Bácsmegyei Napló, 1926. március (27. évfolyam, 59-89. szám)

1926-03-11 / 69. szám

1926. március XI. BACSMEGYEI NAP!Xs 3. oldal. Kisebbségi Élei ® B © A bolgár harmatig fíauíiaJliyelvii íél­hivatalosa, a La. Bulgaria, cikksorozatot közül a bulgáriai 'kisebbségek hely ze­kéről. A cikksorozat' ■ efsö fejezeteiből kiderül, hogy a iiivatatoíau 15.000, örmény részről 45.000 leiekre becsült1 örjnónységnek tizennégy cferoi isleo­­láia, két gimnáziuma és .tizennégy tem­ploma van-; az 537.000 íöt számláló törököknek kétezeiV-g} száztizeikét is­kolájuk és kétezertiáromszáz mosójuk: a zsidók, kiknek lékks'Zátna eléri a 45.000 lelkei, tiz óvodával, huszonhá­rom elemivel, öt középiskolával és negyvennégy zsinagógával rendelkez­nek; a; katholikus vallási kisebbségnek,' mely 45.000 lélekből áll, negyvenhét j «tengje, 'tiz polgárija, ivat. gimnáziuma és ötvenöt temploma., .iiSgtye kápolnája van. Ezeknek a kisebbségeknek kul­turális adataival szemben egészen aránytalanul alsóbbrendű az a hely­zet, melyet a bulgáriai románság köz­­mivelödési ‘ szervezetei mutatnak. Cil­inek a román kisebbségnek, mely a bol­gár hivatalos statisztika szerint is ■93.000 lelket számiál. mindössze két román-nyelvű iskola áll. rendelkezésére, az egyik Szófiában,, a másik Djumaja­­i>an. ■ • * A bukaresti Cuvauiul Jiosszu cikkben foglalkozik a bolgár ' félhivatalos cikk­­. sorozatával. ■ Érzéketlenek maradha­tunk-e — írja- testvéreink kulturá­lis síunyargattatásáil-uk láttán? \ an­nak, okik ezeknek u jogoknak megszer­zése érdekében’a Génibe vezető. «ultra lépnek. A '.bulgáriai -rotnán-sá.?' jogai­nak megszerzését ületöíeg tnf sokkal ■rövidebb utat látunk: Szófiát. Ttt kell feltennünk '«• kérdést; hogy nem látta-e román kormány olérkezettnek az Idői e hallatlan állapot megszüntetésére. , A kefózsv/iri Ellenzék 'a' bukaresd— lap-! IcUiáboarodásáról így' ír: Nem akii- j í’tihk most elmélkedni, hogy vájjon lio- j gyárt írna a Cuvanilil b;i Uerli-n avagy éppen Budapest' sajtója lépne fel így a romáinál kisebbségek helyzetének megjavítására. Ellenben igen hasz­nosítók találjuk annak -megállapítását, hogy a bulgáriai románság felháborító jegfosztoU-sága aligjui- a; véletlen mü- j ne. Nagyon is közejfek-yő -az a i-eilevés,J hogy ez az állapot függvénye annak u j helyzetnek melyben Románia kisebb­sége1 már ma is vannak, melyek a kü­lönböző törvények tendenciája ezeknek a kisebbségeknek szermnelláthatóau szántl Nyilvánvaló ugyanis,-hogy a bul­­gár kormányzat abban a cinikus felte­vésben nyomja el a százezer főnyi bul-; gáriai román lakosságot.' hogy a. te- j mán kormány hiába emeli jel szavát ez | dien a külföld közvéleménye előtt $ hiába fordult közvetlenül Szófiához, j •mindenütt azt a választ -kaphatja, hogy j ü tekintetben előbb söpörjön a maga j ajtaja előtt.