Bácsmegyei Napló, 1926. január (27. évfolyam, 1-30. szám)

1926-01-01 / 1. szám

14. oldal. támadta a zsidógyülölefcet, a védelme már nem volt olyan meleg s a támadása se olyan, heves, mint annakelőtte. Pedig milyen meleg 4S milyen heves tudott lenni! Minden filippiká.ia most már az­zal a sablonos refrénnel végződött, hogy a zsidóknak — fájdalom! — meg van­nak a maguk faji hibái, s hogy az anti­szemitizmus igy »nicht ganz ohne« s hogy ez az ellenszenv nincsen sine ma­teria. Annak, aki annyiszor tört lándzsát az üldözött faj mellett a nyilvánosság előtt is, bizonyára szabad volt baráti kör­ben igy nyilatkozni. Mégis, csodálkoz­tam, hogy ’ ö, fia Tóth Kálmánnak, aki az egyetlen fián kívül soha senkit se szeretett, oly mélységgel, mint a bajai Spitzer-leányt, ez első és legnagyobb szereimét, — hogy ö, az egyetemes mű­veltségnek egyik hivatott magyar re­prezentánsa, nem tud teljesen megsza­badulni ettől a beteges előítélettől. Mikor ezt a szemére vetettem egy­szer igy szólt: — A zsidók maguk az okai. — Hogyan? — Mégse egészen olyanok, mint azok, akiknek a körében élnek. — Időt kell: nekik engedni, — jegyez­tem meg. — Volt elég idejük rá, — hangzott a riposzt. — De az. idő azzal telt el, ííögy bán­talmazták és keserítették, üldözték és gúnyolták őket, — védtem a fajtámat — s az ilyen, helyzet és bánásmód ugyan-, csak nem alkalmas az asszimi'álódás­­ra. — Mért tudtál hát akkor te annyira hozzánk 'hasonulni? — kérdetze ő a szemüvege alól diadalmas pillantást vet­ve rám. S aztán hozzátette: — Hjah, ha minden zsidó olyan vol­na. mint te... Ezt' a »hízelgő« kijelentést minden valamirevaló zsidó hallotta akkoriban a. keresztény barátaitól. Mindenkinek volt ez időkben (és soknak van ma is) cgy-k.ét zsidaja, akiben föltalálja az cvangéliomi erényeket s akiről sajnál­kozva sóhajtja: kár, hogy zsidó! — Az nem volna jó, — feleltem én. — Miért? — csodálkozott az Esti Le­velek írója. — Ugyanazon okból, — válaszoltam, •— amért nem volna jó, ha minden ke­resztény vagy minden magyar vagy akár csak minden író olyan volna mint te. Az utolsó szó ezúttal az enyém volt, bár nem tagadom .hogy e kiváló elmé­vel való disputáimban majdnem mindig az utolsóelőttivel kelllett megelégednem. Mikor egyszer megint a »nagy pör«­­röl volt szó, amelynek »sohase lesz vé­ge«, Tóth Béla ezekkel a szavakkal for­dult hozzám: — Tudod, mit vettem észre? _ ? —- Eötvös Károly kezd aritiszéníitás­­kodni. Jóizüt nevettem. — Nevetsz? — kérdezte ő. — Talán nem hiszed? — Azon nevetek, —- feleltem, —* hogy épp a napokban figyelmeztetett «...»vaj­da« (Eötvös Károlynak a beceneve), hogy >az Esti Levelek illusztris írója is kezd megalkudni a kor szellemével, s olykor olyan nyilatkozatokat tesz, amelyek inkább emlékeztetnek Istóczy Győző urra, mint Eötvös József báróra. Béla nein jött zavarba. 1 — Kérlek alássan, — így szólt, — én már annyi szolgálatot tettem a sza­­badélvüség ügyének és különösen a zsi­dóságnak, hogy jogom vau néha egy kellemetlen igazsággal is kirukkolni. Megint nevettem s ezt válaszoltam: — Szakasztott ezzel a védekezéssel hozakodott elő Eötvös Károly bátyánk is, amikor egy zsidóellenes nyilatkoza­tát valaki a szemére vetette. Lcjsz-e • még egyszer olyan idő, s .megérjük-e, hogy egyik .keresztény' helyleíerdtőleg fogja ' konstatálni a má­­ho©§ #2 3*esx kissé« antiszemita?, BÁCSMEGYE1 napló 1926. január 1, A szegedi szerbek története Mert hogy ez is van. még pedig nem a leg érdektelenebb. A nagy magyar al­földi városban minden időkben előkelő szerepet játszottak a szerbek, éltek a többi felekezetekkel és anyanyelvüekkel megértő jó viszonyban, együttműködés­ben. Szó sincs róla, a magyarság min­dig védőbástyaként