Bácsmegyei Napló, 1925. december (26. évfolyam, 322-348. szám)
1925-12-25 / 344. szám
14. oldal BÄCSMEGYEI NAPLÖ JQ25. december 25. Dettre János Irta: Prőkopy Imre Szegedről sodródott hozzánk hat évnek előtte, mint emigráns. Hogy divatos jelzővel éljek: nem a destruktív, hanem az eminenter konstruktiv fajtából való. Múltját, értékét errefelé úgyszólván senki sem ismerte. Mindössze azt tudták róla egyesek, hogy zivataros időkben, két forradalom viharai és egy ellenséges megszállás veszedelmei közt kormánybiztos-főispánja volt a tiszamenti metropólrsnak. Ahogy aztán kissé megmelegedett nálunk és a Bácsmegyei Naplóba kezdte irogatni közfeltiinést keltő magvas cikkeit, egyszeriben ismertté vált s szinte máról-holnapra a vajdasági magyarság representative men-jei sorába emelkedett. Ez pedig nagy dolog az aranykalászt ringató tele vény hazájában, ahol az embereket nem annyira tu-., 'dúsuk, alkotóképességük, irői vagy művészi kvalitásaik szerint szokták értékelni, mint inkább a kövér szántóföldek holdjainak szánra és a hozzávaló jószág mennyisége Szerint, no meg aszerint is, hogy ki a legény a csárdában. Vagyon és -virtus volt Ftt a közbecsülés kritériuma. Kárpátba a nábob és Horkav Kéri á rokonszenves gentry-tipus volt az eszménykép, .inig a tudós vagy iró személyének az esetleges, de feltétlenül »jól sikerült« banketten kívül legfeljebb a tekintetes urat megillető tisztelet dukált. Dettrén megtört a hagyományos értékelésnek ez a kirívóan anyagias formája. A sajátos bácskai gőgben és a szellemi megmozdulás iránt! közönyösségben rejlő ellenállást hamarosan legyűrte ennek a »jött-ment* idegennek széleskörű tudása és ennek a menedék-jogon hozzánk szakadt »skrrblemek« kivételes irásmüvészete. Neki terra gpeegnita volt a Vajdaság, mint ahogy a vajdasági magyarságnak jórészt talán még ma is terra incognita az itteni viszonyokhoz szabott igazi kisebbségi politika a velejáró erkölcsi és anyagi kötelességekkel egyetemben. Kitűnő megfigyelők^ pességévél meglepően rövid idő alatt részletekre is kiterjedő tájékozottságot szerzett az összeomlás után gyökerükben megváltozott vajdasági! állapotokról, ehnnyira, hogy az itteni magyarság bajainak, , sérelmeinek,. hibáinak és erényeinek aligha volt nálánál alaposabb ismerője. A jelenségek és események mélyéig ható éles judiciumát szerencsésen egészítette ki nagyszerű intuíciója, s ez a két tulajdonság képessé tette őt arra. hogy az erőviszonyokhoz mért. az államalkotó szerbség érzékenységével, bizalmatlanságával s mentalitásával okosan számot vető helyes kisebbségi politika körvonalait megrajzolja már akkor, mikor a magyarság hivatalos vezetői a kitűzendő irányt, a követendő taktikát, s általában a fennmaradásunkat biztosító pozi-' Itrv nemzetiségi politikát illetőleg 'alig néhány kivétellel még sötétben tapogatóztak. "Dettre kezdettől fogva tisztában ■volt azzal, hogy mit ér a jog erő jnéfkül, s mint'a' modern szociológia •alapos ismerője, tudta azt is. hogy la törvény meg az alkotmány -min;denkor, mindenütt és mindenekelőtt lényegében nem egyéb, mint az éppen hatalmon levő osztályok, fájók vagy népek érdekeinek intéztticnye« biztosítéka. Azért teljés. meggyőződéssel a bölcs alkalmazkodás -és a józan megalkuvás politikáját hirdette a magyarság faji jellegének, társadalmi, gazdasági és kulturális