Bácsmegyei Napló, 1926. február (27. évfolyam, 31-58. szám)

1926-02-11 / 41. szám

8. oldal BÄCSMEGYET NAPLÖ Subotica yáros házat vásárol-A sruboticai pénzügyőrség;, amelynek eddigi helyiségét május elsejére felmon­dották, nemrég — mint a Bácsmegijei A'apló megírta — ajánlatot kapott a sruboticai Czig/er és /uú'cs-cégtő!, amely szerint, a cég hajlandó díjtalanul a pénzügyőrség rendelkezésére bocsájtani a PirhuzamQs-uton levő egy emeletes házát, ha úgy az állam, mint a város törli a ház adóját. A pénzügyőrség az ajánlatra azt válaszolta, hogy házbér amen fizet annyi összeget, amennyi az állami adónak megfelelés egyben lépé­seket tesz aziránt, hogy a város engedje el 3 ház pótadójót. A város tanácsülé­sen foglalkozott a pénzügyőrségnek erre vonatkozó kérésével, amelyet,elutasított. A Cziglc.r* és Káics-cég erre olyan ajánlatot tett a kincstárnak, hogy fizes­sen a ház vitán évi kétszázezer dinárt és öt év múlva a ház az állam tulaj­donába megy át. Az ajánlatot a pénzügy­minisztérium elutasította, mert — mint a leirat közli — most nincs abban a hely­zetben, főleg Sziojudinovics pénzügymi­niszter távoliéin miatt, hogy házat vá­sároljon a szubotica; pénzügyőrség szá­mára. A Czíglcr és Káics-cég újabb ajánlatáról tudomást szerzett a városi latiács is, amely elhatározta, hogy a vá­ros legközelebbi közgyűlésén előterjesz­tést tesz a ház. megvételére. A tanács ugyanis arra számit, hogy a város az évi kétszázezer dinár törlesztésre vásá­rolt házat azután, megfelelő bérért, ki­adja a pénzügyőrségnek. — Meggyilkoltak két rajnai szeparatisrfát. Parisból jelentik : A Matin jelenti Strassburgból : A két Brunner-fivért, akik a rajnai szepara­tista mozgalomban szerepeitek, Pialz tartományban -egy vendégfogadóban meggyilkolták. A tetteseket letartóz­tatták, — Mükcdvelűelöadás Noviszadoii. Moviszadrót jelentik: A Noviszadi Atlé­tikai Klub műkedvelői február 14-ikén a hetedik gyalogezred közreműködésével előadják Nádor Mihály »Krizantém« cí­mű báromfelvonásos operettjét. Az elő­adás a Szloboda-szállóban tesz. — Kisértetiárás és hasbeszélö. Novi­­szádról jelentik: A Ždieznička-ucca egyik házában két hét óta furcsa és izgalmas doigok történnek. Két hét óta cstćroi--estére hét óra és éjfél közt ti­tokzatos és misztikus hangok hallat­szanak, amelyek tizpercenként, néha még gyakrabban ismétlődnek. A ház­­belíeíken nagy izgatom vett erőt. két bét óta a ház egyetlen lakója sem al­szik.- A titokzatos, kísérteties hangok folyton hallatszanak és hiábavaló volt mindé» kutatás, keresés, átnézték a ház minden -legrejtettebb zugát, de sen­kit sem találtak. A mély basszushangok percnyi pontossággal megismétlődtek. A házban alkalmazott cselédek már azt hcszétték, hogy fútták a feliérlepcdős ki-sértetec s annyira megijedtek, hogy azonnal otthagyták az -elvarázsolt« házban volt helyeiket és nem tértek többé vissza, A házbeleik a rendőrség közbenjárását is igénybevették és két rendőrkapitány néhány rendőrrel át is kutatta a ház minden legkisebb zugát, anélkül, hogy a titok nyomára tudtak volna jutni. Azóta minden éjjel külön rendőr ált a ház. udvarában és a rend­őr is már többször hallotta a misztikus hangokat. Hétfőn úgy látszik, megoldó­dott a titok. A ház egyik nőalkalma­zottját. egy bécsi gyenneldányt gyanú­sítanak azzal, hogy mint hasbeszélö