Bácsmegyei Napló, 1926. február (27. évfolyam, 31-58. szám)
1926-02-19 / 49. szám
10. oldat. BACSMEGYEI NAPL0 1926. február 19. Foltok a szivárványon — Regény — !rta: Sz. Szigefhy Vilmos Balázs Árpád rajzaival . 13 „Valamivel később megjelent nála az öreg Holcz.“ •főhadnagy bezárkózott a lakásába, ka-A társaság hamarosan magához sem ’tudott térni az ámulattól. ilyesmire nem volt inég példa, lcgkcvésbbé %rra, hogy egy katonatiszt ülve maradiijon a székén, mikor levágják oda. .A- cigányok letették a hegedűt és igyekeztek, volna kifelé. Vucsetics fö- Sbsró azonban at ajtóhoz ugrott és cljálTta az írtjukat. , ' _ — Gyerekek — szólt hozzájuk — siiRpolták-e már -közületik valakit? . Jajongó tiltakozás volt ,a válasz, i. — Mert az nem megy , csak úgy simán. hogy itt a passzus, aztán usgyi, 'másik faluba. De nem áin, galambocskám. Először is hörig lenyirják a legényt. aztán kegyetlenül megfürdetik (jaj! kíálíottai el magát a nagybőgős), íonró vízben fEröszíik, kefével dörzsölik. hogy a bőre is leszalad, búcsúzóul tizenkettőt kap a talpára, aztán vonatra teszik. Hát csak azt akarom mondani!. hogy úgy beszéljetek arról, amit itt láttatok, hogy tudjátok már a sorsotokat is. — Kézit csókolom, főbíró ur — bátorodott neki a kpntrás — hát mi van itt látnivaló? Mulatnak az urak, aztán vége. Egyik mulatság olyan, mint a másik — nem igaz? Vakuljak meg és - sóba ne lássam a . gyerekeimet. Ira nincs így. — Most mehettek, amit pedig mondjam. azt megmondtam. Kellemetlen, feszes lett a hangulat, senki se tudta, hogy mit kellene csinálni , A főhadnagy még mindig ült a helyén, 'törülgetíp az atilláját' s ’ igyeke' zett mosolyogni. , — Gyerekség, semmi, az egész. Majd 1 elintézzük... megtanítom... végre hozzájutok és . fizetek • • • A kiszolgáló pincér., aki a sarokban úgy lapult meg, mintha öt is odaragasztották volna, a »fizetek« szóra önkéntelenül megmozdult, oda akart sietni. Aztán eszébe jutott valami. Persze, ezt nem úgy kel! érteni; a sző-az ügyvédre vonatkozik. fjem on dó an legyintett a kezével s ha egyáltalában lehetséges,, még szorosab'baai simult >a falnak. — Azt hiszem, szemtelenség — motyogta a főhadnagy és föltette a monokliját. A Löffler-gyetek odahuzódott melléje, — Árpád, kérlek alássan. ha parancsolni akarsz veiéin... Bezdú;i csuktam kezdett a torkát fojtogató nevetéstől. — Csak keresztények, csakis keresztények... — Hát hiszen. -— Jól vajh kis lefoíyes. te is az vagy, -de- még fleet szektád meg eléggé. Csak gyakorold, gyakorold’ Jerzeczky lovag körüKölfötte a/ poll arakat. — Erre a nagy ijedtségre iszunk egyet. — Mi űz? — kapta fel a fejét a főhadnagy. Ri van megijedve? Csak lett '•ólma b«ro -a kardom! ti A poharakhoz senki se nyúlt, ült mindenki a helyén mereven, kínosan. Csak űztek egymásra, hosszú párbeszédeket folytatva szemöldökrángaíásokkal, vállvonogatással. Aztán doboltak az ujjúkkal az asztalon -s aki ivott, már nem koccintott. — Urak — mondta az öreg I.cbáaovics — fölösleges említenem, de az óvatosság nem árt. hogy teljes diszkréció. — Nahát! Ugyan! — méltatlankodtak minden oldalról. — Jói van. na, azérí mégis csak meg kellett mondanom. A főhadnagy kifeszitette a mellét. — Micsoda diszkréció? Az ilyesmit úgy sem lehet eltitkolni, hiszen elmondja ő maga. — Az. megint más dolog. Tudom, hogy nincs titok a világon, de az ón figyelmeztetésem csak a mai estére szólt. Végtére két urnák a privát ügye miatt nem lehet széíugrasztani az egész báli közönséget. Tehát ebben maradunk. — Maradunk, maradunk — morzsolta a refrént Bezdán. Aztán felállt, nagyot nyujtózott. — No haragudjatok, fiuk de igazán nem akartam a mulatságotokat megitcartani. Izé. a nyelvem akadozhat egy kicsit, azért tudom, hogy mit