szervezeteinek és intézményeinek megmentése érdekében, s ennek a legfőbb javainkat konzerváló politikának a magyarságra legelőnyösebb gyakorlati1, formáját, már bizonyos tradíciók alapján is. a szerb nép többségét képviselő radikálispárttal kötendő megegyezésben látta. Ezt' lehet tehetetlen fölényeske1 déssiel, a Mokány Bercik átkoződó felhördülésével elvtelen opportuniz: muSnak gúnyolni, de ez — legalább máig — az. eredményes és a további vér- és térveszteséget megakasztó politikának egyedüli • lehetősége. Sokaknak persze nem tetszett ez a határozott és mindvégig következetes állásfoglalás, melyet a rázúduló támadásokkal szemben imponáló felkészültséggel, alapos hozzáértéssel, a tudományos képzettségnek, az általános tájékozottságnak, a kifinomult gyakorlati érzéknek és a megejtő irásmüvészeinek csillogó fegyverzetével körömszakadtáig védelmezett és igazolni iparkodott. Aki figyelemmel kísérte, miként serdült a négy vagy legfeljebb hat oldalas Bácsmegyei Napló rövid pár esztendő során az ő vezetése alatt országunk, együk legterjedelmesebb és legelterjedtebb lapjává, s hogyan emelkedett fokozatosan a ividéki hírlapok átlagos szintéről országos viszonylatban is mindma- ‘ masabb nívóra és a hazai saitó csrvív j tekintélyes orgánumává, elismerést és dicsőséget szerezve a magyar! szervező és alkotó képességnek, i csak az tudja igazában és érdeme i szerint méltatni azt az óriási kul- I turmunk.it. melyet Dettre János [gazdájának: fenyves Ferenc dr.-nak lelkes, áldozatkész és megértő tá-f 1 mogatásával kifejtett. Nem volt a hazai közéletnek olyan ! megnyilatkozása, a törvényhozásinak olyan aktusa, a közigazgatásinak olyan fontosabb intézkedése. 1 mely kikerülte volna, .lankadatlanul ! éber figyelmét, amelyet kisebbségi ■ vonatkozásban egyéni felfogással : és széles látókörrel nem pertrakí tált volna mindannyítmk .okulására. ; Hát még mikor kifejezetten a mi ,speciális bajainkról,, panaszainkról, a' megértést és meghallgatást kere- j : ső próbálkozásainktól volt szó! A j ragyogó cikkek egész sorozatával I kardoskodott a mi igazaink mellett, I kifogyhatatlan ötletességgel, megdönthetetlen logikával, a találó példák és elmés hasonlatok káprázatos gazdagságával, a jogász éles dialektikájával és a rutínrrozott poíi- i tikus céltudatos ügyességével. Ki suhogtatta elkeseredettebben .Berzsenyi lángostorát, mikor korholni kellett a tunyaságot, a makacs nemtörődömséget. az áldozatkészség megdöbbentő hiánváí. s vájjon ki szállt síkra lelkesebben az igazságos földreformért, a magyar iskoláért, a magvar színházért, a. magyar irodalmi társaság létesítéséért, munkásaink jo-' Kaiért és jobb megélhetéséért, szóval . mindenért, ami magyár kultúra és magvár éfntakarás, mint énoen ez a sokszor ícbecsmérdt »méltóságos űr?« -Persze itt is áll a rógf mondás: est modus in rebus. Az egyik az ajtót feszegeti és az asztalt döngeti, a másik higgadtan a meggyőzés érveinek finom acélpengéjét forgatja. Az elfogulatlanok • könnyfiszerr^' dönthetik el, melyik' a 'helyesebb módszer. .Valóságos oktatómestere, iáradhataílan serkentője, hivatott .vigasztalója és elszánt védelmezője volt népének. A vajdasági magyarság zsurnalisztikáját európai köntösben és a hamisítatlan nyugati kultúra fémjelzésével közülünk a leghatásosaban ő képviselte befelé és kifelé egyaránt, s