ré­­mltgettc: a ítázbeliekct. Amikor a ház­­bcllck gyamunkat közölték a bécsi le­ánnyal, az nagyon megütközött a gya­núsításon és szobájába1 zárkózott és reggelig ki sent jött. Hétfő éjjel a »ti­tokzatos kisértet« sem hallatta félel­metes hangját, ami a gyanú alapossá­gát-látszik igazolni. Hogy a bécsi-lány haltoitta-e a titokzatos hangokat, ö-c a. hasbeszélő. a nyomozás fogja eldönte­ni, az állapítja meg, hogy miért akarta házat állandó rettegésben tartani. A -ŽĆ! jeznicka-uccá ba n: ■ izgatottan ..váriák .m ma: ét szakái. , ■ I — Székhazat épít a szentai zsidó hitközség. Szerdáról jelentik: A szentai hitközség Gráf Armin elnöklete alatt ülést tartott, amelyen elhatározták, hogy a hitközség részére székházat építenek, Az építkezést, amelynek költ­ségeit gyűjtés utján teremtik elő, már­cius elején kezdik meg. — Öngyilkos lett egy budapesti ügyvéd. Budapestről jelentik: Sárvári Jenő rlr. budapesti ügyvéd veronaiíal megmérgezte magát. Eszméletlenül vit­ték be a Rókus-!,órházba, Az öngyil­kosság oka az ügyvéd szerencsétlen házassága. Vidéki pályaudvar Csendes vidéki állomás... a fönöl: lánya karcsú, szőke, ki kikönyököl az ablakon és ringat ód zik egy dalon, ’amit az ősznek énekel a kocsik zengő ütközője. A vonalokat egyre várja, bámul a színes semmibe, a tűst rászáll göndör hajára és nem történik semmise. Csak sípolnak és trombitálnak és a vonatok messze szállnak s K gesztenyéiül; lengenek -- nagy, kéklö szeme könnybe tágéi s a víg vonatok ablakábaI kacagna!; rá az emberek. SIRATÓ KÁROLY — Halálozás. Marionosról jelen­tik : Huzsvár Illés martonosi gazdái-: kodó Szuboticán szivszéihüdés kő- j vetkeztében meghalt. Az elhunyt tagja I volt a martonosi gazdakörnek, amely j Huzsvárban legagilisabb tagját veszí­tette el. • Halála nagy részvétet kel­tett Mártonodon, ahol jótékonysága miatt is nagy népszerűségnek ör­vendett. — Uj novisadi ügyvédek. Novi­­szadról jelentik : A noviszadi felebb­­viteli bíróságon működő ügyvédvizs­gáztató előtt Rajics Tosó radikális képviselő és Vidákcvics Károly ügy­védjelöltek letették az ügyvédi vizsgát. — Letartóztattak egy kommunista újságírót. Bcogradból jelentik: A bel­ügyminisztérium utasítására a rendőrség szerdán letartóztatta dr. Krisztanevics Ottó újságírót. Krisztanevics ellen kom- í munisia iizelmei miatt indult meg az íj eljárás. — A szombori Sport-egylet táncmu­latsága. Szomborból jelentik: A szom­bori Sport-egylet február hó 13-ikán táncmulatságot rendez a Szlobodában. — Mükedvelöclöadások. A maliidjosi iparosegylet műkedvelői vasárnap este a Báli-féle vendéglőben a Falu rossza cimü népszínművet adták elő. A kitü­nően sikerült előadás szereplői: Peczc Vilma, Pccze Jolánka, Kalmár Manci, Szabó Juszttika, Nagy Juliska, Kalmár Giziké, Szabó Vcronka. Nagy Mihály, Szokolovics János. Hadnagy István, Hornyuk Ferenc, Kalmár Antal, Tóth István, Rácz János és Hadnagy- Antal valamennyien jók voltak. — A mali­­idjosi sakk-kör műkedvelői február hó 14-ikén a Szilágyi- Gergely-féle vendég­lőben Földi Mihály »Engem szeress« ci­mü színmüvét adják elő. — A sz-tari­­becsel magyar nő-egylet február 13-ikán a Ce-ntraí-száüó nagytermében jelmezes farsangi mulatságot rendez. - • A topo- 1 aí iparoskör február 13-ikán a Pólyák-* féle vendéglőben zártkörű táncmnlatsá- j got rendez. — A topob? iparos