Bácsmegyei Napló, 1926. január (27. évfolyam, 1-30. szám)
1926-01-19 / 18. szám
1926. január 19. ÉŐE5 öregur A .legmélységesebb megvetéssel beszéltek róla az emberek: Volt, aki kiköpött, amikor a nevét említették és sokaknak ökölbe szorult a kezük, ha róla esett szó, — Vén betörő — mondta egy idősebb kereskedő a kávéházban — a zsebéből huzza ki az embernek a pénzét. Még a velőt is kiszedi, meg a fogunkból a plombái. Szerencse, hogy csödbejutottam, igy legalább nem kell neki megadni egy párát sem. — Az ilyenek rendszerint lámpavason végzik — jósolta valaki a kártyaasztal mögül. Szidták, mint a bokrot. Átkokkal sújtották. Ezekután én is kiváncsi lettem az uzsorásra és előre megfontolt szándékkal felmentem a lakására. Azért mentem fel, mert az uzsorás emeleten lakik. A saját kétemeletes palotájában, amely még boldogult .gyáros korából maradt rá. Az ilyen tevékeny szellemek, mint ö, sohasem maradhatnak nyugton és ha nyugalomba vonulnak, akkor egy, az egyéniségüknek legjobban megfelelő munkakört választanak maguknak. X. ur régi kedvenc tervét valósította meg: anyagilag támogatja az emberiséget. Természetesen illő kamatok és födözet mellett. Uzsi ur elegáns lakosztályának kellős közepén fogadott, mondani se kell, hogy roppant nyájasan. Kezdtük az időjárással. Amint a frankfaamisitókhoz értünk, keservesen panaszkodni kezdett. — Rosszak az emberek. Néni érdemük meg az én jóságomat. Visszaélnek a bizalmammal. — Pardon — vetettem közbe — nekem önről... — Tudom, tudom — kapkodott mérgesen a kezeivel -- a hálátlan kutyák! Idejönnek kunyerálni, a talpamat nyalják, higyje el fiatalember, kedves édesapjuknak, életük megmentőjének neveznek és mikor megkapták a pénzt, — usgyi! — úgy beszélnek a hátam mögött, mintha gonosz uzsorás, vagy nem tudom én mi volnék... — Kérem... — igen. igen, tőlem mindenki csak kér — háborgott az agg — aztán nem adják vissza a pénzt. Egyszerűen megtartják. Halottá a Benedek esetét? Százhúszezerrel úszik. — Az önét is megtartotta? — Nem, mert nem adtam neki, đe megtarthatta volna, ha adtam volna neki. — Ja — bólintottam fáradtan és rátértünk a tárgyra. — Kérem... — Mennyit? — mondta velősen. — Harmincötezret. Tetötől-taipig végiggusztált. — Nézze — és rámlövellte a mutatóujja gyászlibériás körmét — én magának szívesen adok kölcsön harmincötezer dinárt, isten látja a telkemet, hogy mennyire el vagyok telve rajongással a fiatalság iránt. De mondja, mi történik, ha közbe lemegy a dinár árfolyama? XJgyebár ez tiszta veszteség? Ön pedig nem akarja, hogy a szívességemre még rá is fizessek? — A világért sem! — tiltakoztam. Titkon csudáltam a ncmeslelkü aggastyánt és magamban é'esen elítéltem mo2sdatlanszáju rágalmazóit. —- De tegyük fel — folytatta a galamblelkü ősz — hogy időközben huzat vennék a pénzen és a búzának felszökik az ára a kétszeresére. Ez a nyereség te-, hát elveszik számomra, ha önnél van a pénzem. Könnyek szöktek a szemembe és hevesén megragadtam a Vén kezeit. ~ Uram... ő kedvesen elhárítótta szenvedélyes hódolatomat. — Képzelje, ha én azzal a harmincötczetrel spekulálni kezdenék, legalább is megdupláznám három hónap alatt. No, BÄCSMEGYEI NAP! P nem kell azért sírni, csak azért hoztam fel ezeket, hogy tamilja megbecsülni a pénzt. — Kérem — dadogtam szerényen — azt hiszem elég iesž tízezer is... —• Sőt! ötezer is — mondta hidegvérrel. Ötezer dinár nagy pénz egy kezdő kezében. Tehát én adok kölcsön magának ötezer dinárt váltóra. A váltót tizenötezer dinárról állítjuk ki, mert ugye kárpótolni kell magamat