Bácsmegyei Napló, 1926. január (27. évfolyam, 1-30. szám)

1926-01-03 / 2. szám

?. olds; BACSMEGYEI NAPLÓ 1926. január 3. íisza István tiltakozott Szerbia annexiója ellen Mikor a katonatisztek mindenhez értettek A B ácsmegyei Napló már ismertette 1 isza litván bizalmai levelezését ame­ivet a háború kitörése előtt s a háború t 'várnát! Ferenc Józseffel és a katonai t oarancsnoksávfial ioiytatott Amasvar­.•ág-háborús, felelőssége szempontjából :em közömbös, hogy a háborít és a gyű­­iöíködés legsötétebb napjaiban a magyar miniszterelnök tiltakozott a szerbek üldö­zése ellen s felemelte tiltakozó szavát űz ellen a mód ellen is. ahogyan a ka­­•'or.ai hatóságok Szerbiában intézked­tek.; . ;i I Mfess, közli a Pesti Hírlap Tisza ré­véiért.'amelyeket 1916 tavaszán a-had? a regfőparancsnoksághoz s a hadügymi­niszterhez intézett.', s amelyekben tilta- 1 zik ;í katonai hatóságok otyán intéz­kedései elten, amelyek a szerbek ér­zékenységét icgga! bánthatták. A kato­nai hatóságok a szerbiai iskolák részére tanítókat és tanítónőket kértek, azonban azt kötötték ki feltételül, hogy a kiren­delendő tantértiakmk tiszti rangúik le­­gyek: A katonai hatóság ki is nevezett tan­­itiügvelőket. akiknek nem volt tanitói képesítésük, de megvolt a tiszti rang­ok. Tisza 1916 február 10-iki levelében tiltakozott ez ellen. A levélre február 23-ikén válaszolt Frigyes főherceg kato­nai főparancsnok. Kijelenti, hogy az is­­kciáknzk Szerbiában mentesnek kell ienuie minden politikától, a szerb vedig csaí a katonatisztben lát politikailag semleges tényezőt, s ezért csak katona­tiszteket és altiszteket rendelnek ki ta­ni tókuf. J A hadseregfönaranesnoksás abban , .a meggyőződésben volt. — mondja az át­fut — hogy a tekintetbe jövő tisztek, ha hiányában vannak is a technikai ké­szültségnek. szervezési képességük és nevelési tehetségük, továbbá lelkes kez­deményezésük által, bőven kiegyenlítik a hiányokat és ezáltal megteremtik a természetes átmenetet a későbbi uvugo­­dalmasrbb időben megszervezendő in­tenzív és programszerű közoktatáshoz. Tisza aggályait ezzel az értelmetlen­séggel intette 1c a, hadseresfőparancs-4 katonai kormányzóságnál, úgy Iái­szik. tévedésben vannak Szerbia egy ré­szének a monarchiához való csatolása kérdésében. Szerb területnek a mon­archiához való csatolásáról annál ke­­vésbbé lehet szó. mert egy ilyen rend­szabály ellen az összes illetékes, fele­lősséget viselő szervek állásfoglalásával közös mintsstertanáesi határozat lőtt léire. Bár a legnagyobb igazságtalanság volna az S. fi. S. királyságban élő ma­gyarokat lelelőssé tenni azért ami a háborúban történt ezekből a dokumen­tumokból látható, hogy a magyar mi­niszterelnök. épp úgy mint minden ma­gyar ember, tiltakozott az annexió gon­dolata ellen. A tiltakozásnál egyebet ő sem tehetett, közönséges civil még csak nem is tiltakozhatott. Trebitseh-Lincoln fia -— rablógyilkos Esküvőjén tartóztatták le Londonból jelentik: Trowbridgeban, egy kis angol vidéki városkában az uceán, nem messze házától, homlokán véres sebbel, haldokolva találták C Rochards gazdag birtokost A szeren­csétlen ember pénztárcája nagyösszegü pénzzel és ékszerei eltűntek úgy, hogy nyilvánvaló volt, hogy rablógyi.kossag történt. A haldokló utolsó szavai és más gyanuokok alapján hamarosan letartóz­tatták a gyilkost John Lincoln tüzértiszt személyében, aki épen esküvőjét ünne­pelte Thomas Brown kereskedő házá­ban. A letartóztatott gyilkos Trebitsch Lincoln-nak, a hírhedt nemzetközi kalam dórnak fia. Trebitsch-Lincoln anglikán pap, angol képviselő, majd a háború­ban tüzértiszt volt, de különböző szél­hámosságai miatt el kellett hagynia Angliát. Járt Beográdban is, aminek emlékére a beográdi rendőrség köröző levelet adott ki Lincoln ellen. Trebitsch- Lincoln, a gyilkos tiszt apja, legutóbb Kin,ban tűnt fel, ahol politikai tanács­adója lett Szang-Jo-Siangnak, a keresz­tény kommunista tábornoknak. Március 5-ikén a hadügyminiszterhez jegyzékkel fordul Tisza s ebben a kö­vetkezőket mroidia: A pénzügyminiszter adósságtárgyalásai A jugoszláv pénzügyi delegáció Párisban szláviára előnyök származnak, de Franciaországsai szemben rá kelle­ne fizetnünk. Washingtonban a pénzügyi dele­gáció bizonyítani kívánja, hogy Ju­goszlávia rosfcad a terhek alatt, ki fogja domborítani a mezőgazdasági válság jelentőségét. 