ifjúság! február 14-ikén a szubortcai munkás­­dalárda vendégsz,ereplésfrv-eí a Czígler­­féic vendéglőben .táncmulatsággal egy­bekötött hangversenyt rendez. — Aj horgos? radikális klub február l’-íkAn aj Beograd-vendéglo termeiben Kabaré' at j -egybekötött -táüucmyJatságW...rendez. — Hatat sziiboticai művész óriási si­kere egy budapesti hangversenyen, . A napokban tartótra meg Budapesten a Gyermektanulmányi Társaság a peda­gógiai -szcmtuárhiniban érdekes hang­versenyét, amelyen százötven csoda­gyerek veit részt. A koncerten a buda­pesti zeneiskolák legtehetségesebb. nö­vendékeit léptették fel és ezek közt a zseniális gyermekek közi. is a legna­gyobb sikert egy szuboflcai fiit. Ilon-er József szuboticai kereskedő fia. fi miser Endre aratta. A budapesti lapok kriti­káikban u százötven vizsgázó c-oda­­gyerek négy sztárja közt említik ne.rct és egy önte iüv.ii megállapítják, hogy Mauser főidre -iízenIra-l éves kora. elle­nére, máris kész hegedűművész. A szu­­boticai művészinek őszinte és megérde­melt sikere volt és úgy tanárai, mint a kritika a legfényesebb jövőt jósoljak - neki. — Külön indiai tengjen haderő lesz. Delhiből jelentik: Az aikirály bejelentetté, hogy tyirályi indiai ten­gerészeti haderőt szerveznek meg, amelybe tisztekként indusok is föl­vehetők. — Sarki hideg- Svédországban. Stockholmból jelentik: Eszak-Svédor­­szágbaa rendkívül nagy hideg uralko­dik. Pitea vidékén a hőmérő 60 fok Celsiust mulatott a fagypont alatt. — A román diákok sztrájkkal fe­nyegetőznek. Bukarestből jelentik: A bukaresti egyetemen még mindig nem állt lieiyte a nyugalom. A rend íöntar­­tósa érdekében az egyetem épülete előtt rendőri készültséget helyeztek el. A diákok küldöttsége megjelent a közok­tatásügyi minisztériumban és a decem­ber 10-iki kívánságok végrehajtását kö­vetelte, mert különben a román egye­temek hallgatósága sztrájkba lép. A subnticai zsidó Patronázs-egyesület gyermek-jelmezbálja február lió 13-án, szombaton délután 5 órakor kezdődik a városi szitiháelráu. —• Fiatal lányok bálja. A szubotcai zsidó nőegyfet február 20-i.kán tánces­télyt rendez a Bárányban a fiatal . lá­nyok részére. Rézcsapok, sör-, bor-, viz- és gőz, mindenfajta rézöntvények modell után, csapágyak, sth, legolcsóbban BraéaGold­­ner jégszekrény, fabútor és rézárugyá­­rában szerezhetők be. Subotica. Jugo­­viéa uh 20. Kra 1 áj evbregi pezsgő a vezető márka — A szentai iürészgyár műsoros es­télye. Szén tárói jelentik: A szentai fü­­részg.vár.i tisztviselők és munkások szombaton tartották meg műsoros es­télyüket. Az eiöa-d-ott színdarabokban kitűntek: Csabai György, Kadvány A1a­­tüdj Árvái Miklós, Fenyő Károly. Vig Andor, Schvartz Imre, Barcs Neyeu­­ka, Freund Sándor, Szegheő Vilma, Polacsek Jenő, Máitfcs Bojka, Wein­berger Géza és Rosenfeld György. Jók voltak még Odry Jankica, Vilma és Maca, Donátit Klári és Petkov László. Az es'téiy utáni banketten melegen ün­nepelték Gráf Ármint, a fifrészgyár ve­zetőjét, Atlasz Ármin igazgatóit és Páz­mány Zoltánt, a műkedvelő-előadás rendezőjét. A bál a legjobb hangulatban reggel fél kilenc óráig tartott. i —• Elitéit petrovoszelól rendőrök. No­viszadról jelentik: A semmitöszék szer­dán tárgyalta Bacsók András és Stra­­tinski János báeskapettovoszelóf rend­őrök ügyét. A két rendőr 1919-ben úgy összeverte Andriska