Bácsmegyei Napló, 1926. január (27. évfolyam, 1-30. szám)
1926-01-23 / 22. szám
10. oldal. BACSMEGYEI NAPLfl 1926, január 73, A budapesti Árumintavásár elnöke Beogradban Tóvárosi Fischer Emii, a budapesti Nemzetközi Míntavásár elnöke, m. kir. kormánytanácsos, a Szent-Száva rend fii. osztályú lovagja, a napokban Beográdba érkezett. A budapesti árumintavásár elnöke Beogradban az SMS közgazdasági élet vezetőegyéniségeivel és a gazdasági érdekképviseletek vezetőegyéniségeivel és a gazdasági érdekképviseletek vezetőivel folytat tárgyalásokat a budapesti kiállítás ügyében, amelyet ez év április 16—27 tarlónak meg. E kiállítás nemzetközi lesz és Így azon jugoszláviai származású iparcikkek és termékek is kiúüithatók. Métrékadó körök véleménye szerint a kiállításon jugoszláv vállalatok is résztvenni fogiuk, számítva azzal, hegy a budapesti kiállításnak a nyugati államokból minđerkcr számos látogatója van és igy ott nagyebbszabásu uj üzleti összeköttetések létesítése lehetséges lesz. Maga a kiállításon való részvétel teljesen lényegtelen (I négyzetméter terület 250 Din.) költséggel jár. Vásái igazolvánnyal biró látogatók pedig magyar vízum nélkül utazhatnak és vasúton féláru jegyek váltására jogosultak. Vásárigz zolványek (A Din. 80) a felhatalmazott jugoszláv kereskedelmi megbízottnál (Strahinica Bana 43a) szerezhetők be. A miníavásár elnöke a beográdi Pál- Icce-szállodában szállott meg és készséggel áll fenti ügyben az érdeklődők rendelkezésére. Tóvárosi Fischer Emii ur beográdi időzése alkalmából, tiszteletére a beegradi in. kir. követség vezetője: Dr. Háry András rend. követ és meghatalmazott miniszter a tegnapi napon dejeurnert adón, melyen Dr. Todorovics Milan a kereskedelmi miniszter helyettese, Karumata, a Jadransko-Podunávska Bank vezérigazgatója, Dr. Maródié, á kereskedelmi kamara vezértitkára, Csurcsin György, a Gyáriparosok Egyesületének igazgatója, Dr. Gregorics, az iparkamara titkára, Dr. Misics, a Bankegyesület igazgatója, továbbá maglódi Wodianer Andor követségi tanácsos, Holla követségi titkár, Thurúnszky attache és Dr. Szilágyi beográdi ni. kir. kereskedelmi megbízott vettek részt. Rádióműsor : Szombat, január 23. Budapest (54b. D. e. 9.30, 12.30 és d. ti. 3.30 hirek és közgazdasági jelentések leadása. D. u. 5. A budapesti ,1. honed gy. e.. zenekarának hangversenye. Este 7.15. Albertina. Ferrari hangverseny (zeneátviteli kísérlet.) 8.30. A Mellcs-Zsámboky vonósnégyes hangversenye. (.Miikor bemondás szerint.) Becs (530.) D. e. II—1-ig Silvinghangverseny. D. u. 5.15. 1. Oskar Straus: Dorímusikánten, keringő. 2. Beethowen: Prometheus, nyiány. 3. Weinávsky: Legenda, hegedű. -1. Mozart: Menuette az E-Dur sirifoniából. 5. Wagner: Nagy fantázia a Lohengrin-operából. 6. Josef hellmesbergér: Veneziai szerenád. 7. Plescv: Az órásnál hangidyll. 8. Lehár: Nagy egyveleg a »Kék tnazur« operettből. 9. Eisler: Der Walzer der Saison. 