Bácsmegyei Napló, 1926. február (27. évfolyam, 31-58. szám)

1926-02-09 / 39. szám

6. oldal. RÁCSMEGYEI MAPLÍ 19?6. február 9. hölgy volt az, aki a frankhamisítást Pa­risban leleplezte. Kedden délután öt órakor Sztrache Gusztáv két hölgyet hallgatott ki, akik­nek a neve a Jankovich ezredes napló­jának diszkrét részében előfordul. A két hölgy nevét titokban tartják. Sztrache az újságírók előtt kijelentette, hogy a hágai vallomások jegyzőkönyveinek át­tanulmányozása után pótnyomozást tart szükségesnek. Egy megszorult ember ' vakmerő rágalma Az ellenzék? pártok hétfő este a de­mokrata-párt helyiségében együttes ülést tartottak, amelyen Bethlen vála­szával foglalkoztak. Az ülésen megálla­pították, hogy Bethlen a külföldi lapok­nak azokat a régebben közölt hiteit, a meiy szerint Magasházy’László, a kor­mányzó szárnysegéde. Fáy László, a kormányzó veje és Bartha Rikárd, a kormányt kabinetirodájának főnöke is bele vannak keverve a frankhamisítás­ba, az ellenzék informáaiótra. vezeti vissza. Az el'enzéki pártok ezzel szem­ben kijelentik, bogy a miniszterelnök által ellenük emelt vád egy megszorult ember vakmerő rágalma. Radios Zagrebba érkezett Szó sincs kormányválságról — mondja a közoktatásügyi miniszter Zagrebból jelentik: Radics István köz­­oktatásügyi miniszter dalmáciai és bosz­niai agitációs körútjáról hétfőn délben érkezett vissza Zagrebba. Radicsot a pályaudvaron a pártvezetőség tagjai fo­gadták, akiket mosolyogva üdvözölt és csak akkor vált hirtelen rossz kedve, amikor az újságírók megmutatták neki a reggeli lapoknak a kormányválságról szóló híreit. Amikor részletesebben tájé­kozódott a beográdi eseményekről, csu­pán annyit jegyzett meg: — Buta szóbeszéd az egész. Majd, az újságírók kérdéséire kijelen­tette, hogy kormányválságról szó sincs, a kormány nem fog lemondani. A pályaudvarról lakására hajtatott a közoktatásügyi miniszter, akit később felkeresett Radics Pavle agrárreforni­­miniszter és egész délután tanácskozott vele. A tanácskozásokon resztvettek még Predavec, dr. Macsek és Kossatics Ágoston, valamint Herceg Rudo'f, a Dom szerkesztője.** Hír szerint Radics István, a kormányválságról és az ezzel kapcsolatban róla elterjedt hírekről cik­ket fog írni a Dom legközelebbi szá­mába. A Miletics-centennárium Noviszad város rendkívüli közgyűlésén határozott a centennárinmi ünnepségen való részvételről Lakásrekvirálásból bűnügy Felmentették a volt szentai főkapi­tányt a hivatalos hatalommal való visszaélés vádja alól A szuboticai törvényszéken hét­főn tárgyalta PavUrvics István tör­vényszéki elnök tanácsa Nikolics György volt szentai főkapitány, je­lenleg szentai városi tanácsnok bűn­ügyéi akit az ügyészség hivatalos hatalommal való visszaéléssel vá­dolt, mert mint rendőrfőkapitány a lakáshivatal megkerülésével Goff­­mann Szergije gimnáziumi tanár részére lakást rekvirált. A közvádat Gjenero Márkó dr. ál­lamügyész képviselte, a védelmet Vuics Milán dr. látta el. Az elnök kérdésére Nikolics György kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek. A kérdéses idő­pontban VeszelinOvics Milorád dr. vármegyei főjegyző telefonon kö­zölte a szentai polgármesterrel Sztojkov Mózes akkori alispán ren­deletét, mely szerint minden orosz menekültnek lakás kiutalása iránti kérvényét késedelem nélkül el kell intézni és részükre lakásról gon­doskodni. A polgármester közölte vele, mint főkapitánnyal, ezt a ren­deletet és éppen ekkor történt, hogy Gofimamt Szergije tanár, orosz me­nekült sürgősen keresett lakást A főkapitány, az alispáni utasítás ér­telmében megbízta Plavsics Brán­­kó és Matties Vojin rendőrkapitá­nyokat hogy érdeklődjenek az iránt, van-e lakás és az illetők azt a jeleirtést tették, hogy özvegy Nagy Józsefné házában van lakás. Ezt a lakást a rendőrség Gofimann tanár részére elrekvirálta és oda be is költözött. Ezután Nagy Jožsefnćt hallgatta ki a bíróság. A tanú kijelentette, hogy már nem emlékszik az ügy minden részletére. — Kérem — mondta a tanú — legjobb lesz, ha napirendre térünk a dolog fölött. A bíróság még Plavsics Brankót