Bácsmegyei Napló, 1926. január (27. évfolyam, 1-30. szám)

1926-01-31 / 30. szám

JQ^ajanuár 31.

Időszaki martirologia

Milánóból jelentik: A :-Corriere della Sera* Írja. hogy egy missziós társulatot Lakaíurdbú! (Be.'ga-K'cngo) értesítettek, hogy egy protestáns néger. az átkcresztelkedési szekta tasia,. vallási , gv ülőiéiből száz szaleziánus négert koncok fel. mert nem akartak átkeresztelkedni. \ kiniaiiia-f 'erdőségekben eddig nyolcvankilenc néger holté testét találták meg.

Nyolcvankilenc bulla szerei étből, áhítatból, vagy fanatikus elszántságból, az üdvösség kiverekedéséért H*2p-ban, amikor pacifista kongresszusok érik egymást és világbelié apostolok emlékezetét ülik, egészen csinos és lélekhez álló tcljeslt- Uiény. Nem fontos, hegy Afrikában törtönt, ahoi u/. ilyesmit előzetes mandula hizlalással szekták megoldani és pörkölésekkel és máglyák gomoíygó füstjével. Történhetett és megeshetett volna ez az eset itt közvetlen szomszédságunkban is, aminthogy más formában megesett tegnap és ki biztosit arról, hogy nem log bekopogtatni holnap. Az eset mindenesetre, rendkívül fontos és kiválókepen jellemző és nagy vakság volna ki nem emelni a m.piliirek hulldmsirjából.

Álljunk meg egy pillanatra. Néni a négereknél, akiket legyilkoltak; a szeretet véres vágóhídja«. Nem az eszménél, amely már szállított latrokat, őrülteket, iélkegyelinüekcl és lobogó idealistákat a martirologia lapjaira,. Iranern a lézengő anakronisztikus telkeknél, akiknek ‘egy gyenge Intés kell. Vagy ez se. Csak egy ntfeg írem érteit gondolat aprópénzre .váltása, egy jel, ködös stigma, esetleg az üpjk kegyelem vérszegény ballasztja, hogy felemeljék a vil)cgó tört. Abraham jó korban élt, amikor a végső gesztusnál égi szózat akadályozta meg a bárányszivii Izsák vércsapclását, de mit csináljon szegény belga-kongói kálvinista néger, aki Cadorna ur és Joffre ur és Hindenburg ur gyászos szellemi testamentumát internálja. Qucm Ocus perdere volt, demeiitat prius — tartották régen a jó régiek, a régi jó időkben és ki tudj. talán igazuk is. volt a nagy cirkuszok aréna-mutatványai között nekik, akik megdöbbentő íö'énnyel és hidegvérrel üdvözölték a meleg vér csobogását. Akkor filozófia volt a gyilok, szórakozás a hörgés és kellemes kéj a huTó tetem és mindezeken felül megnyugtató érzés a sterilizált téboly.

2. '

De ez mind föltevés, gyenge hipotézisek halmaza csupán és normális agygya] mégsem képzelhető ej olyan esze veszett szituáció, amely legitim mázt mázoljon antik glóriaképpen: a hullacstiiálók patologikus homloka köré. Ezért, éppen ezért, vagy talán csakis ezért nérnifsuk el magunkban a kísértő műit autentikusnak látszó vagy tetsző történelmi precedenseit, mert a nyolcvankilenc kis néger hullája- Locarno idejében egészen biztosan fontosabb ieszere-ési konferenciák tényetaél. sőt horribile dictu még fraukhamisitdsi af férőknél is. A fiatal életekből összehevenyészett hulladombpk fölött most már lehet meditálni örömök apotöziséu és bánatos sorsok bukdácsolásain keresztül a sivár jelen ködös éjszakájáig, de nem lehet ének nélkül hagyni azt a néhány liter egyeuiitőtáji vért, amely Afrika -forró 'homokjába , csurgóit pout X926' esztendővel Krisztus 'Születése után

3.

A jelen szempontjából újra fölvetődik ä bárom évtizedes aktuális gondolat, amely vehemens erővel feküdt bele. u hittérités munkájába. Folyóiratok, ropjatok, gyűjteményes levelek és naplók tömegei hagyták el a sajtót harminc éven át arról az emberfeletti munkáról, amelybe a primitív «épek ciyilizálása belekerült. Sokszor nyolcvankilencre rúg azoknak a misszionáriusiaknak a száma.

BÄCSMEGYEI NAPLÓ

13. oldal

akik fűbe haraptak egy programúiért és nyílegyenes célért a glóbusz valamenynyi elhagjatoít sarkán. Ezek egész boldogan haltak meg. örönpne! és megnyugvással, mert ezt keresték, a vágy beteljesülését kutatták és találták meg.

De mit keresett vájjon a nyolcvankilenc kis néger, akiket cukorkákkal és csillogó csecsebecsékkel csalogattak keresztvíz alá ;•) szaléziáuus atyák. Üs mit forgatott az agyában , a megkergült protestáns néger, aki üdvözülés helyett nyolcvankilenc törszurás*al Kain-bélyeget vásárolt magának. Nem hamisat. Igazít. Amilyet semmiféle égrekíáltássah ucm sikerül Icvezekelni.

*

Állításnak gyenge, ellenvetésnek erős az a fölfogás, amely természetesnek és

[érthetőnek hirdeti az eget ostromló áhitat pillanatnyi kilengéseit. Ezek a kilengések, a sablonosán poroszkáló lélek csendes ingái fognak maradni még hoszszu ideig és kárbaveszett erőlködés mindén olyan mozgalom, amely az evolúció bojkottjával akar gyorsabb iramot diktálni. Még Afrikában sem valószínű, hegy éz sikerül, vagy sikerülhet a háborús korszak romjai fölött. A missziós telepeken napirenden vannak a véres megoldások, a lelki dresszura nagymestereit mindig újra csökönyös dilemmák elé állítja a kitenyésztett fajok ellentál lása és. megdöbbentő tanulékonysága. És mi az, uralkodó fölfogás ma? A uyolcvankilenc hulla gyűlöletből dicsőült meg? Nem. Szerétéiből.

Mesterházy Ambrus

Az álomváros

Levél Velencéből Kapta: Baedeker

Végre megláttam álmáimnak a borzalmas, vidám, csodálatos városát. \ tizek tanácsának Témiíéletei és a Veiéncei Karnevál ütemes hangjai visszhangoztak bennem az idavezető utón, s a lagúnák meg a Henger Kómájának csodá; és az álmok Itivták-csaltak felé Különösen az á-bnok, amelyek beit a rolaábrándozónak úgy jelenik meg Velence, mint egy templómtömkcleg é paloínutvesztö peitcjykönnyen teriiiv e! és libbenve -tova a vizen.

Mielőtt az ember látta e várost, már álmodik róla, többször és izgatóbb modem, mint bármiről a világon. A'módunk róla és a nagy,építőmesterekről, .akii’ márványcsodákkal, hintették tele, a Piktorokról, akik olyan 'Színeket találtak élten, amelyek másutt lehetetlenek, s a történetéről:, amelynek rémes epizódjai gimnazista korunkban a hátunkat borzongatták. De aztán, ha -idejűt, akkor látja az ember, hogy Träume sind Schäume. Ez az álom ugyancsak távol van a veleuce-valóságtól, — különbözni fog tőle, sokkal inkább, mint ahogy rendesen el szokott térni a képzelctalkotta kép az eredetitől, az álom a realitástól. Talán azért, mert ez a város maga is egy áJom, • minden szeretőjének a saját külön álma, amelyet itt helyben kell megálmodni... Érezte ezt Dickens, a nagy költő, aki- a vele fog’alkozó útleírásának; ez.' a jellemző címet adta: Egy álom.

És micsoda szép, költői álom!

Talán innen -vaa az, liogy poétáknak (és stimtnung-oé ■ egyéb utazóknak)

olyan nagyon tetszik ez a. város. Mert tudnak álmodni. S innen az is, hogy a nyárspoigároknak, még ha- itt születtek is, nem tetézik. Mert nem tudnak álmodni. (Ez utóbbiak- úgy nyilatkoznak róla, mint egy »nem teonveniáló« lakásról, — azt mondják róla, hogy nagyon nedves.)

Ez az álomszcrüség egyik különlegessége Velencének, amelyet fokoz az éjjeli csönd, amely a .nappali városra is ráborítja a hangtalan ság ünnepi íatyoiát. A sok embertől lakott nagy városnak a vízi utjain sokszor temetői csöndét találunk, arra a tipikus álomra eniiékéz-leíöt, amelyet végigáhnodik olykor minden müveit, világlátott ember. Jólismert nagyvárosban. Parisban vagy Becsben bandukol, s egyszerre csak níinden átmenet -nélkül — sehol se olyan gyors az egymásutánbk tempója, mint álmainkban! — alacsony házak közt, néptelen, sose látott, falukhoz hasonlító vidéken találja magát és sehol se lát se emberi', se kocsit. Az elsőtől, aki leüthetné, fél ezen az istenfeledte tájon, s a másikat lesve lesi, hogy fölkaphasson rája s menekülhessen népesebb, biztosabb tájakra. Itt se bútok ez álomszerű vizsdkátorokon se embert, se kocsit,: de magam ülök a vizek jármüvén, gon-, dolán vagy motoros csónakon...

Ez utóbbiak közvetettedül a háború előtt kezdték kiszorítani a gondolákat, amelyeknek evezősei még 50—öO év előtt a Tasso stanzáit énekelték s úgy hozzátartoztak Velence etnog-rafikus leltárához, mint régebben a ríocciaro-k

Rómának az utcaképéhez s a hizzarone-’r

Nápolyihoz. Az uj reform-alkalmatosság, amely lassanknrt cjy fölöslegessé feszi a gondolát, mini valamikor a vasút a postakocsit, talán kevesebb versnek s dalnak a szülője lesz, mint a hagyományos, történelmi pattal*ja. gyászgondola — la tnondina in gondolattá el se képzelhető egy benztahajtotta bárkában—, de azért nem tudta mégsem-, misitetri e város sajátságos költészetét, amelyet olyannyira féltettek .tőle egynémely velence-rajongók. Lehet, hogy ezek egy ikét-másikát elzavarta inner: az egyre szaporodó nagy motorcsónak-park és én is ismerem e város néhány oly barátját, akik duzzogva vonulták vissza tőle, mert megengedte," hogy elszaporodjanak benne , a poézis. ellenségei, s hogy Aussierb. eóií-ra jussanak a derék jó gondolások, a Bcppo-k. Erauccsco-k és Niceolo-k, akik barátai,bizalmasai, pletykaliordöi, aikalónicsi- Tiáiói, hűséges kísérői voltak a lagúnák szerelmeseinek. Elmaradtak imteu néhányon, deficitek helyükbe mások, akik fiatalabbak, semhogy összehasonlításokat teheíiTének a múlt és a jelen, a régi és mai Velence között, akik csak most kezdik taposni Itália földjét, s akiknek mentalitása ug\ viszonyuk amotorcsónak előtti korszak iláliaiáróéjá- Ijoz, mint ezé a Goethe-korabeli turistáéhoz.

Minden váiíozik s Velence se állhat meg senkinek a kedvéért azon a ponton, amelyen a beléje szerelmes utazó üksziroziíí szeretné. Az érdemes öreg Rusk in, akinek pedig e város igen nagy. hálával tartozott — By-roii-on kívül- senkt; se , lett annyit a hírességéért .... rnúr

a vaporetto--któl is megijedt, s ahogy, úgy. félszáz év előtt az első.kis gőzhajó fölbukkant a lagúnák álmos vizén,, rög-Jeon Richepin

Sírfelirat akárki számára

(Epitaphe pour u' ’imposte qaij

Nem ismerte senkisem. Élt, de nem tudni: miért ?