1924-ben jó ter­més volt és az árak megfeleltek, ma már csökkennek az árak és a mező­­gazdaság már nem fizetödik ki. Már több állam pénzügyi delegá­ciója járt a jugoszíávok előtt Ame­rikában* de azért nem bizonyos, hogy Jugoszlávia ugyanolyan felté­teleket kap, mint kapott az olasz, ro­mán vagy 1 ága delegáció. .A felté­teleket individuálisan állapitják meg és különlegesen ítélik meg és külön mérlegelik minden állam pénzügyi .teljesítőképességét. Dr. Stoiadinovics Milán pénzügy miniszter a múlt hét végén a jugo­szláv pénzügyi delegáció élén Pa­risba ment ahonnan a napokban Washingtonba utazik. A jugoszláv pénzügyi delegáció Párisban a Franciaországnak járó jugoszláv tartozások rendezése ügyében folytatott tárgyalásokat s melyek aligha lehettek könnyűek inért Franciaország pillanatnyija? maga is kedvezőtlen pénzügyi vi­szonyok között él. Tekintettel azon ban a’ két állam közti _ erős baráti kapcsolatokra, feltehető, hogy F'ran ciaország a nagy pénzügyi megpró báltatások idejében is megértéssel lesz Jugoszlávia kívánságai fránt A franciák a kölcsön törlesztésnél a dollárnak a kölcsön felvételekor fennállott vásárlóerejét veszik ala­pul. Fia ezt az elvet mindvégig meg tudják valósítani, ezesetben Francia­­ország háborús adósságai 42IŰ mil­lió dohárról 3060 millió dollárra apadnának, ami 25%-os adósság­­csökkenésnek felel meg. Ugyanez az elvi álláspont azon­ban megnövesztené Franciaország követeléseit míg Jugoszláviának semmiképpen sem lehet mindegy, hogy .1500 millió franknyi tartozását mai frankokban fizeti-e vissza, vagy pedig az akkori frank értékében, a mikor Jugoszlávia a francia kor­mánytól egy milliárd frank áruhitelt és fél milliárd frank készpónzköl­­csönt kapott Ha Amerika is hozzá­járul tartozásainak ilyen módon való rendezéséhez, akkor abból Jugo­Szilveszter Újévi mulatságok Suhoticán Az »ijesztendő ezúttal is a ha­­igyományos keretek között köszön­tött (be Szuboücán, A közönség már, a kora esti órákban elhelyezkedett a különböző szórakozóhelyeken, hogs: az éjfélt megvárja. A szubotícai ma­gyar radikális klub a Vass Ádánt­­féle vendéglőben szilveszterezett A kitünően sikerült estélyen megjelen­tek Gyorgyevics Dragoszláv főispán, és Juries Márkó képviselő, akiket Gálíiy Györgv, a klub elnöke üdvö­zölt" Gálífy üdvözlő beszédére Gyor­gyevics főispán rövid beszéddel vá­laszolt. A Népkörben műsoros estély keretében búcsúztak el az óeszten­dőtől és. malac-sorsolással köszöntöt­ték az újévet - Ugyancsak a legjobb hangulatban folyt le a Iloyd .Szil­veszter-estélye is. A Kaszinó, vala­mint a kávéházak szintén zsúfolásig megteltek. A Bárányban jól sikerült kaberéelöadás volt, amelynek sze­replői nagy sikert arattak. A vá­ros többi szórakozóhelyén is vidám élet folyt Sziveszter éjszaka. A pajkos szellő Irta: Pintér Ferenc Sárkándy Tamás mellett elment egy asszony, karján kisgyerekkel. A gyerek kezében piros kis lég­gömb lóbálódzotf de Sárkándy ur non látta ezt Hirtelen szellő kere­keden, pajkos, őszi szellő, megkap­ta a léggömböt és teljes erővel be­levágta Sárkándy ur képébe. Vá­ratlan támadás volt, puha ütés. Buta dolog, mikor az ember egy ilyen „vacak szerszámot túlbecsül és valljuk be — kissé nevetségessé teszi az embert a járókelők előtt. Sárkándy ur arca egy pillanatig még elkeseredést és dühöt mutatott, az­tán látta, hogy itt nincs mit tenni, ő egy szeszélyes, pajkos csíny hősé­vé leit. Füttyenteíf, a vállait fölhúzta, kétszer-háromszor a könyvkirakat felé pislogott, azt mondta fél­hangosan: — Hi? — Ezt úgy fej­hangon és furcsán szokás mon­dani és Sárkándy urnák most nagyszerűen sikerült. Megörült, le­vetette komolyságát, félrecsapta a kalapját, iuíyöiészett és rézsut eikcakkozoit a járdán egy lába elé keveredett aszfaltdarabbal íut­­balozva. Éppen jött a