Hallgatta ki tanúként. A bizonyitási eljárás ezzel véget rért és elhangzottak a perbeszédek, majd a bíróság.meghozta az Ítéle­tet. me Ívsz érint Nikolics Györgyöt felment; nz ellene emelt vád alól. Az indoklás szerint a bizonyítási eljárásból kiderült, hogy a főkapi­tány jóhiszemüleg járt el. A felmentő Ítélet ellen az ügyész íiem jelente« he felebbezést & így az jogerős, Noviszadről jelentik: A kiszélesített j tanács hétfőn délután rendkívüli köz­gyűlést tartott, amelynek tárgysorozatán csak a városnak a Miletics-centennárium alkalmából rendezendő ünnepségen való részvétele szerepel. A kiszélesített ta­­\ nács felhatalmazta dr. Milovanovics Mi­­iovan polgármestert és Klicin Predrag tanácsnokot, hogy állapodjanak meg a í Matica ünnepélyét előkészítő bizottság­­! gal, hogy a városi díszközgyűlés mi­ll képen illeszkedjék be az ünnepség prog* ramjába. Klicin Predrag javasolta, hogy Novi­szad város a centennáriumra adjon ki emlékalbumot „Miletics és Noviszad“ cimrnel és ebben az albumban főként azokkal a kapcsolatokkal foglalkozzanak, amelyek Miletics Szvetozárt, aki két Íz­ben volt Noviszad polgármestere, a városhoz fűzték. Bejelentette, hogy Ká­­jics Vásza kérvényt adott be a városi tanácshoz, hogy Miletics Szvetozárról irt könyvét a város adja ki. Javasolta Kii­­cina tanácsnak, hogy Kajicsot tizenötezer dinárra] támogassák. Klicin Mita közgyűlési tag indítvá­nyozta, hogy február J3-án Miietics szü­letésének századik évfordulóján tartson a város díszközgyűlést és arra jelölje­nek ki ünnepi szónokot, továbbá hat tagot delegáljanak a Matica rendező­­bizottságába. Milovanovics polgármester elfogadta Klicin Mita javaslatát és indítványozta, hogy a Kajics-féie album szerkesztésé­nek irányítására küldjék ki Klicin Pre­­drag tanácsnokot, Popovics Alexandar, dr. llics Branko és dr. Rafkovics Mihály közgyűlési tagokat. A Matica bizottsá­gában pedig Kicin Predrag tanácsnok, Popov Dáka, Klicin Mita, Molyac György, Milak Péter és Vulyosevics Radovan képviseljék a városi kiszélesített taná­csot. A közgyűlés a polgármester javasla­tait elfogadta és elhatározta, hogy a február 13-iki díszközgyűlés után a ki­szélesített tanács testületileg vonuljon ki a temetőbe Miletics Szvetozár sírjá­hoz, ahol gyászmisét fognak tartani. A díszközgyűlés szónokává Klicin Mitát választották meg. Május 6-án az országos Miletics-ünnep napján újabb díszközgyűlés lesz Novi­­szadon, amelyen a város nagyobb osz­­szeget fog megszavazni a Miletics emlék­alapra. Húszmillió dollárt örököl egy bánáti család A bássáti ás a nagyszebeni Ziegler-família Igazolta jogcímét egy nagy amerikai örökségre — Harmincán osztozkodnak húszmillió dolláron Á Zieglerek szerencséje Velikibecskerekröl jelentik: Annak­idején a Bácsmegyei Napló megemléke­zett arról az érdekes amerikai örök­­ségi ügyről, amely valósággal párja a legendás Horovitz-örökségnek. csak méreteiben maradt mögötte. Ezelőtt két esztendővel megírták az amerikai la­pok, hogy Newyorkhan meghalt egy Ziegler nevű dúsgazdag üveggyáros, aki után törvényes örökösök nem ma­radtak és akinek valamelyik őse a Bá­nátból vándorolt ki Amerikába. Zieg'er Vilmos nem kevesebb, mint húszmillió dollárt hagyott hátra és ez a húsz­millió dollár azokra a bánáti származá­sú Zieglerekre vár, akik igazolni tud­ják, hogy az elhunyt gyárossal rokon­ságban vannak. ' Ezt az érdekes hírt annakidején a bá­náti lapok is közölték és az nagy izgal­mat kel-tett nemcsak Becs-kereken, ha­nem Középeűrópa valamennyi Ziegler- 1 eszármazott ja között. Csakhamar megindultak a jelentkezések és röviden vagy háromszáz Ziegler jelentkezett az utód áramokból az örökség felvételiére. Miután azonban a rokoni kapcsoiatot az örökhagyó üveggyárossal egyik sem tudta kimutatni, a jelentkezések eredménytelenek maradtak és az akkor msy port felvert örökség! ügy csak­hamar a feledés homályába borult. M-íjst azonban az ügy uj fordulatot vett, amely megint aktuálissá teszi ezt a húszmillió dolláros örökséget és most már valószínű, hogy a hatalmas sum­mát mégis sikerűi megkapni. Az egyik becskereki