szerepelt a Nyugat határán, de ne feledjük el azt sem, hogy előtte volt még a szerbség, ame­lyet ágyutölteléknck használtak fel a Kelétről érkező támadások, állandóan nyugtalanították, fejlődésében meg­akasztották, hogy mást se lehetett csi­nálnia, csak védekezett s mindig fegy­verben állt. A szerb nép többet szenvedett a po­­gáuytól. mint a magyar s éppen a kö­zös keresztényi mivoltuk, közös- sorsuk egyesitette őket érzésben, védelemben. Mikor a török iga tűrhetetlenné vált. a menekülők Szegeden, kerestek menedé­ket de nem csak azt találták meg, ha­nem szives, testvéri fogadtatást és meg­becsülést is. Történetüket most készül megírni Gyurgyevits István szegedi görög keleti plébános, aki nagy oklevéltári anyaggal rendelkezik, de nehezen jut a feldolgo­záshoz addig, amis a paphiány-ckozta egyéb lekötöttsége tart. A szegedi egy­ház gondjain kiviil az egész környék íiliáljáé is az ő vállára nehezedik, nem­csak‘pap, hanem gazda, számtartó, inté­ző egy személyben. De nagy műveltsé­ge. tudása és hivatottsága mindenkép­pen biztosítások arra, hogy a történelmi irodalom értékes müvei gyarapodik. E sorok írója is • foglalkozik a kérdés­sel. sőt abban a megtiszteltetésben ré­szesül, hogy segítőtársa lesz kitűnő ba­ráti ár.ak, Gyurgyevits plébános urnák, így tudok Ízelítőt adni abból a múltból, amely a szegedi szerbekre vonatkozik. r A» város történetének okirataiban a XVII. század végén találkozunk először velük, amikor Petrovits Novak kapitány ajánlatot tesz a szegedi várparancsnok­nak, hegy kivezet Szerbiából a török iga alól tízezer fegyveres férfit, akik a császári sereghez csatlakozna!*:. Szeged. Szabadka. Zenta körül he­lyezték el őket s csakhamar dédelgetett kedvencek lettek. A zsöldon kivül kap­tak házai, szántót, hamarosan belekap­csolódtak az iparba és a kereskedelem­be s annyira felvették a magyar szoká­sokat, hogy már nem akartak a közter­hekhez hozzájárulni. A katonai hatósá­gok szívesen pártolták ezt a felfogásu­kat sok huzavona lett a dologból, inig végre a határőrség megszervezésekor kivették őket a közhatóságok illetékes­sége alól. Ezzel aztán egyelőre megfagyott a számuk is. Azonban hogy milyen fontos pont volt Szeged a számukra, azt az is bizonyltja. Hogy volt külön szegedi szerb püspökség s a püspöki székhely még a későbbi időkben is előfordul az okirat­ban. 1695-ben Drobnyak Jeftinias töltötte be ezt a méltóságot. 1722-ben pedig Tomasovich Sofronius szerepelt szegedi püspökként. Már a XVII. század végén megalakult a .szerb, hitközség, amelynek a belváro­son kivül felsovárcson is volt plébániája és temploma. 1761-beu látom, hogy a belvárosban két pap gondozta a lelke­ket, Popovics István és Veszelinovics Tódor, a felsővároson pedig Avrámovics Amides. A mai Maros-utca egy részét, ahol tömegesen lakta, még száz év előtt is »rác oiac«-nak hívta a nép, mert itt szerették lebonyolítani üzleti ügyeiket, a felsővárosi (általában az előkelőbb) városrész jómódú halász és halósnépei között. A szatmári békekötés után szükséges-, sé vált a szegedi vár megerősítése, ami nagyobb szzfoásu kisajátításokkal járt. Ekkor rombolták le a belvárosi szerb templomot is. amely beleesett a vár vo­nalába. De U[22-ben császári rendelet parancsolja meg. hogy a lerombolt tem­plomért. illetve a várépítésihez elhordott anyagért, a katonai téglaégetőbői 60.000 tégla, vagy ennek ellen értéke. 526 forint készpénz fizettessék, az uj templom épí­téséhez pedig a szükséges mennyiségű épületfát ki kell szolgáltatni. A templom 1725-ben készült el. de szűknek bizo­nyult Azért később lebontották. 