-« • * A pozsonyi magyarok, küldöttséget | menesztettek KáHa-y szlov^uszkói- telj-1 hatalmú miniszterhez. akinél panaszt; emeltek,; hegy a pozsonyi városi szia- J ügy! bizottság önkényese;: megróva- i dítfette a magyar színi évadot. A ur-; niszter előzékenyen fr.gpdta a küldött- j séget, de kijelentette: csod-Mkozik a • nagy elégedetlenségei}. mert az idei j évadra még változatlanul áll fenn a j ■régi rendszer, amely szerint a cseh- j szlovák társulatnak hét a magyar és | német társulatnak pedig jyét'két hónap ] , jut. Az ő jóindulatát, bizonyítja, hogy j hozzájárult ahhoz, hogy ,a magyarok ; és németek -a téli hónapokban is-játsz­hassanak a sziuházban, de arról soha­sem volt' szó.' Hogy eitz.el a csehszlo- 1 és társulat' rovására meghosszabbít­­hatnák Já&kideífikqt,. mm a cstíjs^ó-, ■tik évadból épp annyira nem engedhet1 senim'r, nintabogy a magyarok és né­metek sem engednek el egy estét sem i az- ö k'étbőna-pos játékidejükből. Káliay1 hangsúlyozta, hogy ja kérdés .közmeg­elégedésre szolgálj békés megoldására 'törekszik-, de nem ■ változtathatja meg rpár azt az tmizkecF.fék .hogy az idén, amikor'a színi évad tulajdonképpen 'jú­lius 31-én jár "le, u magyarok és né­metek többet Kaphassanak, mint egy* egy - hónapot égj hmzáinban. Hlinket András, 3. cseh Szlovákjai szlo­vák kisebbség vezére-, I úgy látszik rend­szerré tette, hogy valahányszor elítélik, a..bíróság, előtt a cselek, bosszantására mindig dénekli a szlovák himnusz'. Jr­............ '-I. II Illl.n .<inu I tinik már . arról, hogs; a poziíijyi tör­vényszék elítélte HllnkáK mert. égy cik­­kében, - táti. lebem-nek; nevezte Masáryk kostá-rsasági elnököt. A törvényszék emiatt nyolc napi fogházra ítélte a szlo­vák «épvezért. Most volt címek az ügy­nek a.táblai -tárgyalása, 'amelyen liely­­benliagyták a nj-olc uápo.s' 'fogházbünte­tést. Az Ítélet kihirdetését ?a- terembeu levő szlovákok zajos -pfuj--, •hamlnu és ■ táti leben - kiáltásokkal iogadták, maid a kihirdetés befejeztekor Ulinka és egybegyült hívei elénekelték a szlo vak nemzeti himnusz:, melynek hangjai mellett kivonulták a- teremből. Békésen intézik el a Sztojadinovics-Radics-affért Á pénzügyminiszter még nem jelent meg a parlamentiben Beogradból jeJeritjk: Politikai körökben nagy feltűnést kelteit, hogy Sdojudihovics Milán pénz­ügyminiszter szerdán nem jelent meg 11 páriáménI ülésén. Kormánypárti körökben Szfojadinovics távolma­radásét azzal indokoljak, hogy a pénzügyminisztert a referensek meghallgatása és a távolléte alatt történt dolgok tanulmányozása annyira igénybe veszi, hogy emiatt egész nap nem hagyhatta el ka­binetjét. . Ellenzéki körökben sokat be­szélnek arról, hogy Radics István közoktatásügyi miniszter elutazása Zágrábbá összefüggésben van Szto­­judinovics pénzügyminiszter haza­érkezésével. Radios ugyanis az ismeretes affér miatt kerüli a ta­lálkozást Sztojedinovies pénzügy miniszterrel. Mindenesetre kétség­telennek tartják, hogy ez a kérdés a legközelebbi minisztertanácson szőbakerül és minden valószínű­ség s-erint meg fogják találni konfliktus békés e'intézésének mó­dozatait. >. Megszavazták a hadügyi költségvetést A hadügyminiszter köszöneté az ország áldozatkészségéért Beogradból jelentik: A parlament szerdai ülésének napirendjén a had­­tifcSft tárca költségvetése szerepeit. A vitát Tríitmavics Dusán hadügy­miniszter nyitotta még. aki hosszú expozéban magyarázta meg, hogy miért magas á .hadügyi budget. — Az egyesülés cs felszabadulás után — mondott a a hadügyminisz­ter az állam jjfen snlyos