ha más nem. hát ez ad neki jogcímet őszinte hálánkra és maradandó elismerésünkre. Ha voltak .gyengéi — s vájjon kinek nincsenek? — ne hánytórgassuk fel'azokat. A gyűlölködés mérgezett nyilait fébe kell 'dobnia mindenkinek. aki tudatában van annak, hogy Déttrébcn a vajdasági magyarság egyik legnagyobb s jó hosszú időre pótolhatatlan kulturértéket veszítette el. Némelyek talán hibájául rójfák fel. hogy tartalmi emelkedettségükről és formatökélyükről nevezetes cikkeit inkább a szellem! élite részére irta. mint a nagy tömegeknek. Mások meg politikai irányában; találtak kifogásolni valót, miközben elfelejtik, hogy az ő kényes helyzete és egyéb különleges viszonyok már kezdettől fogva határt szabtak az ő politikai tevékenykedésének. Ez a kákán csomót keresés azonban semmit sem vonhat le a célkitűzés helyességéből és a kezdeményezés érdeméből* Szomorú jele az fdőknek. hogy önkéntelen távozása nem keltett nagyobb visszhangot a magyar sajtóban. Olyan bőviben vagyunk-e itt az irányításra hivatott tehetségeknek. hogy Dettrét úgyszólván rendőri riportokkal kellett elintézni? Hát nem látják az űrt, melyet ma- i ga után hagyott, s nem érzik-e, j hogy aránytalanul többet veszitet• tünk benne a legnagyobb vajdasági 1 magyar lap főmunkatársánál? Ilyen keleti fásultsággal és enynyire ohne Sang und Klang talán még sem lett volna szabad napirendre térni Dettre kiváló személyisége és értékes egyénisége felett. S ha már nem akadt az enyéménél avatottabb toll a bántó mulasztás pótlására, hát érje be az én búcsúztatómmal, mely. , egyaránt szól a megkötöttségében Is úttörő munkát végzett nagyvonalú politikusnak és a magyar írónak, aki a vajdasági magyar ugaron az emberiességnek. a felvilágosultságnak. a haladásnak, vagyis az igazi kultúrának fáklyahordozója volt Alázatos kérdés az élethez Csendesen, lakájos alázattal kérdezlek, te céda, te szent, te gyönyörű: miért ez? Miéri ez ? Miért, hogy reggel lerombolod azt, mit éjjel lopott fénynél építettem, hogy senkisem lásson ? Hogy eltakarod ködös köpönyegeddel a távoli horizonokon ragyogó szigeteket, melyeken egykor kiköthettem volna ? Hogy szétszórod emlékeim aszott, illatos lapjait, mint hamut a szélbe ? Kérdezlek, drága: hát minden hiábavalóság? Letörlőd a mosolyt orcámról és szememben eloltod a remény lámpását. Kifürkészed lelkem minden zugát, ahová telkemből kiizzadt gyöngyöket rejtegettem és te ellopod a gyöngyöket, az én kinos-jajos gyöngyeimet és kihajítod őket a közönybe, a semmibe. Kiszívod az erőt karomból, szivemből, tüdőmből és a láz iromba, vörös kucsmáját szorítod }elemre —Öl • Fejemben úgy ugrálnak a gondolatok, mint ördögfiókák a vamngyos üstök körül. Balog búval, félrebillent fejjel ülök, mint részeg, roggyant karneváli figura. Egyedül vagyok. Gyenge vagyok. Szegény vagyok. Beteg vagyok —de még mindig a tiéd vagyok ? Te rám nevetsz, aranyokat csorgatsz le útjaidról, majd ölelésre tárod a karod, pedig nem kellek neked: se barátnak, se szeretődnek, se. fiadnak; Csak nevetsz, gúnyolsz engem, mert nyiszlctt és nyomorult vagyok. Kérdezlek téged, te gyönyörű: meddig tart a játékod ? mikor hajítasz él magadtól? Kérdezlek szomorúan és köhögősen: Miért ez? Miért ezt? Te drága, te csodálatos, é te egyetlen, akit örökkön szeretek s akinek szerelmére , > örökkön vágyok. Szontelekg Kornél