mondok. Egyet restellek csak. hogy épp ezzel a paraszttal akadtam össze. Megnézte, hogy száraz-e már a ruhája:, aztán kiküldte a pincért a1 kardiáért, köpenyéért. — Azt hiszem, legjobb, ha én most hazamegyek. Izé, Löffler, keressél künn két urat. kéretem őket-az olvasószobába. Mit bámulsz? Hogy milyen 1 urat? Hát világosan beszélek, urakat, akik a császár kabátját viselik. Szervusztok. ' Ahogy elment, a társaság is kezdett szedelőzküdui. Most már leltet mozogni. habár a beszélgetés, fonala végleg megakadt. Löffler az ajtóban találkozott velük. — Csak látnátok, hogy valcerezik Klenóczy. Kiváncsi vagyok rá, hogy mitől vadult’ meg? A szeretője fájt-e neki vagy Holcz Éva? Gyertek befelé. Nem hallgattak rá, fanyar volt a kedve mindenkinek, a megfelelő hangot csak Jerzecky lovag találta el.* — Gyerfekek, volna egy ötletem. Gyerünk valamerre mi is táncolni.-- Igaza van — helyeselt az elsőnek az öreg Lcbánovics — menjünk más kocsmába. Az affért azon az éjszakán sikerült titokban tartani. Nem beszélt arról senki. talán nem is merészelt. Annál bővebben kommentálták másnap, amikor egyúttal megindultak a kalandos híresztelések is. Voltak, akik látták az ellenfeleket a párbaj színhelyére _ kocsizaj, tudták a föltételeket is. háromszori golyóvá! tas húsz lépésről, utána lovassági karddal végkimerülésig folytatás — de pozitív értesülés nem jött semerröl. jlótás-futás vaíf, omrfl bfewyose. -A tonik jártak ki és be a vármegyeház kapuján és egyre rémültebb lett az arcuk. Késő délután volt már. közelebb az estéhez, mikor a cukrászdában az. első. határozott értesülést megtudta adni Vucsetics főbíró. — Klenóczy nem akar verekedni! — Csak nem bolondult meg! — Ha bolondságnak vesszük, akkor biz az megbolondult. Éppen most hallottam Komoróczytól, az egyik megbízottjától. — Eh, ez értelmetlenség! Mit mond? — Azt. hogy ö már szerzett magának a sértésért elégtételt, a folytatásra semmi kedve. — Jól van, jól, de katonát bántott meg! Az uniformissal kötelezettségek járnak. — Nekem magyarázzátok? Tudom én azt, de ezzel felelt ö is. Az uniformissal kötelezettségek járnak, tehát becsülje meg az. aki viseli. Ö egyformán tisztel mindenkit, különleges társadalmi rangokat együttéiö emberek között nem fogad el és nem bocsátkozik istenítéletekbe, mikor nincs rá szüksége. Slibák Ilonka, .akinek nagy alkalma volt édesapja füszerüzletében magába szívni mindazt, amire egy úri érzésű embernek szüksége van és pompásan tudott kényes kérdésekben disztingváU ni — fölhúzta apró hegyes orrocska-" ját. — Bárkiről hallanám, még volnék boíránkozva. De Kteáóczynál természetesnek tartom. Végtére is a paraszt csak paraszt marad, akárhány diplomát szerez.. Az urak nem nyilatkoztak, inert jól tudták, hogy nines veszedelmesebb, mint női társaságban kényes ügyről véleményt mondani. Egy órába sem telik és olyan variációk nőnek belőle, hogy túlvilág! erők sem bogozzák ki többé. Ellenben maguk között, este, annál élénkebben tárgyalták a dolgot. — Az Isten tudja, mintha igaza volna Rlenőczynak — mondta Bobday. — Ha a kocsisom impertinenskedik, azt arcul ütöm és elcsapom. Eszébe sem jut. hogy elégtételt keressen, mert jól tudja, hogy az én cselekvésem már válasz az ő cselekvésére. Nekem volt szükségem az elégtételre, hát megszereztem. Talán nem illik ez a gondolkodás a mai tuifinoniult és hazugságokkal telített társadalomba, de én már ilyen középkori ököljogos. maradok. A párbajsegédek, akiket csak futtában lehetett látni, alig pár szónyi felvilágosítást adtak a kérdzösködőknek — de a lényeget össze lehetett azokból a szavakból is állítani. —■ A tárgyalások még folynak! — mondta az egyik katona — a jegyzőkönyv nincs aláírva. (Ahá. most jönnek a