arra az időre, amíg ön forgatja azt a tökét. Azonkívül a rendes hétpercentes kamat... Persze havi hét percent . . . Habozás nélkül elfogadtam a feltételeket. »Csak merjen valaki még rosszat mondani erre az édes öregurra« — gondoltam — nrig kivette zsebéből a kulcsokat és a tűzálló sporkassza felé tipegőit. Hirtelen megtorpant. — Ja igaz! és mi lesz a födözet? őzerényen megpörgettem a kalapomat. — Mát kérem, most fejeztem be első nagy regényemet... a kézirat maga nyom három kilót.., azonkívül a novelláim ... — Elég! ne is folytassa fiatalember! — sápadt el a kis öreg — mit gondol? ki ad marna készpénzt szépirodalomért? Csak aranyfödözetre kapja meg. — Aranyfödözetre! — képedtem el. Ez úgy hangzott, mintha csak azt mondta volna: »hozzon egy. szeletet a holdból-. — legn, aranyfödözetre! — ismételte a nobilis agg. A legszívesebben leszúrtam volna a nyomorult piszok uzsorást. Az én véremet ugyan nem szívja ki! Kereken megtagadtam az aranyfödözctet, ______________________________ (t- 5) Börtönre ítélt bírósági végrehajtó Tíz havi börtön két betör :s miatt A noviszádi törvényszék tárgyalásai Fradi Dániel noviszádi járásbíróság! végrehajtó utasítást kapott, hogy Deszpotszentivánon fcgla'jon le Igics R'dó ottani jómódú gazdánál kilencvenhat iuhot és nyo’cvanegy bárányt. Fradi 1924 október 8-án ki is szállt Đeszpotszentivánra és végrehajtást vezetett Igics Rádó el’en, de nem a juhokat és bárányokat foglalta le, hanem Igics házát és egyéb ingatlanait vette zár alá. Fradi Dániel végrehajtó, hogy háromezerötszáznyo'cvannégy dinírt kitevő végrehajtási költségeit behajtsa, további ingatlanok zár alá vételével fenyegette meg Igicset, aki, hogy ezt e'kerülje, kénytelen volt késő este a költséyek fedezéséhez szükséges pénzt szomszédaitól előteremteni. Frad't azzal is vádolta az ügyészi vádirat, hogy különböző felektől ki'encszázharmincnégy dinár ériékü okmánybélyeget vett át, hogy azokat végrehajtási iratokra ragassza, de Fradi ezeket a bélyegeket saját céljaira fordította. A noviszádi kerületi törvényszék hétfőn tárgyalta Fradi Dániel bűnügyét és hét havi börtönre ítélte. Az elitéit és az államügyész felcbbeztek az ítélet ellen. # Stojkovics Mihály bacskogradistei tégiaégető mu’t évi január 19-én éjjel Petrovácon Drenovsld András házába betört' és onnan húszezer dinár értékű ruhaneműt el'opott. Stojkovics ugyanazon éjjel Tordai Mátyás petrováci gazdánál is betört és ott is tizenötezer dinár értékű ruhaneműt loptítt. A lopott holmikat Hanák Mária petrováci házvezetőnőnek adta el. A noviszádi kerületi törvényszék hétfőn Stojkovics Mihályt tíz havi börtönre ítélte, mely büntetést a vizsgálati fogsággal kitöltöttnek vettek. Ha iák Máriái pedig orgazdaság c;mén százötven din'r fő- és ötven dinár mellékbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerőssé vált. HÍREK as® Blaha Lujza Blaha Lujza korszakos működése küj ionos visszhangot és érdeklődést keltett j mindig ebben a városban, ahol a kiváló í asszonynak a művészi bölcsőjét ringatták — természetes, hogy a halála is foj kozcttt bb fájdalmat okoz azoknak, akik j emlékeznek, hezv a népszínmű e kedj vés múzsája valaha a mienk volt s j hogy innen, a mi szerető körünkből indult el mintegy hat évtizeddel ezelőtt meghódítani a közönséget és lobogóhaitásra kényszeríteni a kritikát Hogy ki volt ez az asszony a kultúránknak, mit tett a magyar szó és a magyar dal térhódításáért, mily mértékben magyarosította Budapest németjeit. s mennyire befolyásolta színműíróknak és színészeknek a