hely­zetben volt. a hadsereg felszerelés nélkül állott és uj utakon kellett megkezdeni a hadsereg sz-ervezé­­sét. A jelenlegi előirányzat arány­lag sokkal kisebb, ..mint a háború­­előtti Szerbiáé volt. Szerbia hadügyi költségvetése az összes költségve­tés egynegyedrákzei tette ki, mig most csupán égyhaioáára rúg. Meg­állapítja még, hogy a rendes költ­ségvetésen kívül rendkívüli Intelek­ből körülbelül egyvríilliárcl dinárt fordítottak a hadseregre. — A hadianyagok a háború óta jelentékeny liléitekben, megdrágul­tak. épigy a katonaság ellátása is. A költségvetés első összeállítása alkalmával 3800 millió dinárt irá­nyozták elő és ezt az összeget 2413 millióra csökkentették, ami hatszá­zalékos redukciót jelent. Az ország­nak jelenleg négyezerötszáz tisztje van. : l: r Sútyerov Szlávjtó (demokrata): Van kétszázhatvan f tábornok. Trifmovies hadügyminiszter: Az altisztek szárny • 'tizenegyezer. A tisztikar igen nehéz szolgálatot tel­jesít, mindét} katonatiszt három­szor annyit dolgozik, mint azelőtt A sorkatonaság létszámát fel kell máitl emebtr. Az .élelmiszer és tnu­­niéióbcszerzés ' fekíntétébcvi a mi­­nisZteírium in indent elkövet, hogy a hadsereg, amit lehet,' kaját rézsűé­ben állítson elő'. Szükséges, hogy a Naradna Banka nagyobb hitelt bo­csásson- - rendelkezésre. Reméli. Vutv még- ebben ’'az' esztendőben üzembe léhát hülyéért’ a nmvtíó­­gyémr.k azokat az osztályait, ame­lyek feleslegessé fésűik a puskák és töltények külföldi beszerzését. A kaszárnyák az ország.területén ál­talában és különösen F)é! Szerbiában ió állapotban vannak. Az egyes-té­telek közül kiemeli az aviatikára előirányzott 113 m.illiór, amelyet nagyon kér ésnek-tart, tekinfetbe­­vévc azt, hogy Olaszország l mil­liárd 111 millió dinárnak megfelelő összeget költ évente hadiaviátiká .iára. Szükség van ■'százötven uj ac roplán «beszerzésére. A tengerészét fejlesztésére is újabb? eszközöket kell igénybe' venni? A költségvetési összegen kívül még háromszázba mine millió ■ dinárt-fog" rgépyelni a hadügyi tárca. Az ellenzék részéről . AngyeUno­­vics Grga demokrata, Poises dr. horvát föderálisba és Bedzsanics Alcksza' szlovén néppárti képviselő szólaltak fel. Igen mérsékelt hangú birálataikban rámutattak a hadügyi tárca keretében előforduló hibákra. A délutáni ülésén Prihiesevj.es Va­lérián szakszerű bírálatot gyakorolt a katonai technikai kiadások felett, majd támadta Radicsékat, -akik sze­rinte még most is; haćjscregeHenes agitációt folytatnak. Vújics Pimiiriie íölmivespárti élesen támadta a kor­mányé és azt álliíqtta, hogy a ka­tonaságnál rosszul bánnak a le­génységgel. Zsanics 'horvát tódéra - lista a kaszárnyabérletek (jgyét tet­te szóvá és panaszolta, hogy a had­ügyminisztérium iier akarja a vá­rosoknak a kaszárnya épületekért járó bérleti összegeket kifizetni. Végül amnesztiát kért azoknak a horvátoknak, akik m(ir ■régebben dezertáltak a hadseregből. ■ Trifunovics Dusán hádiigyminisz­­ter részletesen válaszolt 'az ellenzék észrevételeire. Megállapította, hogy a tizennyolc hónapos katonai szol­gálat a gyakorlatban leginkább csak kiienc-tizenketto-fóénriégy hónap. A szlovén képviselőknek arra a ki­­vánságára. hogy 'a' szlövCn ka ion fi­kát ne helyezzék 'Macedóniába, azt felelte, hogy a szlovének ém­madiában és a. Vaj dóságban teljesí­tenek katonai szolgálatot.' A kaszár­riyabérletékre nézve kijelentette, hogy a városokkal kötött szerződé­seket át fogja vizsgálni és ahhoz képest fog eljárni. — A hadsereg kitűnő -- ffióndot-; ta a hadügyminiszter —és ezért! hála és köszönet illeti Őfelségét a királyt, a tiszteket, az altiszteket, a kormányt és a népet, akik nagy ál­dozatok árán gondoskodnak uz or-, szag biztonságáról. A hadügyminiszter beszéde után az elnök szavazást rendelt el és a nemzetgyűlés többsége a hadügyi költségvetést részleteiben is elfo­gadta. Az ülés bezárása után he­ves szóváltás támadt a Piibicsevics­­párt és a radikálisok közt, akik sze­mére vetették Pribicsevicséknek, hogy a hadügyi költségvetés ellen szavaztak. A csütörtöki ülés napirendjén az építésügyi minisztérium költségve­tése szerepel. Szakértő-bizottságok az agrárrevizió végrehajtására A bizottságok április elsején kezdik meg működésüket a Vajdaságban Beogrpdból jelentik: Az agrárre­form irmiszterium elkészítette a to­vábbi ágrárrevizió programját, A program szerint a dobrovoljácföl­­dek revízióját április elsején kezdik újra, mégpedig elsősorban a Vajda­ság területén. Az eddigi gyakorlat­tal szemben most nem az agrárre­­jfqrm-Hiinisztérhim tisztviselői, ha-' jrieiji' külön erre . a célra szerződ:v­­[ téridő magánszakenibefek fogják ,1 i réxizióf végezni. A földet elsősorban azoktól a dob-, j rovol.iácokíól fogják mcgt'onni. a kik nem teljesítették azokat a fel­­j tételeket, amelyek mellett a földet, kapták. Azokat a dobrovóljácokai. akik bár a földet jogtalanul tartják birtokban, du házai építői lelik meg­művelik a midet és családjuk van, nem mozdítják cl. hanem tplepés- Hcfc tekintik maid «őket. Ebhcpja mi­nőségükben fizetniük Jetii a. íukl megváltási árát. \z elkobzandó föl­deket időrendi egymásutánban fog­iák szétosztani, a régebbi kérvénye­zők között.. A Vajdaság -mán Dók Szerbiában kezdik -meg a revíziót. A fanatikus gyalogló Budapestről Beográdba gyalogolt mert irtózik a vasúttól Beogradból jelentik: A beogradi rendőrség egy gyanús külsejű em­bert állított elő. Kihallgatása 'alkal­mával elmondta, hogy Farkas Ist­vánnak hívják, géplakatos és gya­log érkézéit Budapestről Beográd­ba, ahonnan, szintén gyalog. Szófiá­ba akar menni, mert azt' '-hullotta, hogy ott jól fizetik a munkást. Arra a kérdésre, hogy . miért jött gyalog a magyar fővárosból; bfcjjeleutette, hogy még soha nem ült vonaton. ..... a vonatok nem biztosai: mondotta — minden nap vau né­hány halálos vasúti szerencsétlen­ség. azért inkább gyalog járom a világot. A rendőrség a szenvedélyes gya­loglót tiltott határátlépésért tizen7 ötnapi elzárásra ítélte és ■ a bünte­tés kitöltése után vissza : fogja to­­loucühn Magyarországra. ; Farkas kérte a rendőrkapitányt, hogy gyű fog szállítsák: a magyar határig, ezt­­a kérését azonban, aližlia teljesítik., A rendőrök nem vállalkoznak arra, hogy a határig gyalQsroljaaak -és így a gyaloglás fanatikusa nemso­kára kénytelen lesz megismerkedni. a vasúti utazás izgalmaival.

Next

/
Oldalképek
Tartalom