gerendára felakasz­totta magát. Előzőleg elküldte unokáit a piacra, majd megvárta, míg leánya is eltávozott hazulról és akkor követte el tettét, mikor a házban már kívüle senki sem tartózkodott. Órák múlva találtak rá a fészerben, ahol, minthogy nagyon alacsonyan volt a gerenda, úgy hajtotta végre az öngyilkosságot, hogy letérdelt a földre. Nyomban le­vágták a gerendáról, de már halott volt, Tettét betegsége miatt kö­vette el. — A becskereki katholikus egy­háztanács alakuló ülése. Bzcske rekről jelentik: A két héttel ezelőt' megválasztott becskereki katholikus egyháztanács szombaton délelőtt tizen­egy órakor tartja alakuló ülését. Ugyanekkor meg fogják választani az errvbáztanács elnökét is. A biró megkérdi a vádlottól: — Házas vagy nőtlen? Vadházas vagyok. Kivel él? Egy nőve 1. Egy nőve 1?! Mag érfivel él? Hogyne. Például A. — No Grüiiifié, hová mennek az idén nyaralni? — Baden-Badenbe. És maguk? — Mi Palics-Palicsra megyünk. & Az egyik cégtárs megkérdi a másik­tól: — A Lehmann-cég tudakozódik a mi volt alkalmazottunkról, Markövicsról. Mit feleljünk neki? — Azt, hogy nálunk csalt, lopott s hogy mindazt, amit tud, nálunk tanulta! Egy gazdag parvenü kereskedő nagy­­gőggel és orrhangon odaszól az üzletve­zetőjének: — Hallja maga Kohn! Nekünk kel­lene egy pár jó kiíutófiu ide az üzletbe. Telefonáljon csak valamelyik sportklub­ba, hogy küldjenek ide egy pár futóbajno­kot bemutatkozásra. # Mórickát elviszi vadászatra a papája. A papa háromszor is rálő egy-egy nyúl­ta, de -nem talál. Móricka megkérdi: — Mondd papa, hányszor kell agyon­lőni egy nyula-t, hogy igazán meghal­jon? Szomorú szívvel jelentjük, hogy özv.Wollberger Jőzsefné szül. Vig­március 25-én este 60 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Tetemét pénteken dél­után 4 órakor a Futaki-ut 28. számú gyászházból az izr. teme­tőben helyeztük örök nyuga­lomra. Emlékét örökké kegyelettel őrizzük! Nevelt lányai: Szepesi Manóné szül. Vig-, Kovács Jőzsefné szül. Vig. Unokái : Szepesi Márta, Sze­pesi Klára és Szepesi Józsa. Fivé­rei, nővérei, sógorai és sógornői. Novisad, 1926 március hó 26-án.

Next

/
Oldalképek
Tartalom