fejlődését, azt az elhunyta alkalmából el fogják mondani hivatott tollak, amelyek nálam alaposabban ismerik azt a hatást, amelyet e minden művésznők legnépszerűbbje a korára és annak szinmüvészetérc gyakorolt. Én csak egv emléket, egv egészen egyénit, elevenítek meg. amely a messze műkből tündöklik felém intim fénnyel, amint a nagyasszony elhunyíát köimybelábadó szemmel hírül vettem. Csűri fiatal leányzó, alig több tizenöt évesnél volt a későbbi Blaháné. amikor 1865-ben idekerült egv vidéki szinésztruppak amelynek hárem énekesnője volt: Hajnal Hermiu. Budai Laura és Kölest (családi nevén: ReindD Luiza. Hegy mi lett az első kettőből, talán csak a színészek történetének a kutatói tudják — rövidebb vagy hosszabb vidéki szereplés után a névtelenség homályában merültek el. mis a »kis« Lujzából Iassánkiní ti »nagy« Blaháné impozáns alakja domborodott ki , . . Az még a népszínmű fénykora előtti idő volt, s a kedves kis jószág akkoron operettekben lénett föl. azokban az apró. nagyobbrészt egvfelvonásos kis dalművekben (Eljegyzés Lámpafényuél, Portunk» Dala. A dajka. Eiizondói leány, stb.). amelyek az Offenbach és Suppe vig operáit megelőzték. A bájos Kölesi Luiza, derázsdereku ós finom lenge szíukturáiu akkor, különösen a Fortunio dala és a Dajka című operettekben csicserseít szénen, olyan játszi könynvüségge! és megnyerő kedvességgel, amellyel csak romlatlan gyermekleányok tudnak elbűvölő hatást evrkorolni. L sorok Írója akkor tízesztendős kisfiú volt. az első gimnázium reménytelen növendéke. akit csak komoly drámák előadásaihoz engedték el a szülei s a tanárai. — s én csak az említett két szerepben, a Fortunio dala Friauet-iében s a Dajka címszerepében tapsolhattam fájósra a kezeimet. Emlékszem, hogy a Dajkának egv trombitás volt a kedvese, s a i mikor Luizika azt énekelte: Harsos a trombita már. Szeretőm már rám vár. akkor a nagv elragadtatás mellett némi féltékenységet is éreztem a trombitás miatt, mert a Friauet és a Dajka költői szép személvésitőie nagyon megnyerte a kis diák lobbanékony szivét. Határozottan emlékszem, hogy szerelmes voltam a karcsú leánykába, akiből senki se nézte volna ki akkor a későbbi mclett szépséget. Nem mondom, hogy ő volt az első szerelmem — ki hinné azt el? Hiszen akkor már tiz éves múltam, s az ilyenkora fiatalembernek már tekintélyes multia szokott lenni a platonikus szerelmek himes területén, de a gondolataimat nagyon el- és lefoglalta s mindazokat a »polgáris leánykákat háttérbe szorította, akikkel akkortájt a Széchenyiéért »promenád«-on sétálni és flörtölni szoktam. Ez a pompás magyararcu lány — hasonlóan tipikus fajraemlékeztető magyar arcú kívüle talán méz csak Arany Lászlónénak van — bizony elhomályosított minden inas fiatalos érdeklődést és gyermekes rajongást. Képzelhetik hát az örömömet és elragadtatásomat, midőn egy szén napon aZt a hirt hallottam, hogy a szépséges Louisen délután nálunk lesz ozsonnán! Az örvendetes esemény magyarázata és eredete az volt. hogy Hajnal Hermái, Sípos Károly társulatának althangu primadonnája egv pesti úri család ajánlólevelével kopogtatott be hozzánk a szezon eleién. Szüleim szívesen látták az elmés és müveit énekesnőt, aki sok oly délutánt és estét töltött nálunk, amelyeken a színháznál nem volt elfoglalva. s mikor egyszer azt kérdezte. megengednök-e. hegy magával hozza egyszer kis barátnőiét is. édesanyám ininzvárt meg is hívta a két fiatal lányt ozsennakávéra. Nos. ez az ozsonna nagyon Sói esett nekem azon a délután, de. még lobban az a pár dal. amelyet a