Azt se tudni miért halt meg. Magával ö nem hozott Semmit erre a földre és a rendnek kedvéért,

Ahogy jött, úgy távozott.

Öröm, bánat és remény, álom, derű, panasz, baj Együtt, majd egymásután szivét megdobogtatták.

Szeme tiszta volt és víg. Ajkán sokszor sirt a jaj S kacagott a vigasság.

hvett, ívott és aludt, minden napja igy malik,

Aztán újból kezdte el az evést, alvást, ivást.

Mert a változatosság kedvelője volt mindig Szeretett újat cs mást.

Jót tett és úgy élt mintha felhők között járna még,

Rosszat teli: de lelkében bűntudattal ez nem járt Jött és ment életében tűnő barát, ellenség,

De ezek meghaltak már.

Szeretett. Majd uj szerelmek jöttek az évekkel.

Zsémbes lett és utálta az élet nyugodt unalmát, így múlt el ez az ember, éltünk is igy múlik cl.

Jön, megy s máris : jojcakát. /

Ford, Szentzlefcy Kornél

Hon fölmondta a pens ionját .u Cakviuban, amelyet ö avatott épülctncyczetcsséggé az idegenektől azelőtt kevéssé kultivdlt ZaUere-n, fölpakolta a koíierjaít, otthagyta »Velence kövei«-t, amelyeket oly szeretettel tanulmányozott, s kedvétvesztve keserűen vonult vissza másik hazájába, Angolországba, gondolván: vége Velencének, ha a gondolás szűz vizeket gőzmasinás hajók kezdik brutalizálni. A kfttrnö -tudós csalódott, éppen úgy mini azok, -akiket újabban a-motoros jármüvek riasztottak el az álmaik városától. A Fondamenta delit Zattere-a büszkén mutogatja a - Calciira« tulajdonosa a Ruskiu által lakott szobákat (s ezen a címen még ma is drágábban adja őket bérbe), s az Idegenek oda is s a- többi penziósházakba és hoteiekbe csakúgy tódulnak, mint a jeles • ember -idejében.

Még a háború is csak amiyk. tartamára árthatott e népszerű város varázsának. Olt is, mint mindenütt, volt némi fennakadás, sok csalódás, -nem egy bukás, számtalan zöidágfavergödés . és uborkafárakapaszkodás. Csakúgy, mint nálunk. Csakúgy, mint mindenütt... A Lidón újabb szálíóházak épültek,, s a városban is mind több palazzo-t alakiénak át hotelekké, s Velencét épp annyian, sőt többen szeretik s keresik föl, mint a-régi jó időkben, amelyek valóban jók voltak. A gondolák és gondolások kevesbedése, pusztulása, lassú kihalása is csak ennek a kedves és emlékezésreméltó céhnek s a rokonszenves sziuesövü vidám s énekeskedvü legényeknek ártott, magának a velencei -életnek, « vidám napnak és regényes éjnek talán semmit. Mint ahogy a lüzlö lokomotív az - utáimarobogó hosszú, kocsi-farickai

csak-megváltoztatta a tájak képét, ' de' nem ölte ki belőlük u regényességeí L- a poézist, úgy a gépcsóapkok se fojtották magukba a lagúnák életének -rpmaniikus szépségeit, csak uj vonásokkal, más motívumokkal gazdagították azt.

Ami a nagy kanális! Illeti, a város egyik legnagyobb büszkeségét,' az meg egyenesen tarkább, elevenebb, színesebb lett a sok villamos és benzines járműtől, hotel- és egyéb autóbusztól. Hogy a gondolák fogytával e nagyszerű *jc

I