G.vura napszámost,} hogy betekig nyomta <az ágyat. A növi- j szád; törvényszék 1921 február lö-iKSu Lacsok Andrást egy hónapi. Stratinski Gyűrűt két hónapi fogházra ítélte. Az Ítéletet a tábla is jóváhagyta, a seninri­­■töszók azonban Lacsok biincseloktné­­nyét himsegédi biiorészességnek minő­sítette és büntetését nyolc napi elzárás-1 ra változtatta át. Stratinski büntetését J jóváhagyták- i 1926, február lí# mindent mesében- focis:, wl e szervezetei kielégíti Aki az Ovomaltiuetnemhagyiakireggeii­­jébőiés uzsonnáidból; nyugodtlehet, hogy eső és szellemi ereiének fentartásáhezt a legtöbbel járult hozzá. Ára dobozonkint 18,50 dinár Kapható, gyógyszertárakban. drogériáiban fü<zcr' é$ cscintgckacdzedésck h c i; . Mintát te ismertetést ingyen leüld: Dr. A. Wander 0. D. .Tatjreb Jurjevska ul, 37. — Kinevezték a szentai adókivetöbi­­zottság elnökét. Szennáról jelentik: A pénzügy nibiisztéritmi Vuies Szávó föld­birtokost a járási harmadik osztályú ke­reseti adót kivető bizottság elnökété nevezte ki. A suboíícai M »pártolók Köre f. Itő tó-án este 8 órakor a városi színházban hozza színre szerb nyelven a >Kidja kosa« elinti 3 felvonásos népszínművet, Pater Vazul gyermeknépkoiiyliája javá­ra. Jegyek már kaplmtók a kör helyisé", gäben. — Halálra Ítéltek egy kecskeméti ka­tonát. mert nem tisztelgett a feljebb­valójának. Kecskemétről jelentik: A szegedi honyédtörvényszék most itélk - zett Kecskeméten Réz György "tüzér -le­lett, aki október 8-án éjszaka 'függelem­­sértést követett cl. Réz György'az-em­lített napon boros hangulatban nem tisz­telgett egyik feljebbvalójának. Mikor Császár Gyula gyalogsági szakaszveze­­(ö emiatt kérdőre vonta, feleselni kez­dett vele és menj teljesítette azt a paran­csot, hogy térien vissza -a laktanyába. Szóváltás támadt a két katona között és Réz György egyszerre csak szu­ronyt rántott és a szakaszvezetőre ro­hant. A szakasz vezető csak nehezen tudta a katona kezéből a szuronyt Ki­csavarni. A tárgyaláson a vádlott öntu­datlan, részegségével védekezett, a tanuk ellenben azt vallották, bár ivott, még sem volt beszáftfitbatnflanu] ittas álla­potban. A bíróság sokáig tanácskozott és csak éjszaka hirdette ki az ítéletei. A katonai törvényszék Réz Györgyöt golyóáltali halálra átélte. A .védő.senmr­­ségi panaszt jelentet be. — Veszett kutyák Petrovoselóu. Pet­­rovoszelóról; jelentik: Petrovoszeló kör­nyékén néhány nap óta veszett kutyák garázdálkodnak. Egyik kób.or kutya ikeddeu összeharapta Suboticski Mit ivói földművest. Suboticskít a -noviszadi Pasteur-íntézetbc szállították. — A Ma Este legújabb száma már megjelent érdekes (ártalommal és da­­ralmielléklettel. — A szentai vendéglősök bankettje, Szerdáról jelentik: A szentai vendéglő­sök egyesülete .kedden este bankettéi rendezett, ... a mely után reggelig tartó táncmulatság köv etkezett. ,\ bankét : ..ti a vidéki vendégeket Vas Sándor. íz egyesület elnöke üdvözölte. Bélrenyheség, gyomor* és bélburui vakbélgyulladásra való hajlamosság ese­tén a természetes Ferenc Józsei- ke­­serüviz gyorsan és fájdalom nélkül megszünteti a ha«iszervek • pangását. Sok: évi kórházi tapasztalat igazolja, hogy a Ferenc József-víz használata n bólmiiködést Kitünően szabályozza. Kan ható gyógyszertárakban, droeérftkbar és füszertj ibttieklÄBi

Next

/
Oldalképek
Tartalom