két művésznő énekelt až én tapogatózó zongorokiséreiem mellett s legjobban az a csók, :i melyet tőlük végezetül kaptam. Ez vclr az uzsonna koronája! Ök azt persze u kisfáinak szánták, de én — főként a Kölesi Lujzáért — komolyabban vertem, s az ideálomét in foro interno eljegyzési csóknak minősítettem. Abban a percben föltettem magamban, hogy senki más nem lesz a feleségem, mint á Dajka és Friauet bájos személyesitöie. Ezt a csókot sokáig nem tudtam elfelejteni. E szó alatt: »soká« persze csak hetek értendők, de ez a kitüntetés gyakran jutott eszembe esztendők és évtizedek múlva is. valahányszor valamelyik brilliáus szerepében gyönyörködhettem első eszményképeim egyikének, aki nem kevesebbszer mini bároraszor ntent férjhez és — egvszcr se hozzám, bár első házasságát Blaha karmesterrel (az akkor itt »fekvő« ulánusezred zenekarának a dirigensével) itt kötötte a rot városunkban. Apám, aki orvosa volt Blaha mesternek, váltig ellenezte ezt a házasságét, nem azért mert az iíiu művésznőt nekem szánta és a cseh karmestertől irigyelte, hanem az orvost ethika által diktált kötelessésérzetbŐh mert a derék ember és kitűnő zenész előhaladott tuberkulózisban szenvedett és semmiképpen se látszott hivatottnak; Ts alkalmatosnak arra. hogy páros éle-; tét éljen s egv fiatal életet a maga ösíszeroppanni készülő szervezetéhez, láncoljon. Áin a jeles muzsikus sakkal szenvedélyesebben szerette a tanítva-; nyát (akinek ingyen adott addig is ének- és zeneleckéket), semhogy hallgatott volna a jóindulatú orvosi tanácsra. s feleségül vette az alig tizeahátesztendős. féligmég gyermek-színésznőt. A maga vesztére, mert rövidesen az életével fizetett a merész és halálmegvetö lépésért, de a magyar színészet, nyelv és kultúra nagy hasznára, örömére és dicsőségére. Blaha mester nemcsak zenét, hrjiem a maga muzsikális lelkét is, belélehelte a geniális kis Lujzába, akiben magának is halhattlan emléket állított. S most az emlékezésnek egy Diétással teljes babérlevele, megilleti a nagv művésznő első urát és lelkes ta-| nitóját is. aki a benne szunnyeidó géniuszt életreköltötte. s szeretetével és: zenei tudásával- a kis vidéki színésznőből tüneményes énekesnőt kreált, akit, méz a franciák sovén ítélete is az ö híres Judtc-lük fölé helyezett . . , Az én jó apám. a lelkiismeretes orvosok e mintaképe, kötelességet teijcsitetí, amikor betege érdekében óvást emelt az ellen, hogy egy tüdő vészes halálkandi-! dátus nőül vegyen egv viruló fiatal leánykát, »mi haláithozó lehet a férfire, s nagyon veszedelmes az asszonyra is. de a Kultúra és a Művészet védőszelleme is megtette kötelességét, amikor létrejönni engedte ezt a rövidleiáratu frigyet, a diadalmas Életnek s a fenyegető Hálálnál:, a Háladatosságnak és a Szenvedélynek ezt a különös szövetsé-. gét. Éneikül a kis Kölesi Lujzika talán elveszett volna a vidéki primadonnácskák és apró kis szubrettek tömkelegében. Baedecker. — Uj helyettes államügyész. Noviszfdról jelentik : Az igazságügyminiszter dr. Antonievics Dusán noviszadl feiebbviteli bírósági jegyzőt a noviszádi államügyészséghez helyettes áilaműgyésszé nevezte ki. — Áthelyezés. A belügyminisztérium Topálovics Nikola szuboticai rendőrfogalmazót a beogradi Üprava Gradához helyezte át. — A jugoszláv várcsközi sakkversenyek döntője. Noviszadrói jelentik : A jugoszláv városközi sakkverspnyek előmérkőzései befejeződtek. A döntő mérkőzést február 3 fkán játszák le Zagrebban Noviszad és Zagreb sakkozói. A döntőben mindkét város részéről nyolc-nyolc játékos vesz vészt.