villamos, a vezető erősen rácsöngeteít, de Sár­kándy ur egyáltalában nem bsfo­­lyásoltaita magát. Megtette azt, amit még sohase: nyugodtan szembené­zett a robogó sárga szörnyeteggel, sőt játszott, vele, még lassabbat: ment és közben röhögött a vezető izgatottságán. Mikor a vezető már éppen lefékezte volna egy rántássá a kocsit, Sárkándy ur kényelmesen átlépte a sint és az oldalvást ki­hajoló vezetőnek, aki átkozódva káromkodott feléje, komikus ko­molysággal és rendreutasitóan mutatott menetirányt, hogy tudni­illik! a vezetőnek kdtyakötelessége előre néznie. Ebből azonban újabb bonyodalom támadt. Egy bérkocsi fordult ki az útra és vágtatva igye­kezett Sárkándy ur felé. A kocsis ráordi'tott, de ő még mindig kinyúj­tott karral állt, háttal a feléje igyekvő kocsisnak. A konflis kény­telen volt hirtelen elkanyarodni, nehogy Sárkándy urat elüsse. Ugyanakkor egy fűszeres, cukros ládákkal megrakott teherkocsi, ép­pen csakhogy megállhatott a kon­flissal való összeütközés nélkül. A lovak meginogtak, aj kocsik meg­roppantak a gyors megállásban, de a kocsik rudja mégis összeakasz­kodott s a kocsisok le nem Írható közvetlenséggel fogtak nyilvános eszmecserébe. Sárkándy ur végre is megfordult s pillanat alatt fölismer­te a helyzetet, melyet még meg­rekedt autók és bámész járókelők súlyosbítottak. Őszintén szólva, örült ennek a hihetetlenül zajos uccai mozga­lomnak, a szive szinte repesett, mintha szárnyai lennének s azokat csattogtatná. Egész burleszkszerü volt az ügy, még a szokásos üldözési jelenet sem maradt el, mert a konflis, — amint a két kocsi kigubancolódott egymásból, — neki esett Sárkándy urnák: — Nincs füled a fejedben? — A bakon állt és az ostorát emelgette. Sárkándy ur nagyon tréfásnak ta­lálta a vénbenforgó szemű, üvöl­töző embert és főkép azt, hogy bő, kék köpenyegét a szél elkezdte lo­bogtam. — Ne erőltesse magát, apuskám, gondoljunk inkább a rabságban szenvedő csokoládéhéjakra! —• Ha jó kedve volt, szeretett ilyen fur­csaságokra gondolni, most azonban szükségesnek érezte, hogy közölje az emberiséggel is ezeket az elhall­gatott véleményeit. A kocsis azon­ban még dühösebb lett, mintha megszűrték volna, leugrott a ko­csiról s ment feléje az ostorral. — Még csuíolódsz... te... te...? Sárkándy ur állta a sarat, illet­ve a flasztert. — Nem emlékszem, hogy testvé­riesülésünk önfeledt pillanatában tegezéssel méltóztattál volna kiüln­­tetni, apuskám, de lehet. Tudod, sok a dolgom, rossz az emlékezőte­hetségem. No, szervusz, öregem, most merre mész? Azt hiszem más­lé, mint én? — A kocsis ugyanis egyenesen feléje tartott : az utolsó mozdulatokat Sárkándy ur már némileg visszavo­nuló menetelés közben mondta el. Túlzott, nevetséges mozdulatokkal lépkedett, mutatva, hogy borzad a kocsis rettenetes tekintélyétől. A közönség hálásan élvezte a cir-i kuszt, Sárkándy megnyerte a ro­­konszenvet. A nagy nevetés, a tap­sok és a közönség hálás érdeklődé­se kellemetlenül érintette a kocsist, most már futóra vette a dolgot, köz­ben azonban visszanézett a kocsijá­ra. Egy csintalan kölyök — talán á moziban szerzeit öiletességévnél fogva — megtalálta a megoldást: elJnditotta a mélabus konflislovat. Á kocsis, fújva ugrott oda, a közönség egy része pukkadozva a kacagástól, átcsoportosult a kocsi felé. Több mint egy órával később ér­kezett haza a szokottnál. A felesége, morcos arccal fogadta. Nem lehet elkésni egy olyan férjnek, aki so­sem szokott kimaradni. Sárkándy ur azonban minden teketória nélkül ■odalépett Sárkiándyne nagyságos asszonyhoz, kinek szép, szlvalakit piros, szája volt még mindig s cup­­panósan megcsókolta a száját, a derekát pedig keményen átfogta. Ilyen parasztos csók nem szokott előfordulni, máskép szokták azt csi­nálni s az asszony belé is pirult, úgy mint valamikor régen, mikor az első csókot kapta Sárkándy Ta­más úrtól. Még nőhány ilyen uj szo­kás honosodott meg köztük ettől fogva s ezekre az uj szokásokra azt is lehetett volna mondani, hogy föl­­ujitják a régit. Csak mintha nem ke­gyeletből történt volna.

Next

/
Oldalképek
Tartalom