Bácsmegyei Napló, 1926. február (27. évfolyam, 31-58. szám)

1926-02-12 / 42. szám

6. oldal. RACSMEGYEf NAPLÓ gokra, a tény az, hogy Paltauf akkori igazságügy-miniszter azért rendelte el a letartóztatottak szabadlábrahelyezé­­sét, mert a hamisítványok gyártói kül­földre menekültek, a letartóztatottak önző szándékára •pedig nem volt bizo­ny it ék. , Alhir Nádvssy öngyilkosságáról Budapesten csütörtökön az a nagy izgalmát keltő hír terjedt. el,, bőgj' Nd­­dossy Inure vol; országos főkapitány a fogházba becsempészett revolverrel fő­­belőtte magát. Csakhamar azonban negállapitást nyert, hogy a hírnek tincs 'semmi alapja. Az emberi jogok francia ligájának ha árosa fa Parisból jelentik: Az emberi jogok íruincii ligája egyhangú határozatot ho­zott, . * amelyben tiltakozik a magyar bankjegyhamisítóknak bűnös őzeiméi el­len. A továbbiakban úgy szól a határo­zat, hogy Magyarországon a fehér ter­ror uralma alatt megszegték az emberi jogokat éí elnyomták a személyes sza­badságot. Ez nagy veszedelem a világ­­békére nézve és 3 liga sürgősen és bizalommal el­telve Serdül segítségért a Népszö­vetséghez, amely paktuma értelmében csak sza­bad nemzeteket foglalhat magában, a Népszövetségnek tehát joga és köte­lessége' a világbéke érdekében megkö­vetelni, hogy Magyarországon végre demokratikus és békés hajlandóságú kormány legyen. Korányi követ Párisban Ugyancsak párisi jelentés szerint bá­ró Korányi frigyes párisi magyar kö­vet csütörtökön megjelent Briand mi­niszterelnöknél akivel a franküggyel kapcsolatban folytatott tanácskozást. Á parlamenti vizsgálóbizottság kihallgatta Windischgraetzet, Rábát és Hajtsot A parlamenti bizottság csütörtök dél­előtt 11-től %24i ülést tartott, amelyen «a bűnügy iratait tanulmányozták, azu­­hán az ülés folytatását délután Já6-ja halasztották. A délutáni ülésen a bizottság megkezdte az elsőrendű vádlottak kihallgatását, 'elsőnek Wíndischgractz Lajos herceget száttitorták a Mafkó-uccai fogházból az i g azs ág ü g ymini s átéri u t n úgynevezett úar tankautóján a parlament főrendiházi 'bejárata elé. A bejáratot rendőrkordon vetve körül és a vizsgálóbizottság tag­jain kívül senkit sem bocsátottak be. Windischgraetzet a fogházőröktől pa­­loütőrfck vették át és fc’kfsérték a bi­zottság iogaciótennébe. . A herceg meg­görnyedve, az egyik lábát maga után huzva ment az őrök előtt, mert idegbé­inultsága a fogházban erősen fokozódott Windischgraetz kihallgatása aránylag rövid ideig, háromnegyed óra hosszat tartott, amiből arra következtetnek, hogy Wmdischgraetz herceg a lényege­sebb kérdésekben megtagadta a vallomást. Kába Dezsőt, Windjschgtaetz titkárát hallgatták ki ezután. Rába kihallgatása két és fél óra hosszat tartott és politikai körökben elterjedt hírek szerint vallomása szenzációs ered­ményeket hozott. Végül Halts Lajos tábornok kihallga­tása .következett, ez azonban már egy negyedóra múlva véget is ért. A parlamenti vizsgálóbizottság pénte­ken Nádossyt, Kurz ezredest, Gerö László őrnagyot hallgatja tó. 40 patát. Ez csak az ufapadó, amihez jönnek még az esetleg kivetendő külön­böző pótlékok- Ez még nem elég. A tisztelt cselédnek úgyis, mint adó­alanynak, ki kell váltania az adököny­­vet. Ezért, jár külön 8 dinár. Kf csinálja, miért csinálja és bogyap csinálta ezt a törvényi: és ha már meg\ j,ogv fog. ják ezt végrehajtani, crn,^ az SCT1 tud feteini, aki olyan sokat^ j^gy __ mit mondjunk valami aagyc,_ y_i tud­ja számítani. hogy mennyi .'.^nkatadó s ki tudja tölteni az adóívéigaTneiiy. nyj rubrikáját Régi sírok értékes titka Ősrégi leleteket találnak Feketics határában b eke tics közsév határában már hetek óta ősrégi sírok nyílnak meg az ásó nyomán. A sírokból csontvázak, edények s egyéb értékek kerülnek napvilágra. Akik megtalálják, megbámulják egy ki­csit, ha azt hiszik, hogy a leletnek van valami értéke, hogy a gyerek játszhat vele otthon, hazaviszik, de egyébként senki se törődik azzal, hogy esetleg fontos történelmi ereklyék pusztulnak cl. Feketicsen a falu szélén a községi főidőn van a község téglaégetöje. Ahogy a téglaégetéshez ásták a földet, több ízben találtak régi sírokat, amelj-ből csontvázak s a csontvázzal együt^y,, féle régiség került napfényre. Tájtak s állandóan találnak agyag-edény.^ ékszereket, gyűrűket, harcsaitokat, n.k­­ba való gyöngyszemeket. A íeiülw3 vizsgálat szerint a napfényre került l. gyak körülbelül Krisztus korabelit Részletes vizsgálatra nincs mód és alki lom, mert a történettudomány haza művelői közűi vagy senki sem tud a fekcticsi lelőhelyről, vagy senki se tö­rődik vele. Tovább folyik a harc a becskereki radikális-pártban Pofonok a tudomány szolgálatában Meghiúsullak a Becskerekröl jelentik: A becskereki radikális-párt két frakciója közt meg­indult béketárgyalások meghiúsultak. A beogradi főbizottság által kiküldött delegátusok nem tudtak, a frakciók közt egyezséget létesíteni, mert az ellenzéki Ánkics-csoporl olyan intranzigens állás­pontot foglalt el, amelynek alapján a tárgyalásokat tovább folytatni nem le­hetett A sikertelen békítési akció miatt Ankics Bózsó, az ellenzéki csoport ve­zetője bejelentette, hogy lemond a ki­szélesített tanácsban viselt tagságáról, visszavonul a politikától, hogy ezzel is megkönnyítse a becskereki radikális-párt egységének helyreállítását. béketárg-yalások Ankics Bózsó a Bácsmegyei Napló munkatársának lemondásáról a kővetke­zőket mondotta: — A kibékölési akció, sajnos, siker­telenül végződött, mivel az a csoport, melyhez tartozom, nagyon merev állás­pontot foglalt el és nem volt hajlandó engedményeket tenni. Engem nem illet­het az a vád, hogy nem voltam tekin­tettel a radikális-párt érdekeire, hiszen Beslics ellen is azért indítottam harcot, hogy az egyesülést létrehozzam. Az el­lenzéki csoportból valószínűleg többen követni fogják példámat és lemondanak a kiszélesített tanácsban viselt tisztsé­gükről. Egyetemi tanárok közelharca Németország állasd© tagja lesz a Népszövetség tanácsának Chamberlain egyetlen más államnak sem ígért állandó tagságot a tanácsban Szkopjéból jelentik: A szkopljei já­rásbíróságon csütörtökön kezdték tár­gyalni dr. Jovánovics Petár egyetemi tanár becsületsórtési perét, amelyet dr. Gruics Radoszláv egyetemi tanár indí­tott ellene. Dr. Gruics feljelentésében .azzal vádolta kartársát, hogy az őt az egyetemi tanárok egyik ülésén meg­verte. Néhány hónappal ezelőtt történt, hogy a szkopljei bölcsészeti egyetem tanári kara ülést tartott, amelyen a beogradi Danicsics-emlékünnepélyre, a szkopljei egyetem részéről dr. Gruics Radoszlá­­vot, a bölcsészeti fakultás tanárát de­legálták. A tanári kar határozata ellen Ne tessék megijedni... E többször variált és sokat sejtető cím alatt me­­;gf:it az adóról ’esz szó. Arról, hogy mi :mindent kell csinálni egy szegény kis 'falusi cselédnek, aniig eljut odáig, hogy adókötelesből adófizető legyen. Mert adókötelesnek adóköteles szegény, nyomban, ahogy az első cselédbárt megkapta. Demokratikus szép hazánk­ban ugyanis nemrégiben életbe léptet­ték. a fizikai munkások adóját. A szel­lemet már annyira kimerítették minden­féle adókkal, hogy már csak a puszta fizikum maradt meg, mint egyedüli adóalap. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a, 18-ik életévüket betöltött háztartás­beli cselédek, munkások, tehát a legszegényebb néposzály a múlt év áp­rilis havától kezdve szintén adót fizet. Ez még nem volna olyan nagy baj, na­gyobb hiba, hogy adó-zseninek kell len­ini a boldogtalan adóalanynak, ha ki ^Srja számolói, mennyit kelj fizetnie. kikelt dr. Jovánovics Petár, aki kije­lentette, hogy dr. Gruics nem méltó er­re a megtiszteltetésre és azt ajánlotta, hogy helyette más tanár képviselje a szkopljei egyetemet a beogradi ünnepé­lyen. A kijelentés miatt dr. Gruics és dr. Jovánovics között szóváltás támadt, majd ott az ülésen a tanári kar szemc­­lá+tára, Jovánovics neki ment Grulcs­­nak és felpofozta. A tárgyalás, tekintettel a tanuk nagy számára, két-három napig el fog tar­tani. Erre a fontos kulturérdekre való tekintettel addig a szkopljei tudomány­egyetemen szünetelni fognak a,z elő­adások. Nem elég adat a bér összege. Ez csak a ldinduíási pont A bérhez hozzáadan­dó a lakás dija. Ez körülbelül 60 dinár. A havi koszt 300 dinár. Atíán ennyire értékelik, hogy másutt mennyi — az hivatalos titok. No most ha már leg­alább az adóalap megvan, semmiség az egész adókiszámítás. Az alap három egész és három tizedszázaléka az adó. Ezt a százalékszámítást minden kp'iy­­h alany, vagy minden kis béres elvégzi uk-muk-fukta. S aztán mindjárt mehet fizetni is. Csak ki kell állítani két ivet tizenegy-tizenegy rovattal. Ezeket az iveket minden hónapban minden cseléd­nek be kell terjeszteni. Minden ív ára 1 dinár 75 para. Minden ivre killön-kü­­!ön rá kell ragasztani 5—5 dinár áru bélyeget. Adáról be kel! vinni az íveket Szentára a Sreska Finaneijska Upravá­­lioz. Ma jó az iv. elfogadják, ha nem, visszaküldik. Be keli vinni mégegyszer. A szobalány, akinek 200 dinár a havi fizetése, fizet havonta adóra 18 dinár Londonból jelentik: Annak a hír­nek kapcsán, hogy az angol kor­mány Locarnóban Ígéretet tett más államnak, igy elsősorban Len­gyelországnak, hogy amennyiben Németország belép a Népszövetség­be és állandó tagsági helyet kap a tanácsban támogatni fogja azt az igényüket, hogy szintén állandó képviseletük legyen a Népszövet­ség tanácsában, a brit külügyminisz­térium félhivatalos közleményt bo­csátott ki, melyben kijelenti, hogy az angol külügyminisztérium egyetlen egy államnak sem tett Ígéretet olyan irányban, hogy Németországgá! egyidejűleg ál­landó tagsági helyet fog kapni a tanácsban, sőt ellenkezőleg, Chamberlain kül­ügyminiszter etekintetben szabad kezet tartott fönn magának. Ilyen értelmű utasítást kapott a Népszö­vetség tanácsának angol delegáció­ja is a március 8-án kezdődő ülés­szakra. Az instrukció úgy szól, hogy ha a kérdéses államok ragasz­kodnának ehhez az igényükhöz Anglia helyesnek tartja, hogy elhalasszák a német birodalom­nak a tanácsba való beválasztá­sát, mert ez a két rossz közül a kiseb­bik, melyet még elfogadhat. Berimi jelentés szerint a Népszövet­ségbe való felvételre irányuló kér­vényt szerdán nyújtotta át a genfi német íőkonzui a Népszövetség főtitkárának. A felvételi kérvény a le­hető legrövidebb s azt Stéresemonrt külügyminiszter irta alá. Németország garanciát kért arra, hogy a Népszövetségbe való belépése esetéit nein kel! alávetni magát a nép­­szövetségi alapokmány 16. szakaszá­nak, mely arról intézkedik, hogy a Népszövetség valamelyik renitens tag­állama ellen a. többi népszövetségi ál­lam bünteíő-expediciót vezetne, vagyis háborút indítana, a Népszövetség min-' den tagjának passzíve vagy aktive elő; kell segítenie ezt a közös eljárást. A német. delegációnak kívánságára a Nép­­szövetség Tanácsa az alábbi magyará­zatot adta: —■ Az ebből a cikkelyből a szövetség tagjaira háramló kötelezettségek úgy értendők, hogy a szövetség tagállamai­nak mindegyike köteles lojálisán és ha-: tókonyan együttműködni, hogy u sza­kasznak érvényt szerezzen és minden ezzel ellentétes magatartással szemben fellépni Olyan mértékben, amilyen az illető katonai helyzetével összeegyez-: tethető és amely számol az illető állam földrajzi helyzetével. Genfi jelentés Szerint a Népszövet­ség Tanácsának pénteki rendkívüli ülé­se nagyon rövid lesz, mert csupán á Népszövetség legközelebbi rendkívüli ülésének napját kell megállapítania, a melyen Németország felvételi kérdését tárgyalják. A kormányok a határidőben még péntek előtt megállapodnak. . Amig egy cseléd eljut odáig

Next

/
Oldalképek
Tartalom