biztosltó-társa-ság főtisztvi­selője, aki maga is a Ziegler-családból származik, az elmúlt két esztendő alatt fáradhatatlan munkával és végtelen sok utánjárással megszerezte az okmá­nyokat, amelyek hitelesen igazolják, 'hogy az amerikai Zieglerrel rokonság­ban áll. A beszerzett okmányok alap­ján a következő tényállás derült ki: A tizenkilencedik század első éveiben Galíciából három Ziegler-fivér érkezett Nagyszebenbe. Később egyikük Becs­kerekre költözött, a másik kivándorolt Amerikába, a harmadik pedig ottmaradt Nagyszebenben. Annak, aki Ameriká­ba vándorolt, egyetlen fia született, a fiúnak ismét egyetlen fia volt, aki Vil­mos nevet kapott és aki nyílván azonos azzal a Ziegler Vilmossal, aki húsz­millió dollár hátrahagyásával, de utó­dok hátrahagyása nélkül követte őseit a túlvilágra. Az okmányok kétségtelenül igazolják a rokoni kapcsolatot es a becskereki Zieglerek már erősen készülnek a nagy örökség felvételére. Már be is szerezték a végrendeletet Amerikából, most meg­teszik a lépéseket az örökség felvéte­lére. Az örökségen, ha azt sikerűi megsze­rezni, a becskereki és a nagyszebeni Zieglerek fognak osztozkodni. A becs­kereki Zieglerek tizenöten vannak és mint értesülünk, a nagyszebeni Ziegler­­család is igen tekintélyes számú. így tehát körülbelül harminc ember között oszlik meg a húszmillió dollár, tehát csak alig 666 ezer dollár jut cgyre­­egyre. De az is kitesz dinárban vagy harmincmilliót, ami utóvégre mégsem megvetendő összeg. Csalók kifosztottak egy falusi kereskedői Hamis okiratokkal kiforgatták egész vagyonából — Asszonyok bűnszövetkezete Noviszadról jelentik: A növi szadi töt­­vényszék Gomirac-1anácsa hétfőn tár­gyalta Jakies Sztárrá rumenkaf, Gajinov Jovánka, Gajinov Iván. Gajinov Gavra sztarisovéi, Bogdanov Angelina sziibá­­esi, Maslcs Dániel, AplCs Szaveta és Laün Zorka deszpotszentiváni lakosok bűnügyét, akik valósággal bűnszövetke­zetet létesítettek azzal a céllaL hogy Brii-ckcr Erzsébet rumenkai jómódú ke­­reskedöasszonyt vagyonából kiforgas­sák. Jakics Sztana. Gajinov Jovánka és Gajinov Iván Rumenkán, 1918 nyarán hamis meghatalmazást állítottak ki. Bogdanov AngeUnának, amely szerint felhatalmazzák őt, hogy a növi szadi ügyészség fogházfelügyclőjénél letét­ként kezelt harmincnégyezcr koronát, amelyet Jakics Sztana, Gajinov Jováu­­ka és Gajinov Iván letartóztatásuk al­kalmával adtak át a fogházfclligyelö­­nek, felvehesse. Bogdanov Angelina a meghatalma­zással nem a fogházfelügyelőhöz mein, hanem megmutatta azt Brücker Erzsé­bet rumen-kai kereskedőnönek és attól a felveendő pénzre -két tételben har-, mincházomezer koronát csalt ki, ame­lyen társaival osztozott. Jakics Sztana. Gajinov Jovánka és Gajinov Gavra 1919 január 12-én újabb okiratot készítettek, amelyben Gajinov Jovánkát férje, Limpics Per® felhatal­mazza, hogy halála esetén tíz lánc föld­jét eladha-ssa, de ha a férj életben ma­rad, úgy elvállalja felesége adósságai­nak kifizetését. Ezzel az okirattal Ga­­jinov Jovánka Brücker Erzsébethez ment és tőle három tételben 33.675 ko­ronát és 75.983 koronát érő árut csalt ki. Az árun hárman osztozkodtak. Jakics Sztana, Ma-sics Dániel, Apics Szaveta és Lázín Zcrka okiratot készí­tettek. amelyben Lazin Péter,. Maslcs Dániel apósa, vejének arra az esetre, ha ökreit sikerül eladni, 26.180 koronát Ígért Ezzel ismét Brücker Erzsébethez mentek és tőle ezen okirat alapján 26.180 koronát csaltak ki. A vádlottak közül Bogdanov Angeli­na nem jelent meg a hétfői tárgyaláson és igy- az ő ügyében külön tárgyalást fognak tartan?. A vádlottak és a tanuk kihallgatása után a bíróság Jakücs Sztanát nyolc hó­napi börtönre és tíz napi fogházra át­változtatható kétezer dinar pénzbünte­tésre, Gajinov Jovánt hat hónapi bör­tönre és 1600 dinár pénzbüntetésre, Ga­jinov Gavrát két hónapi fogházra és ezer dinár pénzbüntetésre ítélte, a' többi vádlottat felmentette. Az ügyész és az elitéit vádlottak — Jakics Sztana kivé­telével — fdebbeztek. BÚTOR RÉSZLETFIZETÉSRE ATLAS D. D, BU (AGYARNÁL Novisad,Snmadij«ka 10. (A báltéren túl)

Next

/
Oldalképek
Tartalom