1773— 1778. évek között készült el az uj. a mai, amelyet az idők folyamán még egyszer alaposan restaurálni kellett, mert egy vil­lámcsapás felgyújtotta. Sok minden e'­­éaett akkor.'csak Isáeu különös, csodájá­ból az ikonosztáz maradt teljesen sér­tetlen. Ugyanilyen szerencsétlenség érte 1813-ban a felsővárosi templomot, ame­lyet újjáépítettek, hogy aztán a nagy árviz sodorja el örök időkre. A város újjáépítésekor ennek a helyébe már nem építettek másikat, a két hitközség egyébként is még 1832-ben egyesült. Nagyobb arányú szerb bevándorlás a XV]II. század közepe felé történt Bel­grad 1739-ben megint török kézre ke­rült s a szerb kereskedők egy jelenté­keny része Szegeden keresett otthont. A város egyébként is gyönge kondíció­ban volt. 1721-ben elvitte az árviz s még nyolc esztendő múlva is csak 13 kereskedőről tud az adólaistrain. Ezek közül hármat 150. tizet pedig 154 forint évi kereset alapján adóztatnak meg. Voltak még úgynevezett »Máti kalmá­rok« is. de ezek alig tudták megkeresni a mindennapi kenyerüket, nem hogy adót is fizethettek volna;. Többnyire szegény szerbek, akiknek bevásárlási forrása Belgrad maradt. Van is levelezés a vá­rosi hatóság és Radivojevics István belgrádi biró között, aki az ottani hitele­zők követelésének behajtását szorgal­mazza makacsul. Ez az az idő. amikor már intenziveb­ben kapcsolódnak bele Szegednek nem csupán gazdaságába és kereskedelmébe, hanem egész közéletébe. A város szíve­sen- fogadia és polgárai közé formálisan ' is felveszi őket. 1723-bán Dejánovits János­nak hívják Szeged főbíróját s olvasom az akkori tanácsi jegyzőkönyvben »alá­zatos instanciáját«, hogy »mivel Isten eő szent Felsége szép magzatokkal megál­dott. mint édes Atya ió emlékezetet kí­vánnék magam felül hadni, ezért anna­list kértem sok hasznos szolgálatomért, a Nemes Város Tanácsa pedig rekko­­mendálna F'elséges Urunknál«. A tanács »unanimi consensu« teljesí­tette a kérést. Hogy aztán lett-e foga­natja .annak már nem találtam nyomát. Ez a főbíró nyilván vegyes házasságból •származoft. mert a nevét néhoWejáno­­vits Szíjártó Jánosnak írva látom. De a szerbség akkor éli aranykorát, már kiváltságokat emieget s a várost a maga elnevezése szerint »Szegeddéás­nak hívja. A katbolikus ünnepeken üzle­teiket nyitva tartják, az iparosok dol­goznak. — végre is karhatalommal kell a munkát beszüntetni. A céhekbe annyi szerb ember kerül, hogy például a sza­bók 1725-ben kimondják: minden harma­dik évben szerb iparos lesz a céhmester, a céh jövedelmének egyharmada pedig a szerb templomé. Mikor aztán ezt a megegyezést nem tartják be. kiválnak és megalakítják a »paplánosok, szabók, szürszabók« céhét amely állandó vi­szálykodásban él a régivel. A tanács Ungarin Jovánt és Jaczkó Radlvojt »minden pörlekedésnek és veszekedés­nek eltávoztatására« 6—6 forintra bün­teti s autoritásával megparancsolja, hogy »ez után. Pápista és Rátz szabók az Conipánia között tett megegyezés el­len sem szóval, sem cselekedettel1 járni ne merészeljenek, másképpen azon megegyezésben föltett Vinculum, vagyis 100 aranv büntetés szerint minden ..te­kintet nélkül megbiintettetnek«. Hogy micsoda szigorú volt ez a fenye­getés. az abból tűnik ki. hogy akárhány­szor ítéltek valakit 10—20 forintra, »ám­bátor megérdemlette volna az halált«. De legalább békét teremtettek, amint­hogy nem is volt itt semmi bai. pompá­san elfértek a különféle anyanyelvű né­pek. Csak futtában említek néhány ada­tot annak bizonyítására, hogy, a szerb származás senkit sem akadályozott meg az előmenetel ében. Dejánovits főbirósá­­gáról már megemlékeztem’, de volt a nmlt században is szerb származású fő­bírája Szegednek, még pedig 1862-től 1867-ig. Veszelinovics Bazilnak hívták, kedves és közvetlen modorú ur volt, akiről még néhány év előtt sok rokon­szenves esetet hallottam