10. Witt-Aichchorn: Bubi will den Moná. ■ D. u. 6 óra. Theodor Storm novellája, elmondja:. Käthe Ehren. Bevezetőszavak dr. Haus Nüchtcrn-töl. Este 7.10 I. Természettudomány és-a technika nagy emberei Ausztriába!}. Ií. Ausztria nagy vasútépítői, elmondja Bruno -Endfires oszt.-főnük, a mérnökegylet elnöke. Mans Sach-ünjiepély (halálának 350. évfordulójára.) Hans Sach kötői küldetése, Goethe költeménye nyomán dramatizálva, 4. részből. Utána víg zenestély, Endreu Korneu (próze) közreműködésével. Graz (397.) Egész napon át a bécsi műsor közvetítése. Elberfeld (259.) D. u. 5 óra Dortmundi műsor közvetítése. D. u. 6 óra. A háziasszony órája. <0. u. 0.15. Espeanto tanfolyam. Este 7.30. Rudolf Grice előadása _a londoni egyezményről és annak jelentőségéről a német közgazdaságban. Dortmund (283.) D. u. 5 óra. Edith Herrnstadt: A jelenkor költőiről. D. u. 6 óra: Tanácsok háziasszonyok számára. D. ti. 6.15. Esperanto-tanfolyam. Este 7 óra: Zitera-haugverseny. Este 8 óra: a münsteri műsor közvetítése. Este 8.30. Kabaré. 10 óra: Népszerű német marsok. 10.30:. Tánczenc. Hamburg (392.5) Bréma (279.1 Hannover (296.) Este 7 óra: Uj német ásatásokról a Piramisoknál. Előadja: Dr. Röder. 7.10: Angol oktatás. 8 óra: Figaro lakodalma, Mozart víg operáia. 11 óra: Tánczene. Münster (410.) D. u. 5 óra: A dertinundi műsor közvetítése. 6.15: Esparanto-tanfolyan. 7 óra: Rádió szakkérdésekről E. Schultz mérnök. 7.30: Ottó Behrens: -Medern, auíomobilépitkezés. 8 óra: Prof. Hase: Angol tanfolyam. 8.30: Prof. Spannagcl előadása. Nagy Frigyesről. UtUána történelmi indulók és hangverseny. Rádló-Toulouse <441.) 18.45: Pour les agriculteurs: Contribucion á Pétude des engráis. 18.50: Festival Odeola. 21.45: Caúserie mtdicalc. 22: Concert de gala offert par le journal la Dépeche de Toulouse. München (485.) Nürnberg rádióállomás bekapcsolásával (340.) D. u. 3 óra: Tartfolyaím szárnyasok tenyésztésére. D. ti. 4 óra: W. Belltz: Csolnakón Passautó! Konstantiíiápolyig. 4.30: Anny Rosenberger négyes hangversenye. 5.30:: Tt. Strom: Itnniensee c. novellája. 6.50;. Muthrnann: A sendlingi véres karácsony. 7.30: Hangverseny, 6. Willner (régi kupiék) közreműködésével. 9 óra: Meister Andrea kétfelvonásos vígjáték. 10:20— II. 30: Tánczene. Zürich (515.) D. u. 4 óra: A Baur an Luc zenekarának hangversenye. 6 óra: A zürichi kéziharmonika klub hangversenye. 8.45: A Gilbert házi zenekar táncestélye. Daventry (1600.). London (365.) D. u. 6.15: Children's Hour. Este S: Mr. Samuel Tinsley: »Chess«. 8.25: Mozart. — Angus Morrison: Recital of Mozart’s Pianoforte Sonatas. 8.40: Mr. N. a. Adams: »Jugoslavia«. 9: Light Russian Programme. Vladimoffs Balalaika Orchestra. 10: The London Fire Brigade Band. Conducted by Peter Anderson. Helena Millais (Actress-Entertainer). Raymond Newell (Baritinoe). 11.30: The Savoy Bands. Radio-Paris (1750.) 1). u. 5.40: Radioconcert. ' Este 9.5.6: Causeric sus les Auspices de l'UUnicn des Grandes Associations Frangaises. Este 9.30: Radioconcert de Gala organise par le Journal »La Matin«. Berlin (505 és 576.) Königwusterhauseu (1300.) Steettin: (240.) D. u. 3.45: Doktor bácsi meséje a kis fiúról, aki a jégr.e ment. 4.30: Hangverseny. 6.45: Esperanto. 7.15: Lehmann: Hogy néz ki a mi parlamentünk? 7.45: Dr. Miethe kormánytan: A színes fényképészetről. 8.30: Wagner estély: I. Faust nyitány. II. Tannhäuser 3. felvonásának nyitánya. III. Reingold-ból .az Istenek bevonulása. IV. Siegfried rajnai útja a »Götterdämmerung «-ból. V. Siegfried idillié. VI. Wallkür. VII. A Mesterdalnokok 3. felvonásának nyitánya. 10.30: Tánczene. íuiuniuíiimumimuius ! Hrí| 1 ÍSC I m ITT A FARSANG BÁLI MEGHÍVÓKAT TÁNCRENDEKET JUTÁNYOSÁN ÉS ÍZLÉSESEN KÉSZÍT VIDÉKI MEGRENDELÉSEKET A BEÉRKEZÉS NAPJÁN LESZÁLLÍT minerVa-Nyompa SUBOTICA m. Társat keresünk jó forgalmú, modern berendezésű kereskedelmi- és vámmalmunkhoz, mely Bánát legfo -galmarabb városában közvetlen a vasúti- és hajóállomás közelében fekszik. Cint a kiadóhivatalban. y. Nősülés 35 éves izr. magánhivatainok, cca 200.000 dinár készpénzvagyónnai, keres háziason neveit csinos leányt vagy gyermekru Iküli özvegyet megfelelő vagyonnal, nősülés céljából. — Benősiilés nincs kizárva. Aján átok fényképpel, mely diszkrétül nyomban visszaszárm azt a tik „Házias" jeligére küldendők a kiadóhivatalba. Ön is felvehet egy BECK-féle szövött PuUowert vagy mellényt. Egyes darabok gyári áron alul kaphatók rr BECK JENŐ kö tö tt-szö vöttáru gyár detail üzletében Pašićeva ul 8. (Gőzfürdő mellett) Társ kerestetik CRy nagy vállalathoz, amelyhez tartóznák: sodron} ágybetét,ágy, az. Laaru^yárak, továbbá egy vasív resKe<?éF. Avá.laia ok Szerbije (Sumadija) területén vtim a A torsnak 500—5C0 ÖC0 dióéi- e tökével ikeüi. reisdelkeziiie» Az| üzlet jövedelmez** és jó. ’ektan^ok íurduljanak személye'S Gyorg-yevics B, Miosáv.í ad.. DubrovrŽka aSíca é $ RÉVAI ADOLF STBÖTICA . üzletét Sokolska ul.2alá (voH Gombkötő-utca) Kunetz-házba helyezte át. Ajánl: Elsőrendű meszet, és.eezaeatet, legjobb■ miuő’ súgü száraz pormentes sq« to*ta faszenet és elismeri I n pécs—szabo’csi kétszer mosott kovátuszenef Telefon Sől. ^ Női elegáns modellek állandó raktára ESZTERKÄ női ka apszalori Aleksandrova ulfca 0 JavitisoÁ alakítások ízlésesen olcsón Schiager-féie I BŐRÖNDÖK és SQRÁKÜiC a leejűbbak. .Megvende»sebet és javüásekst elfogatok SUBOTICA Aleksandrova nlica 1. Használt hódfarko;1'-! cserep m 08Myls?!iiiea Kapta!) r ís Társ1 száilüóK 8 gpeai-ali telepén | Maganjáró öntvényeket olcsón szállítunk Neuk«mm Bálőt | fiai gépgyár Vrlac Telefon: 54. Figyelem! •Hattiléses modem luxusautó S0.C00 dinárért eledé. Cim : Drag. Rad. Pečfć Beograd Knez Mi'etića 2. r: Naponta friss | pcirköltkáv^ kapható Sugár Maninil Suhotica, Rudiiévá ?il. f Cirokét, klisét, litográfiái mm:- ’ hálj részvények, \, vek, dombornyomás^ zokai, üzleti köayv®^ gyjiV- - i' szertárak részére préseli. «Lj* | borokat a legjuíányosa&ban f szélűt rise HER ER?£ŐJj Statikai miiintézet Snbo fjo J I0W2 1 kw&mmfSEsmy--'Rum- és llkőreszenciálí legjobb mii!Í*ségbe»i Drogéria LANDAUER SUBOTICA