kísérletezések!) — Véleményeltérések merültek föl! (Persze, Klenóczy nem akar verekedni, Bezdámrak pedig a kardbojtjába kerül az'’affér, ha nem hasit sávokat a levegőben.) — Nem lehetetlen, hogy fegyverbiróságra lesz szükség, az eddigi szimptómák legalább ezt engedik gyanítani. (Mintha nem volna Bezdánnak mindegy. akármivel verekszik, csak verekedhessék!) város, telve minden vendéglő, még a cukrászdát is nyitva kellett tartani. Az idegesség ragályos nyavalya, egyik ember megkapta a másiktól s már féltökenykedni kezdtek, hogy hátha más jut hamarabb a fejlemények szenzációsabb fordulatához. Csak háorm emberi nem lehetett nyilvános helyéit látni. Az alispánt, a fiát és Klenóczyt. Klenóczy alkonyat táján levelet kapott. Csak ez volt benne: »Imádlak. Éva,« Valamivel később megjelent nála az öreg Holcz. — Jó estét, kedves tekintetes ur, csak fölnéztem, mert gondoltam, hogy egymagában van mostanában és a magányosság ilyenkor a legrosszabb tanácsadó. Hát igen, azaz, hogy persze! Bolond a világ mit csinálhatna mást az ember, minthogy járja a többivel a bolondok táncát? Úgv nézem éti, hogy mégis csak jobb volt régente a köpüly.özés, mert ritkította a vért — nem ártana most sem. Persze, a doktorok azt mondják, hogy ez is ostobaság, pedig megsúgom magának kedves tekintetes, ur, hogy mai napig sem tudok meglenni nélküle. Nem én! Százszor megütött volna a guta. ha nem eresztik ki belőlem a fölösleget. Mintha szükség volna arra. ami rossz! Ezért mondom. hogy okosabbak voltak a régiek. Elhal'giatott s rágni /kezdett egyet az elébe tolt szivarokból, maid megtorolta a homlokát s nagyot sóhajtott. Klenóczy. akin alig lehetett észrevenni a felindulást, mosolyogni kezdett.; — Drága ió Ho'cz ur. csak mondja ki egész bátran. — Mit? — riadt fel az öreg. — Azt. amiért idejött. Annyira rossz emberismerőnek tart, hogy még azt se tudnám? — Engedőimet... Klenóczy legyintett. — Eh. minden jó hadviselő fél ismeri az ellenség fogásait, még mielőtt harcba indul. Amazokét én jobban ismerem bárkinél. A nyakára jártak önnek, rimánkodtak, hogy jöjjön hozzám és puhítson meg. A gazdag gyáros talán csak tud hatni a jogtanácsosára, hiszen abban a pillanatban csapja el. amikor neki tetszik. Hát kérem szeretettel, méltóztaissék elcsapni. de rüPőkkel nem verekszem. Holcz ur kapkodott a levegő után. — Tyü. de kutya nagy eset! Aztán megragadta Klenóczy kezét. — Ne haragudjon rám. azt hiszem kevés olyan együttérző embere van ebben a nehéz órában mint én . . . — Bocsánat, nekem nincsenek nehéz óráim. Tudom, hogy mit teszek. — Annál jobban szeretem. De el tudja képzelni, mire képesek ezek? Én is iói ismerem őket. látom a szokásaikat, amint erőszakkal belelovagolnak . os. tóba, künnyüvérü, frivol felfogásokba, — de hát amikor ma így kell élni! Szinte rimánkodó lett a hangja, úgy Csengett azért, amit nem-tudott kimondani. Aztán olyasvalamit fedezett föl, Klenóczy arcán, amiít eddig nem vett észre. Egyre feszesebb lett az a tekintet s úgy emelkedett a magosba, mintha erkölcsi fölényével fölötte állana mindennek. Holcz csak bámulta, a szó is elakadt a torkán meg kellett a szemét dörzsölni; (Folyt, köv.) Talpon volt azon az estén az egész Felhívás Első Vojvodinai Szülészeti Segélyegyesület felhívja az egyesület tagjait, hogy az egyesület átszervezése és a befizetések ellenőrzése, valamint az uj törzskönyvezés miatt tagsági könyveiket haladéktalanul saját érdekükben is leghamarabb behozni szíveskedjenek• Kétszobás lakás bútorozva vagy anélkül,, esetleg üzlethelyiség, mely irodának alkalmas, azonsaira a heiteren kerestetik. Fenti egylet korlátlan számban felvesz rendes tagokat és mér most biztosítja őket, hogy a segélykifizetés egy összegben fog megtörténni. 1489