régi emberek­től. Ugyanakkor Marinkovics Mihálynak hivták a törvényszék elnökét. Petrovies János polgármestere volt Szegednek az 1833—44. években. De iól tudtuk, hogy egy város életében mi­lyen fontos szerepe van a főjegyzőnek. Két évszázad előtt például lámpával kellőit keresni nem csak a tanult, hanem az Írástudó embereket is. A szenátorok becsületes iparosok voltak, fizetést, nem kaptak, csal: kocsmaiértési engedélyt. azonban ezzel még nem intézhették cl a közigazgatás menetét. Az a főjegyző vállára nehezedett. Mivel, pedig megfe­lelő férfiú nem került Szegeden, tótok közül hozták el Podhradszky Györgyöt. Meglehetősen sok pénzébe került a vá­rosnak. amely állandó küzdelmet folyta­tott a Kun puszták birtokáért. Podhrad­szky uram is addig járt a kancelláriához és vitte az ajándékokat, amig megsze­rezte magának a pusztái: jói dotált ka­pitányi állását. A tótok ajándékozták Szegednek Kárász Miklóst is. akit 174S- ban meghívott a város, hogy nyerje meg Gnissalkovich Antal magyar kama­rai elnök ió hailaniart (persze, ajándé­kokkal, amint akkoriban a panamát ne­vezték) s vegye meg Szegednek Szent Pétert és Horgost. Grasselkovich felis­merte Kárászban ifjúkori szigorú sorsá­nak társát és vele magával vetette meg a két birtokol 15.000 forint inscripcicaiális összegért, királyi adománylevéüel. Hónapokig nem meri Szegedre vissza­jönni a jeles férfin, azt az alkalmat ra­­gada meg, amikor Grassalkovich is e­­jött a megszüntetett tiszai katonai határ­vidék bekebelezése céljából. Kárász az­tán csongrádi alispán lett. Horgost a Mátra vidékéről hozott jobbágyokkal te­lepítette be s Szeged terjeszkedési tö­rekvését őrökre elzárta. Nem is volt Szegednek több tót fő­jegyzője. ellenben annál simibbeiuváita­keztak a szerbek. 1786—1790 közt Bello­­sits József, 1833—1844-ben Petrovits István. 1848-ban Veszelinovics Bezil, 1852—54-ben Szávits Mihály. 1862—1867 Ssremdtz János a város főjegyzője. Az utóbbi '67-tői négy éven át Szeged nép­szerű főkapitánya- is. Általában a múlt században szinte hagyomány, hcsév a magisztrátusba szer­­beket is válasszanak, pedig a lakosság száma egvre fogy, 1835-ben 1883, 1840-ben 1650, 1850.-ben 482, 1860-ban' 342. 1870-ben 4.84 szerb él Szegedem mig a mai iélekszám 350 korai jár. Ezek is kilencven százalékban vegyes házas­ságot kötöttek, gyemekeiket a hozzájuk legközelebb eső iskolákba járatják. Ezidő szerint nincs Szegeden szerb is­kola. a háború alatt szűnt meg. most folynak a tárgyalások a megnyitásai iránt. Az első szegedi népiskolát 1797- ben szervezték kántorok, maid képesí­tett, tanítók vezetésével. A hitközség évi 60 forinttal és két öl fával honorálta a tanitóját. ehhez adott még a város 150 forintot. 1834-ben llics Áron tanítónak már 300 forint a fizetése. Az iskola falában találtam ezt a latin és Cyril? betűs kő táblát: In Glóriám et Honorem Di Onmipotentts Orthodoxa Orieirtalis Confessionis Communrtas Szegedicnsis Scholam hanc Prcpiis suis sninptibus e fundamento erexit és perfeclt Anno reparatae salutis 1797. Bo c-uany u vecTb Bora BceaepacHTeaa BjiarouecTHBOc BocTounara HcnoBkaaHÍs OŐmecxBO CereanHCKoe ( JJoMb ecü yuH.’mmnbeü CoŐCTBCHHM-b CBOICtt HajaHBeHÍeMV K> rocnoBama BOSABHace a cosepnjH Bb .riiTO cnacuTC.’iuaro HCKynaeuín 1797. Vázlatos adatok ezek csak abból a* gazdag múltból, amely békességben, szeretetbeu. egymás megbecsülésében telt el, — de talán lesz még hasonló foly­tatása is. (szv.) JOGÁSZOK! Katona Artúr doktor BUDAPEST IX. Ráday-utca 41. Előkészítés és jegyzet­­bérlet az összes egye­tem jogi és az ügyvédi vizsgára. Mindennemű találmányi ügyben díj­talan tanácskozás és műt levelezés.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom